Ezt olvasta már?

Hazai pályán nyert a PMFC

A PMFC 4-0-ra nyert a Balatonlelle SE elleni hazai felkészülési találkozón.

0

Csalásért felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Zalatnay Saroltát

Jogerősen másfél év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Zalatnay Sarolta énekesnőt kedden a Budapest Környéki Törvényszék folytatólagosan elkövetett csalás miatt.


hirdetés

A törvényszék ezzel lényegében helybenhagyta a Budaörsi Járásbíróság tavaly márciusi határozatát, azzal kiegészítve, hogy most - tekintettel arra, hogy visszaesőnek számít - a próbaidőre pártfogó felügyelőt rendelt ki Zalatnay Sarolta mellé.

A másodfokon eljáró bíróság is bizonyítottnak látta, hogy a vádlott 2010-ben több részletben csaknem kétmillió forinttal károsította meg egyik ismerősét, egy állatvédelmi alapítvány elnökét. Az énekesnő, aki segítette a szervezet munkáját, a vezetőjétől többször is kölcsönt kért, de nem fizette vissza.

Zalatnay Sarolta az ítélethirdetés után is ártatlanságát hangoztatta, védője pedig az újságíróknak azt mondta, elképzelhető, hogy az ítélet kézhezvétele után a Kúriához fordulnak rendkívüli jogorvoslatért.

A törvényszék a büntetés megállapításánál súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy hasonló bűncselekményért Zalatnay Saroltát 12 évvel korábban már elítélték, enyhítő körülménynek számított ugyanakkor az idő múlása.

A tényállás szerint Zalatnay Sarolta 2010 nyarán ismerkedett meg a Csillagszem Állatvédelmi Alapítvány vezetőjével, akinek felajánlotta segítségét és kapcsolatait.

Zalatnay Sarolta egy beszélgetésben szóba hozta, hogy nem tudja fizetni lízingelt autója törlesztőrészleteit, az alapítványi vezető ezután befizette az énekesnő félmillió forintos hátralékát, és abban állapodtak meg, hogy azt néhány héten belül visszafizeti.

Zalatnay Sarolta azonban nem fizette vissza az adósságát és újabb kölcsönöket kért - részben arra hivatkozva, hogy lánya rövidesen örökséghez jut - ám azokat sem adta meg.

A vádlott az utóbbi kölcsönöket a bíróság előtt nem is ismerte el, a lízingtartozásról pedig azt mondta, annak befizetéséről csak később értesült, és azt baráti ajándékként, köszönettel fogadta, nem pedig kölcsönként.

A per tehát lényegében arról szólt, mennyi pénzt kapott Zalatnay Sarolta az alapítvány vezetőjétől, a tartozás átvállalása kölcsönnek számított-e vagy baráti ajándéknak.

Az énekesnő a tárgyaláson azt mondta: valójában az állatvédelmi alapítvány vezetője volt az, aki őt, illetve a hírnevét, ismertségét kihasználta saját érdekében.

A törvényszék szerint azonban Zalatnay Sarolta nem is akarta és nem is tudta volna visszafizetni a különböző célokra kölcsönkért összegeket, a pénzkérési sorozatot ezért értékelték folytatólagos csalásként.

A bíróság döntése értelmében az énekesnőnek vissza kell fizetnie a kölcsönkért 1,9 millió forintot a sértettnek, a szervezet vezetőjének az ítélet kézhezvételétől számított 15 napon belül.

Zalatnay Sarolta a tárgyaláson azt mondta: 56 ezer forintos nyugdíjából, 100 ezer forint körüli jogdíjbevételből, valamint fellépései alkalmából kapott "gázsiból" él, de jövedelme egy részét tartozásai miatt elvonják.

Az énekesnő a tárgyalás után újságírókkal közölte: nem ilyen ítéletre számított, az "nagyon gáz", de megnyugodott, hogy nem kell újra börtönbe vonulnia, és így tovább tud dolgozni, énekelni, fellépéseket vállalni.

A Budapest Környéki Törvényszék épületében tartott tárgyalást egy nagyobb teremben kellett megtartani a jelentős médiaérdeklődés miatt.

 

 

 

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Itt az okoscserép, ami rád mosolyog, ha rendesen öntözöd a virágaidat

A Mu Design kütyüje a világ egyik legégetőbb problémájára kínál megoldást: hogyan ne döglesszük ki a szobanövényeinket? Videó.

Negyven éve nem vágta le és mosta meg haját a férfi

A szomszédok hisznek a gyógyító erejében.

Javult a budapesti reptér megítélése

Az általános elégedettségi mutató a tavalyi 3,71 pontról 3,83 pontra emelkedett

A visegrádi országok elutasították migránsok szétosztásáról szóló nyilatkozatot

Az uniós belügyminiszterek találkozóján a V4-ek újabb csatát nyertek a bevándorláspárti erőkkel szemben

Veszélyben az USA-ba történő adattovábbítások érvényessége?

Az Európai Bíróság akár visszaható hatállyal semmisítheti meg az SCC-k, illetve az EU-USA Adatvédelmi Pajzs intézményét. Ha ez...

Kardffy Aisha: Máté mindig meglep valami finomsággal

Kardffy Aisha Kiskeróval való kapcsolatáról, a színházról, szüleiről és az alakjáról is mesélt a Story magazinnak.

Hasznos tippek a műanyagmentes takarításhoz, amikkel csak jól járhatsz

A Messzelátó Egyesület blogján összeszedte, mire érdemes odafigyelni.

Játékautomatába szorult egy kisfiú keze a tiszafüredi strandon

A rémült gyerek kezét végül a tűzoltók szabadították ki.

Intimitás parancsszóra? - Avagy két hét alatt pótolni ötvenet

A vicc az, hogy nálam épp az öregedés hozta a szétforgácsolódást. Mert sokkal, de sokkal több zsákot cipelek ma, és egyiket sem tudom...

Leesik az állad, ha megnézed Szandi és fia lélegzetelállító produkcióját

A hihetetlenül tehetséges énekesnő, most a levegőt hódította meg!

0

Sport

Nagy vereség lett a vége női pólósaink túl szívélyes keleti nyitásának

Az oroszok 17-12-re győzték le a magyar női vízilabda-válogatottat.

Amekkora tehetség Mbappé, annyira szép a csaja

Kylian Mbappé nem panaszkodhat az életére, 19 éves korára a világ egyik legdrágább játékosaként világbajnok lett, és ő lett a torna legjobb fiatalja. Azóta magasan ő a legértékesebb 21 év alatti focista. Ő lehet Messi és Ronaldo utódja és van egy kétszeres szépségkirálynő csaja.

Fantasztikus Ferencváros-továbbjutás a Bajnokok Ligájában

Idegenben, három gólt szerezve, kettős győzelemmel jutott tovább Szergej Rebrov csapata.

Óriási bravúrral védett panenkás tizenegyest a Fradi-kapus a BL-ben

Dibusz Dénes fontosat és hatalmasat védett Swierczok tizenegyesénél.

BL-selejtező - Őrült mérkőzést vív a Fradi Bulgáriában: már három gól esett, a Ludogorec tizenegyest is rontot...

Óriási a tét a Ferencváros számára Bulgáriában, a Ludogorec elleni BL-selejtező visszavágóján!

Cserejátékosai eladásával készítheti elő a Real Madrid a legújabb sztárigazolást

A Financial Fair Play miatt mindenképp meg kell válnia pár játékostól, Paul Pogba megszerzéséhez pedig a létszámfeletti sztárokból kell pénzt csinálni.

A szurkolók és a klub miatt csodálatos a Fradi bulgáriai győzelme

Ezt mondta az Origónak Szergej Rebrov. A kapus, Díbusz Dénes volt a hős Razgardban. Helyszíni riportok a meccs után.

Kiütötte Romániát a magyar válogatott

Ezzel csoportgyőztesként megy tovább a csapat a junior Eb-n.

70 km/h-s sebességnél ütközött a sprinter a néző okostelefonjával - videó

Akár nagyobb baleset is történhetett volna a Tour de France 11. szakaszának sprintbefutójakor.

A hajrában nyomta le az Arsenal a Bayern Münchent

Elkezdődött a nyár legszínvonalasabb felkészülési tornája, a Nemzetközi Bajnokok Kupája (ICC).

A Ludogorec lengyelje az edzője akarata ellenére rúgta el a büntetőt

Nagy szívességet tett ezzel a csatár a magyar bajnoknak, mivel kihagyta a tizenegyest.

0

Bulvár

Kizuhant egy szexelő pár a kilencedikről - a nő meghalt, a férfi visszament bulizni

A férfit a nő teste és a ház előtti bokrok fogták fel, így nem esett baja. Nagy buli volt fent, a pár állítólag az ablakpárkányon szeretkezett a zuhanás előtt.

Újabb kulcsfigura távozik a kormányzatból

Fábián Károlyt, az egészségügyért felelős helyettes államtitkárt mentették fel beosztásából.

Szolgálati idő vásárlása nyugdíjhoz: mikor lehet, mikor nem?

Milyen esetekben, ki vásárolhat nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt? Mekkora terhet jelent ez a szolgálati idő vásárlójának, előre, utólag vagy folyamatosan kell fizetni? Ismertetjük.

Eltűnhet 2040-re a rák és a cukorbetegség?

A világszerte zajló digitális transzformáció minden szektorra, így az egészségügyre is jelentős hatással lesz, amelynek hagyományos szereplői nem biztos, hogy készen állnak a változtatásra, azonban az új belépők és a fogyasztók által használt technológia kikényszeríti azt derül ki a Deloitte tanulmányából.

Megváltoztatták a sebességhatárokat a magyar utakon

Országszerte többtucatnyi útszakaszon változtatta meg a sebességhatárt az elmúlt másfél évben a közútkezelő. A megengedett legnagyobb sebességet számtalan helyen csökkentették, emelésre viszont összesen háromszor volt példa.

Ezt jelent valójában, ha álmodban szeretkezel

Erotikus álmaink nagyon gyakran szexuális vágyaink álombéli manifesztációi. Azonban a legtöbb szexuális tartalmú álomnak semmi köze nincs a szexhez, míg léteznek olyan álmok is, amik csak látszólag ártatlanok közben mégis a szexualitás áll a középpontjukban. De akkor mégis miről árulkodhat az, ha álmodban szexelsz? Erre keressük most a választ!

Figyelmeztetés jött a rendőrségtől - minden nyugdíjast érint

Az időskorúak sérelmére elkövetett cselekmények legnagyobb része vagyon elleni bűncselekmény. Az elkövetők azt használják ki, hogy az áldozatok jószívűek, hiszékenyek, figyelmük könnyen elterelhető - hangzott el a rendőrség bűnmegelőzési előadásán.

A szexi új szintje: a bimbótakaró csík bikinifelső

Annak ellenére (vagy épp azért) elfogyott az árukészlet, hogy semmit nem takar és piszokdrága.

Rohamosan terjed ez az új rendszám a magyar autókon

Ezt kell tennie, hogy megkaphassa.

Rettenetes tragédia történt este Somogyban

Egy fiatal férfi az áldozat.

33 órát várt 130 utas étlen-szomjan a budapesti repülőtéren egy másfél napot késett gép miatt

A Korfura utazók között kisgyerekek és idősek voltak, ők jobb híján a földön aludtak, míg a felnőttek idegesen várták, hogy történjen valami - másfél napon keresztül.

blogmorzsák

Hitler és a nagy könyvsvindli

A Mein Kampfból csak Németországban 12 millió példányt adtak el. Nagy része után egy peták adót nem fizetett Hitler.

Mit csinál egy tanár nyáron?

Hálálkodik? Unatkozik? A gyerekek hiányoznak neki? Íme, egy átlagos általános iskolai tanár tipikus nyara.

„A kezemet simogatta, miközben a pasijával telefonált“

A legszebb szerelmek az egyetemi évek alatt szövődnek. És a legfájdalmasabbak is.

El fogok hízni az esküvő után?

A témával foglalkozó kutatások szerint jó eséllyel igen. De nézzünk a statisztikák mögé!

Az osztrák ember nem barátkozik idegennel?

„Arra készültünk, hogy az osztrákok negligálnak minket, aztán hamar lett pár helyi barátunk.“

Hogy kell lemondani egy hűségidős szerződést?

A ráutaló magatartás édeskevés, fontos a megfelelő időzítés is.

3,2 millió forint egyetlen fürt szőlőért? Igen!

Spoiler: ez is Japánban történt.

A világ legértékesebb márkái 2019-ben

A Forbes idén is elkészítette a világ 100 legértékesebb brandjét bemutató listáját az amerikai piaci jelenlét alapján.

Három család tragédiája

A márciusban lezuhant Boeing áldozatainak hozzátartozói nem pénzt, válaszokat akarnak.

Aludni zsidósan

A vallásjog az élet minden területére kiterjed.

Esterházy, a kultúrateremtő

Esterházy elhelyezte, tényezővé és láthatóvá tette Magyar­országot Európa térképen.

Szinte ingyen Új-Zélandon

A házőrzés elsőre nem hangzik nagyon vonzó dolognak, ám egyre divatosabb például Új-Zélandon és nem véletlenül.

0






0