Ezt olvasta már?

0

Csányi Sándor elégedett a magyar foci fejlődésével

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke szerint a most zajló bajnokság erősebb mint a korábbi volt, s a hazai futballnak jót tett a bundabotrány kirobbanása is, mely segíti a sportág megtisztulását.

Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a Sport Televíziónak adott interjújában elmondta, hogy a színvonal növekedését mutatja a gólok számának növekedése is, mivel meccsenként átlagban 3 találat van, de ennél is beszédesebb, hogy közel ezerrel nőtt az átlagnézőszám.

Csányi úgy látja, szintén segíti a minőség javulását, hogy a csapatok nagy része stabil lábakon áll.

"Azt tudom mondani, hogy a 16-ból 14 együttes rendben lesz a későbbiekben is, s kettő olyan állapotban lesz, hogy kitartson a szezon végéig" - jelentette ki az elnök, hozzátéve, hogy az MLSZ tisztában van a klubok helyzetével, s megpróbál segíteni, tárgyalni a tulajdonosokkal arról, hogy min lehet javítani.

Azt a célt továbbra is tartja, hogy 2018-ra 8000 fő legyen az átlagnézőszám, melynek eléréséhez az egyik legfontosabb dolog a körülmények javítása és új stadionok építése, mert jobb körülményekre, fűtött pályák kellenek a játék fejlődéséhez, s igényes körülményekre van szükség, hogy a nézők szívesen menjenek ki a stadionokba. Ebben rengeteget segíthet, hogy az Európai Unió engedélyezte, hogy profi klubok stadionjait is lehessen fejleszteni, építeni a társasági adókedvezményből.

Csányi Sándor változásokat lát szükségesnek a versenyrendszeren, s mint mondta, az MLSZ foglalkozni is fog az NB II és NB III jelenlegi rendszerével. Szerinte túl sok a profi klub, nagyon kevés országban van például kétcsoportos másodosztály, de az is mutatja a bajokat, hogy "lasszóval kell fogni a csapatokat", hogy elinduljanak a harmadosztályban, de a második vonalban sem indult el minden olyan együttes, amelyik elvileg feljutott.

A bundabotrány szerinte nem beárnyékolja a magyar futballt, mert ezzel tisztul a sportág, s a nyomozást végző ügyészség és rendőrség mellett az MLSZ is mindent megtesz, amit tud, hogy segítsen ebben.

"Ki kell szűrni az ilyen elemeket, s ha mondjuk 50 élvonalbeli futballista érintett, akkor annyit vegyenek ki, én egyiküket sem fogom sajnálni" - nyilatkozta Csányi, hozzátéve, hogy az MLSZ addig senkit nem büntethet, amíg nincs ítélet az ügyében, de a kluboknak esetleg lenne erre lehetőségük, különösen akkor, ha már egyik-másik játékos beismerő vallomást is tesz.

A válogatottat elégedetten értékelte, az Európa-bajnoki selejtezőkön mutatott szerepléssel kapcsolatban legfőképp a szerencsét hiányolta, mert nagyon rosszkor jöttek a sérülések, de szintén szerencsétlen dolognak tartja, hogy a sorozatindító svéd találkozó előtt csak kevéssel tudták kinevezni Egervári Sándort, akinek egy felkészülési meccs állt a rendelkezésére a kvalifikáció rajtja előtt.

A játékosok teljesítménye egyedül a finnek elleni hazai összecsapáson (0-0) okozott csalódást Csányinak, mert kívülről úgy látta, hogy nem küzdöttek megfelelően.

A 2014-es világbajnoki szereplés esélyeiről azt mondta, hogy ugyan ő már megválasztása idején is a 2016-os Eb-szereplést ígérte meg, ez nem jelenti azt, hogy lemondana az vb-kijutásról. Úgy látja, nagyon nehéz csoportba került a válogatott, de jövő őszre összeállhat egy olyan csapat, amely eséllyel veszi fel a harcot. Ehhez elsősorban az kell, hogy mindenki játsszon klubcsapatában.

"Én most azt szeretném kérni a szurkolóktól, hogy legyenek türelmesek az elkövetkező fél évben a csapattal, mert most az építkezés a felkészülés időszaka következik azért, hogy őszre egy erős együttes álljon össze" - mondta Csányi Sándor.

 

mti







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Botrány a mezőkövesdi temetőben: így fogták el a szeméremsértő férfit

A rendőrök gyorsan elfogták azt a 32 éves helyi férfit, aki szemérmetlen viselkedésével botrányt okozott a temetőben. A...

A norvégok úgy üvöltöttek a Vörösmarty téren, hogy a műsorból semmit sem hallottunk

Ünnepi Könyvhét és foci-vb: mit olvasnak, kinek szurkolnak a magyar írók?

Az EU 540 millió eurós támogatással segítené a műtrágyaválság által sújtott gazdákat

Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz...

Egy négyzetméter szabadság a város felett – miért lett az erkély 2026 egyik legértékesebb otthoni tere?

A városi élet egyre gyorsabb tempója mellett felértékelődnek azok a terek, ahol néhány percre kiszakadhatunk a mindennapokból. 2026-ban az...

Radnai Márk BMW-je után Balogh Mihály Mercedeséről is kiderült, hogy honnan van

Arra azonban nem válaszoltak, hogy pontosan milyen modellről van szó.

Mikor érdemes megfontolni a barázdazárást?

A fogak rágófelszíni barázdái, gödröcskéi kedvező feltételt teremtenek a fogszuvasodás kialakulásának. A barázdazárással a fogak...

Jelentős változás jön az oktatásban: Lannert Judit bejelentést tett

A kormány döntést hozott az NKE pedagógusképzéséről.

A külügy szerint százával kaphattak magyar állampolgárságot olyan külföldiek, akiknek nem volt magyar kötődésük

Velkey György László arról is beszélt, hogy a választások előtt többen csendben visszaadták a diplomata-útlevelüket, de ettől még nem...

Felmentették az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatóját és más titkosszolgálati vezetőket is

Menesztették a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat és az Információs Hivatal főigazgatóját is.

Ideje előkészíteni a napernyőket, már nyakunkon egy tartósabb hőhullám

Jövő hét második felében a napi csúcsok meghaladhatják majd a 30, a hét vége felé akár már a 35 fokot is.

0

Sport

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon

A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.

Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait

Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.

Három piros lap, két gól, egy felejthető mexikói győzelem a vb-nyitányon

Korábban soha nem osztottak ki három pirosat vb-nyitómeccsen.

Bulvár

Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött

Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.

„Mégiscsak egy emberölésről van szó, bassza meg, miért kell egy gyilkost kérdésekkel segíteni?” – tomboltak az indulatok a tárgyaláson

„Elvette a fiam életét, aki egy csupaszív ember volt. Nem volt joga hozzá, és így már nincs joga az élethez sem” – mondta lapunknak az áldozat édesanyja. Megkezdődött annak a férfinak a pere, aki 2024 őszén k

444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét

Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c

Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!

A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.

Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél

Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.

A kommentelő feltette a nagy kérdést: „Tóth Gabi eltűnne, ha nem foglalkozna vele többet a sajtó?”

Érdekes kérdést vetett fel az egyik kommentelő Tóth Gabival kapcsolatban, ami a média szerepét is körbejárja.

Biciklitúrán lévő iskolások közé hajtott egy autó: Már a harmadik gyermek hunyt el

Rémálomszerű tragédia rázta meg Hollandiát, ahol egy elszabadult gépkocsi egyenesen egy iskolai kerékpártúra résztvevői közé rohant, és már a harmadik kisgyermek is életét vesztette a kórházban.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is

Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.

Matematikai számítások is igazolják azokat az aggodalmakat, miszerint a 2026-os vb jóval unalmasabb lesz

Külön-külön számszerűsítették az új szabályok hatását, majd megnézték, ezek a hatások hogyan mérséklik vagy erősítik egymást.

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

blogmorzsák

A legjobb fiktív filmes zenekarok

Nem léteznek, mégis kívülről fújjuk a dalaikat. A Spinal Taptől a Sex Bob-Ombig.

0






0