Csillagászati hetet tartanak a pécsi kulturális negyedben
A James Webb-űrtávcső legújabb felfedezéseiről, a magyar űrkutatás aktualitásairól, a leendő magyar űrhajós kiválasztásáról és a sci-fi filmek valóságtartalmáról is részleteket tudhatnak meg az érdeklődők a március 23. és 26. között zajló Csillagászati hét programjain a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben.
hirdetés
A pécsi kultnegyedet fenntartó Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a magyar űrtevékenység jelenével és jövőjével Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos előadásán ismerkedhetnek meg az érdeklődők, míg a 2021 decemberében pályára állított James Webb-űrtávcső eddigi eredményeiről Frey Sándor beszél majd. Az Apollo-program során utoljára 1972-ben járt ember a Holdon, majd a NASA a 2010-es évek végén meghirdette az Artemis-programot. Ennek egyik célja visszatérni a Holdra és az első lépések már sikeresen meg is történtek. A Vissza a Holdra - Az Artemis-program című előadás a projekt eddigi történetéről és a tervezett következő lépéseiről ad áttekintést.
Egyebek mellett az Armageddon, a Csillagok között, a Mentőexpedíció, a Star Wars- és a Star Trek-filmeken keresztül tudhatják meg az érdeklődők, hogy mit lehet elhinni a hollywoodi filmekből. A programok keretében emellett izgalmas "Mars-küldetés" vár a gyerekekre, akik űrhajós sisakot is felpróbálhatnak és egy tablet segítségével robotot is irányíthatnak a vörös bolygó képzeletbeli felszínén.
Az Utazó Planetárium közreműködésével a szokásos planetáriumi vetítések mellett - kizárólag ezen a hétvégén - térhatású élményt nyújtó, teljes kupolás vetítések is lesznek több korosztály számára a Zsolnay-negyedben. Mindezek mellett távcsöves bemutatók, napfoltmegfigyelés, planetáriumi előadások, fizikai bemutatók és virtuálisvalóság-játékok szerepelnek a rendezvény kísérőprogramjai között - olvasható a ZSÖK közleményében. A pécsi Csillagászati hét programjairól a www.zsolnaynegyed.hu oldalon olvashatók további részletek.
hírek innen, onnan
Horrorkaraván Hajdú-Biharban: 3 tonnával volt nehezebb a megengedettnél az utánfutó
Három tonnával mutatott többet a megengedettnél a mérleg egy utánfutót vontató kisbusznál, ami félmillió forintos büntetést jelentett...
Ez lehetett a világ egyik első lovagláshoz használt nyerge
Egy kínai temetkezési helyen azonosították.
Minden szurkolót arra kér a rendőrség, hogy ne balhézzanak az Európa-Liga-döntőn
Magyar és angol nyelven egyaránt közzétették a felhívást. (Mozaik)
Ilyen volt egy doktornő egy napja az ókori Egyiptomban
Az egyiptomi orvoslás meglepően fejlett volt, műteni is tudtak, sőt terhességi teszt is létezett.
Csökkent a GDP Csehországban
Éves összehasonlításban 0,4 százalékkal csökkent az idei első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban - derült ki a Cseh...
Elhunyt a 19 éves magyar focista, akiért az egész ország imádkozott
Reménykedett a kísérleti gyógyszer hatékonyságában, végül azonban legyőzte a rák a focistát.
Labilis légtömegek hoznak felhőszakadást
Szerdán a nappali hőmérséklet 26 és 28 fok között várható.
Hatalmas összefogás: a leégett házú győrzámolyi családért a tervezettnél kétszer nagyobb konténerházba költözhet
A tűzben mindene megsemmisült a kétgyerekes családnak. Most egy nagylengyeli vállalkozás segít, miután az RTL Híradó beszámolt róluk....
8,1 milliárd forintnyi osztalékot vettek ki a trafikellátó tulajdonosai
Idén újból rekordprofitot ért el a az Országos Dohányboltellátó Kft., a tulajdonosok szinte a teljes nyereséget kivették osztalékként.
RTL Híradó: elkezdték szétszedni a Hableány roncsait, néhány darabját a TEK is szeretné megtartani emlékként
A négy éve elsüllyedt Hableányt tizenhárom nappal a tragédia után emelték ki a Dunából. Most a Hajógyári-szigeten van, az üzemeltető...
Nem várt fordulat az olaszországi hajótragédia ügyében: izraeli és olasz titkosügynökök süllyedtek el a Maggiore tavon
A balesetben négyen haltak meg, a többi utas megmenekült. Az első információk szerint születésnapi buli volt a hajón, de már titkos...
Megmentette egy 11 éves kisfiú életét az Epipen nevű andrenalin injekció
Az allergológus szerint ez az eset is bizonyítja, hogy minden iskolában és óvodában kötelezően kellene ilyen injekciós tollat tartani.
Sport
Kiderült, mikor dőlt el Suhajda Szilárd sorsa
Már az eltűnése pillanatában tudták a hegymászók, hogy nagy a baj.
Mindössze 17 évesen világbajnok lett Márton Luana
Ez volt az első felnőtt világbajnoksága.
Szoboszlai helyett egy angol válogatott focistát vehet a BL-induló csapat
Alapos erősítésre készülnek.
19 évesen meghalt a magyar focikapus
Küzdött, ameddig csak tudott.
Ez történhetett Suhajda Szilárddal az utolsó órákban
Újabb részletek a tragédiáról.
Vérig sértődött Oliver Kahn, miután a Bayern München kirúgta
De nemcsak az egykori csodakapus, hanem a sportigazgató Haszan Szalihamidzsics is lapátra került. Mi volt a bűnük? Elmondjuk.
Olaszországban lett edző az NB I történetének egyik legnagyobb botrányhőse
Az NB I kétszeres gólkirálya Magyarországon kezdte meg edzői pályafutását.
Benzemát vonzza a szaúdi csábítás, egy kieső csapatból pótolhatja a Real Madrid
Újabb topcsatár, sőt aranylabdás köthet ki Szaúd-Arábiában.
Mbappé kimondta melyik klubban játszik a következő szezonban
A Real Madrid állítólag továbbra is örömmel látná soraiban.
70 millióért igazolhat világbajnokot a Liverpool
A Liverpoolnak meg kell erősítenie a középpályáját, és úgy tűnik, rögtön a transzferszezon elején lépnek a vörösök.
Lando Norris azzal viccelődött, hogy Max Verstappen kék zászlót kap miatta
Max utálta volna a helyzetet, Norris pedig pont ezért imádná.
Legutóbb 0–4-ről fordítottak, most pedig egy 123. perces góllal feljutottak
Óriási menetelés után jutott fel a Sheffield Wednesday.
Bulvár
Ennyibe kerül egy Everest-expedíció
70 éve jutott fel először ember a világ legmagasabb hegycsúcsára. A legendás helyet már rengetegen meghódították, nem keveset fizetve az élményért. Akár több tíz milliót is elkérhetnek a serpák egy expedíción
Parkinson-kórt okozhatnak ezek a szerek: sokan használják őket
A kutatók különös kapcsolatot véltek felfedezni a Parkinson-kór és bizonyos szerek használata között.
Brutális vihar csap le ma az országra: Ezekre a megyékre adtak ki riasztást, itt kell készülni az ítéletidőre
Ismét nem ússzuk meg szárazon a napot, az ország túlnyomó területén brutális zivatarra kell készülni, mutatjuk a térképet.
Ha letöltötted, most azonnal töröld. Lehallgatja a telefonokat ez az alkalmazás, 15 percenként készít felvétel...
Ha ez az alkalmazás rajta van a telefonodon, jobban teszed, ha most azonnal letörlöd.
Tágra nyitotta a kaput Magyarország az oroszok legszorosabb szövetségese előtt
Úgy utazgatnak az EU-ba az oroszok, mintha nem is lenne háború Ukrajnában, és ez nem a magyar vízumkiadásnak köszönhető. Azért így is megtaláltuk a különutas magyar külpolitika lenyomatát.
Így rendelkezett a lakásáról Lang Györgyi
Az énekesnő haláláig egy 110 négyzetméteres, három szobás, a Hősök tere közelében található ingatlanban lakott. A számára érzelmileg fontos ingóságok sorsát is előre elrendezte.
Lagzi Lajcsi mellé került a toplistás magyar bűnöző, akit most kapcsoltak le
Szabadnapos rendőr lépett akcióba egy vidéki kocsmában.
Nem fogod elhinni, hogyan rendelkezett Lang Györgyi a vagyonáról: Mindenét rájuk hagyta
A Pa-Dö-Dö énekesnője 2023. május 20-án hunyt el, közeli hozzátartozói nem voltak, azonban mint kiderült, a távoliak sem részesülnek majd örökségéből, az énekesnő ugyanis másképp rendelkezett.
Nem véletlen, hogy magyar katonák kerültek főszerepbe a koszovói összecsapásban
A magyar kontingens mostanra a harmadik legnagyobb Koszovóban, a tömegoszlatásra kiképzett és a hétvégében bevetett egység pedig csak magyarokból áll.
Jön az utassúly-ellenőrzés: mérlegre tesznek mindenkit, mielőtt felszállhatnának a repülőgépre
Az új-zélandi polgári légiközlekedési hatóság előírja, hogy a nemzeti légitársaság megmérje azon utasok testsúlyát, akik az aucklandi nemzetközi repülőtérről indulnak a nemzetközi járatokon.
Ezért halhatott meg Suhajda Szilárd a Mount Everesten
Nem véletlenül életveszélyes a világ legmagasabb hegye.
Ezért nem találhatták meg Suhajda Szilárdot a serpák a szakértő szerint
Kollár Lajos szerint könnyen elképzelhető, hogy a magyar hegymászó rossz irányba indult el az agyi ödéma miatt és lezuhanhatott.
blogmorzsák
Így nyaralt Kádár és Castro a Balatonon
Aliga II-re a pártvezetésen kívül szinte csak Hofi Géza léphetett be. Miközben óriási cigányzenés, ökörsütéses bulik folytak, Kádár a klímás villájában ette a krumplis tésztát.
Nézd meg, ezt érdemes - a hét legjobb kínai kütyüs akciói
Pizzasütőtől az fejhallgatón át a robotporszívóig minden van!


- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.