Ezt olvasta már?

0

Csillagpatkó – Gyermekprogramok az orfűi Akadálymentes Turizmus Napján

Színes programkavalkáddal tér vissza Orfűn szeptember 3-án az Akadálymentes Turizmus Napja.

Az országosan is népszerű rendezvényen olyan sport-és élményprogramok várják elsősorban a fogyatékossággal élő vendégeket és hozzátartozóikat, kísérőiket, melyeket máskor nem vagy csak nagy nehézségek árán tudnak kipróbálni. Többek között sárkányhajózás, vitorlázás, horgászat, motorozás, lovaglás, látássérültek számára autóvezetés szerepel a repertoárban.

Az esemény egyik fő célja, hogy a társadalom ép és fogyatékossággal élő tagjai egyenlő lehetőségekkel éljenek, szórakozzanak együtt, egymással. Az élményprogramokon kívül a Medvehagyma Ház melletti sziget gasztro-és kulturális programjai erre remek lehetőséget kínálnak.

A Dél-dunántúli Lovas Egyesület a kezdetektől fogva részt vesz a mindig jókedvű rendezvényen, és elviszi a szigetre a lovaglás élményét, biztosítja a lovakkal való barátkozás lehetőségét.

Az egyesület idén a „Csillagpatkó” elnevezésű programjával csatlakozik a rendezvényhez a GINOP-5.1.7-17-2020-00504 azonosítószámú projekt keretén belül és kínál a gyerekeknek, gyermeklelkű felnőtteknek mosolyt fakasztó műsorokat.

A kézműves sátorban 10.00-16.00 óráig Polgár Zsuzsa várja a vendégeket mézeskalácsdíszítéssel, kreatív varrással. 12 órától érkezik Lakatos Norbi Vaklufis, hogy vidám lufikölteményekkel örvendeztesse meg a gyerekeket, majd 13.30-tól Optimus bűvésztrükkjein varázsolódhat el a publikum, 14.30- tól Dékány Ágnes bábelőadását láthatjuk, mely során Kolontos Palkó vidám, bolondos kalandjait kísérhetjük végig.

A lovagoltatás és póni-sétakocsikázás 10.00-14.00 óráig lesz elérhető. Aki nyeregbe szeretne ülni, az a sziget hátsó felén, a tópart mellett teheti meg, aki pedig a póni-fogaton szeretne utazni, az a sporttábor bejáratához menjen.

Az ingyenesen látogatható rendezvényen tehát mindenki jól érezheti magát fogyatékossággal élő emberként és épként, gyerekként és felnőttként egyaránt, remekül szórakozhat úgy, hogy átélheti, milyen szívet melengető érzés akár egy mosollyal vagy egy mozdulattal segíteni valakinek, jót tenni valakivel.

A programról további információ a www.delilovas.hu oldalon érhető el.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett

Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...

Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"

Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.

Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek

Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...

Zöld csillagot azonosítottak a kutatók, mely elpusztult világok törmelékének köszönheti a színét

Egy friss kutatás szerint a fehér törpéknek nevezett csillagmaradványok világa sokkal színesebb, mint eddig sejtettük.

Putyinék bajban: már 7 százalék fölé ugrott az infláció Oroszországban

Már most túlnőtt az éves inflációs célon a friss mutató.

Most jobb, ha vigyáz a pénzére ez a 2 csillagjegy: könnyen megcsappanhat a pénztárcájuk

Most két csillagjegynek is érdemes visszafognia a költekezést, mert a következő időszak könnyen próbára teheti a pénztárcájukat. Egy...

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

EL: Hosszas VAR-ozás előzte meg a Fradi második gólját, a Plzen csak a hajrában tudott szépíteni - videó

Kristoffer Zachariassen duplájával hazai pályán is sikerrel indított a Fradi a főtáblán.

Második meccsét is megnyerte a Fradi az EL-ben

Az Üllői úton 2-1-re verték a cseh Plzent, a 36 csapatos tabella 7. helyén állnak.

Tovább írja sohasem látott tündérmeséjét a Ferencváros a nemzetközi porondon

„Szokás szerint” az ezúttal duplázó Kristoffer Zachariassen volt az El-hős.

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0