Ezt olvasta már?

0

Csizmadia Péter: Pécsnek nincs gazdája, legjobb esetben is csak gondnoka

A Dunántúl legnagyobb városa, Pécs az elmúlt évtizedekben elvesztette lakosságának közel húsz százalékát, és lemaradóban van saját régiójában is. Csizmadiai Péter, a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje ezen változtatna, aminek egyik első lépése, hogy a város megszabaduljon Gyurcsány Ferencnek a város nyakára ültetett embereitől.

 

Pécsnek, a Dunántúl legnagyobb városának 2019 óta nincs gazdája, legjobb esetben is csak gondnoka, aki, bár függetlenséget ígért választóinak, az első adandó alkalommal elkötelezte magát Gyurcsány Ferencnek. A DK emberi meghatározó pozíciókba kerültek a városban. Regnálásuk alatt 16 milliárdos adósságot halmozott fel az önkormányzat – jelentette ki Csizmadia Péter, aki szerint mindez tovább rontott azokon a tendenciákon, amelyek gyakorlatilag a rendszerváltás óta sújtják a várost. A kormánypártok polgármesterjelöltje emlékeztetett: harminc év alatt harmincezer ember hagyta el Pécset, a települése pedig súlyosan lemaradt még a saját régiójában is.

Hogyha nem lenne az egyetem, amely egyúttal a legnagyobb foglalkoztató is, valamint a tehetséges és kitartó pécsi családi vállalkozások, Pécs már tönkrement volna

– tette hozzá a a polgármesterjelölt, aki szerint kiemelten fontos, hogy a pécsiek valós igényei szerint irányítsák a várost. Ennek részeként pedig szakítani kell a jelenlegi baloldali városvezetés befektetésellenes gyakorlatával is.

A jelenlegi polgármester nyilatkozta, hogy tizenhat nagy cég városba települését akadályozták meg. A szintén baloldali vezetésű és szintén régióközpont Szeged valahogy egészen másként áll hozzá a beruházásokhoz, mint Péterffyék

– emelte ki a politikus, majd elárulta, a gazdaság mellett az önkormányzatot is alapjaiban kellene megváltoztatni, ennek jegyében pedig meg kell szüntetni a balos köröknek jutó haveri megbízások, mutyik, a pénzszórás gyakorlatát és a pécsi közvagyon kiárusítását.

 

A pécsi polgári szövetség átláthatóvá fogja tenni az önkormányzat és cégeinek gazdálkodását. A tömegközlekedést új alapra kell helyezni, nem késlekedhet a sofőrök béremelése, mert egyszerűen elmennek a többet kínáló Volánhoz. A 14 év alatti diákoknak ingyenessé tennénk annak használatát, a 14 és 18 év közötti korosztály pedig egy buszjegy ­áráért válthatná meg havi bérletét. A városüzemeltetésben átfogó út- és járdafelújítási programot kell indítani

– fogalmazta meg programjának alapelemeit Csizmadia Péter, aki szerint 2019 óta a baloldali városvezetés lényegében szinte semmilyen projektet nem valósított meg.

Előkészített és kész tervekre ugyanakkor nagy szükség lenne Pécsett, már csak azért is, mert a kormány Dél-dunántúli gazdaságfejlesztési zóna programja komoly lehetőséget, infrastrukturális fejlesztést ígér.

Mohácson közforgalmú kikötő és új Duna-híd épül, Pécset és Kaposvárt a tervek szerint gyorsforgalmú út kötheti össze, szinte kész a horvát határig az M6-os autópálya meghosszabbítása. Mindebből Pécsnek mint régióközpontnak profitálnia kell. Ehhez viszont olyan városvezetés kell, amelyik partnernek és nem ellenségnek tekinti a kormányt

– emelte ki a politikus, akinek meggyőződése szerint a polgármester Pécs első számú lobbistája, így nem az a feladata, hogy a hivatalban aktákat nézegessen, hanem hogy megszerezze a legtöbb erőforrást a város építéséhez. A jelölt szerint ebben a szerepben Péterffy Attila mélyen alulteljesített az elmúlt években, de a korábbi jobboldali érának is vannak adósságai.

Pécsnek régióközpontként túl kell teljesítenie minden dél-dunántúli várost ahhoz, hogy az országhatárokon is átívelő vezető szerepet töltsön be a következő évtizedekben

– szögezte le Csizmadia Péter.

forrás: magyarnemzet







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Több száz méteres füstoszlop: pokoli tűz pusztít egy ipari üzemben Essexben

A szemtanúk szerint olyan volt, mintha bomba robbant volna.

Pártszakadás a Fidesz lengyel szövetségesénél: A volt kormányfő is otthagyja a pártot

A Jog és Igazságosság (PiS) pártból távozik Mateusz Morawiecki volt miniszterelnök, miután nem írta alá a Jarosław Kaczyński által...

Megszólalt Divinyi Zsombor: nem tölti be az Országgyűlés Hivatalának főigazgatói posztját és jogi lépéseket tesz Hadházyval szemben

Az egykori független képviselő egy hozzá eljutott levél alapján nevezte NER-es kislovagnak Divinyit, és kötött össze vele...

Jönnek az új bankjegyek, bárki szavazhat róluk

Változtatna is az EKB az euróbankjegyeken, meg nem is. Most úgy döntöttek, szóljanak bele az uniós állampolgárok.

Újranyitná a kormány a Planetáriumot

A Népligetben álló épület 2017 óta zárva van és pusztul, a kormány új funkciót szeretne neki találni, és több mint hatmilliárd...

Jó hír a Revolut-felhasználóknak: így maradhatnak ingyenesek az utalások

Kiderült, hogy a Magyarországon is milliók által használt Revolut, ami hamarosan fióktelepet nyit hazánkban, rejt magában egy megoldást,...

Tarr Zoltán: Több mint 2,5 milliárd forintot utaltak már vissza a kiosztott NKA-s forrásokból

A miniszter szerint előbb-utóbb másoknak is eszébe fog jutni, hogy jobb visszautalni a pénzt, mielőtt a vizsgálat esetleg rájuk is kiterjed...

Több mint 2,5 milliárdot utaltak vissza már az NKA-kedvezményezettek

Tarr Zoltán szerint már a 2,5 milliárd forintot is meghaladhatja az az összeg, amit a kulturális alap támogatási keretének nyertesei...

Nézte a sok turista, ahogy rendőrhajó ütközik a legendás hídnak, sérültek is vannak

Nekiütközött a brit folyami rendőrség egyik hajója a Temzén átívelő Westminster hídnak London központjában pénteken, öt rendőr...

Kemény napja volt ma a hegyimentőknek: egymás után kellett lehozni a sérült, elakadt túrázókat a Börzsönyből

Három mentési akció is volt pénteken a Börzsönyben. A híres Remete-barlangnál rossz helyen mászott két fiatal, és alpin technikával...

Felismerhetetlenre torzították az arcát: így tért vissza a kamerák elé Johnny Depp – videó

Olyan formában tért vissza a nyilvánosság elé mindenki Jack Sparrow-ja, Johnny Depp, ahogyan még egyetlen rajongója sem láthatta a...

Divinyi Zsombor kinevezése elmaradt, noha 94 pályázó közül jelölték – A revizor és a kinevezés előtti tekintély

Divinyi Zsombort július elején még az Országgyűlés Hivatala főigazgatójának jelölték, ám a hivatal szerint végül megállapodás és...

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

A Liverpool kölcsönadja a magyar futballistáját

Első osztályú csapathoz kerül a magyar kapus.

Gyorshajtáson kapták, és pozitív lett a kokaintesztje a vb-n szereplő futballistának

50 kilométer/órával túllépte a megengedett sebességhatárt.

A Fradi Joseph-duplával nyerte meg az idegenbeli El-selejtezős meccset

A Ferencváros idegenben győzött az Európa-liga selejtezőjében.

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Tankcsapda: Fejes Tamás elindította a videót, de közben intim dolog történt a háttérben

A Tankcsapda énekese, Lukács Laci pont csinált valamit a háttérben, és ezt szóvá is tette.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Nálad megvan még? A fiatalok szerint ez a retró tárgy hamarosan újra minden otthonban ott lesz

Kinek jutott volna eszébe néhány évvel ezelőtt, hogy egy rég elfeledett használati tárgy ismét a lakberendezési trendek élére kerülhet? Pedig a Z generáció ismét bebizonyította, hogy ami tegnap még ósdinak szám

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

0






0