Ezt olvasta már?

0

Csőd felé robog a pécsi tömegközlekedés

A Lehet Más a Politika egyik kedvenc témája - egyébként elég sok van - a város tömegközlekedése. Ezzel kapcsolatban tartottak hétfőn sajtótájékoztatót.

Dr. Kóbor József, régi-új önkormányzati képviselő (a Parlamentbe jutott Keresztes László Lóránt helyét foglalta el a közgyűlésben) arra hívta fel a figyelmet, hogy tisztázni kellene, inek is kellene finanszíroznia a helyi tömegközlekedést, az ugyanis látszik, hogy az állam által a vidéki városoknak juttatott források elégtelenek, és péládul épen Pécs saját erőből erre képtelen. A sokat dicsért buszcsere-programmal kapcsolatban kritikaként említette, hogy így Pécs buszflottája nagyon diverzív lett, vagyis a flottán belü sokféle márka jelenik meg, ez pedig a szervizelést nehezíti, drágítja.

Úgy fogalmazott, kiderült, hogy a fonódó rendszer nem tartható fenn anyagilag, hiszen egy vonalon sokszor egymást érik a különböző számozású, de gyakorlatilag egyirányba menő járatok, és utána félóráig semmi. Így pedig évről évre százmillió forintos hiányok halmozódnak, ami a csőd felé hajtja a szolgáltatót. Vissza kellene térni a gerincvonala-ráhordó rendszerhez annyi módosítással, hogy az egy irányba utazó utas egy jeggyel két utazást vehessen igénybe, tehát mondjuk Vasasról a Belvárosig ne kelljen újabb menetjegyet váltani egy Budai Vámnál történt átszállással.

Hozzátette, létre kellene hozni egy közlekedési szövetséget, ami a helyi, helyközi és távolsági közlekedést hangolná össze (itt már a vasutat is beleértve), ami összehangoltan, a jelenleginél olcsóbban és magasabb színvonalon tudná ellátni a feladatot.

A közösségi közlekedésen túl az LMP másik kedvenc vesszőparipája a Bodára tervezett atomtemető és a pécsi uránbányászat. A képviselő elmondása szerint ma már egy orosz hátterű, de magyar cég Pécs alatt kutathat uránérc után, és erről a közgyűlés nem foglalt állást. Márpedig a pécsieknek joguk van meghatározni a saját sorsukat, jövőjüket, ők küzdeni fognak mind az atomtemtő, mind az uránbányászat ellen, és ebben szoros startégiai partnerre leltek az Összefogás Pécsért Egyesületben.

M. Z.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Külön élnek? Egy fillért sem örökölhet.

Sokan biztosra veszik, hogy az elhunyt gyermekei mellett a házastárs minden esetben törvényes örökös. A valóság azonban ennél jóval...

Autóval hajtottak a tömegbe szombat este a Berlin Pride-on, legkevesebb egy ember meghalt, többen megsebesültek

Merénylet után a fehér furgon sofőrje kiszállt az autóból és gyalog kezdett el menekülni. 

A titok, amitől a leander virágai nem rohadnak be. Ennyire egyszerű.

Te is bosszankodsz, amikor a szépséges leander hosszan pompázó virágai a nyári záporok után hirtelen megbarnulnak vagy rothadni kezdenek?...

Medvetámadás áldozata lett egy magyar újságíró Tusnádfürdőn, a telefon mentette meg

Földes András saját beszámolója szerint futás közben került medvével szembe Tusnádfürdőn, és a telefonját dobta az állat felé....

Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete

Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal hűlt le a Balaton vize: míg július 18-án 26,6 fokot mértek, szombat reggel már csak 20,8 fokos volt a...

Volodimir Zelenszkij szerint a Putyin-rezsim még 30 ezer észak-koreai katonát akar bevetni az Ukrajna elleni háborúban

A Moszkva és Phenjan közötti kölcsönös védelmi megállapodás értelmében Kim-rezsim 2024-ben mintegy 14 ezer katonát küldött...

A nagy hőhullám előtt még megdőlt egy hidegrekord szombaton

Lénárddarócon csípősen indult a reggel.

0

Sport

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Bulvár

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

0






0