Ezt olvasta már?

0

Csökkent az árvízi készültség

A magyarországi folyókon összességében csökkent az árvízi készültség, de továbbra is több mint 40 ezer hektáron kell védekezni a belvíz miatt - derül ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményéből. - Pécsi Napilap -

Az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) legfrissebb jelentésében külön kiemelték, hogy a Tiszán levonuló jeges árvíz miatt a Kisköre alatti folyószakaszon változó intenzitású jégzajlás tapasztalható, amely folyamatosan közelít Szolnokhoz.

Ennek következtében nagy mennyiségű, több órán át tartó zajló jég és uszadék jelenhet meg a következő időszakban. Ezért a szakemberek felhívták a vízi eszközök tulajdonosainak figyelmét, hogy lehetőség szerint távolítsák el azokat a mederből, vagy erősítsék meg rögzítésüket.

A kompok és pontonhidak tulajdonosai, üzemeltetői szintén számoljanak vízszintváltozással, jég, uszadék megjelenésével, és tegyék meg a szükséges intézkedéseket - emelték ki.

Az előrejelzések szerint a Tisza középső és alsó szakaszain nem várhatóak további tartósabb, jelentős vízszintemelkedések, de az értékek mindenhol a elsőfokú készültségi szintek alatt, vagy annak közelében maradnak. Az átmeneti jégtorlódások hatására azonban továbbra is bekövetkezhetnek hirtelen, akár több tíz centiméteres vízszintváltozások, és ezek miatt rövid ideig elsőfokú szint feletti értékek is előfordulhatnak.

A Felső-Tiszáról érkező jégtorlasz szerda délelőtt ért Kisköre térségébe és közel egy napot állt, de csütörtök reggel a jégtorlasz ismét megindult. A vízügyi szakemberek a torlaszt már átvezették a Kiskörei Vízlépcső felemelt táblái alatt. A Kiskörei Vízlépcső és a Tiszaderzs közelében megállított, felülről érkezett jégtorlasz közötti, mintegy 10 kilométeres folyószakaszon, a duzzasztás révén kialakult árhullám hatására összetöredezett álló jég - a szívóhatás miatt - a vízlépcső alá bukva folytatja útját az alvizen, Szolnok felé sodródva. Az alvizen a jelenség miatt változó mértékű jégzajlás figyelhető meg. Összességében viszont a Tiszán is jelentősen mérséklődtek a "jégjelenségek" - tették hozzá.

A legfrissebb meteorológiai előrejelzések szerint a jövő hét elején hullhat területi átlagban említésre méltó mennyiségű, nagyobb részt folyékony halmazállapotú csapadék a Felső-Tisza vízgyűjtőjén. Ugyanakkor megjegyezték: ez az időjárás továbbra is kedvező az árvízi helyzet szempontjából, jelentős mennyiségű újabb jégképződéshez nem lesz elég hideg, de ahhoz igen, hogy a folyók vízutánpótlása alacsony szinten maradjon.

Magyarországon 334 kilométeren van érvényben árvízvédelmi készültség, ebből a Tisza 237 kilométeres szakaszán harmadfokú a készültség. További 97 kilométeren, a Tisza, a Bodrog és a Rima egyes szakaszain elsőfokú készültség mellett védekeznek a szakemberek.

A belvíz miatt tíz vízügyi igazgatóság területén, negyvenhárom szakaszon védekeznek: ebből tíz szakaszon másod-, harminchárom szakaszon elsőfokú készültség van érvényben. A belvízzel elöntött terület nagysága még mindig több mint 41 ezer hektár, melyből több mint 21 ezer hektár vetés-szántó. A legnagyobb elöntések továbbra is a Körösök és a Közép-Tisza vidékén vannak. Az időjárás a belvízi védekezés szempontjából is kedvező: az éjszakai fagyok és a nappali felmelegedés elősegíti a belvíz folyamatos levezetését - olvasható a jelentésben.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Donald Trump megnevezte az ukrajnai béke legnagyobb akadályát

Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán államfő nehezebb tárgyalópartner, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, és...

Londoni elemzők árulták el, mire készülhet Magyar Péter

Az Eurasia Group friss helyzetértékelése szerint Magyarország 2032-ben vezetheti be az eurót. A hiánycélok eléréséhez a kormány a...

Ügyvédje hiába óvta a fegyházban ülő Joe Garciát: a gyilkosságért elítélt férfi mindent egy lapra tett fel a szabadulás előtt

Kockázatos döntés a feltételes szabadság kapujában Amikor Jon Kasbe rendező felvette a kapcsolatot a börtönben...

Vége a kétszámjegyű béremelések korának? Ez vár ránk az euró bevezetése előtt

Az euróövezeti csatlakozás felé vezető úton Magyarországnak búcsút kell mondania a termelékenységtől elszakadó, kétszámjegyű...

Drámai kijelentés: Trump szerint Zelenszkij lett a békekötés akadálya, csak az ukrán elnök nélkül jöhet létre megállapodás

Donald Trump szerint Zelenszkij nehezebb tárgyalópartner, mint Putyin, így a béke egyetlen feltétele az ukrán elnök kikerülése.

9 évet vártunk az új Tesla Roadsterre. Most itt van és tényleg repül.

1,0 másodperces gyorsulás, hideggázos fúvókák és repülő üzemmód. Elon Musk szerint az új Roadster jobb, mint James Bond bármelyik...

7 étel, amelyben több a vas, mint a vörös húsban – Még édesség is van köztük

Miben van sok vas a vörös húson kívül? Mutatunk 7 vasban gazdag ételt, amelyekkel változatosabbá teheted az étrendedet.

Iskolai lövöldözés, halottak

Tina Kotek, Oregon kormányzója megköszönte a támadóval végző férfi „hősies beavatkozását”, amely megakadályozta, hogy még több...

Autoimmun beteg volt, ma a világ hetedik leglassabban öregedő embere a pécsi tanár

Martinnál 24 évesen diagnosztizálták az autoimmun artritiszt, ami egy rendkívül fájdalmas, élethosszig tartó betegség. A fiatal férfi...

Akkora vita kerekedett Brüsszelben, hogy lefújták a sajtótájékoztatót csütörtök este – így zajlik eddig az uniós csúcs

Komoly vita alakult ki az uniós költségvetésről: le kellett mondani a csütörtök estére tervezett sajtótájékoztatót a brüsszeli...

Változik az M2-es metró közlekedése a héten, mutatjuk, hogyan juthatsz el a Déli pályaudvarra

A hétvégén rövidített útvonalon jár az M2-es metró. Pótlóbuszok és sűrűbben közlekedő villamosok segítik az utazókat: Olvasd...

Micsoda meglepetés. Rúzsa Magdi megmutatta, kiért rajong igazán

Egyenesen Párizsból jelentkezett be Rúzsa Magdi. Az aranytorkú énekesnő Franciaország fővárosában pihen gyermekeivel, a felejthetetlen...

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak

Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

Bulvár

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

0






0