Ezt olvasta már?

0

Csütörtöki migráns hírek - folyamatosan frissítve

Szövetségi belügyminiszter: Németország nem bír el évente 800 ezer menedékkérőt

Még Németország sem tudja hosszabb távon elviselni a menekülthullám terhét, ha minden évben 800 ezres nagyságrendben érkeznek menedékkérők - figyelmeztetett egy csütörtöki interjúban Thomas de Maiziere német belügyminiszter.


hirdetés

A tárca szerdán 450 ezerről 800 ezerre módosította a menedékkérők számának alakulásáról szóló előrejelzését, amelyből egy új becslés szerint az következik, hogy a menekültügyi kiadások idén meghaladhatják a 10 milliárd eurót.

Thomas de Maiziere a két országos közszolgálati televízióban, az ARD-n és a ZDF-n sugárzott interjúban rámutatott, hogy Németország fogadja be az Európai Unióba érkező menedékkérők 40 százalékát.

"Ez hosszabb távon túl sok lesz" - mondta a miniszter. Németországnak meg kell birkóznia az idén várható 800 ezer menedékkérő elhelyezésével és ellátásával, és ez sikerül is majd, de ez a nagyságrend tartósan "túl magas egy olyan országnak, mint Németország" - mondta a miniszter.

A konzervatív CDU politikusa közvetve utalt arra, hogy Németország akár vissza is állíthatja a határellenőrzést a menekültválság miatt. Hangsúlyozta, hogy "elkötelezett híve" ugyan az európai eszmének és a nyitott határok elvének, "de ha más európai országok nem tartják be a jogszabályokat, akkor szükségünk lesz egy másik rendszerre, egy olyanra, amely működik".

"Nyitott határokról csak akkor lehet szó, ha kiegyensúlyozottan működik az övezet, amelyben nyitottak a határok, jelenleg pedig nem így áll a helyzet" - mondta Thomas de Maiziere.

Tavaly nagyjából 200 ezer menedékkérő érkezett az országba, és a menekültügyi ellátórendszerre a feladatért felelős tartományi kormányoknak és helyi önkormányzatoknak összesen mintegy 2,2 milliárd eurót kellett fordítaniuk. Az idén tavasszal a kormányzat még azzal számolt, hogy 450 ezerre emelkedik a menedékkérők száma, a költségek pedig 5-6 milliárd euróra. Az új előrejelzésben szereplő 800 ezres felső határ pedig már azt jelenti, hogy a menekültügy forrásigénye 9 és 10,5 milliárd euró között lehet - írta csütörtökön az online kiadásában a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap.

A becslés alapja, hogy a tartományi kormányok egy főre számolva éves szinten körülbelül 12 és 13 ezer euró közötti összegű költségtérítést fizetnek az önkormányzatoknak a menedékkérők ellátásáért, és ez több-kevésbé fedezi is a költségeket.

A menekülthullám fölerősödésével egyre többen sürgetik, hogy a szövetségi kormány vállaljon nagyobb részt a terhekből. Monika Heinold Schleswig-Holstein tartományi pénzügyminiszter egyenesen azt javasolja, hogy Berlin "a bevételi oldal javításával", vagyis új adó bevezetésével vagy adóemeléssel teremtsen pénzt a menekültügyre. A Zöldek politikusa szerint főleg a jómódúaktól kellene nagyobb áldozatvállalást kérni, és szerinte az örökösödési adó emelése lenne a leginkább megfelelő.

Külön teher a felnőtt kísérő nélkül érkező 18 évesnél fiatalabb menedékkérők ellátása, mert rájuk a gyermekvédelmi előírások vonatkoznak, így nem a menekültügyi ellátórendszerben, hanem a gyámügyi rendszerben kell gondoskodni róluk. Ez évente és fejenként átlagosan 40 ezer eurós kiadást jelent.

A legtöbb fiatalkorú Bajorországba érkezik, ahol eléri Németországot az úgynevezett balkáni migrációs útvonal és a Földközi-tenger felől észak felé tartó útvonal. A tartományban az idén már több mint 11 ezer 18 évesnél fiatalabb, felnőtt kísérő nélküli menedékkérőt regisztráltak. Legtöbbjüknek nincsenek papírjai, ezért életkorukat a hatóságok pszichológus és szociálpedagógus szakemberek bevonásával igyekeznek meghatározni.

A vizsgálatok szerint negyven százalékuk fiatalabbnak mondja magát, sokan azért, mert elterjedt a hír, hogy a 18 éven aluliak sokkal jobb ellátást kapnak, mint a felnőttek.

 

Az Európai Bizottság év végéig újabb indítványt tesz a menekültek elosztására

Az Európai Bizottság az év végéig újabb indítványt tesz arra, hogy miként osszák el az uniós tagállamok között az érkező menekülteket - közölte csütörtökön Brüsszelben Miguel Arias Canete EU-biztos.

 

Állandó jellegű elosztási mechanizmusra van szükség annak érdekében, hogy kezelni lehessen a rendkívüli helyzeteket, még akkor is, ha ez népszerűtlen - vélekedett.

Canete szerint meg kell alkotni a biztonságos eredetországok közös európai definícióját, és "csatornákat kell nyitni a legális migráció számára".

A biztonságosnak tekintett országokból érkezőknek az EU-országok gyakorlata értelmében szinte semmilyen esélyük nincs arra, hogy jogosnak ismerjék el menedékkérelmüket. Arra nézve azonban, hogy mely eredetországok tekinthetőek biztonságosnak, egyelőre nincs egységes uniós kritériumrendszer.

A spanyol EU-biztos hangsúlyozta, hogy "valódi európai megoldásra" van szükség, és hozzátette: Jean-Claude Juncker bizottsági elnök részletesebben is kifejti majd az általa vezetett intézmény elképzeléseit szeptember 9-én Strasbourgban, amikor beszédet mond az unió helyzetéről az Európai Parlament plenáris ülésén.

Májusban az Európai Bizottság kötelező kvótákat javasolt arra nézve, hogy az uniós tagországok hány menekültet vegyenek át az Olaszországba, illetve Görögországba érkezettek közül, illetve hányat fogadjanak be az egyelőre az EU területén kívül tartózkodó, de az ENSZ menekültügyi szervei által a menekültstátusra jogszerűen igényt tartók - főként Szíriából, illetve Eritreából elmenekültek - közül. A kötelező kvótákat a tagállamok képviselői nem hagyták jóvá, de a legtöbb uniós ország önkéntes felajánlást tett több-kevesebb migráns átvállalására.

 

A Jobbik népszavazáshoz kötné a befogadóállomások létesítését

A Jobbik ügydöntő helyi népszavazásokhoz kötné a befogadóállomások létesítését.

 

Novák Előd, az ellenzéki párt alelnöke a Jobbik augusztus 20-ai budapesti ünnepi rendezvényén - Bosnyák András, Martonfa polgármestere jelenlétében - arról számolt be, hogy erre vonatkozó indítványukat Vona Gábor pártelnök és Z. Kárpát Dániel alelnök benyújtotta a parlamentnek és az Országgyűlés rendkívüli ülésén szeretnék elfogadtatni.

A politikus azt hangoztatta: a kormány ne akarjon szembemenni az emberek akaratával, Martonfa "nem kér az idegen letelepülőkből, nem kér a kormány letelepítési politikájából". A jobbikos politikus egyfajta beismerő vallomásként értékelte, hogy a kormány két új tábort nyitna, és bírálta, hogy nem a határsávban.

Novák Előd azt is szóvá tette, hogy naponta több bevándorló érkezik, mint ahány magyar születik, és a kivándorlással együtt számítva az ország legnagyobb problémájaként beszélt a népesedési kérdésről. Kijelentette: szó sincs demográfiai fordulatról, "például a cigányság népességrobbanásával próbálják palástolni" az alacsonynak ítélt 1,4 százalékos termékenységi rátát. Az igazi probléma az - folytatta -, hogy "ha csak a magyarokat vizsgáljuk, akkor egy alatt van a magyar nőkre jutó gyermekek száma". Ezért gyökeres változás kell - jelentette ki.

A rendezvényen Volner János, a Jobbik alelnöke sürgette: a kormány tegye világossá, hogy az Egyesült Államok felelős a Magyarországon lecsapódó menekültáradatért, mert beavatkozott Szíria és Afganisztán belügyeibe, amely országok addig féken tudták tartani az iszlám szélsőségeseket is. Álláspontja szerint a Fidesz csak tüneti kezelést ad a bevándorlás problémáira, a valódi megoldást az önálló határőrségben, a menekülttáborok zárttá tételében, a határsértők kitoloncolásában nevezte meg.

Bosnyák András, Martonfa polgármestere aránytalannak ítélte, hogy egy kétszáz lakosú település környezetében ezer embert befogadó tábor jöjjön létre, és jelezte: polgári engedetlenséget hirdetnek, a tábor helyszíneként kijelölt területet pedig a gárdisták és a romák - ellentéteiket félretéve - együtt védik.

A pódiumbeszélgetésen szóba került Boross Péter nyilatkozata is; a volt miniszterelnök egy interjúban egyebek mellett azt mondta: "a bevándorlás nem kulturális és civilizációs, hanem etnikai probléma. Ugyanis különböző nyelvű népek, az európaitól eltérő bőrszínű emberek érkeznek milliószámra Európába."

Erre reagálva Novák Előd "egy utolsó, rendszerváltást kisiklató gazemberként" jellemezte a volt kormányfőt. Mint mondta, a cigányság integrációjára vonatkozóan a Jobbik munkacsoportjai is jutottak hasonló megállapításokra, szerinte a bevándorlók nélkül is van elég ember, akiket nem sikerült integrálni. "Szerintem ha például a fehér cápa kihalásának veszélye miatt lehet a vészharangot kongatni, akkor a fehér ember kihalásának veszélye miatt is lehessen és ne minősüljön az rasszizmusnak" - fogalmazott a jobbikos alelnök, akinek beszédét néhány százan hallgatták. Közülük tucatnyian "Ma Martonfa, holnap az egész ország" feliratú pólót viseltek.

A Jobbik egész napos városligeti rendezvényén gyermekprogramokkal és ingyenes koncertekkel várták az érdeklődőket.

 

Macedónia rendkívüli állapotot hirdetett ki

A macedón kormány kihirdette a rendkívüli állapotot a balkáni országba érkező migránstömegek miatt - jelentették be Szkopjéban csütörtökön.

 

A szkopjei sajtó beszámolói szerint a macedón rendőrség és katonaság a macedón-görög határszakaszon járőrözik, ahol megpróbálják megakadályozni a migránsokat abban, hogy bejussanak az országba. A tudósítások szerint több ezer migráns rekedt a határsávban, mert nem sikerült átjutniuk Macedóniába.

Ezzel egy időben több ezer migráns tartóztatta fel a Szalonikiből Szkopjéba tartó személy- és teherszállításra használt vonatokat.

Ezt a vasútvonalat használja a legtöbb migráns arra, hogy Görögországból Macedóniába, majd onnan Szerbiába jusson. A legtöbben azért választják a vasutat, mert a vonatjegyek jelentősen olcsóbbak a buszjegyeknél vagy a taxisok fuvardíjainál.

A macedón-görög határ melletti Gyevgyelija városkában naponta több mint ezren próbálnak meg feljutni a szerelvényekre, az utóbbi napokban többször is összeütközések voltak a migránsok között, a helyekért folytatott tusakodásban többen is megsérültek. Mivel kevés a vasúti vagon, Szkopje a szomszédos országoktól kért segítséget, eddig azonban egyik kormány sem válaszolt.

Csak az utóbbi egy hónapban majdnem 39 ezer migránst regisztráltak Macedóniában, többségük Szíriából indult útnak. A hivatalos adatok szerint mintegy kétezer migráns lépi át minden nap a görög-macedón határt, ahonnan Szerbiába, majd Magyarország és más európai uniós országok felé folytatják útjukat.

 

"Újkori népvándorlás" kezdődött a bajor konzervatív CSU főtitkára szerint

Az utóbbi hónapokban fölerősödött menekülthullám egy "újkori népvándorlás" megindulását jelzi, ezért az EU-nak sürgősen cselekednie kell - mondta a bajor konzervatív CSU főtitkára csütörtökön, egy nappal azután, hogy a berlini vezetés 450 ezerről 800 ezerre emelte az idén Németországba érkező menedékkérők számának alakulásáról szóló előrejelzését.

 

Andreas Scheuer a Spiegel Online című német hírportálon idézett nyilatkozatában kiemelte, hogy az EU-nak "elsőrendű fontosságú" ügyként kell kezelnie a menekültválságot, és az Európai Bizottságnak azonnal hozzá kell látnia a "menedékkérőket befogadó európai központok" kialakításához, az uniós tagországok állam- és kormányfői "már régen meghozott" döntésének megfelelően.

"Valamennyi politikai erő együttes fellépésével szembe kell szállni a menedékjoggal való visszaélés ellen, hogy továbbra is segíthessünk mindazoknak, akiket valóban ér üldöztetés" - mondta a CSU főtitkára, aki szerint a "méltányosság" alapján az EU összes tagországának hozzá kell járulnia a menekülthullám kezeléséhez.

A szövetségi kormány frissített, drasztikusan felfelé módosított előrejelzése nyomán szinte valamennyi nagy német párt új válságkezelési javaslatokkal állt elő, vagy sürgette már korábban ismertetett elképzelések megvalósítását.

A CSU parlamenti (Bundestag) csoportjának vezetője, Gerda Hasselfeldt a főtitkár követeléseit mintegy kiegészítve hangsúlyozta, hogy Albániát, Koszovót és Montenegrót is a biztonságos származási országok közé kell sorolni, tekintettel arra, hogy a nyugat-balkáni menedékkérők körében a nullához közelít az elfogadott kérelmek aránya. (A német törvényhozás tavaly minősítette biztonságos származási országnak a térség EU-n kívüli részének másik három államát, Bosznia-Hercegovinát, Macedóniát és Szerbiát, az intézkedés révén felgyorsul az ügyintézés, mert a menekültügyi hatóság különösebb vizsgálat nélkül, "ránézésre" elutasíthatja a kérelmeket.)

A CSU testvérpártja, a CDU részéről egyebek között azt emelték ki, hogy a tartományi kormányoknak sürgősen gondoskodniuk kell megfizethető lakásokról. Hosszabb távon több százezer ember elhelyezésére lesz szükség, "és nem szállásolhatjuk el őket örökre tornacsarnokokban és sátortáborokban" - mondta Thomas Strobl, a CDU alelnöke.

A CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokraták (SPD) szerint javítani kell a menedékkérők és menekültek, oltalmazottak, befogadottak munkaerőpiaci helyzetén. Mindazoknak a menedékkérőknek, akiknek jó esélyük van arra, hogy Németországban maradhassanak "az első naptól kezdve engedélyezni kell a munkavállalást" - mondta a Die Welt című lapban csütörtökön megjelent interjúban Malu Dreyer, Rajna-vidék-Pfalz tartomány szociáldemokrata miniszterelnöke. A legtöbb menedékkérő "föltétlenül dolgozni akar", és "árt az integrációnak és a munkaerőpiacnak, hogy erre nincs lehetőségük" - mondta az SPD politikusa.

Az ellenzéki Zöldek a menedékkérők legnagyobb csoportját, mintegy 40 százalékát kitevő nyugat-balkáni származású emberekkel kapcsolatban vezettek elő egy új javaslatot, ugyancsak a Die Weltben. Az elképzelés szerint tehermentesíteni lehet a menekültügyi ellátórendszert, ha az érintett nyugat-balkáni országok állampolgárai érvényes egészségügyi biztosítás mellett hat hónapra tartózkodási engedélyt kaphatnának, hogy ez idő alatt megpróbáljanak munkát szerezni. Amennyiben pedig a fél éves határidőn belül sikerül munkaszerződést kötniük német munkaadóval, megkaphatják a munkavállalási vízumot - áll a Zöldek Bundestag-frakciójának javaslatában.

A javaslatokról várhatóan a szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetőinek szeptember 24-re tervezett úgynevezett menekültügyi csúcstalálkozóján döntenek majd.

 

Németországban tömegverekedés volt egy menedékkérőket befogadó szálláson

Németországban tömegverekedés történt egy menedékkérőket befogadó szálláson, az összecsapásban legkevesebb tíz ember megsebesült.
Németországban tömegverekedés történt egy menedékkérőket befogadó szálláson, az összecsapásban legkevesebb tíz ember megsebesült.

 

Csütörtöki sajtójelentések szerint a Türingia tartománybeli Suhlban működő központi befogadó állomáson vallási kérdések körüli vitából alakult ki erőszakos konfliktus még szerda este.

Egy csoport menedékkérő rátámadt egy lakótársukra, aki az állomás biztonsági őreinek helyiségébe menekült, és amikor a támadók megpróbáltak bejutni a helyiségbe, az őrség riasztotta a rendőrséget. A támadók kövekkel dobálták meg a helyszínre érkező rendőröket, akik erősítést kértek.

Az insuedthueringen.de című regionális hírportál tudósítása szerint az állomás előtt "polgárháborút idéző jelenetek" játszódtak le, a támadók fotóriporterekre és egy forgatócsoportra is rárontottak vasrudakkal.

A Spiegel Online hírportál beszámolója szerint a sebesültek között három rendőr is van, és néhány ember szúrt sebeket szenvedett.

A suhli befogadó állomás túlzsúfolt, az 1200 ember elhelyezésére alkalmas intézményben 1800-an laknak. Az otthonban augusztus elején is történt tömegverekedés, akkor nyolcan sebesültek meg.

 

Előzetes letartóztatásba került egy román embercsempész

Elrendelték annak a román embercsempésznek az előzetes letartóztatását, akit hétfőn hat iraki és öt szír állampolgár Németországba szállítása közben állítottak elő.

 

A rendőrség honlapján csütörtökön megjelent tájékoztatás alapján a 45 éves román férfit azt követően gyanúsítják embercsempészés bűntettével, hogy hétfőn délután a Budapesti Rendőr-főkapitányság felderítő főosztályának munkatársai az M0-ás autópálya 26-os kilométerszelvényénél igazoltatták, az autójában pedig tizenegy külföldi állampolgárt találtak.

A gyanúsítottat a XI. kerületi Rendőrkapitányságon állították elő, a további eljárást a XI. kerületi kapitányság folytatja le. A román férfi előzetes letartóztatását szerdán rendelte el az illetékes bíróság.

 

Brit-francia parancsnokságot állítanak fel Calais-ban

Közös parancsnokságot állítanak fel a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő Csatorna-alagút francia oldalán, Calais-nál a brit és a francia hatóságok az embercsempészek elleni hatékonyabb fellépés érdekében.

 

A brit-francia rendőr- és határőrségi parancsnokság létrehozásáról szóló intézkedés csütörtöki londoni tájékoztatás szerint része annak az megállapodásnak, amelyet a nap folyamán ír alá Theresa May brit és Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter Calais-ban.

A közös központnak egy francia és egy brit parancsnoka lesz, legfontosabb feladataként pedig azt írják elő, hogy lecsapjanak az embercsempész bandákra, amelyek Észak-Franciaországba, onnan pedig a Csatornán át Nagy-Britanniába viszik az embereket. Az út utolsó szakaszán ezek a bűnszövetkezetek akár háromezer fontot is elkérhetnek az átkelésért, és megfélemlítik nemcsak a menekülteket, hanem a helyieket is: egy Calais-hoz közeli település polgármesterét például fegyverrel fenyegették - jelentette korábban a BBC.

A csütörtöki megállapodás a Csatorna-alagút bejáratának és magának az alagútnak a fokozottabb védelméről is rendelkezik: még több kerítést építenek - brit részről eddig hétmillió fontot fordítottak erre -, további kamerákat, reflektorokat szerelnek fel, és infrakerítés is működni fog. Az alagutat üzemeltető Eurotunnel vállalta, hogy még több őrt alkalmaz.

A Calais-nál táborozó mintegy 3-5 ezer menekült közül éjjelente mintegy 100-200 próbál meg bejutni a létesítmény területére, hogy aztán vonatokra vagy kamionokra felkapaszkodva átkeljen Nagy-Britanniába. Nyár elején ez a szám még elérte a kétezret.

Szerdán kiszivárgott információk szerint a két ország humanitárius erőfeszítéseinek fokozásáról is megállapodott. Ezek szerint még több segélyt küldenek Afrika és a Közel-Kelet egyes országaiba, így akarják elejét venni annak, hogy még többen útra keljenek Európa felé. Vállalják azt is, hogy segélyszervezetekkel és a helyi hatóságokkal együttműködve javítanak a Calais-nál összegyűlt menekültek ellátásán.

 

Csaknem ezerötszáz határsértőt tartóztattak fel Csongrád megyében

Negyvenhárom csoportban 1477 illegális bevándorlóval - köztük 307 gyermekkel - szemben intézkedtek a rendőrök Csongrád megye déli részén szerdán - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t.

 

Szenti Szabolcs csütörtökön elmondta: szerdán a legnagyobb csoportot 15 órakor fogták el Röszke külterületén. Ott 60 pakisztáni, 18 szíriai, 2 szenegáli, 1 nigériai, 41 bangladesi, 6 iraki, 3 mianmari és 8 afgán állampolgár lépte át illegálisan a zöldhatárt.

A Szegedi Rendőrkapitányság járőrei szerdán 21 olyan személyt állítottak elő, akik a megalapozott gyanú szerint anyagi ellenszolgáltatásért a fővárosba próbáltak szállítani illegális bevándorlókat.

Közülük a szegedi K. Miklóst és Cs. Csabát a Szegedi Rendőrkapitányság jogellenes tartózkodás elősegítése vétségének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. A nyomozás adatai szerint hajnali fél négy körül a Szegedi Rendőrkapitányság járőrei a régi 5-ös úton állítottak meg egy gépjárművet, amelybe 17 illegális bevándorlót zsúfoltak be. A gyanú szerint Cs. Csaba 1400 eurót kért a fuvarért, amivel K. Miklóst bízta meg.

Őrizetbe vettek a rendőrök 3 embercsempészés bűntettével megalapozottan gyanúsítható férfit is.

Egy 24 éves szerb férfit Röszke külterületén fogtak el valamivel 2 óra után, az általa vezetett kisbuszban 17 illegális bevándorló utazott, akikkel abban állapodott meg, hogy Bécsbe viszi őket. Este kilenc óra után az M5-ös autópálya röszkei felhajtójánál fogtak el a rendőrök egy 24 éves szerb embercsempészt, aki 5 szír illegális bevándorlót szállított volna Németországba. Éjfélkor a régi 5-ös úton fogták el a rendőrök a 31 éves baksi R. Jánost, aki a megalapozott gyanú szerint 3 szír férfit akart Németországba vinni.

A rendőrök a bűncselekmények elkövetésének eszközéül használt járműveket lefoglalták. Az illegális bevándorlók ügyében idegenrendészeti eljárást kezdeményezett a rendőrség.

Országszerte tiltott határátlépés miatt 1644 embert fogtak el a rendőrök, és 6 emberrel szemben embercsempészés miatt indult büntetőeljárás szerdán - közölte a police.hu oldalon az ORFK.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Karbantartási munkák miatt lezárják a fővárosi Déli pályaudvart

Karbantartási munkák miatt októberben két hétre teljesen lezárják a fővárosi Déli pályaudvart - erősítette meg az erről szóló...

Nem rohasztják, lerohad az magától is - Kovácsy Zsombor a magyar egészségügy 5 legnagyobb bajáról

Úriember nem csodálkozik, vallja Kovácsy Zsombor, amikor a magyar kórházakban tapasztalható rémségekről kérdezem, bár neki könnyű:...

Ilyet még nem láttál: Pásztor Anna turmixgéppel ˝verte fel˝ a tojást

Pásztor Annától megszokhattuk, hogy nem a hagyományos úton dolgozik. Ez a konyhában is így van, amit most be is bizonyított, hiszen a...

Két palesztint öltek meg a Gázai övezetben

Egy késes támadóval pedig Jeruzsálemben végzett a rendőrség.

Marvel Kapitány: Piszkosul erős előzetest kapott a Marvel szuperhősfilmje

A stúdió tartotta magát az ígéretéhez, végre megérkezett a Marvel Kapitány első előzetese. Vártunk már, és végre befutott az Marvel...

Napszállta: 10 tény, amit nem tudtál a filmről

Már csak napok kérdése, és a hazai mozikba is megérkezik Nemes Jeles László filmje. A közelgő bemutató kapcsán cikkünkben 10 izgalmas...

A Grincs: A zöld szőrmók ismét ellopja a Karácsonyt

Az utóbbi hónapokban nem sokat hallottunk az Illumination idei sikervárományos produkciójáról, de a stúdió végre megtörte a csendet. Itt...

A 21. század legjobb paródiái

Az utóbbi években nem sok paródiával rukkolt elő Hollywood, az évente érkező ZS-kategóriás vígjátékokat (A fekete ötven árnyalata,...

Egymásnak esett a baloldal

Molnár Csaba (DK) a Párbeszédet sajnálta le, Gyurcsány Ferenc bukott kormányfő pedig a szocialista Ujhelyi Istvánnak ugrott neki a...

Nem engedjük, hogy elvegyék tőlünk a határvédelem jogát

Magyarország kormánya ne engedjen a zsarolásnak: utasítsa vissza az országot ért valótlan vádakat, és jogi úton is lépjen fel a...

0

Sport

Óriási bajban vannak Nagy Ádámék

Gólképtelen Bologna, duplázó Ronaldo, változatlanul botladozó nagycsapatok a Serie A negyedik fordulójából.

A Barcelona meccse nyitja a BL-t, de a Liverpool-PSG lesz a mai sláger

Először lesz két idősávban a Bajnokok Ligája.

Tényleg a Bundesligából importáljuk a nézhetetlen focit?

Dárdai mételyezte meg ezzel a Bundesligát, de eredményes a NER-kommandóban is. És amúgy mi volt ez a balhét Felcsúton?

Távozik a Viditől a csapat egyik legnagyobb sztárja: ez állhat a váratlan döntés hátterében?

Székesfehérvár Bombaként robbant a hír: a Mol Vidi labdarúgócsapatának rutinos szerb támadója, Danko Lazovics (35) néhány nappal az Európa-liga-szereplés, a fehérorosz BATE Boriszov elleni összecsapás előtt távozik a klubtól és befejezi pályafutását. A 47-szeres jugoszláv és szerb válogatott focista a Nemzeti Sport értesülései szerint már az edzéseken sem vesz részt. Ez igencsak meglepő annak fényében, amit a Sport1 vasárnap adásba került El-magazinjában nyilatkozott.

Fucsovicsék újabb nyílt levele: egyre hosszabb a szövetség bűnlajstroma

Egyre többen állnak Fucsovics Mártonék mellé, a közgyűlésen szeretnének válaszokat kapni.

Ennyi volt: távozik a Viditől Danko Lazovics

Elhagyja a Mol Vidi FC csapatát Danko Lazovics, szerb válogatott labdarúgó.

BL: Messi mesterhármassal kezdett, a Barca kiütötte a PSV-t

A halálcsoport másik mérkőzésén az Inter a 92. percben csikarta ki a győzelmet a Tottenham ellen.

Dárdai hónapokra eltiltaná a Bayer játékosát a brutális belépője után

Bellarabinak négy meccset kell kihagynia és le kell pengetnie 10 ezer eurót.

Mbappét teljesen lenyűgözte Klopp, meggyőzte, hogy igazoljon Liverpoolba

A Chelsea 2012-ben, a Liverpool 2017-ben maradt le Kylian Mbappéról.

Válogatott labdarúgót igazolt az Újpest

A Vasas korábbi játékosa, Kire Risztevszki hároméves szerződést írt alá.

A Barca-elnök egyáltalán nem örül Ronaldo távozásának

Mondjuk nem a klubja miatt bánja, egy el Clásicóról azért nem fog hiányozni CR.

Ide már nem ért el a kezetek - Külföldre ment Urbán Flórián, de hagyott egy félreérthetetlen üzenetet

Svájcban lett szövetségi kapitány Urbán Flórián. A közösségi oldalán számolt be a hírről az egykori válogatott focista, aki megjárta a magyar bajnokság szinte összes osztályát az NB I.-től a megye I.-ig.

0

Bulvár

Ezen a magyar benzinkutas sztorin röhög most az ország, Ön is fog

"Gyere, szerelmem, elviszlek egy drága helyre!"

Kóbor János nem kíváncsi második unokájára

Az Omega énekesét nem nagyon érdekli, mikor láthatja a család legújabb tagját.

22 évig az ország imádott műsorvezetőnője volt - Meglepődsz, most mit csinál

Vágó Piros a rádiózást új hivatásra cserélte.

Azt nem bírta volna a méltósága, hogy a felesége pelenkázza őt

Sokak számára magától értetődő, hogy beteg szeretteikkel otthon várják a felépülést vagy a halált, akkor is, ha ez jóval több terhet ró rájuk, mintha a kórházi ápolást választanák. Bármennyire is fárasztó és fájdalmas kísérőnek lenni az utolsó úton, a cikkünkben visszaemlékező személyek mégsem csinálnák másképp.

Molnár Anikó a felére fogyott - Miniszoknyában mutatta meg dögös alakját

Molnár Anikó 21 kilót fogyott, az eredmény látványos.

Egy magyar kislány első hete Hamburgban - 20 szír bevándorló között az osztályban

Veráék nyár elején költöztek Hamburgba, miután az édesapja ott kapott programozói állást. Félelemmel, de nagy lelkesedéssel vágtak neki az új életnek, a családból ugyanis senki nem beszél németül, csak angolul. Gábor, Vera apja jól elboldogul az angollal a munkahelyén, a felesége viszont eléggé bezárva érzi magát nyelvtudás hiányában. Beiratkozott ugyan német nyelvtanfolyamra, de sokkal lassabban halad, mint Vera az iskolában. Gábor megosztotta velünk az első kint töltött időszak tapasztalatait.

Kósz Zoltán volt felesége is megszólalt

Kósz Zoltán és Petőváry Zsolt esete kapcsán már többen is megszólaltak, most előbbi volt feleségén a sor, aki megvédte ex férjét.

Döbbenetes hírt kaptak a magyar nyugdíjasok

A legutolsó helyen van Magyarország azon a listán, amely azt értékeli, hogy milyen egy adott országban nyugdíjasként élni. A maximum 100 pontból hazánk mindössze 23-at szerzett, míg a legjobb eredményt elérő Norvégia 65-öt - írja a portfolió.hu.

Sokkolták Máltát a meztelenül fürdőző magyar celebek - fotó

Anyaszült meztelenül fürdőztek Máltán a magyar hírességek, a helyiek nem voltak felkészülve Till Attila és Majka villantására.

Rettenetes állatot talált zuhanyzójában a Pest megyei anyuka - fotó

Hatalmas pókot fogott a zuhanyzóban egy zagyvarékasi kismama, aki ahelyett, hogy agyonütötte volna a kéretlen látogatót, helyette lefotózta és elküldte nekünk, hogy együtt szörnyülködjünk.

Holtan eset össze kertjében az apuka, brutális gyilkosság történt

Fia elmondása szerint apjának hosszú évek óta konfliktusai voltak egy nyugdíjas szomszédjukkal.

Szerdán 30, vasárnap 20 fok lesz - mutatjuk mikor érkezik az ősz

Előre láthatólag szombaton érkezik majd egy markáns hidegfront, mely meghozza az őszi időjárást, de csak a hőmérsékletben. Ez után a front után sem fordul ugyanis csapadékosra az idő, valószínűleg csak egy nap lesz esős, aztán ismét száraz idő következik.

blogmorzsák

Miért előnyös más szemszögből nézni a dolgokra?

Amikor a szokásostól eltérő módon fürkésszük a környezetünket, módunk van tanulni. Mintha kilépnénk magunkból és úgy figyelnénk a világot.

Eredményhirdetés: harcolnál-e az országodért?

Szerinted tízezer Index-olvasó hány százaléka harcolna Magyarországért?

Európa egyetlen bevándorláspárti politikusa: Orbán Viktor

Orbán minden ellen tiltakozik kézzel-lábbal, ami a megoldás irányába mutatna. Elvégre a zavarosban halászás a legnagyobb erőssége.

Svédországról mindenkinek a toleráns társadalom jut eszébe

Pedig van néhány dokumentumfilm, melyekben egészen más kép rajzolódik ki a svédekről!

Orbán Viktor ugyanott szúrja el, mint Mátyás király

"Mikor valaki elég okos ahhoz, hogy a népét leigázza, de semmi érzéke a külpolitikához."

Tényleg felgyújtották ennek a nőnek a mellét?

Szó szerint tűzrőlpattant videó.

Kanadában nem parázzák túl a VBAC-t

Nálunk alig van orvos, aki vállalná, miközben a tengerentúlon természetes folyamatként kezelik.

Ezeket olvastuk gyerekként a Balatonparton

Úttörő kutya, kommunista ős­ember és Veres Pál szexológus nevelte a Kádár-kor ifjúságát.

Ki, hol és hogyan tartózkodik?

A Sargentini szavazás eredmé­nye körüli mizériáról objektívan.

Less be Demi Lovato luxusotthonába!

Az énekesnő megszabadulna attól a háztól, ahol túladagolta magát. Nem is kér sokat érte.

Három éve tört ki a dízelbotrány

A mérgező levegő pedig ugyanúgy szedi áldozatait világszerte, mint három éve.

0






0