Ezt olvasta már?

0

Darida: Dárdai nélkül nem tartanánk ott, ahol

Vladimír Darida szerint Dárdai Pál jelentős szerepet játszott a csapat nagyszerű őszi teljesítményében, és minden adva van, hogy a tavasszal folytassák jó sorozatukat – sőt! (Pécsi Napilap)

– Hogyan jellemezné Dárdai Pált: szigorú edző, vagy jó barát?

– Hú, nehéz erre hirtelen válaszolni – mondta Vladimír Darida, a berliniek 26 esztendős cseh válogatott középpályása. – Pál szigorú edző, nagyon sokat követel. De azért teszi, hogy a lehető legtöbbet kihozza belőlünk. Időnként nyers és kritizál, máskor meg kedvesen dicsér, ez az adott helyzettől függ. Egyvalamit azonban muszáj tisztázni: mindig mindent a csapat érdekében tesz. Ugyanakkor jó barátnak is mondhatom, mert odajön az emberhez az öltözőben, és megkérdezi, hogy vagy, van-e valami gond. Vagyis lehet rá számítani.

– Mekkora szerepet játszik a magyar szakvezető a Hertha őszi remeklésében?

– Kétségkívül nagyot. Dárdai nélkül nem tartanánk ott, ahol. Kiváló érzékkel nyúl a csapathoz, mi, játékosok pedig megbízunk benne, felnézünk rá. Berlini pályafutása során letette már a névjegyét. Nem kell bizonygatnia, milyen jó labdarúgó volt. Meg aztán minden adva van ahhoz, hogy kiváló edző is váljék belőle. Töretlen munkakedvének és az eredményeinek köszönheti, hogy nagy tiszteletnek örvend, és elismerik a munkáját.

– Mallorcán is kíméletlenül meghajtja az együttest, ugye?

– Bizony, nehéz napok vannak mögöttünk. Jobbára napi két edzéssel készültünk, jól elfáradt a társaság. De tudom, hogy a bajnoki folytatásra újból mindenki duzzad majd az erőtől, sőt jobbak, frissebbek leszünk, mint az őszi hajrában voltunk. A szakmai stáb jól osztotta be a munkát, a terhelés mellett elegendő idő jutott a regenerálódásra, illetve az erőgyűjtésre is. A játékon persze még van mit csiszolni, ám azzal sem lesz baj.

– Dárdai Pál kritikusan elismerte, az előző szezon végén talán túlságosan is védekező felfogású volt a Hertha, ezért most nyitottabb, kezdeményezőbb játékot vár el. Ezt lefordíthatjuk úgy is, hogy az előrelépésért kockáztatnak?

– Ha úgy vesszük, csakugyan kockázatos lehet a nyíltabb futball, az előrelépéshez azonban vállalni kell ezt a rizikót. Képesnek tartom a keretünket arra, hogy bátrabb támadójátékkal rukkoljon ki, s így meglepje az ellenfeleit. Tizenhat bajnokin harminc pontot szereztünk, minden esélyünk megvan rá, hogy a hátralévő tizennyolc bajnokin ezt megduplázzuk. Nagyra tartom Pálban, hogy minden esetben a futballt helyezi az előtérbe. Szereti a játékot felépíteni. Nem azt mondja, hogy rúgjátok előre a labdát, aztán majd csak lesz valami. Sokat dolgozunk rajta, hogy az a valami tudatos és jól megkomponált legyen.

– Erre alapozva mondták ki nemrégiben nyíltan, hogy cél a hatodik hely megszerzése és az európai kupaporond?

– Tartottunk egy csapatgyűlést, mindenki elmondhatta, mit vár el magától és a csapattól. Az ott elhangzottak alapján kristályosodott ki a szezonbeli célunk. Az előző idényben nem fogalmaztunk meg elvárásokat, mégis ott volt a fejekben, milyen jó lenne minél előrébb végezni. Végül lemaradtunk a hatodik helyről, amit csalódásként éltünk meg, noha az azt megelőző szezonhoz képest nagyot léptünk előre. Ezúttal nem egy ki nem mondott reménybe kapaszkodunk, hanem világosan és egyértelműen megfogalmazott célkitűzésbe.

– És ez önbizalmat kölcsönöz a társaságnak?

– Azt hiszem, a legutóbbi évadban béklyót kötött a lábakra, hogy féltünk, mi lesz, ha mégsem sikerül olyan jól szerepelnünk. Sokan már a Bajnokok Ligájában láttak bennünket, ettől pedig görcsösek lettünk. Akadozni kezdett az addig hatékonyan és jól működő játékunk. Tanultunk belőle, ez esetben más a csapat hozzáállása. Ehhez persze az is hozzájárul, hogy Dárdai Pál azt sulykolja belénk: képesek vagyunk rá! Edzőként is úgy ösztönöz, mint egy jó barát.

Forrás: nso.hu







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Botrány Erzsébetvárosban: tele a lakosok hócipője a lomisokkal

Kukákat borogatnak, szétszórják a szemetet a lomisok.

Kiszivárgott: európai vezetők árulással vádolják az Egyesült Államokat

Emmanuel Macron francia elnök egy kiszivárgott telefonbeszélgetés során, amelyen több európai vezető, valamint Volodimir Zelenszkij ukrán...

Jönnek az emberi agyszövetből készült számítógépek, de van egy nagy probléma

Egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy olyan számítógépek vegyenek minket körbe, amik nem szilíciumchipekből, hanem emberi agyszövetekből...

Kéz nélkül is vezethető ez az Alfa Romeo

A fogyatékkal élők világnapján mutatta be a Tonale SUV akadálymentesített változatát az Alfa Romeo. A speciális autó egyedi...

Nincs semmi gond velünk, itt a magyarázat: ezért fáznak a nők jobban

Ha hiszed, ha nem, távolról sem csak az emberekre jellemző, hogy a nőnemű egyedek gyakran fagyosabbak, mint a hímek – számos más fajnál...

Betelt a pohár, Oroszország betiltja a népszerű közösségi appot

Oroszország blokkolta a Snapchat elérését, ugyanis a hatóságok szerint a platformot terrorcselekmények szervezésére is használták.

Már állnak a gyártósorok a CATL debreceni üzemében, hónapokon belül indulhat a sorozatgyártás

A cég szerint az első időszakra a teljes gyártási kapacitásukat lekötötték az ügyfeleik.

Megduplázódhat ez az összeg: mindenki örül majd, ha megszületik a döntés

12 év után dupláznák meg az összeget, a szakmai szervezet tiltakozik.

Az Ügyvédkör elnöke szerint nagy visszaélésekre adhat lehetőséget a köztársasági elnököt megerősítő fideszes törvénymódosító

A szervezet úgy látja, a javaslat mind az elnök túlzott autonómiájának, mind a parlamenti kontroll kiüresítésének, mind pedig az...

Könnyek szöktek Szujó Zoltán szemébe, mikor meglátta, mit tettek a nagyapjától örökölt bútorral

Egy ötvenes évekbeli bútorról van szó, ami a műsorvezető első Forma–1-es élményére emlékezteti.

A Lukoil-kutak sorsa újabb fordulatot vett, döntés született Washingtonban

Reális veszélye volt a kutak működésképtelenségének. Mi történt? A washingtoni Pénzügyminisztérium szankciós hivatala, az OFAC új...

0

Sport

Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel

Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.

A női kézi-vb legdögösebb lányai

Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r

Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

A kiesett románok össze-vissza beszélnek a magyar válogatottról

Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.

Arne Slot ezúttal nem dicséret miatt emlegette Szoboszlai Dominiket

A holland szakvezető keserű, de igazságos végeredményről beszélt a szerdai kudarc után.

Gyászol a magyar kézilabda: elhunyt az ország egykori legjobbja, a Veszprém bajnoka

Az egykori világválogatott Éles József is a barátját gyászolja, aki az utóbbi években vízóra-leolvasóként is dolgozott.

Virgil van Dijk visszavágott interjújában

A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.

Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott

Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.

Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után

A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben

Sokkoló hiba a magyarok ellen, ritkán látni ilyen tévedést világversenyen + videó

Döbbenetes világcsúcsot jelzett a rendszer, de kínos ügy lett belőle az Európa-bajnokságon.

Szoboszlai megszólalt a Liverpool újabb kínja után, nincs benne sok köszönet

A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.

Bulvár

Szabó Győző elárulta, pontosan milyen betegségben hunyt el Kálloy Molnár Péter

December elsején, 55 esztendős korában elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész, a magyar színház- és filmrajongók egyik régi nagy kedvence, Martin Lawrence, Rowan Atkinson és Jack Black állandó magyar hangja. A hí

Ez a világ 10 legkoszosabb városa, magyar is van köztük

Sok európai város nem a tisztaságáról híres.

„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont

„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v

Bevallottam a pasimnak, hány férfivel voltam: ő ledöbbent, de én még jobban a reakcióján

Spoiler: nyilván nem repesett a boldogságtól. De mikor számolunk már végre le a mindent nyitó kulcs és mindenre nyíló zár mítoszával?

A csirke egyik része a legveszélyesebb – tele van parazitákkal és baktériumokkal, mégis sokan imádják

Sokan élvezettel fogyasztják a csirke egyik bizonyos részét, anélkül hogy tudnák: rengeteg parazitát tartalmazhat, amelyek árthatnak a szervezetnek.

Brutális árakkal nyitott meg az új élelmiszerlánc Magyarországon

Bár sokan Mere néven várták, végül Basket Plusz néven nyitott meg a rendkívüli olcsóságáról elhíresült üzletlánc.

Török Gábor: Nem vagyok biztos abban, hogy a Fidesz jelenlegi helyzetében ez a legjobb stratégia

A Fidesz ugyanis nem a Tisza által vállalt tervekkel vitatkozik.

Egy vagyont kaphatsz ezért a régi mobilért, ha megtalálod a fiókodban

Elsőre hihetetlennek tűnhet, de egyre többet érnek azok a régi mobiltelefonok, amelyek sem okosak, sem csillogó-villogó, kamerákkal teleaggatott készülékek. Egyszerűen azért vonzóak, mert régiek és nosztalgiát éb

Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat

A moszkvai tárgyalás után az Egyesült Államok meghívta Ukrajnát egy újabb fordulóra.

0






0