Ezt olvasta már?

0

Diákmunka Pécsett

Elkezdődött a nyári szünet, egyre több diák vállal munkát idén is. Mik a lehetőségek az országban, illetve Pécsett, s ezek mennyire kifizetődőek? Erről kérdeztem pár iskolaszövetkezetet és tanulót.

Néhányan már eddig is dolgoztak az iskola mellett, de most a szünet révén egyre többen töltik nyári szabadidejüket munkával.

Ma a legtöbb diákfoglalkoztatás iskolaszövetkezeteken keresztül történik, ez jobban megéri mind a munkaadónak, mind pedig a munkavállaló fiatalnak, sőt biztonságosabb is. Itt nagyon színes a felhozatal, a mezőgazdaságitól kezdve az informatikus munkáig, rengeteg lehetőség közül tudnak válogatni, ezen kívül sokkal kényelmesebb és gyorsabb is. A diákoknak nem kell órákat keresgélni nap mint nap a hirdetések között és a munkaadóknak sem kell az állások hirdetésével, vagy a jelentkezők válogatásával foglalkozni, az adminisztrációt az iskolaszövetkezetek elvégzik helyettük.

A diákok persze nem csak így juthatnak álláshoz. A fesztiválszezonban, a rendezvényeken évről évre egyre több tanuló dolgozik, ők úgynevezett önkéntes munkát végeznek. Ezért cserébe bérletet kapnak az adott fesztiválra, ezen kívül szállást és ellátást is, valamint van, amikor még anyagilag is díjazzák őket. Az ilyen munkák esetében nagy szigorral választják ki a jelentkezőket. Azok, akik évről évre segítették a szervezőket, sokszor előnyt élveznek az új önkéntesekkel szemben, így kis részének sikerül melót adni, az előző években bevált személyeket, vagy csoportokat választják be újra. De nem kell csüggedni, mert aki időben jelentkezik és elég talpraesett, valamint megfelelő nyelvtudással rendelkezik, az jó eséllyel pályázhat az állásokra a fesztiválok portáljain. Ezzel a lehetőséggel pénzt ugyan nem igazán, de tapasztalatot, jó élményeket és sok új ismeretséget lehet szerezni.

Igazán jó fizetéshez az juthat, aki az ilyen rendezvények vendéglátóhelyein kap állást, Balatonon és környékén, vagy az ország olyan vidékein, amik kiemelkednek a turizmus körében. Ezek többnyire nehéz, fárasztó munkák és nagyon kevés szabadidővel járnak, de aki bírja a strapát, a nyár végére szép összegre tehet szert.

Pécsett több iskolaszövetkezet is foglalkozik a diákok munkaközvetítésével. Az elmúlt napokban a Fürgediák, Pensum Diákmunka és a Meló-Diák helyi irodáinál érdeklődtem arról, hogy mik a lehetőségek, illetve milyen feltételeknek kell megfelelniük az itteni fiataloknak. Első lépésben regisztrálni kell az iskolaszövetkezet honlapján, ahol meg kell adni, hogy mikor és legfőképpen mit is szeretnének csinálni. Az alapfeltétel, hogy a jelentkező nappali tagozatos legyen, rendelkezzen érvényes diákigazolvánnyal, TAJ és adószámmal, valamint legyen bankszámlája.

A tapasztalatok többnyire ugyanazok voltak mind a három helyen, nyáron többen keresik fel őket. A létszám évről évre nő, ezzel párhuzamosan a munkalehetőségek száma is, de még mindig jóval több a jelentkező, mint amennyi állás van. Jelenleg inkább mezőgazdasági munkákra várják a fiatalokat, mint például kukoricacímerezés, gyümölcsszedés a megye több pontján. A Meló-Diáknál a fiúk pakolásra is jelentkezhetnek, a német felsőfokú nyelvvizsgával rendelkező diákok pedig call-centeres irodai munkára.

A Fürgediáknál azt is hozzátették, hogy a gazdasági válság óta megnőtt a jelentkezők száma, a munkavállalók a visszajelzések alapján elégedettek a munkák minőségével és a fizetéssel is.

A Pensum Diákmunka Iskolaszövetkezetnél kevesebb a szezonális lehetőség, úgy tűnt, jobban ráállnak a bérezésre, hogy stabil, megbízható diákok keressék fel őket és dolgozzanak. Egész évben kínálnak állásokat, amik nagyon változatosak. Elnézve a lehetőségeket, kevesebb a nehéz, fizikai munka, inkább irodai, adminisztratív feladatokra lehet jelentkezni. Azt is elmondták, hogy augusztusban csökken a munkavállalói kedv, a nyár elején többen keresik fel őket, ezért azok, akik június-júliusban nem jutottak álláshoz, augusztusban ezt könnyen megtehetik.

Megkérdeztem pár diákot, akik iskolaszövetkezeteken keresztül dolgoztak az elmúlt években. Többségük valóban elégedett volt, egyikük sem számolt be csalódásról, míg, akik más módszerekkel kerestek munkát, azok arra panaszkodtak, hogy sokszor késnek a munkáltatók a fizetéssel, vagy nem is akarnak fizetni, nem jelentik be őket, esetleg egész más a feladat és a körülmények, mint amit az elején ígértek. Tünde, aki a Pensum Iskolaszövetkezet által jutott munkához azt mondta „Nekem a munka megy, jó a fizetés. Rendben és időben kifizetnek.”

Oda kell figyelni

A fiatal, tizennyolcadik életévét betöltött diáklányoknak sokszor ajánlanak olyan munkát az apróhirdetésekben, vagy akár személyesen is, ami ugyan erotikus töltetű, de nem pornó. Magas fizetést, akár több százezer forintot is ígérnek. Szerintem ez túl szép, hogy igaz legyen, de még ha az is, kérdés, kinek éri meg ilyen áron.

Azonban a hétköznapi feladatnak tűnő munkalehetőségeknek sem árt utána nézni, de erről már a középiskolákban sokszor vetítenek oktatófilmeket. A fiatalok nagy részét könnyen befolyásolják,mert még kevés tapasztalattal rendelkeznek.

 

A diákok foglalkoztatása árt az idősebb munkavállalóknak?

A sok fiatal arc a pénztárgépeknél nem jelenti feltétlenül azt, hogy ekkora számban végeznek bolti eladóként. A hipermarketek egyre több diákot foglalkoztatnak, mert jobban megéri az üzletek számára, ugyanis ők nagyon kedvezményes adózású juttatásban részesülnek, valamint sem a munkaadónak, sem a munkavállalónak nem eredményez járulékfizetési kötelezettséget.

Nagyon szép és jó, ha a fiatalok dolgozni akarnak és tapasztalatot szerezni, de nem biztos, hogy erre megfelelő, ha a pénztárak mögött ülnek, vagy árut töltenek fel.

Sajnos a középiskolás és egyetemi, főiskolai hallgatók nagy része a kényszer miatt vállal munkát a suli mellett, vagy a nyári szünetben, így nem igazán válogat a lehetőségek között.

 

Összefoglalva úgy tűnik, aki munkát keres, az talál is, csak időben el kell kezdeni a böngészést, az iskolaszövetkezetek, munkaközvetítő cégekhez való regisztrálást, valamint nem árt az óvatosság, mindennek utána kell nézni. A legcélszerűbb olyan munkát választani, ami valóban fejleszt, az ott szerzett tapasztalatok pedig később, a nagybetűs életben is segítségünkre lehetnek.

vk







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Duna House: drágák a lakások, kevés a vevő

A budapesti átlagos hitelösszeg 35,9 millióról 34,4 millió forintra csökkent

A TV2 műsorából kizárt Polyák Roland hajnali élő adásban bukott le: a mellette ülő nő lerántotta a leplet kettejük múltjáról

Hajnali adásban tűnt fel a kizárt reality-szereplő Polyák Roland, akit nemrég zártak ki a TV2...

Schmidt Mária neve szerepel főszerkesztőként egy frissen Budapestre költözött orosz propagandalapnál

A Terror Háza kirúgott főigazgatója azt mondja, nem is tudta, hogy létezik ilyen portál.

Ismét változás jön a kutakon, nem érdemes halogatni a tankolást

Kiderült, hogyan is alakulnak pillanatnyilag az átlagos üzemanyagárak szerdán. Most úgy tűnik, a benzin ára nincs veszélyben, de a...

Arról írt a HVG, hogy le akart mondani Kapitány István, két perc múlva megjelent a poszt alatt Magyar Péter

Finoman szólva is furcsa, ami a kormányban zajlik. Ami biztos: a tárca egyik kiemelten fontos államtitkára valóban távozott a kormányból....

Sajtóhír: a Barcelona és a Juventus is a Benfica támadóját figyeli

A címben említett csapatok mellett az AS Roma és az AC Milan is megszerezné a portugál klub sztárját...

Orbán helyzetértékelésével indul a Fidesz és a KDNP kihelyezett frakcióülése

A volt miniszterelnök szerdán Brüsszelbe utazott a Patrióta csúcstalálkozóra, onnan fog majd Lakitelekre érkezni.

Storckhoz ismét csatlakozott magyar jobbkeze - új országban bizonyíthatnak

A belga és a román első osztály után ezúttal a török élvonalban dolgozhatnak együtt.

Az ukrajnai háború az energetikai központok támadása után áttért az informatikai célpontokra

Ukrán dróntámadás érte az orosz Szberbank adatközpontját Balakovóban.

Pánik a budapesti kórházban: Tűzszerészek és szirénázó rendőrautók lepték el az épületet és környékét a bombafenyegetés után

Nagy erőkkel vonultak ki a rendőrök és a tűzszerészek kedd délután a fővárosi Nyírő Gyula kórházhoz, miután súlyos fenyegetés...

Már 35 éves A múmia visszatér cuki kisfiúja – teljesen más életet választott Hollywood helyett

Emlékszel még Alexre, A múmia visszatér szőke kisfiújára? Freddie Boath mindössze 9 éves volt, amikor eljátszotta a kalandfilm egyik...

Nem hallgat tovább a Házasság első látásra Renátója: elárulta, mi zajlott a kamerák mögött

Nem éppen úgy alakult Bakonyi Renátó házassága a Házasság első látásra című műsorban, ahogyan azt előzetesen elképzelte.

0

Sport

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

Állandóan Szoboszlait kritizálta, most tönkremehetett a Liverpool legendája

Hajmeresztő hírek láttak napvilágot a Liverpool és az angol válogatott korábbi legendás védőjéről, Jamie Carragherről.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

Lamine Yamal bűvészmutatványán ámul a spanyol sportsajtó

A BL-ben varázsolt a Barcelona csillaga.

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Egyik reggel Polt váratlanul behívatta Fejes Pétert, és öt perc múlva már nem volt főügyész

Egykori bírósági és ügyészségi vezetőkkel próbáltuk rekonstruálni a történteket – de megkérdeztük az érintettet is.

Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó

Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

Kiszivárgott a hátborzongató titok: Oroszország és Kína már rejtegetheti a lezuhant UFO-kat.

Kína és Oroszország már birtokolhatja a lezuhant UFO-kat. Ha Amerika nem lépi meg a titkos UFO-akták nyilvánosságra hozatalát, óriási hátrányba kerülhet a világűrverseny legújabb szakaszában.

Baba Vanga hátborzongató jóslata: ez vár Oroszországra és a világra még az év vége előtt

A látnok egy új orosz vezető felemelkedését is vizionálta.

Brüsszel javaslata ingatlanok ezreit érintheti: Budapest és a Balaton is felkészülhet

Az Európai Bizottság új lakhatási javaslatot tett le az asztalra, ami budapesti és a balatoni ingatlanokat is érintheti.

Csont nélkül engedte át a versenyhivatal a Mészáros-bizniszt, amely miatt most százmilliárdokat veszíthet Magyarország

A Gazdasági Versenyhivatal öt éve tudott Mészárosék bizniszéről, mégsem nézett utána.

Kiderült, kit marcangolt halálra a tigris az angliai állatkertben

Azonosították azt a férfit, aki múlt hét szombaton bemászott egy brit állatpark tigriskifutójába, ahol az állat halálra marcangolta. Az áldozat családjának nyilatkozata egészen más megvilágításba helyezi a trag

0






0