Ezt olvasta már?

0

Diákolimpián és az eszéki versenyen taroltak a pécsivívók

Ismét sikeres hétvégét tudhatnak maguk mögött a pécsivívók: két aranyérem, négy ezüstérem, négy bronzérem mellett további nyolc döntős helyezést nyertek el a szakosztály párbajtőrözői két nagyszabású versenyen.

III. Országos Sulivívó Találkozó és Diákolimpia
Budapest, BOK csarnok, 2019. március 29–31.

A Diákolimpia a Magyar Vívó Szövetség nagyszabású rendezvénye a legfiatalabb korcsoportok részére, amelyen ezúttal is 3000-nél is több vívó vett részt, köztük a PTE-PEAC Vívószakosztály utánpótlás korú párbajtőrözői. Az eseményen 67 páston iskoláikat képviselve mérték össze tudásukat a gyerekek, akiknek a szervezők összesen 108 versenyszámban osztottak díjakat.

A találkozó pénteki napján zajlott a Tudáspróba, amelyen Pécsről a Cserepka János Általános Iskola, Középiskola és Sportiskola képviselte magát 13 vívóval, Hesz Krisztián edző vezetésével.

A pénteki napon léphettek pástra azok a vívók az ún. „B” Diákolimpián, akiket az egyesületek még nem igazoltak le. A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium iskolavívói Dr. Varga Tamásné Haraszti Krisztina irányításával indultak: az V. korcsoportban ezüstérmet szerzett Ignácz Rebeka, a VI. korcsoportban pedig aranyérmes lett Füleki Máté.

 

Egyéni diákolimpia-eredmények:
Fiú párbajtőr “A” IV. korcsoport, 103 induló: 79. Siker Mihály (Hosszúhetényi Ált.Isk.).
Fiú párbajtőr “A” V. korcsoport, 70 induló: 5. Hardi Ádám (Leővey Gimn.), 16. Kovács Alex, 63. Szendelbacher Márton (mindketten CRNL Gimn.)
Fiú párbajtőr “A” VI. korcsoport, 29 induló: 7. Merkl Levente (CRNL Gimn.), 18. Deák Szilárd (PTE Gyak. Gimn.)

Leány párbajtőr “B” III. korcsoport, 70 induló: 3. Jakobi Júlia (Szent Mór Kat. Ált.Isk.), 8. Herke Réka (Pécsi Belvárosi Ált.Isk.)

 

Leány párbajtőr “B” IV. korcsoport, 100 induló: 14. Magda Jázmin (PTE Gyak. Ált.Isk.), 26. Imre Luca (Ciszterci Szent Margit Ált.Isk.), 53. Bonnyai Tamara (Pécsi Jókai Mór Ált.Isk.), 54. Németh Zoé (PTE Gyak. Ált.Isk.)
Leány párbajtőr “B” VI. korcsoport, 23 induló: 12. Tóth Anna (CRNL Gimn.)

Csapatversenyek:
Fiú párbajtőr VI. korcsoport: 7. CRNL Gimn. (Merkl Levente, Kovács Alex, Szendelbacher Márton)
Leány párbajtőr VI. korcsoport: CRNL Gimn. (Tóth Anna, Igácz Rebeka, Gál Eszter)
Leány párbajtőr V. korcsoport: 4. PTE Gyak. Ált.Isk. (Magda Jázmin, Németh Zoé, Le Pálma); 5. (Frei Adél, Kálmán Nóra, Kálmán Linda)

Fotók a diákolimpiáról, valamint az MVSz Facebook-oldalának albumai között.

 

4. Eszéki Vívó Kupa 2019
Eszék, Sportska dvorana Gradski Vrt, 2019. március 30–31.

A 4th Osijek Fencing Cup 2019. + EFC U14 esemény szervezője, az eszéki Mačevalački klub Dmitar Zvonimir a tavalyi rendezésért megkapta az ország legjobb versenye címet, és az egyre látogatottabb esemény szervezői idén is kitettek magukért: tökéletes körülményeket biztosítottak, és már veterán versenyszámot is szerveztek. Az esemény népszerűségével, elismertségével pedig minden versenyszám “nehézségi fokozata” is erősödött. Ezt tekintve is példás, hogy a tavalyi versenyhez hasonlóan rengeteg érmet hoztak el Pécsre a vívók. A kupán horvát, szerb, bolgár, szlovén, macedón, magyar, lengyel valamint brit versenyzők vettek részt.

Eredmények:
U10 leány, 11 fős mezőnyben:
2. Varga Judit, 5. Sörös Eszter, 8. Nyári Boróka, 9. Megyeri Alíz

U12 leány, 17 fős mezőnyben: 17. Fodor Bianka

U12 fiú, 24 fős mezőnyben:
2. Lippai Máté, 7. Bagoly Bendek, 11. Kosztor-Nemes Boldizsár, 12. Nagy-Tószegi Soma,
14. Bótor Zerind

U14 leány, EFC-verseny Európa Kupa, 29 fős mezőnyben:
3. Doma Zsófia, 15. Doma Boglárka, 17. Machlik Míra, 18. Füredi Anna, 23. Odrobina Zsófia

U14 fiú, EFC-verseny Európa Kupa, 40 fős mezőnyben:
6. Puskás Péter, 13. Reuter Ákos, 18. Nyári Koppány, 21. Gátai Rómeó, 22. Gyenis Máté

U17 lány, 32 fős mezőnyben:
3. Imre Luca, 7. Herke Réka, 9. Machlik Borbála, 19. Jakobi Júlia, 23. Lorch Nikoletta
Kiváló teljesítményt nyújtott a kadét korcsoport versenyében a még csak újonc Imre Luca, és a még csak gyermek korcsoportos Herke Réka, hiszen mindketten az élen végeztek.

U17 fiú, 46 fős mezőnyben:
1. Hardi Ádám, 29. Siker Mihály, 30. Pelle Dániel
Ádám szombaton még a diákolimpián küzdött, s koncentrált vívásával megkoronázta a hétvégét egy csodálatos kupával!

U20 lány, 19 fős mezőnyben:
2. Tombory Liza, 10. Miklós Fanni

Veterán férfi, 17 fős mezőnyben: 3. Plazzeriano Gábor, 12. Benedek Dezső

 

Fotók az Eszéki Vívó Kupa 2019-ről.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Zelenszkijnek főhet a feje, Trump elképesztő ajándékot küldött Putyinnak

Oroszország ezzel ismét nyithat a világgazdaság felé, amelynek Kína és India is nagyon örülhet. A büntetőintézkedések miatt tovább...

Fájó derékkal kezdődött Mellrák Koalíció alapítójának csontáttétje, aki szerint a tudatosság életet menthet

A mellrák az egyik leggyakoribb, nőket érintő daganatos betegség, ami egyúttal egészségügyi és társadalmi kérdés is, nem lehet róla...

XIV. Leó pápa a kórházi ágyáról hívta fel Vlagyimir Putyint

A tüdőműtétből lábadozó XIV. Leó pápa telefonon kért tűzszünetet Vlagyimir Putyintól az ukrajnai Oleski városa számára.

BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már...

Magyar Péter három évtizedes rekordot döntöget: a friss népszerűségi rangsorban rekordmagas távolságba került Orbán Viktortól

Példátlan szakadék a politikai népszerűségi rangsorban A CEU Demokrácia Intézetének legfrissebb felmérésében Magyar Péter 63...

Bosszúból állították, hogy pedofil? Felmentették a színészt

Új-Mexikóban pénteken egy bíró döntése nyomán lezárult egy hónapok óta húzódó botrány, amely az Emmy-díjas Timothy Busfield...

Így lett szupergazdag üzletemberként az Arsenal korábbi sztárja

Mathieu Flamini nemcsak a pályán épített figyelemre méltó karriert, hanem már aktív játékosként üzleti alapokra helyezte a futball...

Csirkebőrt és húsdarabokat dobáltak egy nő autójára, nem tetszett az elkövetőknek, hogy hova parkolt

A Keresztapa című film emlékezetes jelenetében az egyik szereplő levágott lófejet talált az ágyában, miután ujjat húzott a maffiával....

Almaborecet a háztartásban: így használd a konyhától a hajápolásig

Az almaborecet a konyhában és a háztartásban is hasznos lehet, de nem minden népszerű felhasználása biztonságos. Mutatjuk, mire figyelj!

A Kutyapárt támogatásával bejutott képviselő kezdeményezte a hegyvidéki önkormányzat feloszlatását

A XII. kerületi képviselő-testület feloszlatásáról nyújtott be javaslatot Visi Piroska a testület október 22-i ülésére. A...

0

Sport

Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír

Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.

Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották

Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.

Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik

Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.

Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban

A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.

Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga

Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt

Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések

A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt

Bulvár

Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort

Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés

A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.

Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...

Ekkor érkezhet az első hó Magyarországra: már a dátum is megvan

Hamarosan előkerülhetnek a téli kabátok és a hólapátok. Az első hó Magyarországon a mostani előrejelzések szerint november második felében érkezhet.

Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek

Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.

Videón a hajmeresztő ugrás: Métereket zuhant a tömegbe egy srác a budapesti Morrison's 2-ben

Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy népszerű budapesti szórakozóhelyen. Egy fiatal fiú felmászott a korlátra, majd a mélybe vetette magát. Videón a hajmeresztő eset!

Kifakadt az áruházi dolgozó az automata kasszák miatt: „Én csináljam meg helyette az egész bevásárlást?”

Vannak vásárlók, akik gond nélkül használják az önkiszolgáló kasszákat, mások viszont hallani sem akarnak róluk. Egy áruházi dolgozó szerint azonban akadnak olyanok is, akik nem azért kérnek segítséget, mert va

Lebuktatták Németh Balázst, feljelentést tett a minisztérium

Közel húszmilliós vagyoni hátrány miatt indult hatósági eljárás A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium...

Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz

Lapunknak adta első hosszabb interjúját az áprilisi választás óta Tarlós István, akit a Tisza-kormányról, a Fidesz vereségéről, valamint Karácsony Gergely és a kormány közötti friss megállapodásról is kérdez

Tarlós István szerint komoly szerepe van Orbán Viktornak a korrupcióban

Budapest korábbi főpolgármestere szerint a Fidesznek túlzott önbizalma volt a választási kampányban, Magyar Péter ugyanakkor továbbra is kampányüzemmódban van. Az NVVH-val kapcsolatban pedig több aggá ...

Az állásinterjún törvénytelen dolgot kérdeztek tőlem – ezt válaszoltam rá

Két éve ültem egy állásinterjún, amire hónapokig készültem, mire egy váratlan, törvénytelen kérdés mindent felborított. Most elmesélem, mi történt, és mit tettem volna másképp, ha tudtam volna, amit ma tudok.

blogmorzsák

Roppan a virsli, omlik a tészta? Teszteltük!

Tizenkét virslis péksüteményt kóstoltunk vakon. Meglepetés: a legdrágább csak 9. lett!

1984-ben végigröhögtük a szilveszter estét

Ebben a kor talán összes népszerű művésze segítségünkre volt, Hofitól a Markos-Nádas-Boncz trióig.

0






0