Ezt olvasta már?

0

Dicsőségfalat avattak a Kodály Központban

A „zene templomában” méltó emléket állítottak a pécsi zenei élet kimagasló tehetségeinek: december 20-án adták át a Kodály Központban a díjazottak falát, amely megörökíti a Pécsett született vagy a városhoz erősen kötődő, állami művészeti kitüntetéssel rendelkező alkotókat.


hirdetés

Mintegy 2,5 méter széles és másfél méter magas falat állított a Zsolnay Örökségkezelő NKft. a Kodály Központ aulájában, tisztelegve azok előtt, akik sokat tettek Pécs zenei életéért. Összesen 29 művész szerepel jelenleg a falon, akik Kossuth-, Liszt-, Erkel-díjjal vagy érdemes művész kitüntetéssel rendelkeznek. Ugyanakkor a lista tovább bővül: az üres táblákra a jövő büszkeségei fognak felkerülni. A névsor összeállításában a Zsolnay Örökségkezelő NKft.-nek segítséget nyújtott a Pannon Filharmonikusok is.

- A Zsolnay Negyedben, az m21 Galériában már látható egy hasonló fal a kitüntetett képzőművészekről. Ennek mintájára dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár úrral együtt fontosnak tartottuk, hogy a városunk egy másik emblematikus létesítményében, a Kodály Központban a zene területén kimagasló eredményeket elért művészek előtt is méltó módon tisztelegjünk – mondta Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője.

Hoppál Péter, kultúráért felelős államtitkár szerint: - Pécs közösségformáló erejét, a pécsi identitást tovább növeli a város rengeteg kulturális – közte zenei – kötődése. A zene jobbá teszi az életet, és ez egy város életére éppúgy igaz, mint az egyes emberekére. A zene értelmet adhat, identitást adhat, közösséget építhet, példát mutathat. Erre szeretnénk a kultúrát és a kultúra pécsi képviselőit bemutató, támogató programjainkkal, gesztusainkkal újra és újra ráirányítani a figyelmet.

A díjazottak falát a Kodály Központ belső színvilágához illő, rozsdabarna és bézs színek uralják, a plexi lemezek visszafogottan illeszkednek a belső térhez. A díjazottak táblái véletlenszerű elrendezésben láthatók. A fal mintázata a zenei improvizációra utal a spektrum analizátorok kijelzőképének megidézésével, a fejlécen a Kodály Központ sziluettje jelenik meg.

A tervek szerint egy honlap is készül a díjazottak fala kapcsán, amelyen a kitüntetett művészekről szóló háttér-információkról olvashatnak az érdeklődők.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

10 lépés, hogy ne legyünk betegek

Íme 10 elengedhetetlen lépés, hogy egészségesek maradjunk.

Mezőhegyes Európa egyik legkorszerűbb mezőgazdasági nagyüzeme lesz

Európa egyik legkorszerűbb mezőgazdasági nagyüzemévé fejlesztik a Mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-t - mondta az...

Egyre több a színházi előadás Magyarországon - ábrán mutatjuk!

Színházi előadások száma Magyarországon, 2000-2017; szabadtéri játékok adatai nélkül

Japánban játszani és meghalni

Elindult az idei Tokyo Game Show, csak kapkodjuk a fejünket a helyszínen. Több száz virtuális pofont kaptunk, elámultunk egy ledkijelzős...

Zeman: Csehországnak el kell utasítania a Magyarország elleni eljárást

A cseh elnök szerint ez az ország érdeke, mert máskülönben ők is sorra kerülhetnek.

Az EU-csúcson a többség elutasította az új Frontex-javaslatot

Kovács Zoltán szerint a választásokig megpróbálják áterőltetni Angela Merkel javaslatát.

Gulácsi nélkül kapott ki a Leipzig a Salzburgtól

A Salzburg 3-2-re nyert Lipcsében az Európa-liga első körében.

Felakasztottak egy Ujhelyi István-bábut a Kossuth téren

A Sargentini-jelentést megszavazó szocialista politikus szerint az akció nem maradhat hivatalos következmények nélkül.

0

Sport

Cristiano Ronaldo nevetséges kiállítása a Bajnokok Ligája szégyene

A portugál sírva ment az öltözőbe, azt ismételgetve, hogy nem csinált semmit. Hol a videobíró?

Meghalt Kulcsár Győző

A négyszeres olimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója 77 évet élt.

Ha Ronaldo kiállítása hiba volt, akkor mit mondjunk erre a piros lapra?

Nem volt könnyű szándékosságot feltételezni, de a játékvezetőnek sikerült.

Ronaldo csapattársa úgy kifakadt, hogy utólag elnézést kellett kérnie

Emre Can olyat mondott, amit utólag ő is megbánt.

Nem tud akkorát hibázni a Ronaldót kiállító bíró, hogy kirúgják

Felix Brychnek már eddig is volt bőven a rovásán, mégis tolják rendületlenül.

Dzsudzsák Balázs már az új csapata mezében pózolt - képek

A magyar válogatott szélső segíthet az al-Ittihad Kalbának a bennmaradásban.

Elhunyt a négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző, Kulcsár Győző

Tanítványai közül Nagy Tímea és Szász Emese is olimpiai bajnok lett.

C. Ronaldo pirosat kapott első juvés BL-meccsén

A Bajnokok Ligája történetének legeredményesebb játékosa piros lapot kapott a Valencia elleni első fordulós csoportmeccsen.

Az ellenfél edzője vigasztalta a csalódott Cristiano Ronaldót

A Bajnokok Ligája szerdai játéknapjának legjobb képei.

Vereséggel kezdett az EL-ben a helyzeteit elpuskázó Vidi

Nem bírt hazai pályán a BATE Boriszovval a magyar bajnok.

A földön fekvő kapust látva, elképesztő dolgot tett meccs közben Francesco Totti fia

Elképesztő sportszerűségről tett tanúbizonyságot Francesco Totti fia, Cristian Totti.

Az egyik favorit kikapott, a címvédő simán nyert a Bajnokok Ligájában

A Manchester City meglepetésre otthon 21-re kikapott a BL-ben, közben a Real Madrid magabiztosan verte a tavalyi elődöntős AS Romát.

0

Bulvár

Tragikus balesetben hunyt el a magyar meteorológus

Megszólalt az özvegy: " Jóformán mindene megsérült"

Zseniális rendőrtrükkel szívatják az autósokat az M6-oson

Túl sok a szabálytalankodó, ezt találták ki ellenük.

Földönkívülinek tűnő lényt találtak Új-Zélandon

Egy család a partvidéken sétálva botlott bele a bizarr kreatúrába.

Szemérmes nők, szégyenlős férfiak - Mikortól engedjük be a párunkat a különféle intim szféráinkba?

Közös fürdés? Pisilés nyitott ajtónál? Saját cuccok beköltöztetése? Megvolt már?

Cristiano Ronaldo nevetséges kiállítása a Bajnokok Ligája szégyene

A portugál sírva ment az öltözőbe, azt ismételgetve, hogy nem csinált semmit. Hol a videobíró?

Az anya szíve szakadt bele, mikor megmondta ötéves lányának, hogy hetei lehetnek hátra

Ne gyűjts pénzt jótékonyságra. Csak tölts időt a szeretteiddel, ameddig teheted!

György herceg tiszta Diana, döbbenetes a hasonlóság.

Vilmos és Katalin kisfia, a csöpp trónörökös az udvar szerint is egy az egyben a nagymamájára, Diana hercegnére hasonlít. A mosolyuk tényleg egyforma!

Cseke Katinka exével jár Muri Enikő

A Cinderella (Hamupipőke) című mesemusicalben a címszereplőt alakítja Muri Enikő, aki most a való életben is hercegnőként érezheti magát Patonai Norberttel. A férfi történetesen Cseke Katinka exe.

Egy napja dolgozott az autómosóban, az egész net élteti az akciójáért

Ez az első munkanap örökké emlékezetes marad.

Fontos ítéletet hozott a devizahitelek ügyében az Európai Bíróság

Az árfolyamkockázatot a kölcsönfelvevőre telepítő, nem jogszabályi rendelkezéseket tükröző, nem világosan megfogalmazott szerződési feltételek tisztességtelen jellege bírósági felülvizsgálat tárgyát képezheti mondta ki az Európai Bíróság

Durván átverték ismerőseiket: ájult nőket erőszakolt a tévés orvos és barátnője

A páros bedrogozta áldozatait, akik feltétel nélkül megbíztak bennük.

blogmorzsák

A demilitarizált övezet feltámadó vadvilága

A burjánzó és virágzó Koreai-félsziget e területe majd’ száz éven át folyamatos hatalmi harcok középpontjában volt, hatalmas ökológiai katasztrófát okozva ezzel.

Súlyos nemzetpolitikai és külpolitikai kudarcok

Érdekes, hogy Orbán Viktor mennyire merev volt a Sargentini-jelentésről szóló EU parlamenti szavazás előtti végjátékban.

5+1 fantasy-iskola, ahova szívesen beiratkoznánk

Ezeken a varázslatos helyeken lehet elsajátítani a mágia alapjait.

Gyurcsány ismét kisegítette Orbánt

Olyan lett ő már az ellenzék számára, mint Thürmer Gyula vagy Schmuck Andor.

Bombasztikus refrének, egyenesen a Szigetről

A zenéjük tíz éve volt divatos. Hogy lehetnek mégis ilyen népszerűek?

Borul a TV ipar az Apple miatt?

Megcsinálja az Apple azt, amit a Netflixnek se sikerült?

Az öntözővíztől pusztul el a virág?

Gondolhatnánk, hogy a szobanövényeknek mindegy, milyen vízzel öntözzük őket. Pedig nem.

„Nem értem a nők nyelvét“

„Szeretnék én is valakit, de az, hogy a kapcsolataim nem tartanak pár hónapnál tovább, nem rajtam múlik.“

Kötelező lett a fogmosás az oviban

Nemcsak a hazafias érzületre kell jobban odafigyelni mostantól az óvodákban. Sorra vettük, mi változik.

2,5 évig harcolt az apa gyermekéért

„Én még ilyen kitartást ilyen fiatal férfitől soha nem láttam.“

0






0