Dízelbotrány: a dízelautók átalakítását sürgeti a német politika
Fokozódik a dízelbotrány miatt a gyártókra nehezedő politikai nyomás a német kormány és az autógyárak szerdai "dízelcsúcs" találkozója, a "Nationalen Forum Diesel" előtt.
"Kutyakötelességük lenne helyreállítani a fogyasztók bizalmát és helyrehozni az elkövetett hibákat" - jelentette ki Alexander Dobrindt szövetségi közlekedési miniszter a Bild am Sonntag lapnak adott interjúban. A miniszter az "autók mihamarabbi optimalizálását várja el a gyártóktól saját költségükön. "A találkozón elfogadható javaslatot várok az autógyártóktól" szögezte le a miniszter.
Barbara Hendricks szövetségi környezetvédelmi miniszter az ARD és a ZDF tévécsatornáknak adott interjúban kijelentette: az egyeztetésen az autógyártók által az Euro-5 és Euro-6 normás dízelmotorokra javasolt szoftverfrissítést csak a helyes irányba tett első lépésnek tekinti. Második lépésként az autógyáraknak a hardvermódosítást is el kell végeznie, mégpedig "saját költségükön".
Alexander Dobrindt ezt a lapinterjúban annyiban árnyalta, hogy "azt szakértőknek kell megvizsgálnia, hogy mely típusoknál van szükség utólagos hardvermódosításokra is".
Az ügy előzménye, hogy egy precedensértékű bírósági döntés több millió dízelautó tulajdonost bizonytalanított el autója jövőjét illetően, mivel esetleg behajtási tilalommal kell majd számolniuk egyes városokban. Egy baden-württembergi bíróság a közegészségügyi szempontok elsőbbségére hivatkozva pénteken elutasította a dízeljárművek stuttgarti belvárosi forgalomból való kitiltásának megakadályozására benyújtott keresetet.
Matthias Wissmann, a német autógyártók szakmai képviseleti szervezete, a VDA (Verband der Automobilindustrie e.V.) elnöke egy lapinterjúban annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az autógyáraknak az Euro-5 és Euro-6 normás dízelmotorok vezérlőszoftverének a frissítésére tett javaslata legalább annyira csökkenteni tudja a károsanyag-kibocsátást, mint a városi behajtási tilalom. A teljes autóflotta tekintetében a nitrogén-oxid kibocsátást 25 százalékkal csökkentené a szoftverfrissítés - mondta.
Az utólagos hardvermódosítást Wissmann nem tartja gazdaságosnak és nem is látja technikailag értelmét, mivel "az esetek többségében több éves modellekről van szó".
Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a jobbközép CSU elnöke egy vasárnapi televíziós interjúban hangsúlyozta, hogy ellenzi a dízelautók kitiltását a nagyvárosok központjából. Más megoldást kell találni, mert a tiltással csak azt lehetne elérni, hogy az autók elkerüljék a belvárosokat, de károsanyag-kibocsátásuk nem változna.
Célszerűbb különböző ösztönzőkkel a kevésbé káros technológiák felé fordítani a vásárlókat, a gyártókat pedig kötelezni kell arra, hogy alakítsák át saját költségükön a környezetvédelmi szabályoknak nem megfelelő autókat.
Kétségtelen, hogy történtek manipulációk. Ezeket ki kell vizsgálni, a gyártóknak pedig viselniük kell a következményeket, akár büntetőjogi értelemben is - húzta alá a ZDF országos köztelevízióban sugárzott interjúban az Audi és a BMW révén a német autóipar egyik központjának számító Bajorország kormányfője, aki a szintén CSU-s közlekedési miniszterhez és a koalíciós társ szociáldemokrata pártban (SPD) politizáló környezetvédelmi miniszterhez hasonlóan élesen bírálta a szektor szereplőit.
A dízelbotrány súlyosan rontotta a Németország számára kulcsfontosságú iparág tekintélyét, és ha a gyártókban nincs elég "belátás és alázat" az ügy feltárásához és a következmények vállalásához, akkor "keményebb intézkedésekre" lesz szükség - mondta Horst Seehofer.
Jelezte, hogy nem ellenzi azt az SPD-s javaslatot, miszerint lehetővé kell tenni, hogy az érintett vásárlók úgynevezett gyűjtőperek révén követelhessenek kártérítést a gyártóktól, és ne kelljen egyenként bírósághoz fordulniuk.
A dízelbotrány 2015 szeptemberében kezdődött, amikor az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) megvádolta a Volkswagen csoportot (VW), hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amely érzékeli a műszaki vizsgán folytatott mérés körülményeit. Az autó így a teszteken a valóságos nitrogénoxid-kibocsátás töredékét produkálja, vagyis csal a vizsgán. A VW elismerte a csalást. Az ügy világszerte a VW mintegy 11 millió gépjárművét érinti, ezek közül 8,5 milliót az EU-ban adtak el.
Hasonló visszaélés gyanújába került a Daimler is, amely július közepén bejelentette, hogy önként módosítja a káros anyag tisztítását végző berendezést szabályozó szerkezet beállításait több mint hárommillió Mercedes-Benz típusú dízelautónál.
A Bild am Sonntag azt írta, hogy a BMW is alkalmazhatott olyan megoldást, amelynek révén a forgalomban az engedélyezettnél több nitrogénoxidot kibocsátó motor a mérési körülmények között a határértékeknek megfelelő kibocsátást produkál. A BMW szerint mindenben a jogszabályoknak megfelelően jártak el.
Az autógyártókra nehezedő nyomást növeli a Der Spiegel minapi leleplezése. A hírmagazin szerint a VW, a csoporthoz tartozó Audi és Porsche, valamint a Daimler és a BMW a kilencvenes évek óta több egyeztetett titokban technológiai és beszállítói ügyekről, és a gyártási költségekről, ami súlyos versenyjogsértés gyanúját kelti.
A lap szerint a dízelbotrány is a titkos, feltehetően jogsértő egyeztetés következménye, ugyanis a gyártók megállapodtak arról, hogy a költségtakarékosság érdekében kisméretű tartályt használnak a dízelmotorok kipufogógázát tisztító AdBlue adalékanyaghoz, és így végül arra kényszerültek, hogy a kibocsátási adatokat manipuláló eljárásokat alkalmazzanak, mert nem lehetett elég adalékanyagot tölteni az autókba ahhoz, hogy minden körülmények között a környezetvédelmi előírásoknak megfelelően működjenek.
hírek innen, onnan
Ezért haragszik Horváth Csengére a nevelőapja, Vajtó Lajos
Vajtó Lajos szerint nem azzal foglalkozik a nevelt lánya, amivel kellene.
Gyászolnak a szurkolók: elhunyt a legenda, aki történelmet írt a válogatottal
Szomorú hír rázta meg a skandináv futballvilágot. Elhunyt az a legendás edző, aki egy egész válogatott aranykorszakának lett...
Napi horoszkóp: a Rákra új szerelem vár, a Bika a siker kapujában áll, az Ikrek sorsfordító leckét kap
És veled mi fog történni?
Hiperszelekció: a jelenség, ami miatt a zenék, a filmek és a trendek is egyformává válnak
Mintha minden új dal ismerős lenne, a filmek ugyanazokat a fordulatokat ismételnék, a közösségi oldalakon pedig újra és újra ugyanazok a...
Két hosszt leúszott a Szamosban a szabolcsi autótolvaj, miközben a rendőrök elől menekült
Két autót ellopott, háromszor pedig fizetés nélkül távozott a benzinkútról.
Vége a home office-nak? Meglepő dolog csábíthatja vissza a dolgozókat az irodába
Ingyen kávé, ebéd, utazási támogatás – a munkáltatók számos eszközzel próbálják visszacsábítani a dolgozókat az irodába. Egy...
Újszülöttet hagytak egy telefonfülkében: 32 évvel később olyat tett, amitől az egész világ meghatódott
Az egész 1994. április 30-án, kora hajnalban történt Nyugat-Londonban. Egy védtelen, újszülött csecsemőt hagytak egy hideg...
Csak egy ártatlan mozdulat, amely azonban nagyon fájhat a pénztárcánknak
Mindenki ismeri a szituációt: halad a városban vagy az autópályán, kicsit koszos a szélvédő, így gondolkodás nélkül rácsapunk az...
Vészjósló számok jöhetnek Brüsszelből, de Magyarország állja a sarat
A legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körkép szokás szerint az Eurostat által ma délelőtt közzéteendő harmonizált...
Putyin fenyegetést küldött, Trump beszólt Kijevnek - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken
A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan...
Lövöldözés egy amerikai általános iskolában: három gyerek és egy tanár is meghalt
Az elkövetőt egy helyi civil vette üldözőbe és lőtte le.
Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai
Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai - írja az economica.net gazdasági hírportál.
Sport
Nem lehetnek nézők a Grúzia-Magyarország meccsen - de a szurkolók már tudják, hogy járjanak túl az UEFA eszén
Lesújtott az UEFA a magyar válogatott szurkolóira.
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.
Rolex órákat és Hermès táskákat is elloptak a fegyveres rablók Gulácsi Péterék lakásából
Fegyvert szegeztek a focista felé, hogy nyissa ki a széfet.
A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak
Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a milliárdokat kereső sztársportoló: elvégezte az akadémiát és rendőrnek állt
Valóra váltotta a gyerekkori álmát.
Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége
Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál, hogy ne fordulhasson elő olyan, mint a 2026-os vb-n
Az UEFA szerint átlépték ezzel a vörös vonalat.
Bulvár
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár
Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Lángokban áll az oktatási minisztérium, egy másikba betörtek, elszabadultak az indulatok Albániában
Kaotikus állapotok uralkodnak Tiranában.
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót
Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés
Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről
Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van
A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n
Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k
14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek
Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






