Döntetlen a Kozármisleny elleni rangadón
Kétszer is hátrányból felállva sikerült egyenílteteni az élmezőnyhöz tartozó Kozármisleny elleni összecsapáson.
NB II-es labdarúgócsapatunk a válogatott szünetet követően hazai pályán folytatta a másodosztályú bajnokságot, a PMFC a Merkantil Bank Liga 26. fordulójában a HR-Rent Kozármislenyt látta vendégül a Stadion utcában. A húsvét vasárnapi rangadón remek volt a hangulat, több, mint 2000-en bíztatták a kedvenceket. Eltiltása okán ezúttal is csupán a lelátóról figyelhette a találkozót Mátyus János vezetőedzőnk, aki helyett Czinkon Szabolcs megbízott edzőként irányította gárdánkat.
A kék-fehérek ellen a Helesfay – Miknyóczki, Rácz L, Pejovic, Hadaró – Krausz, Terbe, Hudák – Harsányi, Rácz B., Szabó összeállításban kezdtünk. Azonban alig indult útjára a labda, máris a vendégek kerültek előnybe. A 2. percben egy labdaszerzést követően Schuszter védőink között kilépve iramodott meg, Helesfay mellett pedig 12-ről a jobb alsóba lőtt, 0-1. A 18. percben Hudák szabadrúgása veszélyesen szállt be jobbról, amiről a hosszúnál Pejovic nem sokkal maradt le.
A 20. percben viszont egy újabb rögzített szituációból sikerült egyenlítenünk. Hudák jobboldali szögletére a kapu előtt Miknyóczki üresen robbant be, fejese pedig védhetetlenül kötött ki a vendégek hálójába, 1-1. Játékosunk egyúttal első bajnoki gólját jegyezte a PMFC színeiben. Az örömünk sajnos nem tartott sokáig, hiszen a 26. percben Kirchner lőtte ki szépen balról, 15-ről a hosszú alsónkat. Helesfay hiába vetődött jó irányba, már nem tudta elérni a játékszert, 1-2.
A 30. percben rutinos hálóürünk remeklése kellett az eredmény megtartásához. Kirchner centerezett laposan balról, az alapvonal magasságából. Horváth alig egy méterre a kaputól csúszott bele a labdába, de kapusunk jól zárta a szöget és blokkolta a kísérletet. A 32. Hudák ugratta ki középen Szabót, aki elől Horváth nem tudott tisztázni, végül a mislenyiek kapusa, Lékai ütötte szögletre támadónk labdáját. Ekkor jött az újabb pécsi válasz, nem is akárhogyan.
A 33. minutumban újra egyenlített a PMFC, ráadásul csapatunk majdhogynem leutánozva első gólját. Történt ugyanis, hogy Hudák jobb oldali szöglete nyomán a vendégek hálóőre rosszul kapott bele a labdába, majd egy vendégjátékos fejelte ki a labdát, amire Harsányi jött, majd 10-ről, kapásból jobbal a jobb alsóba bombázott, 2-2. Támadónk ezzel már szezonbeli ötödik találatát jegyezte, de ami még ennél is fontosabb volt, hogy újra egálba hoztuk a baranyai rangadót még az félidő előtt.
A fordulást után változatlan összeállításban folytatták a csapatok a találkozót. Remek felfogásban kezdtük a második félidőt, az 51. percben Miknyóczki baloldali beadásánál Lékainak kellett lábbal tisztázni, majd alig egy perccel ezután Rácz Balázs kapott remek labdát a vendégek ötösénél, de Füredi blokkolta támadónk éles szögből leadott lövését. A 65. percben kettőscserét hajtottunk végre, Miknyóczki és Rácz Balázs helyén Majnovic és Bukovics érkezett frissítésként a játéktérre.
Az újabb gólszerzési lehetőségig a 71. percig kellett várni, ekkor Hudák lekészítéséből Krausz lőhetett középről, 14-ről, azonban ballábas lövése jócskán elszállt a vendégek kapuja felett. A 73. percben aztán egy jobbról beérkező labdát Harsányi ollózó mozdulattal továbbította kapura, ám Lékai jókor volt jó helyen és megfogta házi gólkirályunk próbálkozását. A 76. percben aztán Horváth piros lapot érően rántotta le Bukovicsot, emiatt emberelőnybe fejezhettük be a találkozót.
A kiállítás mellé megítélt szabadrúgást Hudák 18 méterről küldte rá, de jobb felsőbe tartó lövését Lékai hatalmas bravúrral a gólvonalról ütötte ki. Kisvártatva a vendégek hálója előtt alakult ki tömörülés, többen kezezést véltek, azonban Bana játékvezető nem látott szabálytalanságot. Jöhettek a mislenyiek, akik közül Daru előtt adódott nem kis lehetőség, ellenben Helesfay tisztázott. A 80. percben Bukovics lőtt középről, megpattanó kísérletét Lékia tornászta ki a jobb felsőből.
A rendes játékidő utolsó percében Daru hagyta ki a meccslabdát, majd pedig a hosszabbításban Tóth lövése szerencsénkre elszállt a kapunk mellett, így aztán kétszeri egyenlítésünk után 2-2-es döntetlennel zárult a Kozármisleny elleni rangadó, egyúttal megőriztük hazai veretlenségünket a kék-fehérekkel szemben. Folytatásban igen kemény találkozó vár ránk, április 8-án, hétfőn 20:00-kor a listavezető Nyíregyháza Spartacus FC ideiglenes otthonában, Balmazújvárosban játszunk.
Merkantil Bank Liga, 26. forduló
Pécs, PMFC Stadion, 2200 néző. Vezette: Bana (Huszár, Máyer)
PMFC – HR-Rent Kozármisleny 2-2 (2-2)
Gsz.: Miknyóczki (20.), Harsányi (33.), ill. Schuszter (2.), Kirchner (26.)
Piros lap: Horváth (76.)
PMFC: Helesfay – Miknyóczki (Majnovics, 65.), Rácz L, Pejovic, Hadaró – Krausz (Tóth-Gábor, 81.), Terbe, Hudák – Harsányi, Rácz B. (Bukovics, 65.), Szabó. Megbízott edző: Czinkon Szabolcs.
HR-Rent Kozármisleny: Lékai – Beke, Horváth D., Füredi (Bor, 56.), Turi – Nagy E. – Molnár, Schuszter (Tóth, 68.), Major (Hegedűs, 56.), Kirchner (Kozic, 85.) – Horváth P (Daru, 68.). Vezetőedző: Aczél Zoltán.
Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu
hírek innen, onnan
Mit árul el az egészségedről a lábujjszőr? Jelentéktelen részletnek tűnhet, de nem az
Bár a lábujjakon lévő szőr elsőre jelentéktelen részletnek tűnhet, az orvosok szerint bizonyos esetekben még az egészségi...
Trump komoly gesztust tett Putyinnak: felfüggesztette az Oroszország elleni szankciós csomagot
Szeptemberben írta alá, vasárnap lépett volna életbe. Az amerikai elnök most felfüggesztette. Zelenszkij „Putyinnak adott ajándékról”...
A Fidesz helyére lépne a Munkaspárt a kisvárosban, de a Tisza sem hagyja magát
Időközi önkormányzati választást tartanak október 18-án, vasárnap Püspökladány 7-es számú egyéni választókerületében. A tét a...
Puskával támadt járókelőkre egy volt ortodox pap Kárpátalján, hárman meghaltak
A házkutatás során fegyverek kerültek elő abból a templomból, ahol szolgált.
Változat a 14. havi nyugdíj kifizetése? Napokon belül kiderülhet a kormány elképzelése
A szakértő szerint a nyugdíjkifizetéseknél mintegy 2000 milliárd az elmaradás az uniós átlaghoz képest.
A farizmok állapota is jelezheti, hogyan öregszik a teste: ezekre a mozdulatokra figyeljen
Az, ahogyan feláll egy székből vagy megfordul a szobában, sokat elárulhat az erejéről és az egyensúlyáról.
Ez a japán hajmosási módszer lehet az egészséges, fényes haj valódi titka
Hiába a drága sampon, a hajpakolás és a gondosan kiválasztott hajolaj, a hajad mégsem olyan fényes, mint szeretnéd? Lehet, hogy nem egy...
Bárdosi Sándornak ez lett a civil munkája: még a kukát is kihúzza, ha kell
Bárdosi Sándor úgy döntött, civil munkát is vállal, ezzel foglalkozik a küzdősport-akadémia és az edzőség mellett.
A Real Madrid átigazolási ötlete nem fog tetszeni a Barcelonának, a Rodri-ügyet bosszulná meg Florentino Pérez
Nagy csata van készülőben a két spanyol óriás között.
Hólyagrák: vizeletvizsgálattal mutatható ki a rettegett daganatos betegség
Új, DNS-alapú vizeletteszt hozhat komoly áttörést a hólyagrák korai kiszűrésében és a daganatgyanús betegek ellátásában. A teszt...
Magyar Péter azonnali bejelentést tett a hétvége előtt, fontos döntések születtek
Magyar Péter miniszterelnök elégedetten számolt be a brüsszeli uniós csúcstalálkozó fejleményeiről, miután a tárgyalások második...
Kartellbírságot kapott osztrák óriás veheti meg Mészáros Lőrinc legjövedelmezőbb cégét
A PORR közölte, hogy a magyar piacot és a V-Híd Zrt.-t is vizsgálja. A 444 forrásai szerint a megállapodás Mészáros Lőrinccel már...
Sport
Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír
Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.
Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották
Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.
Újabb dermesztő részletek derültek ki Gulácsi Péterék elleni fegyveres rablásról: 73 millió forintos vagyonnal léptek meg az elkövetők
A támadók 40 percet töltöttek a kapus és családja ingatlanában.
„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben
Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.
Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik
Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.
Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban
A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.
Az edző dühöng, a kapus szerint jogtalan volt a 11-es, a cseh sajtó a Fradit magasztalja
Borbély Balázs meglepte a Plzent.
Hansi Flick agyondicsérte: visszaveheti az FC Barcelona a három éve eladott játékosát
Megvan ehhez a szerződéses joguk is.
Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga
Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt
Hatalmas balhét csapott a világbajnok – az FC Barcelonánál köthet ki
Tettek és következmények.
Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések
A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt
„Alkalmatlan a topfutballra” – itt a dokumentum, ami kis híján elpusztította Lionel Messi karrierjét
Akadt edző, aki eltanácsolta a La Masiáról a 13 éves kis zsenit.
Bulvár
Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort
Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az
Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben
Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b
Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.
Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol
Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...
Ekkor érkezhet az első hó Magyarországra: már a dátum is megvan
Hamarosan előkerülhetnek a téli kabátok és a hólapátok. Az első hó Magyarországon a mostani előrejelzések szerint november második felében érkezhet.
Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek
Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.
Videón a hajmeresztő ugrás: Métereket zuhant a tömegbe egy srác a budapesti Morrison's 2-ben
Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy népszerű budapesti szórakozóhelyen. Egy fiatal fiú felmászott a korlátra, majd a mélybe vetette magát. Videón a hajmeresztő eset!
Kifakadt az áruházi dolgozó az automata kasszák miatt: „Én csináljam meg helyette az egész bevásárlást?”
Vannak vásárlók, akik gond nélkül használják az önkiszolgáló kasszákat, mások viszont hallani sem akarnak róluk. Egy áruházi dolgozó szerint azonban akadnak olyanok is, akik nem azért kérnek segítséget, mert va
Lebuktatták Németh Balázst, feljelentést tett a minisztérium
Közel húszmilliós vagyoni hátrány miatt indult hatósági eljárás A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium...
A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
A reggeli italok nemcsak a szervezet hidratáltságára lehetnek hatással, hanem a telítettségérzetre és a vércukorszintre is. Mutatjuk, melyik a 10 legjobb reggeli ital a jó vércukorértékekért.
Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz
Lapunknak adta első hosszabb interjúját az áprilisi választás óta Tarlós István, akit a Tisza-kormányról, a Fidesz vereségéről, valamint Karácsony Gergely és a kormány közötti friss megállapodásról is kérdez
Tarlós István szerint komoly szerepe van Orbán Viktornak a korrupcióban
Budapest korábbi főpolgármestere szerint a Fidesznek túlzott önbizalma volt a választási kampányban, Magyar Péter ugyanakkor továbbra is kampányüzemmódban van. Az NVVH-val kapcsolatban pedig több aggá ...

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






