Ezt olvasta már?

0

Döntetlennel zárult a főpróba

A PMFC utolsó téli felkészülési mérkőzésén 1-1-es döntetlenre végzett a Kozármisleny FC vendégeként

Vasárnap délután játszotta nyolcadik, egyben utolsó téli felkészülési mérkőzését a PMFC NB III-as labdarúgócsapata, amely a tavaszi bajnoki rajt előtti főpróba alkalmával a csoport rivális Kozármisleny FC vendégeként lépett pályára. A piros-feketék már a találkozó 6. percében előnybe kerülhettek volna, ám a Juhász László közeli fejesét Molnár Péter még lábbal hárítani tudta.

A támadószellemű pécsiek főlénye a 19. minutumban érett góllá, egy sarokrúgást követően Juhász László talált a hazai háló jobb felébe, 0-1. Nem sokkal később a keresztléc segítette ki a kék mezes házigazdákat, akik több mint fél órányi játék után tudtak csak igazán veszélyt jelenteni a pécsi kapura. Vas László tanítványai végül egygólos előnnyel vonulhattak pihenőre.

A fordulás után egy jó helyről elvégzett szabadrúgást követően kerülte el a labda Kovács Benedek kapuját, de a kozármislenyi portásnak is többször közbe kellett avatkoznia. A 65. percben Péter Bence próbálkozott egy szemfüles emeléssel, míg öt minutummal később sikerült egyenlíteniük a hazaiaknak. Egy védelmi hibát követően Tóth Marcell lőtt a tizenhatos vonaláról a jobb alsóba, 1-1.

Negyed órával a vége előtt Péter Bencét ugratták ki a társak, aki az ötös jobb széléig vitte le a labdát, éles szögből kapura szánt löketét azonban megfogta a kapus. Kovács Benedek, a mecsekaljaiak portása is látványosan hárított a 83. percben, Márkvárt Partik közeli próbálkozását tolta ki lábbal. Az utolsó percekben aztán mindkét csapatnak megvolt a lehetősége, hogy megszerezze a győzelmet.

A két szomszédos baranyai NB III-as gárda egymás elleni főpróbája végül 1-1-es döntetlennel ért véget. Vas László tanítványai ezzel maga mögött hagyta a valamivel több, mint hat hetes felkészülési időszakot. A PMFC innentől pedig már a Szeged-Grosics Akadémia elleni tavaszi szezonnyitóra készülhet, amely március 3-án, vasárnap 14:30-kor kezdődik Gyulán.

 

Felkészülési mérkőzés

Kozármisleny Stadion, 300 néző. Vezette: Bánfai.

Kozármisleny FC – PMFC 1-1 (0-1)

Gsz.: Tóth M. (70.), ill. Juhász (19.)

 

Kozármisleny FC: Molnár (Ipacs) – Kiss M. (Kocsis), Lantos, Racskó, Turi – Rácz Á., Tóth Márk (Kovács K.) – Tóth Marcell, Pergel (Bodor), Rácz F. (Márkvárt) – Havasi (Füredi). Vezetőedző: Németh Zsolt.

PMFC: Kovács – Valkovszki, Romic, Erdős, Hanol (Katona, 55.) – Kónya (Kesztyűs, 55.), Futó (Varga, 79.), Geiger (Koller, 71.), Kálmán (Fujsz, 71.) – Juhász (Kiss K., 79.), Kondor (Péter, 60.). Vezetőedző: Vas László.

 

Forrás: pmfc.hu







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Nehéz a karácsony, ha nincs jó kapcsolatod a családoddal – Túlélő tippek

A mérgező szülők, körülmények emlékei nem szívódnak fel sőt, hosszas terápia hatására sem feltétlenül tűnnek el, inkább...

Ötnapos leállás lesz az ország egyik legnagyobb fedett élményfürdőjében

Semmi probléma nem történt, egy régóta tervezett karbantartási szünetről van szó, amit minden évben ilyentájt ejtenek meg. A...

Ezért kulcsfontosságúak a talajkímélő művelési rendszerek

December 5-én a Talaj Világnapja alkalmából az ÖMKi a talajkímélő mezőgazdaság fontosságára hívja fel a figyelmet. Kutatásaik...

Retró karácsonyi édesség tért vissza a boltok polcaira: ilyen ízekben kapható

Régi szaloncukor tért vissza a boltokba, megédesítve az idei karácsonyt.

Olcsóbb a karácsonyi bevásárlás Horvátországban? Ennyibe kerül ott a hús vagy, a krumpli

Az embereket mindig is érdekelte, hogy olcsóbban tudnak-e bevásárolni külföldön, mint Magyarországon, főleg az ünnepek közeledtével.

Újabb feljelentést tesznek a Szőlő utcai ügyben, állítólag név szerint ismerik a tetteseket

Még mindig lehetnek bűnsegédek, akik a gyermekekkel dolgozhatnak.

Holtan találtak rá egy testvérpárra egy várvölgyi ház padlásán, 70 millió forint volt az egyik szobában

Mindketten visszahúzódó életet éltek, sokáig nem tűnt fel senkinek a haláluk.

Beindultak a bacilusok: a gyermekek és a fiatal felnőttek vannak a legnagyobb veszélyben

Többnyire felső légúti panaszokkal keresik fel az orvosokat a páciensek, az influenzaszerű betegek száma nő hétről hétre, közölte a...

Európa és a Pentagon közötti kommunikációs válság alakult ki a Bundeswehr új főfelügyelője szerint

Megszakadt a korábbi rendszeres párbeszéd az amerikai védelmi minisztérium és az illetékes európai szervek között a Bundeswehr...

Korlátozzák a FaceTime működését

A döntés fő indoka, hogy terrorcselekmények szervezésére és végrehajtására használható az alkalmazás - részletezte az MTI.

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Hatos erősségű földrengés rázta meg csütörtökön Kína északnyugati, Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területét, a rengés pánikot keltett...

0

Sport

Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel

Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.

A női kézi-vb legdögösebb lányai

Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r

Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

A kiesett románok össze-vissza beszélnek a magyar válogatottról

Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.

Arne Slot ezúttal nem dicséret miatt emlegette Szoboszlai Dominiket

A holland szakvezető keserű, de igazságos végeredményről beszélt a szerdai kudarc után.

Gyászol a magyar kézilabda: elhunyt az ország egykori legjobbja, a Veszprém bajnoka

Az egykori világválogatott Éles József is a barátját gyászolja, aki az utóbbi években vízóra-leolvasóként is dolgozott.

Virgil van Dijk visszavágott interjújában

A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.

Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott

Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.

Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után

A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben

Szoboszlai megszólalt a Liverpool újabb kínja után, nincs benne sok köszönet

A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.

Sokkoló hiba a magyarok ellen, ritkán látni ilyen tévedést világversenyen + videó

Döbbenetes világcsúcsot jelzett a rendszer, de kínos ügy lett belőle az Európa-bajnokságon.

Bulvár

Szabó Győző elárulta, pontosan milyen betegségben hunyt el Kálloy Molnár Péter

December elsején, 55 esztendős korában elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész, a magyar színház- és filmrajongók egyik régi nagy kedvence, Martin Lawrence, Rowan Atkinson és Jack Black állandó magyar hangja. A hí

„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont

„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v

Ez a világ 10 legkoszosabb városa, magyar is van köztük

Sok európai város nem a tisztaságáról híres.

Bevallottam a pasimnak, hány férfivel voltam: ő ledöbbent, de én még jobban a reakcióján

Spoiler: nyilván nem repesett a boldogságtól. De mikor számolunk már végre le a mindent nyitó kulcs és mindenre nyíló zár mítoszával?

Vége, ennyi volt. Négy év után kirúgták Pindroch Csabát a Magyarország, szeretlekből

Most érkezett a hír, már nem ő lesz a műsorvezető. Vajon mi áll a háttérben?

Brutális árakkal nyitott meg az új élelmiszerlánc Magyarországon

Bár sokan Mere néven várták, végül Basket Plusz néven nyitott meg a rendkívüli olcsóságáról elhíresült üzletlánc.

Török Gábor: Nem vagyok biztos abban, hogy a Fidesz jelenlegi helyzetében ez a legjobb stratégia

A Fidesz ugyanis nem a Tisza által vállalt tervekkel vitatkozik.

Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat

A moszkvai tárgyalás után az Egyesült Államok meghívta Ukrajnát egy újabb fordulóra.

0






0