Döntetlent játszott a PMFC, marad az NB III
Vasárnap az Iváncsa KSE vendégeként játszotta az NB III Közép-csoport 2017/18-as idényének utolsó bajnoki mérkőzését a PMFC. A meccs végeredménye 1-1 lett, a Tiszakécske viszont nyert, így a pécsi csapat nem jutott fel az NB II-be - írja a pecsma.hu.
A vasárnapi meccsen a hazai pályán játszó Iváncsa szerzett vezetést, a PMFC a 79. percben tudott egyenlíteni, Wittrédi 11-esből vette be a Fejér megyei község csapatának kapuját.
Ahhoz, hogy a PMFC egyáltalán életben tudja tartani a bajnoki reményeit, nyerni kellett volna, és közben fél szemmel „figyelni” a rivális Tiszakécske meccsét, hátha botlik a Duna Aszfalt.
Más kérdés, hogy ők sem tették meg ezt a szívességet: a Duna Aszfalt Tiszakécske 3-0-ra verte a Szentlőrincet, így a Tiszakécske lett a bajnok, a pécsi csapat pedig nem jutott fel az NB II-be. A Tiszakécske végül 71 ponttal lett bajnok, a PMFC 68 ponttal a második helyen zárta a bajnokságot.
A meccs elkezdődött.
0' A találkozót a hazaiak kezdték.
0' Az iváncsai játékosok vörös-fehérben, a pécsiek fehér-feketében játszanak.
4' Balogh lépett ki a jobb oldalon, majd 17-ről a jobb alsó felé lőtt, szerencsére mellé ment.
6' Aradi játszotta el halálát a tizenhatosra betörve, a hazai csk sárgát, együttesünk kifelé szabadrúgást kapott.
11' Pörög a játék, mindkét együttes igyekszik a vezetés megszerzésére.
15' Térfelünk mindkét oldalán van egy-egy vendégszektor, drukkereink egymásnak felelgetve biztatják a mecsekaljai gárdát.
18' A találkozó játékvezetője egyébként dr. Kovács Gergely, segítői dr. Szabó Péter és Nagy Viktor.
19' Egy hosszúra sikeredett pécsi szögletet kövezően Wittrédinek készítették le a labdát, középpályásunk lövése azonban a labdafogó hálóban kötött ki.
20' Egy ütközést követően Nagy maradt lent a földön, játékosunk ápolásra szorul.
22' Wittrédit buktatták a hazai tizenhatos előterében, jó helyről jöhetnek a mieink.
23' A szabadrúgást maga a sértett vállalta el, a labda azonban a hattagú sorfalban akadt el.
32' Jobboldali pécsi szabadrúgást követően a másik oldalon várakozó Wittrédi elé került a labda, akinek lövése nyomán a labda átszállt a kapus lába között, majd a bal kapufa tövéről pattant kifelé.
36' Egyik védőnk 16-oson belüli kezezését nem fújta le a játékvezető, majd a labda Büki elé került, aki szépen kilőtte 18-ról a kapunk jobb felét, 1-0.
44' Wittrédi lőtt szépen a haza kapu bal felébe 19-ről, Dániel portás azonban bravúrosan védett.
49' Első félidő vége.
45' Második félidő kezdődik.
45' Cseréltünk a szünetben: Károly helyett Mojzer folytatja.
48' Beke szögletét követően Gajág jobblábas lövése a keresztléc és a bal kapufa tövéről pattant kifelé.
49' Kónya Dávid került ziccerbe az ötös magasságában, gólba tartó lövésébe azonban belecsúszott egy hazai védő.
51' Wittrédi jobb alsóba tartó labdáját Dániel vetődve tolta ki.
53' Büki kapott sárga lapot.
66' Második pécsi csere: Nagy helyett Koller lépett pályára.
67' Varga hibázott ziccerben, Gajág pedig egy korábbi esett miatt kapott sárgát.
77' Ismét a kapufát találtuk el, nem először a mai mérkőzésen.
79' Wittrédi tizenegyesével egyenlítettünk, 1-1.
92' Wittrédi le, Koval be.
108' A meccs befejeződött.
Forrás: pecsma.hu/ pmfc.hu
hírek innen, onnan
Feljelentést tett a miniszter Koncz Zsófia választási rendezvényeivel összefüggésben
Az a gyanúja, hogy közpénz mehetett rá.
Az alternatíva hiánya
A Fidesz elnöke még mindig azt hiszi, hogy tisztára moshatja tizenhat éves kormányzását. Mint amikor Gyurcsány Ferenc még közel húsz év...
Az Orbán-kormány bukása után Magyar Péter megmutatta, hogyan lehet eredményeket elérni Brüsszelben
Magyar Péter miniszterelnök a brüsszeli uniós csúcsot követően betekintést engedett a tárgyalások kulisszái mögé, miután...
Nagyszabású felújítás indult az egyik forgalmas hazai főúton
Megkezdődött a 81-es főút legrosszabb állapotú, Fejér vármegyei szakaszának felújítása, ahol a súlyosan deformálódott burkolat miatt...
Rogán Antal találmánya: a nagy letelepedési kötvénybiznisz
Jelentős veszteséget okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt folyik nyomozás szeptember óta a letelepedési államkötvények ügyében. A...
Durva meglepetésekkel ért véget a Házasság első látásra, ilyen még nem volt
Voltak, akik válnak, mégis együtt maradnak.
Halálos késelés volt egy németországi idősotthonban
A két sebesült közül egyikük állapota életveszélyes. A támadás oka ismeretlen.
Eljárást indíthatnak Forsthoffer Ágnes ellen
Nem tüntette fel egy vállalatban fennálló részesedését Forsthoffer Ágnes, ezért Hidvéghi Balázs fideszes országgyűlési képviselő...
Egy ott élő magyar szerint a portugálok olyanok, mint mi, csak elégedettebb kiadásban
Sok külföldi hasonlítja a portugálokat a magyarokhoz, Budapestet Lisszabonhoz. És tényleg: közel egyforma a két ország mérete, a lakosok...
A bajai szalmakazaltól a szenior futópályáig. Obádovics Gyula, a matematika iskolateremtőjének regényes évszázada
Obádovics Gyula azt vallja, oktatni nem érdemes, helyette tanítani, nevelni kell. Ragályos optimizmusánál csak cinkos mosolya...
Bayer Zsolt és Deutsch Tamás is odamegy - ezer ember tart a Fidesz hétvégi DPK táborába - itt tartják, megvan, mik lesznek ott
A digitális polgári körök első országos táborát rendezik meg Lakiteleken, ahol a Fidesz és a KDNP politikusai, valamint a jobboldali...
Rázza a fejét a kutyája? – Azonnal vigye állatorvoshoz – élősködő állhat a háttérben!
Folyamatosan vakarja a fülét, rázza a fejét, és sötét, szemcsés váladék jelenik meg a hallójáratában? Ezek a tünetek fülatkára is...
Sport
Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották
Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.
Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik
Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.
Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban
A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.
Az edző dühöng, a kapus szerint jogtalan volt a 11-es, a cseh sajtó a Fradit magasztalja
Borbély Balázs meglepte a Plzent.
Hansi Flick agyondicsérte: visszaveheti az FC Barcelona a három éve eladott játékosát
Megvan ehhez a szerződéses joguk is.
A Külügyminisztérium segítsége kellett hozzá? Kerkez Milos lekerült az Ukrajna ellenségei listáról, de édesapja továbbra is szerepel rajta
Fordulat történt a labdarúgó ügyében.
Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga
Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt
Hatalmas balhét csapott a világbajnok – az FC Barcelonánál köthet ki
Tettek és következmények.
„Alkalmatlan a topfutballra” – itt a dokumentum, ami kis híján elpusztította Lionel Messi karrierjét
Akadt edző, aki eltanácsolta a La Masiáról a 13 éves kis zsenit.
Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések
A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt
Légiósok: Partvonalon kívülre került a nagy reményekkel igazolt magyar támadó külföldön
A Raków vezetőedzőjének türelme elfogyhatott Molnár Ádinnal szemben.
Az MTK közel két hónap után nyert ismét az NB I-ben
Pinezits Máté csapata átmenetileg fellélegezhet a kiesés elkerüléséért vívott harcban.
Bulvár
Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort
Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az
Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben
Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b
Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.
Ekkor érkezhet az első hó Magyarországra: már a dátum is megvan
Hamarosan előkerülhetnek a téli kabátok és a hólapátok. Az első hó Magyarországon a mostani előrejelzések szerint november második felében érkezhet.
Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek
Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.
Kifakadt az áruházi dolgozó az automata kasszák miatt: „Én csináljam meg helyette az egész bevásárlást?”
Vannak vásárlók, akik gond nélkül használják az önkiszolgáló kasszákat, mások viszont hallani sem akarnak róluk. Egy áruházi dolgozó szerint azonban akadnak olyanok is, akik nem azért kérnek segítséget, mert va
Videón a hajmeresztő ugrás: Métereket zuhant a tömegbe egy srác a budapesti Morrison's 2-ben
Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy népszerű budapesti szórakozóhelyen. Egy fiatal fiú felmászott a korlátra, majd a mélybe vetette magát. Videón a hajmeresztő eset!
Lebuktatták Németh Balázst, feljelentést tett a minisztérium
Közel húszmilliós vagyoni hátrány miatt indult hatósági eljárás A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium...
Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz
Lapunknak adta első hosszabb interjúját az áprilisi választás óta Tarlós István, akit a Tisza-kormányról, a Fidesz vereségéről, valamint Karácsony Gergely és a kormány közötti friss megállapodásról is kérdez
Tarlós István szerint komoly szerepe van Orbán Viktornak a korrupcióban
Budapest korábbi főpolgármestere szerint a Fidesznek túlzott önbizalma volt a választási kampányban, Magyar Péter ugyanakkor továbbra is kampányüzemmódban van. Az NVVH-val kapcsolatban pedig több aggá ...
Az állásinterjún törvénytelen dolgot kérdeztek tőlem – ezt válaszoltam rá
Két éve ültem egy állásinterjún, amire hónapokig készültem, mire egy váratlan, törvénytelen kérdés mindent felborított. Most elmesélem, mi történt, és mit tettem volna másképp, ha tudtam volna, amit ma tudok.
Egy rendőr az ügye elsikálását ígérte egy 17 éves lánynak, majd megkérdezte, megcsókolhatja-e
A Magyar Helsinki Bizottság nyújt jogi képviseletet az ügyben.
blogmorzsák
Roppan a virsli, omlik a tészta? Teszteltük!
Tizenkét virslis péksüteményt kóstoltunk vakon. Meglepetés: a legdrágább csak 9. lett!
1984-ben végigröhögtük a szilveszter estét
Ebben a kor talán összes népszerű művésze segítségünkre volt, Hofitól a Markos-Nádas-Boncz trióig.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






