Ezt olvasta már?

0

Döntetlent játszottak a pécsi piros-feketék

NB II-es labdarúgócsapatunk vasárnap kora délután az egy év után a másodosztályba visszajutó Kolorcity Kazincbarcika SC vendégeként lépett pályára a Merkantil Bank Liga 15. fordulójában.

Remek szereplésünknek is köszönhetően egyedüli veretlenként, a tabella éléről várhattuk az újonc borsodiak elleni idegenbeli összecsapást. Weitner Ádám vezetőedzőnk ezúttal a Helesfay – Mayer, Takács, Katona, Hadaró – Szeles – Kocsis, Nikitscher, Kesztyűs, Harsányi – Tóth-Gábor összeállításban küldte pályára a csapatot. Futó továbbra is külső térdszalag szakadás, míg Hegedűs és Kónya részleges combizom szakadás, Kovács és Vas kisebb sérülés, Rácz pedig betegség miatt hagyta ki a Kolorcity Arénában megrendezett összecsapást.

 

Kellemes emlékekkel térhettünk vissza ismét a mérkőzés helyszínére, amelyet 2020. augusztusában pont ellenünk avattak fel, a hazaiak ünnepét azonban elrontottuk, ugyanis 1-0-s vendégsikert értünk el. A mostani, harmadik egymás elleni meccs 6. percében Nagy próbálkozott távolról, lövése a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret. A 10. percben a PMFC csapatkapitányi karszalagját viselő Harsányi szabadrúgást zúgott el a kapu felett. A 13. minutumban ismét a barcikaiak előtt adódott lehetőség, egy jobboldali szöglettel felérő pontrúgást Süttő tekert el a felsőléc felett. Lendületes ellentámadásaik során tartogattak meglepetést a pályaválasztóként idén jó eredménysorral bíró házigazdák, a 15. percben Nagy löketét Helesfay nagyon nyújtózva tolta ki szögletre.

 

A 17. percben kényszerű okokból cseréltünk, egy korábbi ütközés során megsérülő és emiatt ápolásra szoruló Takács nem tudta vállalni a folytatást, helyére Terbe érkezett. Ez követően fölénybe kerültünk, több gyors támadást vezettünk az ellenfél térfelén, az utolsó passzok azonban pontatlanra sikeredtek, valamint a szintén szervezetten védekező kazincbarcikaiak keményen küzdöttek a gól elkerülése érdekében. A 38. percben Harsányi tört kapura jobbról, védője szorításában kapura tűzte a labdát, Megyeri azonban jól zárta a szöget a jobb alsó előtt és lábbal nagyot hárított. Minden igyekezetünk, és gólra törő játékunk ellenére az első negyvenöt perc hajrájában sem sikerült betalálni, így 0-0-s állással vonultak pihenőre a csapatok.

 

A fordulást követően a kettőscserét végrehajtó sárga-kékek kerültek helyzetbe, a 47. percben Laczkó 11 méterről lőtt, de a kapujából remekül kifutó Helesfay bevetődve óriásit mentett, majd pedig sikerült felszabadítanunk. Az 52. percben Mayer jobb oldali beadását követően Harsányi közelről talált be a Kazincbarcika kapujába, támadónk szezonbeli 5. bajnoki góljával tehát megszereztük a vezetést. Rögvest utána megélénkült az összecsapás, érkezhetett volna akár a válasz is, de Pálinkás egészen közelről, majd Laczkó pedig távolról tévesztett célt. A 68. percben egy vétlen öngóllal egyenlítettek a hazaiak. Ádám baloldali beadását Pálinkás fejelte kapura, a labda azonban Katonáról megpattanva a hálónkba pördült, 1-1.

 

Kezdődött minden előröl, mindkét együttes igyekezett eldöntetni a három pont sorsát, a 80. percben Kesztyűs szabadrúgását Hadaró csúsztatta fejjel mellé. Nagy volt az iram a pályán, ugyanakkor kisebb-nagyobb szabálytalanságok tördelték a folyamatos játékot. Az eredmény végül nem változott, 1-1-gyel ért véget kazincbarcikai vendégjátékunk. Pontszerzésünkkel megőriztük veretlenségünket a másodosztályú bajnokságban. A folytatásban két kemény megmérettetés következik, ráadásul két, a tavalyi szezonban még az NB I-ben szereplő gárda ellen. November 9-én, szerdán 18:00 órakor a Gyirmót FC Győrt fogadjuk a PMFC Stadionban, míg november 13-án, 11:30-kor az MTK Budapest vendégeként lépünk pályára.

 

Merkantil Bank Liga, 15. forduló

Kazincbarcika, Kolorcity Aréna, 400 néző. Vezette: Pillók (Ifj. Varga, Tőkés)

Kolorcity Kazincbarcika SC – PMFC 1-1 (0-0)

Gsz.: Katona (68., öngól), ill. Harsányi (52.)

 

Kolorcity Kazincbarcika SC: Megyeri – Szemere, Ur, Lippai, Székely K. – Nagy, Hleba (Szabó, 66.) – Ádám, Csatári (Kállai, 46.), Süttő (Pálinkás, 46.) – Laczkó (Takács, 66.). Vezetőedző: Varga Attila.

 

PMFC: Helesfay – Mayer (Gera, 75.), Takács (Terbe, 17.), Katona, Hadaró – Szeles – Kocsis (Svedyuk, 75.), Nikitscher, Kesztyűs, Harsányi – Tóth-Gábor. Vezetőedző: Weitner Ádám.

 

pmfc.hu







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Cumi helyett mobil? Már az óvodásainkat is beszippantja a digitális őrület

A 4-6 éves gyerekek 7 százaléka már rendszeres mobilhasználó, a 11-12 évesek háromnegyede pedig TikTok-függő - derül ki az NMHH friss...

Elfogadta a jelölést, Szeged díszpolgára lesz Krasznahorkai László

Botka László az irodalmi Nobel-díjas írót jelölte a címre, aki jelezte: ott lesz május 22-én a Szeged Napi Díszközgyűlésen.

Az egész osztálya keresi a 18 éves Mátyást, aki egy pénteki buli után tűnt el a fővárosban

A család kétségbeesetten reménykedik, miközben az osztálytársak az utcákat járják. A keresést egy külön erre a célra létrehozott...

Elefánt tartja félelemben az embereket Indiában, már 22-en haltak meg

Az áldozatok között egy nyolc hónapos csecsemő is van. Több mint száz szakember drónokkal keresi a gyilkos állatot, amely éjjelente csap...

A fontos mérföldkőhöz érkező Kugyela Zalánnal a kispadon kapott ki a Torino

A Fiorentina győzelemmel tisztelgett a héten elhunyt tulajdonos-elnöke előtt.

Jászapáti Péter súlyos karsérülést szenvedett, lemarad az olimpiáról

Egy esés miatt eltört a sportoló alkarcsontja. Jászapáti Péternek ki kell hagynia az olimpiát.

Azonnali tűzszünetről állapodott meg a szíriai kormány a kurd erőkkel

Azonnali, minden frontszakaszra kiterjedő tűzszünetről állapodott meg vasárnap a szíriai kormány az amerikai támogatást élvező, kurdok...

Ajándék Nobelnek jobb megnézni a fogát

Nem minden Nobel-díjast őriz meg emlékezetében az utókor, és néhány elismerést utólag jobbnak tűnne visszavenni. A norvég Knut...

Többször figyelmeztette a hütte tulaját Szentpéteri Eszter – a csúszós padló okozta a vesztét: „Hetekig kell térdrögzítőt hordanom”

Hetekig lábrögzítővel kell élnie, miután másfél hete balesetet szenvedett Szentpéteri Eszter. A Tények műsorvezetője ugyan egy síelős...

Légiósok: Schäferék veretlenek maradtak a Bundesligában, Baráth csapatkapitány lett azonnal - videó

A VfB Stuttgart hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Schäfer Andrást is foglalkoztató Union Berlinnel vasárnap a német...

0

Sport

Ezt már a Liverpool-szurkolók sem bírják cérnával, Szoboszlai szóba sem került

Arne Slot újra magyarázkodni kényszerült, miután csapata nem bírt az újonc Burnley-vel.

Kikapott az olimpiai döntős a férfi kézi Eb-n

A szegedi légiós kettő, a veszprémi öt góllal járult a sikerhez.

A magyar sportoló ijesztő esése után azonnal le kellett állítani az Eb-futamot

Riválisa elsodorta a Fradi rövidpályás gyorskorcsolyázóját, aki a palánkba csapódott az Európa-bajnokságon.

Balhé a kézilabda Eb-n: a torna sztárja beleszállt az edzőbe, földrengés jöhet

A kínos kudarc „olyan kézilabda-földrengést okozhat, amelynek következményei beláthatatlanok”.

Az Újpestet lenyomva, 3 millió euróért találhatta meg Varga utódját az FTC

Szlovén források szerint eldőld a kérdés, klubrekordot dönt a magyar bajnok.

Egy éve Kecskemétre készült, ha nincsenek az amerikaiak, talán sosem lesz rekorder

A zöld-fehérek nem lehetnek elég hálásak a New York Citynek, sem a futballista bizonyítási vágyának.

Edzője már nyilvánosan kritizálja, rövidesen megszabadulhat klubja a magyar válogatott védőtől

Bár ősszel a kapitányi karszalagot is megkapta, az edzőváltással megjárta.

Döbbenetes edzői baki után a kézilabda Eb egyik esélyese a kiesés szélén

Két válogatott már bejutott a legjobb tizenkettő közé.

Venus Williams visszatért az Australian Openen, teljes összeomlás lett a vége + videó

Venus Williams öt év után visszatért az Australian Openen, a közönség állva tapsolta őt.

Bulvár

A holnapi nap brutális lesz, és senki sem lesz kivétel alóla

Január harmadik hétfőjét az év legnyomasztóbb napjának tartják, ami könnyedén maga alá temethet minket. Ne hagyd, hogy ez történjen!

Orbán Viktortól ezt kapta születésnapjára Tóth Gabi, kíméletlenül lecserélték

Január 17-én ünnepelte születésnapját a magyar énekesnő, azonban amit a miniszterelnöktől kapott ajándékba arra igazán nem számított.

Titkos orosz kórház áll Magyarország közepén, a látványtól azonnal padlót fogsz

Valami egészen különlegeset felejtettek itt, hátborzongató a hidegháborús látvány.

Belepiszkált a kormány az özvegyi nyugdíjba: mutatjuk, mekkora összeg jár

Így változik az özvegyi nyugdíj feltételrendszere 2026-ban, ennyit kapnak az érintettek az új szabályok alapján.

Ez a csillagjegy lesz 2026 legnagyobb nyertese: pénz, siker és szerelem vár rá

Ez az év nem a kapkodásról szól, hanem arról, hogy a befektetett energia végre kézzelfogható eredménnyé válik és egy csillagjegy számára ez lesz a valóság.

Ezzel átrajzolnák a régiónkat, Magyarország most hatalmasat szakíthat

Egy üzlet, ami Orbánéknak is aranyat érhet.

A volt osztrák kancellár szerint a liberálisként indult Orbán abszurd világba sodródott

A magyar miniszterelnök, Viktor Orbán vétói nem tudják megállítani az EU fejlődését – nyilatkozta Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár. A poitikus szerint az EU-nak függetlenné kell válnia az orosz gáztól

Szülészeti erőszak egy apa szemével: Próbáltam megteremteni azt a világot, amiben lennie kellett volna

Az apák szerepét és megélését méltatlanul elhanyagoljuk, amikor a szülésekről beszélünk, pedig lehet, hogy éppen az ő bevonásuk, felkészítésük segítene mindenkinek kezelni a nehéz helyzeteket.

Újabb gyomros Robert Ficoéktól a felvidéki magyarságnak, kegyetlen dolgot terveznek véghezvinni

A jó kormányzati kapcsolatok ellenére számos intézkedés tragikus hatással van a felvidéki magyarságra.

3 étel és ital, ami pajzsként véd a hasnyálmirigyrák ellen

A hasnyálmirigy a szervezetünk egyik legfontosabb szerve. Nemcsak az emésztőenzimek termeléséért felel, hanem az inzulin és más hormonok kibocsátásával szabályozza a vércukorszintet, segíti az anyagcserét és fennt

Nincs víz, benzin és áram a karibi országban, ráadásul Kubánál csak Ukrajna veszít több lakost

A venezuelai események nyomán ismét kiéleződött az amerikai-kubai feszültség. Bár a szigetet a kommunisták vaskézzel tartják kézben, a gazdaság összeomlóban van, ráadásul az elmúlt öt évben Ukrajna után Kuba

Trumpnak sikerült összevesznie legfontosabb szövetségesével

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint teljességgel helytelen, hogy Washington büntetővámokkal fenyegeti a Grönland hovatartozásával kapcsolatos amerikai-dán viszály ügyében Dánia mellett felsorakozó NATO-szövets

0






0