Drága a városnak a Zsolnay-per - sajtóközlemény
2016-ban, az előző, fideszes városvezetés idején Pécs önkormányzata és cége, a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. kártérítési pert indított Bachar Najari, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. többségi tulajdonosa ellen.
300 millió forint kártérítést követeltek tőle, mert álláspontjuk szerint nem teljesítette egy korábbi tőkejuttatási kötelezettségét. A város és cége első fokon még megnyerték a pert, ám a másodfokon eljáró bíróság és a napokban a Kúria már Bachar Najarinak adott igazat. A perköltségek a pécsi adófizetők mintegy 11 millió forintját emésztették fel.
Az előző városvezetés és dr. Szabó Iván ügyvéd más, kudarccal végződött perekbe is belekormányozta Pécset, ezek közül a fenti, 11 milliós kárt okozó ügy csak egy. Egy másik perben több mint 300 millió forintnyi jelzálogjogot, ha úgy tetszik, ingatlant nem sikerült az előző városvezetésnek visszaszereznie a Zsolnay Porcelánmanufaktúra többségi tulajdonosától. Pervesztes lett az a 117 dolgozó is, aki Szabó Iván ügyvéd tájékoztatása után egyetlen nap alatt felmondott a Zsolnaynál és az önkormányzat által alapított Ledina Kerámia Kft-ben vállalt munkát. Ezt a pert nem közpénz bánta, de csak azért, mert az akkori városvezetés nem állt jót az általuk új munkahelyre csábított dolgozók helyett. Ezeknek a pécsi családoknak összesen 30 millió forint kártérítést kellett kifizetniük, a szintén őket terhelő perköltség pedig meghaladja a 2 millió forintot. Az előző önkormányzat által alapított cég utódai azóta megszűntek, legutóbbi tulajdonosuk ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.
Egyre világosabban látszik azon intézkedések rendszere, amelyeket az előző, fideszes városvezetés és az általuk megbízott Szabó Iván közösen tettek annak érdekében, hogy a Zsolnay Porcelánmanufaktúrát bizonyos lobbikörök magánérdeke mentén ellehetetlenítsék, megszerezzék. A fideszes döntéshozók a cél érdekében közpénzeket áldoztak fel egy olyan ügyért, amely nem a közérdeket szolgálta. Párhuzamosan több mint 110 pécsi dolgozó akár több évtizedes munkaviszonyát törték derékba, pécsi családok megélhetését sodorták veszélybe, majd kihátráltak mögülük. Ezek a dolgozók, ezek a pécsi családok azóta sem kaptak elégtételt.
Pécs jelenlegi vezetése minden lehetséges lépést megtesz a jelenleg is folyó átvilágítás keretében azért, hogy az ehhez hasonló, közpénzeket felélő ügyeket feltárja, és ha jogi úton lehetséges, elindítsa a felelősségre vonás folyamatát.
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
hírek innen, onnan
Változás az óraátállítás miatt, itt a BKK-járatok új menetrendje
Október 25-ről 26-ra, szombatról vasárnapra virradó éjjel térünk át a nyáriról a téli időszámításra, azaz hajnali 3-kor az órákat...
A Honvédelmi Minisztérium titkolja, miért lesz mégis légtérzár Budapesten a Magyar Péter-féle Nemzeti Menet alatt
A Tisza Párt elnöke szerint csak a hatalom retteg.
„Egy jelölt rendőrségi megfélemlítése elfogadhatatlan” – levelet írt Pikó András Pintér Sándornak
Nemrég az időközi választás egyik ellenzéki jelöltjénél tartottak hajnalban házkutatást, amelynek a kerületvezető szerint politikai...
Magyarul is nézhető a Predator: Halálbolygó új előzetese
Régen üdvözölhettük a galaxis legfélelmetesebb vadászát a mozikban, de már csak két hetet kell várni és újra nagy vásznon mehet a...
Így kezd a becsületéért játszó Liverpool Frankfurtban
Arne Slot a tétnek megfelelően állította össze a kezdőcsapatot.
A szakszervezeti rendszer kritikus pontjára világít rá a mentős Lengyel Tibor kirúgása
A jelenlegi helyzetben képtelenség lenne a szakszervezeti vezetőknek teljes védettséget biztosítani a munkáltatókkal szemben, csakhogy a...
Oláh Gergő üzenete egyértelmű: „Támogatom a Békemenetet, és aki tud, az menjen el bátran"
A népszerű énekes sajnálatos módon jó ideje bajlódik a térdével. Oláh Gergő távolléte ellenére mindenkit arra buzdít, hogy menjen el...
A rekorddöntés ára: megolvadt a sportkocsi
Mint a hímes tojásra, úgy vigyáznak a legtöbb ilyen autóra, ám ezt a Corvette-et nem kímélik. Nemrég egy versenyen nyúzták, ám...
Molnár Anikó elvesztette szüzességét: „Most voltam életemben először nővel”
Molnár Anikó eddig még nem volt nővel. De csak eddig.
Vizsgálat indult egy rendőr ellen, mert a hátsó kijáraton engedte ki Ruszin-Szendi Romuluszt
A rendőrségen gyanúsítottként kihallgatott volt vezérkari főnök távozását egy ezredes intézte a felettese utasításával ellentétesen...
Huszonhárman sérültek meg a szolnoki buszbalesetben
Az iskola megsérült helyiségét lezárták, az épület többi részét nem kellett kiüríteni.
Iskolaépületnek hajtott egy busz Szolnokon - videó
A Szolnoki Rendőrkapitányság tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt rendelt el nyomozást.
Sport
Fájdalmas büntetést kap klubjától a labdaszedőt fellökő Fradi-kapus
„Elragadta hév, de ez akkor sem engedhető meg.”
Óriási pofonba szaladt a Ferencváros az Európa-ligában
A portugál Benfica a 36. percben eldöntötte a mérkőzést.
Mi a jó ég történik a Liverpoollal?
Hétvégén zsinórban a negyedik meccsét veszítette el a Liverpool, ezzel 11 éve nem látott gödörbe került a csapat. Mi változott a szezonkezdethez képest? Változott bármi? Ez már komoly hullámvölgy? Ezekre a kérd
Az MLSZ megbüntette Gróf Dávidot
A Ferencváros kapusa, Gróf Dávid súlyos sportszerűtlenség miatt 4 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban és pénzbüntetésben részesült.
Hatot rúgott a Barcelona; már a negyedik percben villant a piros a Bajnokok Ligájában
Kiütéssel folytatta a Bajnokok Ligája főtábláját a Barcelona, míg a Kajrat Almati–Pafosz-találkozón gól nélküli döntetlen született.
Disznóól a Duna Arénában, méltatlan, ami történt – kiakadt a legendás magyar úszóedző
Cseh László korábbi edzője, Turi György adott hangot felháborodásának a budapesti úszóverseny után.
Drámai győzelmet aratott a magyar válogatott
A magyar U18-as labdarúgó-válogatott egy 91. percben szerzett góllal aratott 1-0-s győzelmet a bosnyák korosztályos csapat felett a Telkiben rendezett szerdai felkészülési mérkőzésen. A győztes találatot a cserekén
Egyszerre botrányos és kabaréba hajló küldöttgyűlésen buktatták meg a síszövetség elnökét
A téli olimpia előtt 107 nappal elnöke és elnöksége sincs a sportágat irányító honi szervezetnek.
Slot otthon hagyta az egyik sztárját, újabb csapás a Liverpool csapatára
Szoboszlai Dominikék nehéz helyzetben várják az Eintracht Frankfurt elleni ma esti BL-meccset.
Bajban a Liverpool, kulcsjátékosa nem tudja vállalni a Bajnokok Ligája-mérkőzést
A Manchester United elleni derbin sérült meg.
„Ez tönkreteszi Szoboszlait” – Arne Slotot bírálták Angliában
Chris Sutton, korábbi Premier League-győztes csatár Szoboszlai Dominikról is beszélt a BBC Sport Monday Night Club podcastjében.
Fájdalmas büntetés vár Gróf Dávidra, amiért fellökte az újpesti labdaszedőt
Az FTC vezérigazgatója kijelentette, hogy a rutinos kapus szerződésében is vannak olyan tételek, amik fájnak.
Bulvár
Kitört az üzemanyagválság: maximálták, mennyi benzint lehet venni
Mennyiségi korlátozást vezettek be az üzemanyagokra Oroszországban az egyre súlyosabb ellátási zavarok miatt.
Havonta találkozott Semjén Zsolttal a szexuális zaklatással vádolt Hilarion metropolita a volt asszisztense szerint
Semjén Zsolt felesége állítólag receptet is kért az egykori asszisztenstől.
Megmutatták Rubik Ernő 2 milliárdos házát belülről, ilyet még nem láttál soha
Most bárki beköltözhet a legendás magyar feltaláló egykori villájába, a luxustól és a méretektől garantáltan eldobod az agyad.
Kitört a botrány Vlagyimir Putyin gépe miatt – Moszkva terrorral vádolja Varsót
Mélyponton a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok.
Halott felesége titkos holmijai között kutakodott a gyászoló férfi: majdnem elájult attól, amit felfedezett
A feleség rákbetegségben hunyt el, az összetört szívű özvegy pedig épp a nő személyes holmijait szemrevételezte, amikor valami igazán hátborzongatóra bukkant.
A magyar színész 17 évig sztár volt a tévében: 61 évesen villanyszerelőkkel dolgozik
Gazdag Tibor ma a színészet mellett villanyszerelőkkel és még egy másik pályán is dolgozik.
Csak férfiakkal bújt ágyba a jóképű színész, de a Dallas Pamelája elcsábította: később egy nővel alapított családot
Anthony Perkinsnek Victoria Principal volt az első nő az életében.
Ez a reggeli a 100 évig tartó élet kulcsa - Nem a tojás vagy a zabkása a kutatók szerint
A hosszú élet szakértője, Dan Buettner elárulta, mi a tökéletes reggeli kombináció, ha hosszú, egészséges életet szeretnél élni.
Földrengés rázta meg Magyarországot az éjjel, és nem kicsi
0 óra 50 perckor földrengés rázta meg Csongrád-Csanád vármegye területét.
Itt a lengyelek rendkívüli bejelentése a budapesti Putyin-Trump csúcs előtt, kemény ami következik
Annyira azért nem lesz egyszerű megszervezni a találkozót.
Óriási változás jöhet a rendelőkben: ezekkel a betegségekkel nem kell majd szakorvoshoz menni
A háziorvosok jogkörének bővítése meggyorsíthatja az ellátást.
Donald Trump végre elmondta, miért nem találkozik Vlagyimir Putyinnal Budapesten
Kedden futótűzként söpört végig a magyar és a nemzetközi sajtón a váratlan hír: a közeljövőben mégsem találkozhat egymással Donald Trump és Vlagyimir Putyin, hogy az ukrajnai háború lezárásáról tárgyaljana
blogmorzsák
Nagy csigatészta teszt
Legújabb vaktesztünkön a vasárnapi húsleves elmaradhatatlan részét, a csigatésztákat értékeltük.
Ilyen zenét Magyarországon senki más nem tud
Szombaton Dalmata Daniel est a Magyar Zene Házában!
A dark mezőny újabb tagja
A Dead Bees In Bourbon ezekkel a szerzeményekkel megállná a helyét a Fekete Zaj Fesztivál délutáni műsorsávjában is


- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.