Ezt olvasta már?

Lejár a felsőoktatási jelentkezések határideje

Ma éjfélig lehet jelentkezni a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre a E-felvételin keresztül.

0

Drogba edzőként térhet vissza a Chelsea-hez

Élő szerződése ellenére távozhat a Montreal Impact csapatának elefántcsontparti labdarúgója, Didier Drogba, és helyet kaphat a londoni Chelsea szakmai stábjában.


hirdetés

 

 

Az észak-amerikai profiligában (MLS) szereplő kanadai együttes vezetése az interneten jelentette be, hogy megbeszéléseket folytat az afrikai játékos korábbi klubjával. A brit sportsajtó december eleji beszámolója szerint a Chelsea milliárdos orosz tulajdonosa, Roman Abramovics felajánlotta a 37 éves Drogbának, hogy csatlakozzon az angol bajnoki címvédő szakmai irányítóihoz.

 

- Kapcsolatban vagyunk Drogbával és a Chelsea-vel is. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy jövőre is nálunk játsszon, de megértjük a ragaszkodását egykori klubjához, illetve a szándékát, hogy a segítségükre legyen - írta rövid közleményében a Montreal Impact, amelyhez a jövő év végéig köti szerződés a 104-szeres válogatott támadót.

 

Drogba először 2004 és 2012 között futballozott a londoni Kékeknél, majd tavaly egy szezon erejéig visszatért hozzájuk. Júliusban igazolt az Impacthez, amelynek színeiben 14 meccsen 12 gólt szerzett.

 

Az elefántcsontparti csatár az új vezetőedző, Guus Hiddink társaságában a lelátóról nézte a Chelsea legutóbbi bajnoki meccsét.

 

- Öt-hat évvel ezelőtt már dolgoztam vele, és nagyon örültem, hogy ilyen profi játékosom van. Nem tudom, pillanatnyilag hogy állnak a tárgyalások, de az biztos, hogy az ilyen emblematikus labdarúgók sokat tudnak tenni a klubért - vélekedett a Chelsea kispadjára 2009 után visszatérő holland szakvezető, aki a szombati, Watford elleni meccsen ül ismét a londoniak kispadján.

 

A minden idők legjobb Chelsea-játékosának választott Drogba a Kékekkel négy-négy bajnoki címet és FA Kupa-diadalt ünnepelhetett, 2012-ben pedig megnyerte a Bajnokok Ligáját.

 

(MTI)

 

 








Mi a véleménye a Munka Törvénykönyvének módosításáról (túlóratörvény)?









0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Lehűlés kezdődik a jövő hét közepén

Budapest - A jövő hét közepéig tart a száraz és enyhe idő. Kezdetben többfelé 10 fok felett alakulnak a maximumok, a hétvégén viszont...

Az angyal, aki lemondott a halhatatlanságról

Péntek este meghalt a legnagyobb kortárs német színész, Bruno Ganz.

Ezt idd meg lefekvés előtt, és 1 hónap alatt 4 kiló olvad le rólad

Ez az ital rendkívül jót tesz egészségednek és fogyásodnak is!

Napi Bölcsesség - Február 17.

Ha szeretnél ma valami újat tanulni, vagy akár útmutatásra lenne szükséged, esetleg épp a kérdésedre keresed a választ, akkor olvasd el...

Megvédte címét a Nyíregyháza

A nyírségiek történetük során nyolcadszor nyerték meg a kupát, ehhez most a Békéscsabát győzték le 3-0-ra a női röplabda Magyar...

Megint le akarták vetetni a mezt a Haladás-futballistákkal

Az NB I.-es szereplés miatt büntetnek a szurkolók, Illés Bélának is beszóltak.

Nincs vége a kamu bombariadóknak Oroszországban

Folytatódott a hétvégén a hamis bombariadók sorozata Moszkvában és Szentpéterváron; Oroszország fővárosában vasárnap két...

Monfils győzött Rotterdamban

A döntőben Wawrinkát verte.

0

Sport

Úgy zsákolt, hogy előtte átugrotta a 216 centis Shaquille ONealt

Hamidou Diallo lett az All Star-gála zsákolóbajnoka.

Megtörte a csendet a kirúgott Real Madrid-edző

Julen Lopeteguit három hónap alatt vágták ki a világ két legkeményebb pozíciójából.

A 96. percben tették tönkre Dárdai Pál estéjét

A magyar edző Lothar Matthäusszal beszélgetett, Claudio Pizarro lett a meccs hőse.

Már régen aláírt a Fradinak gólt ollózó debreceni tehetség

Tökéletesen építette fel Herczeg és a sajtóosztály.

Fél óra alatt kiderült, miért van szüksége új csatárra a Barcelonának

A szombat esti bajnokin a Barcelona szinte értékelhetetlen produkcióval győzte le a Valladolidot, de akadt valaki, aki mindenkit alulmúlt. Luis Suárez.

Király is benne volt, hogy megpecsételődött a Haladás sorsa

Horváth szerint már nincsenek vérmes reményeik.

Bravúros fordítással győzött a Veszprém a BL-ben

A Telekom Veszprém 29-27-re győzött a macedón Vardar Szkopje otthonában.

Dárdai nagyon dühös

A Hertha a 96. percben bukta el a győzelmet a Werder Bremen ellen.

18 évesen a 93. percben ollózott gólt a Fradinak

Zsóri Dánielnek összejött az álombemutatkozás a DebrecenFradi bajnokin.

Nagy László vezetésével nagyot fordított a Veszprém Szkopjében

A félidőben még öt góllal vezetett a Vardar Szkopje, innen állt fel a Veszprém.

Hazai pályán kapott ki a Real, 9 pont a Barca előnye

A három hónapja nyeretlen Girona győzni tudott a Bernabéuban.

0

Bulvár

Listázza és nyomon követi a Facebook azokat a felhasználókat, akik üzenetben fenyegetik a céget

A közösségi oldal az appjait használja fel lokációkövetésre a rájuk potenciálisan veszélyesnek ítélt usereknél. A privát üzeneteket és a kommenteket is monitorozzák, egy egyszerű "fuck you, Zuckerberg" is elég ahhoz, hogy az ember a megfigyeltek listáján találja magát.

Beállíthatja a koleszterinszintünket ez az élesztő: nyelje le.

A króm fontos szerepet tölt be a szénhidrát-anyagcsere szabályozásában, pozitív hatással van a testsúlyunkra és a vércukorszintre is. Nem mindegy azonban, hogy milyen formában vesszük magunkhoz a krómot! Miért előnyös például az élesztőből nyert króm?

Olyan könyvespolcot rittyentett a falra ez a házaspár, hogy könnyen becsavarodsz tőle

Jessica és Sinclair Breen saját készítésű könyvespolcukkal dobták fel a lakásukat Ausztráliában. Az ötlettel a feleség állt elő, aki Pinteresten találkozott a különleges tervezői megoldással.

A stroke korai jelei

A stroke-ot számos esetben egy átmeneti agyi keringési zavar előzi meg. Ez az úgynevezett átmeneti ischaemiás roham vagy röviden TIA, melynek tünetei 24 órán belül megszűnnek, ezért sok beteg nem veszi komolyan, pedig ez a stroke-ot megelőző figyelmeztetés. Mik a tünetek?

Balesetet szenvedett, hat napja nem találják

Rejtélyes ügy foglalkoztatja az osztrák közvéleményt és sajtót. Egy 45 éves nő balesetet szenvedett, kocsiját hátra hagyva eltűnt, azóta nem találják írja az osztrák közszolgálati televízió honlapja, az orf.at  

A világ 5 leggazdagabb özvegye

Vajon mire költik a vagyonukat ezek a gazdag özvegyek? Tovább gyarapítják vagy elherdálják?

Prém és ugráló mellek? 5+1 dolog, ami nem zavarja a férfiakat szeretkezés közben

Míg egy forró hangulatú randi előtt te papírusztekercsnyi teendővel igyekszel vállalható formába önteni a testedet, ő valószínűleg egy gyors zuhany után már indul is, hogy a kedvedre tegyen. Csokorba szedtük, mi miatt nem érdemes tövig rágnod a körmödet ilyen helyzetben

Két hónapig várhatjuk a tavaszt

Az ősi tavaszváró ünnep két egyházi ünnep között van, a farsang kezdete vízkereszt, január 6-a, és hamvazószerdáig tart, ami idén március 6-ra esik.

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait - 2 milliárd 566 millió forint volt a tét

Óriási összeg volt a főnyeremény a héten, de vajon elvitte valaki?

blogmorzsák

Így marketingeztek az ókori rómaiak

A rádió, a tévé és az internet feltalá­lá­sa óta a reklámok özöne kiégeti a retinánkat. Na de hogyan kínálták, hir­dették a portékáikat az ókori ró­mai boltosok, kocsmárosok? Hogyan jutottak el a politikai hírek az egyszerű polgárokhoz?

Rabok legyünk vagy sumérek?

Hogyan lesz alapja a NER-rendszer stabilitásának a Sorosozás, a szélsőjobbos konteó, a sumerek, és a fasisztoid légkör?

Nagy Blanka nem az a hős, akire szükségünk van

Ne tessék csodálkozni, ha konstruktivitás helyett pusztítás, rendszerváltás helyett polgárháború jön.

„Kifizetjük a Tiborcz Pista helyett, mert mégiscsak ő az Orbán Viktor veje“

Állítólag egy évvel ezelőtt felvetődött a Fidesz­ben, hogy be kéne áldozni Tiborcz Istvánt a választások előtt.

Gyerünk, szüljetek!

Agymosás ez az egész. A legszörnyűbb az, hogy ezt ők épp oly jól tudják, mint mindenki más. Mégis csinálják.

Ellenőrizhetőbb lett a vasúttársaság működése

Ellenőrizni tudjuk, hogy a MÁV-Start tulajdo­ná­ban lévő vasúti kocsik jelentős része tárolóvá­gá­nyokon áll-e tartósan használat nélkül, vagy akár működésképtelen állapotban.

Extravagáns arcok éjsötét koncertje

Tollas fejdíszben és átlátszó ruhában őrjítettek. Fotógaléria.

Kamukirályok, és királylányok az Instagramon

Te tudod, hány százaléka valódi Berki Krisztián, Kasza Tibi, vagy Palvin Barbi követőinek? Meg fogsz lepődni!

Nyálas és nyál­men­tes programok a hétvégére

Szakítás dalban, farsangi jelmez­bál és elképesztően egzotikus reg­geli a programajánlónkban.

A Fidesz-MSZP parkolási nagykoalíciója

„Újabb Centrum Parkoló Kft. helyett új politikai centrumra van szükség.“

10 szuper gasztrofilm, amit mindenkinek látnia kell

A felsorolásban van romantikus film, vígjáték, dráma, dokumen­tumfilm, de egy közös bennük: a gasztronómia szeretete.

A nemzetközi politikát aláássa Trump

Visszafelé sülhet el Orbán népesedési programja.

0


0