Drogos zsarolót fogtak el Pest megyében
Zsarolás és más bűncselekmények miatt indult eljárás egy fóti férfi ellen, akinek lakásán nagyobb összegű készpénzt, kábítószergyanús anyagokat és fegyvereket is lefoglaltak; a férfit előzetes letartóztatásba helyezték - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.
Kovács Viktória elmondta, hogy a rajtaütést egy dunakeszi férfi feljelentése előzte meg. A férfi arról tájékoztatta a rendőrséget, hogy őt és barátnőjét január első napjaiban a 26 éves fóti férfi bántalmazta, illetve azzal fenyegette meg, hogy ha a részükre kölcsönadott kétszázezer forint helyett nem adnak vissza egymillió forintot, akkor megöli őket és családjukat.
A sértett január 23-án egy hipermarket éttermébe hívta a fenyegetőző férfit, megígérve neki: ott kiegyenlíti "tartozását", ám a zsaroló férfit már a parkolóban elfogták a Pest megyei rendőrség felderítő osztályának nyomozói és a Terrorelhárítási Központ munkatársai - fűzte hozzá a szóvivő.
Közölte: a férfi lakásán tartott házkutatás során kábítószergyanús anyagokat, nagyobb összegű készpénzt és feltehetően fegyvereket foglaltak le, amelyeket szakértő vizsgál majd.
Az elfogott férfi a bántalmazás tényén kívül azt is elismerte, hogy barátnőjével együtt drogozott - mondta a szóvivő.
A nyomozók jelenlegi adatai szerint az elkövetőnél talált kábítószer egy része a sértettől származik, aki ellen (csakúgy, mint a többi érintett ellen) visszaélés kábítószerrel vétsége miatt indult eljárás - magyarázta Kovács Viktória.
A fóti férfi előzetes letartóztatását zsarolás és más bűncselekmények miatt a napokban rendelte el az illetékes bíróság, az ügy további részleteit igazságügyi fegyverszakértő, valamint toxikológus szakértő bevonásával vizsgálják - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
mti

- A KENÓ nyerőszámai
- Gyurcsány fekete Orbánja
- Három BKV-utas sérült meg egy közúti balesetben
- Lopott autóval csúszott árokba egy fiatal Szegeden
- Fazekas: az EU miatt késik az agrárvállalkozók kárenyhítése
- Péterfalvi: interneten nem lehet közzétenni a helyi adósok listáját
- Fazekas: az EU miatt késik az agrárvállalkozók kárenyhítése
- Várható időjárás az ország területére szerda estig
- Az MSZP ne provokálja a vidéken élő embereket
- Az Európai Bizottság a Magyarországnak szánt 495 millió euró befagyasztását javasolja
- Napi Tőzsdei kitekintő a Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Kétszáz hiányszakmában dolgozó szakorvos kérte tavaly a külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélyt
- Leszakadt a mennyezet
- Elhunyt a tél - képgaléria
- Lomb, törzs, gyökér – Amit Pécs fáiról tudni érdemes
- Ma tartja nyolcadik évértékelő beszédét Gyurcsány Ferenc
- Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Pécs szívesen megy bíróságra Tóth ügyben
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Pécsett elrendelték a szmogriadó tájékoztatási fokozatát
- Összefogás a dunakeszi családért
- Jöhet a tél az M6-osra
- A „Mindenki Karácsonyfája” - legyen valóban mindenkié!
- Madarak etetése
- Levélgyűjtő takarítás a Balokány-ligetben
- Felkészülés az áradásra
- Élménypark?! a ZION-ban
- Múzeumi nyitva tartás 2011. november 1-től
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért





