Duna House: az idén 120-130 ezer ingatlan adás-vétele várható
A harmadik negyedév végig több mint százezer ingatlan adás-vétele történt meg a piacon, ezen belül szeptemberben 9200 ingatlan cserélt gazdát, ami mintegy 6 százalékkal kevesebb az augusztusinál - közölte a Duna House.
A társaság adatai szerint az erős első és a kissé gyengébb második negyedév után az ingatlanpiacon korrekció történt, az eladók és a vevők kivárnak, ami hatással lehet az év utolsó negyedévében az árakra és a forgalomra is. Hozzátették, a változás egyelőre minimális az ingatlanpiacon, a hirdetési árak még nem csökkentek lényegesen, inkább a vevők alkupozíciója erősödött.
A Duna House adatai szerint, bár kevesebb a tranzakció, a harmadik negyedévben erősödött a befektetők jelenléte az ingatlanpiacon: a főváros belső kerületeiben emelkedett a kislakások és a kiadásra szintén alkalmas, 40-60 négyzetméteres ingatlanok iránti érdeklődés, miközben a kerületek népszerűségi listáján a korábbi favorit Zugló, a tizenegyedik helyre szorult vissza.
Közölték, míg tavaly a pesti ingatlaneladások főként a 20-30 millió forintos értékkategórián belül történtek, idén már áthelyeződött a hangsúly a 70 millió forint feletti otthonokra. Éves szinten is emelkedés tapasztalható az árakban, így a budai paneleknél 29 százalékkal, a pesti oldalon pedig 30 százalékkal emelkedtek az átlagos négyzetméterárak 2021 harmadik negyedévéhez képest. A téglából készült otthonok esetében 90 millió forint fölé nőtt az ingatlanra költött összeg Budán, a pesti oldalon 17 százalékos drágulás volt megfigyelhető az értékesítési adatok alapján.
A vidéki ingatlanpiacon a paneleknél folytatódott az átlagos négyzetméterárak emelkedése, az átlagos lakásár a tranzakciók több mint ötödében duplájára nőtt az előző év azonos időszakához képest Kelet-Magyarországon - írták. A tavalyihoz képest jelentősen emelkedett az 50 millió forint feletti árkategória dominanciája a Pest megyei eladások között.
A Duna House adatai alapján gyorsult a lakások forgási sebessége, köztük a panellakások kelnek el a leghamarabb, míg Nyugat-Magyarországon és Budán a használt téglaépítésűek nehezebben találtak új tulajdonost. Csökkent az értékesítési idő az újépítésű ingatlanok piacán is, a harmadik negyedévben meghirdetett lakások száma alig haladta meg a 20 ezret. A legnagyobb kínálatból a XIII., a IX. és a XI. kerületben választhatnak az érdeklődők. Az áltagos négyzetméterár a fővárosi új lakások esetében 1,2 millió forint, a legmagasabb árú kerület a budai I. kerület, ahol az újépítésű ingatlanok átlagos négyzetméterára megközelítette a 3 millió forintot.
Közölték: a becslések alapján 2022 szeptemberében 82 milliárd forint jelzáloghitel realizálódott, így a harmadik negyedévet 264 milliárdos volumennel zárta a lakáscélú hitelek piaca. A hiteligénylők a legnagyobb arányban 20 éves futamidő mellett, a változó kamatkörnyezetben kiszámíthatóbb, minimum 10 évre fixált kamatozású konstrukciók mellett döntenek, de emelkedett a 30 éves kifutású szerződések száma is.
hírek innen, onnan
Rántott hús, sült krumpli, sütemény: veszélyes betegségeket kockáztat, aki így eszik
Sokan nincsenek is tisztában vele, hogy nap mint nap egészségtelenül étkeznek, amivel veszélyes betegségek tucatjainak kialakulását...
Saját közönsége fütyülte ki a Real Madrid játékosait
Az elmúlt időszak eseményei után a madridi közönség kifejezte nemtetszését.
Elképesztő pompában él Medveczky Ilona: megmutatta a lenyűgöző otthonát - videó
Medveczky Ilona otthona éppoly lenyűgöző és különleges, mint maga a legendás táncosnő. Az extravagáns stílusáról és merész...
Wirtz nagyot csalódott, Szoboszlai hibájára is utalhatott, akit máris utolért
Az idényt gyengén kezdő németnek már ugyanannyi gól plusz gólpassza van, mint a Liverpool magyarjának.
Megint kezdeményezték Dobrev Klára mentelmi jogának felfüggesztését az Európai Parlamentnél
Most Hankó Balázs jelentette fel a DK elnökét, Dobrev szerint a Fidesz így akarja megfélemlíteni azért, mert nem marad csendben a...
Orbán Viktor szülei az első sorból nézték Mága Zoltán koncertjét
Mága Zoltán turnéján rendszeresen beszédet mondanak fideszes képviselők.
1500 katona bevetésére készül a Pentagon, Trump a hadsereggel fenyegeti a tüntetőket Minneapolisban
A tiltakozások azután robbantak ki, hogy egy idegenrendészeti ügynök fejbe lőtt egy nőt. A város polgármestere kiakadt, és a szövetségi...
Kannibalizmus: először jegyeztek fel ilyen viselkedést ennél az állatfajnál
Először sikerült megfigyelni a kannibalizmust az Atacama-sivatag egyik különleges, csak Chilében élő békafajánál. A kutatók...
Nagy bejelentés: Orbán Viktor meghívást kapott Donald Trumptól
Szijjártó Péter közölte, hogy Orbán Viktor hová kapott meghívót Donald Trumptól.
Olvadozunk: nagyon aranyos fotók készültek Vajna Timiről és a kislányáról
A közösségi oldalán mutatta meg a képeket a modell.
Kezdeményezték Dobrev Klára mentelmi jogának felfüggesztését
Véleménye szerint ez a bosszú a Szőlő utcai ügyek feltárásáért.
Donald Trump meghívta Orbán Viktort a Gázai béketanácsba
Szijjártó Péter közölte a hírt.
Sport
Kipukkadt a magyar válogatott, ezt maga a kapitány ismerte el
Két nap alatt kétszer kapott ki az Egyesült Államoktól a női vízilabda-válogatott.
Ezt már a Liverpool-szurkolók sem bírják cérnával, Szoboszlai szóba sem került
Arne Slot újra magyarázkodni kényszerült, miután csapata nem bírt az újonc Burnley-vel.
Súlyos büntetést kapott a magyar kézist leütő lengyel játékos
Wiktor Jankowski az első meccs 34. percében kapott piros lapot, és könnyen lehet, hogy ennyi volt számára az Eb.
Tóth Alex hajnali utazása: nem Bournemouth-ba indult
Továbbra sem ismert, az FTC kivel pótolja a két meghatározó futballistát, Tóth Alexet és Varga Barnabást.
Kikapott az olimpiai döntős a férfi kézi Eb-n
A szegedi légiós kettő, a veszprémi öt góllal járult a sikerhez.
Szoboszlai hatalmas hibája után ítéletet hozott a Liverpool edzője
A Liverpool 45 éve nem látott kudarcot kerülne el a Premier League-ben.
Füttyszóval indult és zárult a Real Madrid hazai bajnokija, Mbappé és Vinícius is gúnyolódott
A második félidőben húsz lövéssel próbálkozott a csapat Álvaro Arbeloa madridi bemutatkozásán.
Balhé a kézilabda Eb-n: a torna sztárja beleszállt az edzőbe, földrengés jöhet
A kínos kudarc „olyan kézilabda-földrengést okozhat, amelynek következményei beláthatatlanok”.
Döbbenetes edzői baki után a kézilabda Eb egyik esélyese a kiesés szélén
Két válogatott már bejutott a legjobb tizenkettő közé.
Szoboszlai tizenegyest rontott a Premier League-ben, a Liverpool botlott
A kapusnak nem volt esélye, de így sem tudott betalálni tizenegyesből Szoboszlai Dominik.
Egy éve Kecskemétre készült, ha nincsenek az amerikaiak, talán sosem lesz rekorder
A zöld-fehérek nem lehetnek elég hálásak a New York Citynek, sem a futballista bizonyítási vágyának.
Az Újpestet lenyomva, 3 millió euróért találhatta meg Varga utódját az FTC
Szlovén források szerint eldőld a kérdés, klubrekordot dönt a magyar bajnok.
Bulvár
Példátlan fordulatot vett a dorogi hókotró-autó ügye, itt a vége, az ország ezt örökre megjegyzi
Az extrém időjárás és a rengeteg hó a legtöbbeknek bosszúságot okozott, azonban vannak olyan emberek, mint Péter, aki nemcsak magáért, hanem mindenkiért tett Dorogon és a környéken.
A holnapi nap brutális lesz, és senki sem lesz kivétel alóla
Január harmadik hétfőjét az év legnyomasztóbb napjának tartják, ami könnyedén maga alá temethet minket. Ne hagyd, hogy ez történjen!
Schiffer András nem hagyta szó nélkül Kapitány István megjelenését a Tiszánál
Rövid, velős üzenetet tett közzé.
Kirúgtak egy tanárt Angliában, mert azt mondta egy muszlim diáknak, hogy az államvallás keresztény
A pedagógus fellebbez a döntés ellen.
Mínusz 20 fok, ónos eső: nem kegyelmez az időjárás az ország ezen részének
Nem örülhettünk sokáig az enyhülésnek ,extrém formában térhet vissza a hideg hazánk egyes részein.
Lőtávolságra a világháború: felkészül Norvégia, Putyin támadását várhatják
Trump Grönland-mániája dominóhatástól való félelmeket kelt Észak-Európában: az agresszív amerikai külpolitika nyomvonalán Putyin kihasználhatja, hogy megfeszült a NATO-szövetség – európai védelempolitikai sza
Teljesen kiakadt Szijjártó Péter az RTL-re, miután beszámoltak arról, hogy honvédségi géppel utazott Belgrádba
A szóvivője szerint a gyorsaság és a biztonság volt a fő szempont, de a költségeket nem árulta el. Gáspár Evelin megmutatta, milyen reggelit szolgáltak fel a rövid repülőúton.
Rajtakaptam a csajomat egy másik pasival, erre olyat mondott, hogy lehidaltam
Készülj, mert ez durva menet lesz!
Orbán Viktortól ezt kapta születésnapjára Tóth Gabi, kíméletlenül lecserélték
Január 17-én ünnepelte születésnapját a magyar énekesnő, azonban amit a miniszterelnöktől kapott ajándékba arra igazán nem számított.
Kiakadtak a franciák, hogy terjed a muszlim szigor a gyorséttermekben
A szélsőjobb kicsit hisztis lett.
Mutatjuk, így ismerheted fel az irigy embereket 10 másodperc alatt – ezek az apróságok árulják el őket azonnal
Az irigység csak ritkán jelenik meg nyílt formában.
Titkos orosz kórház áll Magyarország közepén, a látványtól azonnal padlót fogsz
Valami egészen különlegeset felejtettek itt, hátborzongató a hidegháborús látvány.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






