EKF-tapasztalatcsere Mariborban és Plzenben
A közelmúlt, valamint az elkövetkező évek kulturális fővárosainak képviselői Szlovéniában tartottak tanácskozást május elején.
Maribor a portugál Guimares városával együtt viseli majd 2012-ben a megtisztelő Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címet, így különösen hasznos számukra minden első kézből érkező információ a felkészülés finisében.
Az EKF-címet viselő városokat tömörítő hálózat többek közt pécsi kezdeményezésre alakult meg 2006-ban. Legfőbb célja, hogy informális keretek közt, nyíltan cserélhessenek tapasztalatot a múlt és a jövő címviselő városainak döntéshozó pozícióban levő képviselői, akik természetesen maguk is részt vesznek a mindennapi operatív munkában.
Pécset a maribori találkozón Szalay Tamás, a Pécs2010 EKF program kulturális igazgatója képviselte. Szalay szerint a hálózati találkozók óriási segítséget nyújtanak a címet elnyert városoknak már a felkészülés időszakában is.
„A közvetlen tapasztalatcseréken kívül természetesen a hálózat munkájának nagy jelentősége van mindazon egyéb kérdések megvitatásában, amelyek ennek a nagyszabású pán-európai programnak az üzenetét, struktúráját, jövőjét globálisan érintik. Mindezt nyíltan, őszintén tesszük, hiszen a hálózat létrehozásának fő célja az volt, hogy a problémák, nehézségek felszínre kerülhessenek, ezeket elemezzük, és közösen próbáljunk megoldásokat találni. Az EKF 25 éves történetében paradigmaváltás következett be, és a hálózat fontos fóruma annak, hogy a felgyülemlett tudás és tapasztalat a jövő EKF-címet viselő városainak sikere érdekében tovább hagyományozódjon” − magyarázza a hálózat céljait Szalay, aki az EKF-év lezárását követően jelenleg a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. nemzetközi igazgatója.
Pécs számára közvetlenül is hasznos és fontos a hálózat összejövetelein való szereplés, hiszen természetesen az „élet az EKF után” is állandó téma az érintett szereplők között, miközben értékes kapcsolatok, projekt-ötletek születnek és bontakoznak ki, azaz Pécs a hálózat révén 2010-et követően is az EKF nemzetközi vérkeringésében maradhat. A hálózatot az Európai Unió Oktatási és Kulturális Bizottsága komoly partnernek tekinti és rendszeres diskurzust folytat annak képviselőivel.
Az EKF városok aktivitására jellemző módon rövid időn belül még egy jelentős eseményt rendeztek a témában egy másik közeli országban is. 2015-ben viseli majd az EKF-címet a belga Mons városával együtt a cseh Plzen. Itt rendeztek kétnapos konferenciát májusban több, mint 300 résztvevővel. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Csehország kulturális minisztere és Plzen város polgármestere is. A kétnapos szimpózium négy vitaindító előadása közül az egyiket Szalay Tamás tartotta, hiszen a közép-európai régió számára a leghasznosabb tapasztalatokkal a hasonló karakterrel, háttérrel és pozícióval rendelkező városok tudnak szolgálni leginkább. Így tehát olyan városoknak, mint például Kassa, Maribor vagy Plzen, sokat jelentenek a pécsi tapasztalatok. Stavanger, Linz, Essen és Pécs képviselőinek előadásait követően kerekasztal beszélgetések formájában folyt tovább a konferencia, melynek keretében Szalay Tamás hangsúlyosan a civil közösségek szerepéről beszélt az EKF programon belül. Szalay szerint Pécsett az EKF projekt hatására egyre nagyobb figyelem irányul a civil szervezetekre és pozitív fejlődési folyamat indult el ezen a téren.
„Az EKF program lényege és ereje többek közt ebben rejlik – tette hozzá Szalay −, azaz, olyan kérdésekkel kapcsolatban lehet hosszú távon eredményeket elérni, amelyek nem csupán a projektet érintik, hanem társadalmi szintűek. Ha elindít valamit a program és annak később, akár évek múltán érik be az eredménye, attól az bizony még fontos eredmény, ahogy itt, Pécsett is tapasztalhatjuk.”
Mindezzel egybecseng a pécsi Önkormányzat Közgyűlésének ez év márciusában elfogadott új civil koncepciója is, amely a Városháza közlése szerint szakít a korábbi évek gyakorlatával, és sokkal aktívabb, ugyanakkor rendszerszerűen átlátható együttműködésre törekszik a pécsi civil szférával. Ennek érdekében a támogatások célzott kiosztásán túl az Önkormányzat és a civil szereplők közti közös gondolkodás és közös tevékenység lehetőségének megteremtése is fontos cél. Az EKF évében sikeresen vizsgázott rendszer tehát folytatásra és fenntartásra érdemesnek mutatkozott. Így a korábbi gyakorlat helyett, amely szerint az Önkormányzat hivatala vagy döntéshozói bírálták el a pályázatokat és ítélték meg a támogatásokat, 2010 után ugyanezt olyan személyekből álló kuratórium javaslatára teszik, akik a civil szféra igényeit, érdekeit, működését és erőforrásait jobban, akár testközelből látják át.
Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.
hírek innen, onnan
Az aranykonvoj ügy ügyvédje: terrorcselekményben való részesség is felmerülhet Sulyok Tamás esetében
Dr- Horváth Lóránt szerint ha a köztársasági elnök felismerte a kormány célját az üggyel, akkor bűnrészes, ha nem, akkor pedig...
Zsiday Viktor elmondta, mikor jöhet az igazi esés a tőzsdéken
A globális tőkepiacokon zajló jelentős átrendeződés során a költségvetési hiányok finanszírozása, a mesterséges intelligenciához...
Nyertesek és vesztesek - Így alakította át a magyar családi kasszákat az elmúlt 15 év, és ebben változtathat a Tisza
Bár a magyar családok reáljövedelme átlagosan 70 százalékkal emelkedett 2010 óta, a növekedésből rendkívül egyenlőtlenül vették ki...
Távozik a vihar, de még korai fellélegezni: 8 vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Jégeső is lehet még a keleti országrészben.
Pataki Zita házfelújítás közben vágott bele az életmódváltásba, brutálisan olvadnak le a kilók
A műsorvezető közben kemény munkára fogta a férjét is, Attila felel a teraszbővítésért. A pár azután vágott bele a melóba, hogy az...
Horváth Éva válik – másodszorra küzd meg egy hosszú kapcsolat után a szakítás fájdalmával
Korábban egy ma már milliárdos üzletember párja volt a modell.
Csak „megfelelő minőségű” bevándorlókat akar Oroszország
Jelentősen emelik a bevándorlással kapcsolatos szolgáltatások díjait.
Gigantikus uniós forrás indul az energiahálózat fejlesztésére
500 milliárdos uniós támogatás érkezik.
Jelzáloghitel vagy személyi kölcsön: melyik a nyerő?
A szabad felhasználású személyi kölcsönöket és jelzáloghiteleket szinte azonos kamatfeltételekkel lehet ma felvenni a bankoknál. Mit...
Újabb részletek derültek ki a titokzatos szerződésről, 1000 milliárd forint ment volna egy pár hónapos alapítványnak
A korábbi 261 milliárdnak a többszörösére derült fény.
Szoboszlaiék új edzője Tóth Alex számára nyitotta meg az utat Liverpoolban
Andoni Iraola egy Liverpool-átigazolással segítené a magyar válogatott csillag berobbanását a Premier League-ben.
Súlyos baleset miatt elesett az autópálya, óriási a torlódás
Három gépkocsi szenvedett utoléréses balesetet csütörtök reggel az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, Újhartyán...
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért
Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United
Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez
Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.
Bulvár
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne
Elszabadult a pokol az Egyesült Királyságban, maszkos férfiak vadásznak külföldiekre az utcákon, miközben felgyújtják az autóikat
Zavargás és félelem kerítette hatalmába az Egyesült Királyság utcáit, az ártatlan bevándorlók is rettegnek.
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
Mecser Tamás az ORFK új vezetője: Nem fogom tizennégy emelet magasról nézni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban
Az új országos rendőrfőkapitány szerint fő cél a rendőri hivatás presztízsének visszaállítása.
52 évesen újra apa lesz a magyar énekes: elszólta magát, így derült ki
A Kozmix énekese, Lányi Lala 52 évesen lesz újra édesapa.
Hat halálos veszély a férfiakra nézve
A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az Alzheimer-kór képez, melynek kialakulásához a legtöbb férfi nem él elég sokáig.
blogmorzsák
A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd
A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






