ÉKestÉK választási fórum: már semmi sem olyan, mint régen…
Emlékeznek még a régi, választási vitafórumokra, amelyeket a Vasutas Művelődési Házban tartottak? Dugig volt minden egyes alkalommal, heves viták, be- és visszaszólások sem voltak ritkák a politikusok között. Mára ez is elmúlt.
Csütörtökön rendezték meg a hagyományos politikai vitafórumot, aminek évről évre a Vasutas Művelődési központ ad helyet. Nagyon kevesen voltak kíváncsiak az eseményre, mintegy huszonöten, többnyire idősek.
A vitaest levezetője, az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően Dr. Horváth Csaba politológus volt, aki bevezetőjében kiemelte, már 30 éves hagyomány az értelmiségi klub fóruma. A két pécsi választókerület miatt két fórumot szerveznek, amelyeken ezeknek a két választókerületnek a képviselői jelenhetnek meg. Az 1-es választókerülté március 29-én lesz, a 2-esé pedig április 5-én.
Horváth Csaba elmondta, az idei országgyűlési választásokon 94 párt tervezett indulni, ebből 13 tudott országos listát állítani. A 199 képviselői helyből 93 pártlistás, 106 pedig egyéni körzetből érkezhet a parlamentbe. A politológus hozzátette, nemzetiségek is bejuthatnak, a romák el is elérték a bejutási lehetőséget.
Horváth Csaba kiemelte, a kampányra vonatkozó állami párfinanszírozás miatt ténylegesen egyfajta „biznisz” lett a választásokon való indulás, ezért több kamupártnak nevezhető tömörülés is indult, ugyanis magas támogatást kapnak ezek a pártok, és amennyiben nem érik el az 1 százalékos eredményt, akkor bár elvileg vissza kellene fizetniük a támogatást, az állam a tapasztalatok szerint nem, vagy csak nagyon nehezen tudja behajtani ezeket a visszajáró összegeket. – Lássunk tisztán, ez a választási rendszer a Fidesznek kedvez, hogy minél jobban megosszák az ellenzéket – emelte ki Horváth Csaba.
Két politikus beszélt
Berkecz Balázs, aki az Együtt színeiben indul a 2-es választókerületben a több között azt mondta, éppen öt éve jegyezték be a pártot, azzal a céllal, hogy a hazai közélettel „kezdjenek valamit”. Ez egyébként, saját bevallása szerint is, a 2014-es választáson nem sikerült.
Berkecz megjegyezte, egyetlen ellenzéki párt sem képes egyedül legyőzni a Fideszt, ezért egyfajta koordinációra szükség van.
A Momentum pécsi elnöke arról beszélt, utalva a tavaly év eleji sikeres politikai belépésükre, hogy egy olimpia, szavai szerit „szétbombázná Magyarországot”, éppúgy, mint ahogyan azt Görögországgal tette. Nemes Balázs hozzá tette, fontosnak tartja, hogy a kormány ne hozzon olyan döntést, amely kihat a társadalomra négy évnél hosszabban. Úgy látja, „a versenynek az tesz jót, ha több erős, jól vitatkozó párt van, és akkor tudnak dönteni az emberek. Arról kell beszélni, ki mit gondol a világról, és azt milyen eszközökkel akarja elérni”. A Momentum éppen ezért nem akar csatlakozni senkihez, mert – mondta a pécsi elnök – „nem voltak megelégedve a kínálattal”.
PNL
hírek innen, onnan
XIV. Leó pápa portugál DJ-je nappal pap, este a keverőpult mögött áll
DJ Guilherme, akinek saját lemezkiadója is van Lux Aeterna Records néven, onnan szólítja meg a fiatalokat, ahonnan kevesen várnánk: a...
A Tisza-szigetek küldetése
A Tisza-szigetek civil autonómiája az egyetlen garancia arra, hogy a rendszerváltás ne maradjon parlamenti projekt, hanem valóban beleivódjon...
A pszichológia szerint azok, akik inkább telefonálnak üzenetírás helyett, olyan szintű érzelmi kötődéssel rendelkeznek, amit az írott szöveg egyszerűen nem képes közvetíteni
Sokan idegesítőnek tartják, ha valaki telefonál egy gyors üzenet helyett. A pszichológiai kutatások szerint azonban azok, akik fontos...
Dögös szettben csodálta meg párját Járai Kíra
Járai Máté új szerepben brillírozott az Anconai szerelmesek című darabban. Máté az évad utolsó bemutatójában a belevaló anconai...
Ijesztő mi történik a rajongókkal – Kamu szerelmi jelenetekben szerepeltetik az idolokat, ezért forr a K-pop tábor
Egyre nagyobb felháborodást vált ki a K-pop-rajongói közösségekben, hogy egyesek mesterséges intelligenciával készítenek szexualizált...
Íme a papucstrend, amit idén nyáron nem lehet megkerülni
Azt már tudjuk, hogy 2026 nyarának egyik legfontosabb szereplője a flip-flop lesz papucsfronton, most pedig az is kiderült, melyik árnyalatban...
Ferrarival gyorsulta le a Suzukit, vastag csekk lett a vége
A megengedett sebesség másfélszeresével száguldott egy Ferrari Veszprém vármegyében pénteken. Drága fotó lett a jutalma.
Mindenen spórolni akarunk, kivéve ezt a két dolgot
A Boston Consulting Group legfrissebb európai felmérése szerint a fogyasztói pesszimizmus 56 százalékra emelkedett, a pénzügyi nyomás...
Irán súlyosan megfenyegette Izraelt – jönnek a részletek
Az izraeli hadsereg Bejrút déli elővárosait érő támadását követően Irán élesen reagált, és a helyzet gyors eszkalációját...
5 éves lett Lilibet hercegnő, nem hinnéd el, hogy mostantól milyen drasztikus szabály vonatkozik rá
Különleges mérföldkőhöz érkezett Harry herceg és Meghan Markle kislánya, Lilibet hercegnő. Az ötödik születésnap nemcsak az...
Brutális felvételek! Így pusztít Dél-Magyarország településein a jégeső
Súlyos a helyzet.
Trump egy órát beszélt Putyinnal
Az amerikai elnök kész nyomást gyakorolni Ukrajnára és az Európai Unióra is a harcok beszüntetése érdekében.
Sport
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Beindult az őrület a futball-vb-n, három meccsen is komoly meglepetés született
Az esélyesek pontokat buktak.
Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban
A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta
Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.
Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Összejön az álomigazolás a Manchester Unitednek, már zajlik az orvosi vizsgálat
A játékos jelenleg is a vb-n szerepel.
Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért
Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.
Máris bukott a világbajnokság főesélyese, Szoboszlai haverja kevés volt a brazil sikerhez
A Real Madrid sztárja igyekezett, de egy Vinícius még nem csinál nyarat.
Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon
Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.
A legnagyobb teniszcsillag, aki mindent megnyert, majd a csúcson hagyta abba
A hosszú lábú német lány, Steffi Graf vághatja fel ma a tortáját.
Bulvár
Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj
Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.
A borravaló-őrület elérte a csúcspontját, egy elvitelre kért étel kifizetése után az étterem felhívta a vendéget
Kitálalt a férfi a vendéglátóhely felháborító akciójáról.
Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal
Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.
Hadüzenettel felérő beszólást kapott Vidnyánszky Atila, ő lesz a következő áldozata a kormányváltásnak?
Kemény üzenetet kapott Vidnyánszky Attila.
A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba
Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog
A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket
Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.
„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól
Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.
Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok
Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.
Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak
A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.
Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét
A Fidesz egykori képviselője, aki a választás óta több ízben éles kritikát fogalmazott meg a pártjával kapcsolatban, most a tisztújító kongresszus lebonyolítását is kritikával illette, és elmondta: az Orbán „
Navracsics Tibor: Nem jó hír, hogy ez a kongresszus biztosan nem az áttörés kongresszusa volt
Az egykori miniszter megfogalmazta, szerinte mik voltak a kongresszus pozitívumai, ezek között nem említette azt, hogy ismét Orbánt választották a Fidesz elnökévé.
Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok
Orosz katonai szakértő szerint hamarosan újabb nagy csapás érheti Ukrajnát, és azt is elárulta, mely célpontok fájnának Kijevnek. A Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok be

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






