Egészségügyi államtitkár: az eeszt továbbfejlesztése a cél
Az egészségügy digitalizációjában Magyarország sokat lépett előre, azonban vannak még fejlesztendő területek - nyilatkozta a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára telefonon az MTI-nek.
Takács Péter, aki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Tel-Avivban tartandó kétnapos konferenciáján vesz részt, emlékeztetett: Magyarország 2017-ben vezette be az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (eeszt) platformot, amely - mint mondta - nagy áldás a magyar egészségügynek.
A rendszer "jótékony hatását" a koronavírus-járvány alatt is megtapasztalhatta az ország, hiszen ennek segítségével monitorozni lehetett az ellátóhelyeket mind a Covid, mind más betegségek szempontjából - mondta, ide sorolva az e-recept alkalmazását is, ami megkönnyítette az emberek életét.
Kiemelte: tart az eeszt-rendszer továbbfejlesztése, lakosságcentrikussá szeretnék tenni, így a személyre szabott gyógyítás egyik eszköze lenne.
A fejlesztés szakmai oldaláról azt mondta, a "ne legyen több papír" elvét követnék. Ez részben már megvalósult - tette hozzá, azonban a képalkotó-diagnosztikai vizsgálatok dokumentumaira is szeretnék kiterjeszteni, hogy az ország bármely pontján elérhető legyen az adott diagnózis alapján készített felvétel.
Takács Péter hozzátette: nagy szerepet szánnak a mesterséges intelligencia felhasználásának az orvosok döntésének támogatásában.
Az államtitkár beszámolt arról is, hogy jövőre Budapest ad otthont a WHO környezet és egészség témakörében rendezett többnapos konferenciájának.
Ezzel kapcsolatban kitért arra: a tanácskozásnak külön jelentőséget ad, hogy a koronavírus-járvány is rávilágított az ember, a bolygó és a környezet törékeny kapcsolatára.
Kihívásokkal teli évtized elején járunk, a világjárvány és több környezeti változás, így az aszály vagy a hőhullámok is próbatétel elé állítják az egészségügyet - mondta. Ezért a jövő évi konferencián ezen témák átbeszélésére, közös gondolkodásra, cselekvési tervek elkészítésére hívták meg a WHO tagországainak képviselőit - ismertette az egészségügyért felelős államtitkár.
hírek innen, onnan
Több műtétet is el kellett halasztani a János Kórházban átmeneti fűtéshiba miatt
Egy édesapa panaszára Takács Péter egy káromkodásokkal tarkított választ fogalmazott meg.
Szomorú nap lesz... Kiderült, mikor lesz Kálloy Molnár Péter temetése
Itt helyezik örök nyugalomra a nagyszerű színészt.
Ne lepődj meg, ha pénzt kapsz a semmiből: december 4-10. között törleszti a karmikus adósságot az Univerzum ennek a 3 jegynek
Te köztük vagy?
A külföldi olyat mondott a Nyugati-pályaudvarról, amitől köpni-nyelni nem tudunk, példátlan, ahogy hívta
Egy turista egyetlen mondattal felforgatta a TikTokot: olyan jelzőt aggatott a Nyugatira, amitől nem tértünk magunkhoz.
Rettegett a szerepléstől, mégis egy ország ismeri mára a Kincsvadászok sztárját
Kamaszkorában ragadta magával a régiségek világa, a tévés felkérés pedig fejtörést okozott számára – árulta el Nagyjázi Lőrinc.
Nincs kegyelem a rollereseknek, durva büntetések a láthatáron
A számtalan lakossági panasz és a balesetveszély miatt szigorítják az elektromos rollerek használatát Szegeden, ahol hamarosan akár...
Karácsony Gergely: hosszú távon nem számolunk a népligeti felüljáróval
A főpolgármester és Ferencváros polgármestere is egyetért abban, hogy hosszú távon a népligeti felüljáró lebontására és ott egy...
Így állnak a béketárgyalások az ukrán háború kapcsán
Floridában négy órán át tárgyalt az amerikai és az ukrán delegáció a békéről, amiről minden fél úgy távozott, hogy produktívnak...
Megrekedtek a béketárgyalások, két fontos várost is elértek az oroszok - Percről percre az ukrán frontról csütörtökön
Egyelőre úgy fest, megrekedtek a béketárgyalások az USA, Oroszország és Ukrajna közt, miután a Kreml lényegében nemet mondott az...
Így néz ki a betegellátás jövője – Bécsben már valóság
A bécsi kórházban jövőt idéző berendezéssel várják a pácienseket, de a humánus bánásmódra és a személyre szóló figyelemre is...
Emlékszel a sármos Ray Krebbsre a Dallasból? A 79 éves Steve Kanaly mellett ma már elmennél az utcán
Steve Kanaly a mai napig ápolja a kapcsolatot a Dallas rajongóival.
Öt év börtönre ítélték azt az anyát, aki majdnem megölte pár hetes kislányát, amiért hangosan sírt
Majdnem megölte a két hetes kislányát egy anya, akinek a Győri Fellebbviteli Főügyészség sikeresen indítványozta a büntetése...
Sport
„Jelentős anyagi kárt okozott" – az Újpest jogi eljárást indít André Duarte ellen
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos oldalán közölte, hogy André Duarte jogellenesen bontotta fel munkaszerződését, így a klub megindította a szükséges jogi eljárásokat.
Ezért tiltották el Kós Hubertet az Európa-bajnokságtól, klasszisunk nagyon hiányzik
Bob Bowman nem engedte haza olimpiai bajnokunkat az Eb-re, helyette mást talált ki neki.
A Liverpool a Real Madrid kétszeres BL-győztesével erősítene
Hiába költött közel 500 millió eurót nyáron a Liverpool, a csapat gödörbe került. Arne Slot pedig részben egy új igazolással oldaná meg a problémákat.
Szalah döntheti el Szoboszlai sorsát Liverpoolban
Mire megy a címvédő a Premier League idei meglepetéscsapatával?
Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei
Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.
Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott
Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.
Rákbeteg a legendás futballista, gyűjtés indult a méregdrága gyógykezelésre
300 000 euró, csaknem 120 millió forint a terápia ára.
A Győr legyőzte az újoncot, és már második az NB I-ben
Bepótolták a labdarúgó NB I (Fizz Liga) 5. fordulójának elhalasztott mérkőzését: az újonc Kazincbarcika Mezőkövesden fogadta a Győrt, a két csapat történelmének első élvonalbeli mérkőzését a vendég ETO 3
A Liverpool legendája szerint hiba lenne Szalahot a kezdőcsapatba nevezni
Mint ismert, Mohamed Szalah nem került be a Liverpool kezdőcsapatába a West Ham United ellen 2–0-ra megnyert mérkőzésen. A klub legendája, Steve Nicol elismerően nyilatkozott Szoboszlai Dominikról, ellenben Mohamed Szal
Ez volt a Slot-korszak vége? Az újonc is megtréfálta Szoboszlai Dominikékat
A válogatott csapatkapitánya négy lövéssel és két kulcspasszal jelentkzett, sikert ez sem ért.
Szoboszlai kiszorította Szalah-t, óriási meglepetés a Liverpool kezdőjében
A West Ham ellen remeklő magyarok közül csak egy kezd a Sunderland ellen.
Wirtz még nem bírja a Premier League-et, Slotnak megint Szoboszlaiban kell bíznia
A Liverpool az újonc, de a tabellán előtte álló Sunderlandet fogadja a Premier League 14. fordulójában 21.15-től.
Bulvár
Ezt mondják a külföldiek Orbán Viktorról, megfagy a vér az ereinkben, tényleg igazuk van?
A külföldiek olyan véleményt fogalmaztak meg Orbán Viktorról, hogy sokan szóhoz sem jutnak
Ő lehet Orbán Viktor utóda? Döbbenetes dolgot szúrtak ki a miniszterelnök videóin
Szakértő elemezte a kialakult helyzetet.
Elmetszette lánya zaklatójának a nyakát egy édesapa a HÉV-megállóban, vádat emeltek ellene
A zaklatót szeméremsértéssel és garázdasággal vádolták meg.
Varga Barnabás távozik a Fraditól, megírták mennyit fog keresni az új klubjánál - Igaza van a szakértőnek?
A magyar válogatott és a Ferencváros sztárja a legjobban kereső focistánk lehet.
Rendszerhiba miatt elveszett a Németh Szilárd alapítványa ellen indított 534 milliós per tárgyalási anyaga
Az állami NISZ Zrt. videós rendszere csak 10 percet rögzített a több órás tárgyalásból.
Több mint 250 dolgozóját mérgezte meg a HR-igazgató, aki a mai napig HR-esként dolgozik és nem vonták felelősségre
A férfi mérgezett kávéval és teával kínálta áldozatait, majd visszaélt vele, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerültek a nők. A HR-igazgatót a lebukása után sem ítélték el jogerősen, és a mai napig a szakmában
Magyar Péter: Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak, kiderült, hazudtak a Szőlő utcai rémről szóló jelentésükben
A Tisza Párt vezetője szerint a kormány cinikusan hazudott a magyarok szemébe. A politikus szerint menniük kell, miután kiderült, hogy kiskorú fiúkat is molesztálhattak az intézményben.
Kiderült, mire való a bevásárlókocsi tetején lévő rejtélyes hurok – sokan sosem használták még
Van egy apró részlet a bevásárlókocsin, amit mindenki lát, mégsem tudja, mire szolgál – pedig nagyon is hasznos funkciója van.
Véget ért az amerikai–orosz tárgyalás, Vlagyimir Putyin elutasítja a béketervet
Az orosz elnök kedden Steve Witkoff amerikai különmegbízottal tárgyalt.
A hálapénz helyett újabb „ügyeskedés" terjed az egészségügyben
„Az oligarchák még mindig ott vannak, tevékenykednek, és csatornázzák a betegutakat.”
Nem a liszt, a cukor vagy a só az: ez az összetevő igazi méreg a testnek
Miközben figyelünk arra, hogy kerüljük a fehér lisztet, a túlzásba vitt sózást vagy a cukros süteményeket, gyakran elfelejtjük: van egy jóval alattomosabb összetevő, amit szinte minden nap fogyasztunk — és ez az,
Magyar Péter: Orbán Viktorék azt hazudták az országnak, hogy nem volt kiskorú sértettje a Fidesz által kinevezett Szőlő utcai rémnek
Az intézetvezető tanúvallomások szerint kiskorú fiúkat molesztált.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






