Egy Csepp Erős Antónia
Az Egy csepp figyelem Alapítvány ECSET (Egy CSEpp Teszt) elnevezésű országos szűrőprogramjával 2010. július 23-án, pénteken érkezett Pécsre. Erős Antónia - az Alapítvány munkatársaival - minden érdeklődőnek ingyenes egészségügyi szűréseket biztosított a Kossuth téren. Minket is "kiszűrt"...
A Baranya megyei sztárok egészségesek
Erős Antónia, Vujity Tvrtko és Katus Attila pénteken együtt kampányoltak az egészséges életmódért, Pécsett. Mindhárom sztár erősen kötődik a megyeszékhelyhez, Antónia évekig dolgozott az MTV Körzeti Stúdiójában, Tvrtko a mai napig a városban és a városért él, a világbajnok aerobicos pedig amikor csak teheti, visszalátogat szülővárosába. Most hárman egyszerre jelentek meg a pécsi Kossuth téren, és az Egy CSEpp Teszt országjáró turnéján a látogatókkal együtt tesztelték egészségüket.
„Pécsett a látogatók 20%-ánál találtak magas vérnyomást az Omron szakemberei – nyilatkozta a szűrést szervező Egy csepp figyelem Alapítvány létrehozója, Erős Antónia. – Míg optimális esetben a vérnyomásnak 120/80 Hgmm-nek kell lennie, Pécsett a legmagasabb érték 203/110 volt.” A Híradó műsorvezetőjétől azt is megtudhattuk, hogy a több száz látogató közül 45 magas vércukorszintet szűrtek ki a 77 Elektronika gépei:
„Több érdeklődő tudott már cukorproblémájáról, és volt közöttük gyógyszerrel, illetve inzulinnal kezelt beteg is, ám sokan nem tartják be diétájukat, vagy nem megfelelően szedik gyógyszereiket, ezért értékük továbbra is magas szintet mutat. Találkoztam olyan beteggel is, aki tudta, hogy probléma van a cukorháztartásával, de nem volt tisztában azzal, hogy mért értéke magasnak vagy alacsonynak számít-e, mert előzőleg nem kapott megfelelő tájékoztatást a normál szintekről. Pécsett 13.2 mmol/l volt a legmagasabb eredmény, amely a megengedett szint több mint kétszerese, és ez a látogató nem tudott cukorproblémájáról.”
Bár az ismert emberek egészségi állapota rendben volt, az Alapítvány pécsi szűrésén 26 magas koleszterinszintet fedeztek fel az Accutrend szakápolói, a La Roche Posay bőrgyógyászai pedig anyajegyszűrésük során egy melanomával, és további 6 melanoma-gyanús esettel találkoztak.
Folytatódik az ECSET országjáró szűrőkampánya, a következő állomás Szekszárdon, a Garay téren lesz, július 30-án. Addig is, friss egészségügyi hírekről a www.egycseppfigyelem.hu internetes portálon érdemes tájékozódni.
PNL
hírek innen, onnan
A Budapest Luxe túlságosan a piti drámákra koncentrál, pedig lehetne érdekes - elkezdtük nézni az RTL új sorozatát
Érdekes lehetőség bepillantani a luxusingatlanok és az ingatlanpiac világába, de erősen megkérdőjelezhető, hogy mennyire valós, és...
Megzörgették a vészharangot az orvosok: súlyos megbetegedést okoznak a multivitaminok
A multivitaminok 30 százalékkal növelhetik a rák kockázatát, és egészségügyi figyelmeztetést kellene közzétenni erről, figyelmeztet a...
Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót, a férfi azt hitte, hogy hóbuckának ütközött
A férfi nem élt panasszal a gyanúsítással szemben.
Soha ennyi nyertes nem volt még a Szerencsejáték Zrt.-nél, te köztük voltál?
A legnagyobb spílerek továbbra is a sportfogadók, a legnagyobb nyertesek pedig a lottójátékosok és sorsjegykedvelők.
Listeria Európában: miért nő a súlyos fertőzések és halálesetek száma?
Egy ritka, de halálos baktérium terjedése miatt figyelmeztetnek az uniós hatóságok: a listeria-fertőzések száma és súlyossága is nő...
A Tisza Párt váci jelöltjével történtek jól mutatják, mire számíthatunk a kampányban
Szimon Renáta, a Tisza Párt váci jelöltje szombaton teát osztott a járókelőknek, amikor megjelent a helyi fideszes propagandamédia, hogy...
„Az valóban világraszóló innováció lenne”
"Az volna az igazi politikai innováció, ha az autokratikus rendszer ellen fellázadt, a választásokat megnyerő nem orbáni Magyarország...
Vérző férfit találtak egy járdán Gyöngyösön, mentő sietett a helyszínre
Egy járőr vette észre.
Szigorítást jelentett be az egyik népszerű légitáraság, a tiltás már életbe is lépett
Új korszak kezdődhet az utazásban.
Erősítse télen is immunrendszerét egészséges táplálkozással!
A hideg évszak magával hozza a különböző fertőző légúti betegségek hullámát: meghűlés, nátha, influenza. Immunrendszerünktől is...
„A második randin adott nekem egy kis játékautót.” – Férfiak, mi volt a legcukibb dolog, amit egy nő tett értetek?
Egy kis kedvességet is nagyon tudnak értékelni a teremtés koronái. A következő történetek férfiaktól származnak, akik megosztják, mi...
Újít a NAV: jön a Vállalkozói Ügysegéd
A Webes Ügysegéd helyett a NAV Ügyfélportál új, Vállalkozói Ügysegédje szolgál majd a vállalkozói bejelentkezésre és az...
Sport
Szalah felrúgta Manét, a balhé után még nagyobb pofont kapott
A rekordgyőztes Egyiptom keménykedésben jobb volt Szenegálnál az elődöntőben.
Döbbenet. Másodosztályú pofozógép ejtette ki a Real Madridot
Pedig az edzőt váltó királyi gárda úgy festett, hogy kiharcolja a hosszabbítást a nyolcaddöntőben.
Varga Barnabás érkezése miatt is omlott össze az AEK? Az edző megtalálta a felelőst
Sorozatban tíz győzelem után jött a magyar futballista, majd két botlás.
Az új edző első meccsén a Real Madrid kiesett a Király-kupából
Nem indult jól az Arbeloa-korszak Madridban.
Orbán volt a hős Németországban, véget ért csapata vesszőfutása
A magyar válogatott védő fejese törte meg a jeget, és a rossz szériát is.
Gyalázatosan focizgatott a Real Madrid Xabi Alonso kirúgása után, világraszóló égés lett belőle
Álvaro Arbeola debütálása borzalmas lett a másodosztályú csapat ellen.
Szoboszlai Dominik felesége elhagyta Angliát, a kislányukat is magával vitte
Egzotikus helyről jelentkezett be.
Súlyos beteg Király Gábor és Dárdai Pál volt csapattársa, az életéért küzd a Hertha legendája
Továbbra is ő az Aalesund edzője.
Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért
Vezetőedzőként vereséggel debütált a Real Madrid kispadján, de nem fél a kudarctól Alvaro Arbeloa.
Egy lépéssel közelebb Tóth Alex távozása? A Fradi véglegesítette BL-győztes futballistáját
Volt visszaút a brémai lejtmenetből.
Varga Barnabás egykori klubtársa gyönyörű és röhejes góllal okozta a Real Madrid vesztét
Jefté Betancor 23 évesen abba akarta hagyni a futballt, 32 évesen megfricskázta a világ legértékesebb futballklubját.
Nem csalás, nem ámítás, Milák Kristófot látták úszni a Duna Arénában, és még köszönt is
Kétszeres olimpiai bajnokunk egyelőre 45 perceket „úszkál”, de még van három hónapja.
Bulvár
Rendkívüli rendelet, ingyenesen osztogatja ezt az állam: március 15-ig kérheted
A hideg időre hivatkozva lépett hatályba a kormányrendelet.
Újra megyék lesznek a vármegyékből, itt a rendkívüli terv, ekkor változhat meg minden azonnal?
Egyre több jel utal arra, hogy a politikai térkép átrendeződésével a magyar közigazgatás egyik legvitatottabb szimbolikus újítása is a múlté válhat.
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
A volt pénzügyminiszter, közgazdász, egyetemi tanár a január 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 90. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Pod
Debreceni milliárdos Sulyok Tamásnak: „szégyellje magát!”
Felföldi József nyílt levélben üzent az államfőnek.
Megkeresést kapott Rónai Egon, még a választások előtt megvalósulhat egy komoly vita
Potenciális időpont is felmerült.
5 étel, ami hasnyálmirigyrákot okozhat, és szinte naponta eszel belőle
A hasnyálmirigy az egyik legfontosabb egyensúlyt igénylő szervünk: vércukorszintet szabályoz, emésztést segít, és hormonális folyamatokban is részt vesz. Bár sokan ritkán gondolunk rá, a mindennapi étkezési szok
Új tervvel állt elő Orbán Viktor a választások előtt, már nem konzultál
Petíció elindítását jelentette be a kormányfő a „brüsszeli háborús terv” finanszírozása ellen a Facebook-oldalára feltöltött szerdai videójában.
Iszonyatos dolgot találtak a Magyarországon lehullott hóban, valami nagyon nem stimmel
A hó tisztának látszik, mégis olyan dolgot fedeztek fel benne, amit tanácsosabb lenne elkerülni. Ami kiderült, sokakat óvatosságra int.
Kiszivárgott a brüsszeli haditerv, titokban befagyasztották a magyar aktákat, kiderült, mire vár valójában Ursula von der Leyen
Olyan titkos haditerv szivárgott ki az Európai Bizottság folyosóiról, ami fenekestül felforgathatja az áprilisi választásokat.
Megindultak a katonák Grönlandra
Több európai ország – köztük Franciaország, Németország, Svédország és Norvégia – katonái indultak Grönlandra a Dániához tartozó sziget biztonságának megerősítése céljából csütörtökön induló, Arct
Ónos eső és extrém hideg jön: a hétvégén jön a java
Nem enyhül a szokatlanul zord idő.
Brüsszel aggódik, Orbán számol: épp a választások előtt nyílhat meg az uniós pénzcsap
A Magyarországnak folyósítandó védelmi pénzekről vitázik pár nap múlva az Európai Parlament. Az uniós képviselők egy része attól tart, hogy a választások előtt érkező pénzt Orbán Viktor felhasználhatja a ka
blogmorzsák
Mérgek nyomában
Ha túl sok a méreganyag, a testünk jelzéseket küld. Érdemes ezeket időben felismerni!
Mensi-túlélőkalauz
Így enyhítsd a tüneteket!

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






