Egy ismeretlen vádolja a pécsi püspököt - Bonyolódik az ügy
Legalább negyven bűncselekménnyel, köztük pénzügyi, okirat-hamisítási és szexuális ügyekkel gyanúsította meg egy ismeretlen Mayer Mihály pécsi püspököt, valamint az egyházmegye tulajdonában lévő Fény Kft. ügyvezetőjét, Wolf Gyulát.
Frissítve (2010.10.27.)
Nyomozást rendel el az ügyészség ismeretlen tettes ellen a Pécsi Egyházmegyét érintő, kedden nyilvánosságra került feljelentéssel összefüggésben. "Az ügyészség szerint szükséges a feljelentésben foglaltak tisztázása" - indokolta a döntést Petréteiné Malomsoki Csilla, a Baranya Megyei Főügyészség helyettes vezetője szerdán. Az Index.hu. kedden azt írta, hogy bűncselekményekkel, köztük pénzügyi, okirat-hamisítási és szexuális ügyekkel gyanúsította meg egy ismeretlen Mayer Mihály pécsi püspököt, valamint az egyházmegye tulajdonában lévő Fény Kft. ügyvezetőjét, Wolf Gyulát.
Az index.hu-portálon megjelent cikk után, a következő közleményt adta ki a Pécsi Egyházmegye Kommunikációs Irodája: „A hatályos jogrendünk bárki számára lehetővé teszi, hogy feljelentéssel forduljon a hatóságokhoz. Jogrendünk azonban szabályozza azt is, hogy az alaptalan feljelentőkkel szemben hamis vád, hatóságok félrevezetése, továbbá hamis tanúzás miatt folytatódjék a bűnvádi eljárás. A Pécsi Egyházmegye vezetése bűncselekményt nem követett el, ezért már most bejelentjük, hogy az esetleges büntető eljárás természetszerű megszüntetése esetén a bejelentőkkel szemben – amennyiben végre ismertté válik személyük – a büntetőjog eszközeivel fel fogunk lépni.”
Az előzmények
Baranya főügyész-helyettese megerősítette a feljelentést, azonban annak tartalmáról csak szerdán ad bővebb tájékoztatást Petréteiné Malomsoki Csilla. Az MR1 Kossuth Rádió "Krónika" című műsora úgy tudja, hogy ismeretlen személy gazdasági és pénzügyi visszaélések, továbbá más, egyebek mellett nemi bűncselekmények miatt kéri a nyomozás elrendelését Mayer Mihály megyés püspök és a volt gazdasági igazgatója, Wolf Gyula ellen. Különféle írásos bizonyítékokkal, és egy állítólagos homoszexuális zaklatásról tett tanúvallomással is alátámasztja.
| Mayer Mihály hölgykoszorúban tevegel valahol a Közel-keleten (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
Az MR1 a súlyos vádakkal kapcsolatban megkereste az érintetteket is, de egyiküket sem érték el. Mayer püspök Indiában tartózkodik. A pécsi egyházmegye szóvivője azonban kedd este cáfolta, hogy bűncselekményt követtek volna el. Az esetleges büntetőeljárás természetszerű megszüntetése esetén a bejelentőkkel szemben jogi lépéseket tesznek, amennyiben személyük ismertté válik – közölte Fazekas Orsolya.
| Mayer Mihály egy baráti koccintáson (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
A püspökséggel legutóbb a múlt hónapban foglalkozott intenzíven a sajtó, amikor az Egyházfórum című folyóirat főszerkesztője, Wildmann János adta hírül, hogy a püspöki iroda vezetőjét és a gazdasági igazgatót a Szentszék által visszaélések miatt indított vizsgálat eredményeként mentették fel, de ezt az egyházmegye visszautasította.
Pedofília és gazdasági ... klikk a cikkre!
Figyelemelterelés a pedofil ügyről... klikk a cikkre!
MTI/MR1 Kossuth Rádió/PNL
hírek innen, onnan
Gyenge mozis bevétel után streamingre váltott a Mortal Kombat II
A Mortal Kombat II csalódást keltő mozis bevétel után digitálisan keres új közönséget.
Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól
Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi...
Spielberg ismét betalált, nagyot megy az új idegenes filmje
A leleplezés napja 44 millió dolláros hétvégével Spielberg legerősebb nyitását hozhatja 2008 óta.
Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta
Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.
A rendeletet elfogadták. 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek.
A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a...
Fontos határidőre figyelmeztet a Belügyminisztérium: rengeteg magyar érint, akinek ilyen okmánya van
Nem érkezik külön értesítés, ezért is érdemes odafigyelni.
Itt a nagy bejelentés, már a McDonald’s is elkezdte a mesterséges intelligencia használatát
Mutatjuk, pontosan hogyan használják majd
Méhek nélkül rendesen pofára eshet az emberiség
Az összes élelmiszer harmadát a méhek közreműködésével állítjuk elő, ha eltűnnének ezek a beporzók, nem csak a méznek inthetnénk...
Jöhet a nagy változás az autóknál: új féklámpát tehet kötelezővé az Európai Unió
Jelentős közlekedésbiztonsági újítás előtt állhat Európa.
Az Univerzum közbelép: ennek a 3 csillagjegynek gyökeresen megváltozik az élete júniusban
Most júniusban számos erőteljes bolygómozgás – köztük a Jupiter és a Vénusz Rákba lépése, valamint a Mars Ikrekbeli tranzitja –...
Rekord USDC-utalás: 4,4 milliárd dollár mozdult meg a HyperEVM-en
Történelmi méretű stabilcoin-tranzakció rázta fel a kriptopiacot: a Circle közel 4,4 milliárd dollárnyi USDC-t mozgatott át egyetlen...
Ráfizettek a lusta svájciak, Katar a 95. percben egyenlített, az 1-1-es döntetlen a foci-vb eddigi legnagyobb meglepetése
Az olajválogatott megszerezte története első világbajnoki pontját, a B csoportban mind a négy csapat teljesen egyformán áll.
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Bulvár
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.
A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek
Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.
Hadüzenettel felérő beszólást kapott Vidnyánszky Atila, ő lesz a következő áldozata a kormányváltásnak?
Kemény üzenetet kapott Vidnyánszky Attila.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






