Egyedül az okos város fenntartható
ÖPE-sajtóközlemény
Ha a család eladósodik, először áttekinti, hol folyt el a pénz, majd végiggondolja, mit lehet tenni a bevételek növelésére. Az Összefogás Pécsért Egyesület ugyanezt gondolja a városüzemeltetésről, amellyel kapcsolatban javaslatokat is tesz.
Hiába fog esetleg a kormány segíteni a városon, az eladósodottság újratermelődik, ha minden ugyanígy megy tovább, ezért kell radikálisan új működési modellre átállítani Pécs városüzemeltetését. Az ÖPE határozott véleménye, hogy – amint az látható volt – korábban az MSZP, és most a Fidesz sem tudta meglépni a városüzemeltetés fenntarthatóságához szükséges intézkedéseket, mert azt nem a „pénztárcához igazította”. A legutóbbi közgyűlésen kiderült, a Biokom nem tud megbirkózni a rá bízott feladatokkal, mert a tevékenységeihez képest jelentős mértékben alulfinanszírozott – mondta Kővári János, az ÖPE városi képviselője.
A sajtóközleményben leírják, „az egyébként szakmai vezetésében jól működő városi tulajdonú társaság az elmúlt években olyan jelentős feladatokat kapott, mint a közterületek kezelése, vagy a közösségi közlekedés, miközben a szakmai profiljától, a hulladékkezeléstől elszakította az állam. Ezért is kért az elmúlt közgyűlésen támogatást, miközben az is látható, a feladataihoz és az elfogadott éves költségvetéséhez képest mintegy másfél milliárd forintos többlet bevételre van szüksége, hogy el tudja látni a feladatait.
Az Összefogás Pécsért Egyesület azonban konkrét megoldási javaslatokat tesz”.
Közösségi közlekedés
Az állami költségvetésben, minden évben szereplő, a városi közlekedésre jóváhagyott mintegy 35 milliárd forint 90 %-át a Budapesti Közlekedési Vállalat kapja, a maradékon pedig 5 vidéki társaság osztozhat. Pécs információink szerint 650 millió forintot kap. Ez az összeg arra sem elegendő, hogy az állam által rögzített kedvezményeket ellensúlyozza, azaz a nyugdíjasok és diákok bérletének árkompenzációját nem tudja teljesen egészében kiegészíteni. A jelenlegi támogatás a kedvezményes bérletek költségének jó, ha a felét éri el.
Mindezekért az ÖPE haladéktalanul felszólítja Pécs polgármesterét, kezdjen azonnali tárgyalásokat a kormánnyal ennek a támogatási összegnek az emeléséért. Elképesztően tartjuk, hogy 1,5 millió budapesti lakosra a teljes költségvetési támogatás 90%-a jut, míg az 5 vidéki nagyváros mintegy 1,2 millió lakosára csupán 10%!
| Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület elnöke |
További probléma ezen a területen, hogy a bliccelők közel egy milliárd forinttal tartoznak a társaságnak. Az ÖPE véleménye, hogy smart technológiával megelőzhető lenne ez a jelentős kinnlevőség. Ugyanígy elkerülhető lett volna a társaságot terhelő jelenlegi hitelállomány, ha nem banki hitelből vásárolnak használt, elsősorban szóló buszokat. Az ÖPE megoldási javaslata, hogy a használt, jelenlegi buszokat el kell adni, amelyből visszafizethető a felvett hitel, ezzel párhuzamosan a Modern Városok Program segítségével elektromos buszokat kell vásárolni, amelyek üzemanyagigénye a jelenlegi 1/10-ed része.
Ezekkel a lépésekkel fenntartható pályára lehet állítani a közösségi közlekedést.
Közterek, közutak
Évről évre közel fél milliárd forint hiányzik ezen a területen. Az ÖPE álláspontja, hogy csökkenteni kell a város által fenntartott közterek méretét, mégpedig oly’ módon, hogy át kell adni helyi közösségeknek használatra, fenntartásra. Így a társasházak, egyházak, helyi közösségek, civil szervezetek, vagy éppen vállalkozások tulajdonosi szemlélettel gondoznák és fejlesztenék a nekik átadott területeket. Véleményünk szerint ezzel a helyi közösségek életminőségének javításához is hozzá lehet járulni.
Forrás: Összefogás Pécsért Egyesület
hírek innen, onnan
Svájc népszavazáson elutasította, hogy korlátozzák az ország lakóinak a számát
A cél lényegében a bevándorlás korlátozása volt.
Frissült a radnaimark.hu, Magyar Péter leleplezte, hogy mi történt
Örülök, hogy az Index, az Origo, az ATV és a Blikk gondolkodás nélkül rárepült a mai csalira… - írta a miniszterelnök.
Donald Trump ajánlatott tett Vlagyimir Putyinnak a 80. születésnapján
Donald Trump amerikai elnök közölte orosz hivatali partnerével, hogy a harcok beszüntetése érdekében kész befolyást gyakorolni mind az...
Megtelt tartalommal a radnaimark.hu
A Tisza vezetésének lejáratását beharangozó képből is szarkasztikus videó lett.
Megszólalt a Magyar Nemzeti Levéltár leváltott főigazgatója, méltánytalannak tartja, hogy kirúgták
Szabó Csaba szerint az nem befolyásolta a munkáját, hogy a tagja egy DPK-nak.
Károly király rajongója durván megszegte a protokollt, az uralkodó válaszára senki sem számított
Károly király a napokban egy hivatalos látogatáson vett részt, ahol az egyik jelenlévő finoman szólva nem vette figyelembe a címével...
Arnold Schwarzenegger a Szent István-bazilikánál járt - Kitalálja, milyen járművel érkezett?
Arnold Schwarzenegger újra Budapesten tűnt fel, legutóbb a Szent István-bazilika előtti téren pózolt. A világhírű filmcsillag láthatóan...
"Ez az edzés felér 100 kemóval." - Rubint Réka az Arénában tartott órát, két héttel a műtéte után
Családi munkamegosztásban tartott órát Rubint Réka a Papp László Arénában vasárnap délután. Az X Smart Sport Expo programjában...
Magyar Péter: "Miért tagadták le? Miért hazudtak bele a magyarok szemébe?"
Kőkemény kérdések.
Így tárold a málnát és cseresznyét, hogy sokáig frissek maradjanak
Ahhoz, hogy hosszú távon is élvezhessük zamatukat, fontos, hogy megfelelően tároljuk ezeket az érzékeny gyümölcsöket.
Nem csillapodnak a kedélyek Szoboszlai Dominik körül, Kiszel Tünde nagyon kihúzta a gyufát
Újabb internetes hullámra ült fel Kiszel Tünde, aki ezúttal a napok óta a közösségi médiát uraló Szoboszlai Dominik-mémeket gondolta...
Sport
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Beindult az őrület a futball-vb-n, három meccsen is komoly meglepetés született
Az esélyesek pontokat buktak.
Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban
A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.
Eladását kérte a Liverpool FC csillaga, nem kíváncsi Andoni Iraolára
Jelezte a klubvezetésnek, hogy a nyáron szeretne új csapatot találni.
Szoboszlai Dominik könnyek között tűnt fel Mexikóban
Mexikóváros utcáin kapták lencsevégre a jelenetet.
Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta
Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.
Összejön az álomigazolás a Manchester Unitednek, már zajlik az orvosi vizsgálat
A játékos jelenleg is a vb-n szerepel.
Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért
Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.
Máris bukott a világbajnokság főesélyese, Szoboszlai haverja kevés volt a brazil sikerhez
A Real Madrid sztárja igyekezett, de egy Vinícius még nem csinál nyarat.
El kellett takarni valamit a foci vb alatt a stadionokban a közvetítés alatt, kijátszották a szabályt
A világbajnokságon új szabályok léptek életbe, különös módon történik a végrehajtásuk.
Bulvár
Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj
Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.
Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal
Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.
A borravaló-őrület elérte a csúcspontját, egy elvitelre kért étel kifizetése után az étterem felhívta a vendéget
Kitálalt a férfi a vendéglátóhely felháborító akciójáról.
A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba
Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog
A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket
Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.
„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól
Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.
Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok
Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.
Megérkezett a NASA riasztása, ijesztő fordulatot vesz a nyár Európa közepén, Magyarországon is
Az El Nino rálépett a gázpedálra, hetekig tartó hőhullám érkezik fölénk.
Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak
A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.
Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét
A Fidesz egykori képviselője, aki a választás óta több ízben éles kritikát fogalmazott meg a pártjával kapcsolatban, most a tisztújító kongresszus lebonyolítását is kritikával illette, és elmondta: az Orbán „
Navracsics Tibor: Nem jó hír, hogy ez a kongresszus biztosan nem az áttörés kongresszusa volt
Az egykori miniszter megfogalmazta, szerinte mik voltak a kongresszus pozitívumai, ezek között nem említette azt, hogy ismét Orbánt választották a Fidesz elnökévé.
Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok
Orosz katonai szakértő szerint hamarosan újabb nagy csapás érheti Ukrajnát, és azt is elárulta, mely célpontok fájnának Kijevnek. A Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok be

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






