Egyetlen diákja maradt egy fukusimai iskolának
Az áprilisban kezdődött 2013-as tanévre egyetlen diák maradt egy fukusimai általános iskolában, az intézményben azonban - ha nem is a megszokott módon - folytatódott a tanítás.
A Fukusima városa melletti Omami általános iskolában korábban 41 gyerek tanult. A területre 2011 márciusában lesújtott földrengés és cunami, valamint az azt követő atomerőmű-baleset következtében azonban a diákság létszáma jelentősen megcsappant: 2012-ben már csak tízen jártak az Omamiba, azóta pedig közülük heten középiskolában, ketten pedig más általános iskolákban folytatták tanulmányaikat - írta az Aszahi Simbun japán napilap.
Az iskola utolsó diákja a 11 éves Szató Takasi, aki a furcsa helyzet ellenére a korábban megszokottakhoz hasonlóan minden reggel fél nyolckor érkezik az iskolába, ahol tanára és az igazgatóhelyettes köszöntik. Szató felölti egyenruháját, majd a reggeli tornát követően megkezdi a tanulást az üres osztálytermek és kihalt folyosók között.
A 2011-es erőműbaleset óta 19 ezer fővel csökkent a Fukusima prefektúrában tanuló általános iskolások száma, a magas sugárzás miatt ugyanis családok ezrei hagyták ott - vagy kényszerültek otthagyni - a régiót. Korábban az Omami általános iskola is veszélyes területnek számított, ám mostanra óránkénti 0,3 mikrosievertre csökkent a sugárzás mértéke (ez az átlagos budapesti háttérsugárzás mintegy háromszorosa).
"Egy hét alatt hozzászoktam" - mondta Szató a lapnak az osztálytársak hiányával kapcsolatban. A diák elmondása szerint megígérte magának: nem mondja azt, hogy magányos - tanára szerint ugyanakkor láthatóan megviseli a helyzet a gyereket.
Szató egyedül tanul tanárával egy 60 négyzetméteres osztályteremben, ebédtársaságát pedig az iskola négy felnőtt alkalmazottja adja. A diák olyannyira ragaszkodik a korábbi szokások fenntartásához, hogy a tanórák után a hangosbeszélőn minden nap bejelenti a takarítás megkezdését, majd felmossa a termet, és dolga végeztével a hangosbeszélőn megköszöni a munkát az üres iskolának (Japánban a diákok takarítják az iskolákat).
Az iskola igazgatója és egyetlen tanára elmondásuk szerint próbálnak mindent megtenni azért, hogy Szató minél több emberrel találkozzon. Többek között elintézték, hogy a helyi atlétikai fesztiválon is indulhasson az egyfős iskola, osztálytársakat azonban nem tudnak keríteni a diáknak.
Az egyedül maradt diákot a környékbeliek is támogatják: Omami kerület lakói márciusban 300 ezer jent (685 ezer forint) adományoztak Szató taníttatására. Az iskola napjai ennek ellenére is meg vannak számlálva, a hatodik osztályos Szató ugyanis jövő márciusban befejezi általános iskolai tanulmányait.
hírek innen, onnan
Meghibásodott az orosz műhold, hullócsillag lett belőle
Az oroszok már tesztelik a saját műholdas internetüket, de egyelőre nem problémamentes az indulás.
Az ex-megafonos Szűcs Gábor is talált hibát a Szuverenitásvédelmi Hivatal munkájában
A parlamenti képviselővé avanzsált fideszes influenszer szerint nem volt elég kemény Lánczi Tamás hivatala.
Ezek most a magyarok kedvenc autói: letarolta a hazai piacot az új slágermodell, csúnyán visszaesett a Suzuki
11 518 személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon 2025 májusában, ami 5,6 százalékos éves növekedést jelent
Eszméletlen tempóban fegyverkezik a világ: az Egyesült Államok egymaga többet költött, mint a többi atomhatalom együttvéve
A világ kilenc nukleáris fegyverrel rendelkező állama 19 százalékkal növelte nukleáris arzenáljára fordított kiadásait 2025-ben -...
Medve sebesített meg három turistát egy nap alatt – mindannyian alapvető szabályokat szegtek meg
Egyetlen napon három turistára is rátámadt a medve Erdélyben. Utólag kiderült, mindannyian figyelmen kívül hagyták az alapvető...
Karácsony Gergely: A jövő héten fizetésképtelenné válik a Fővárosi Önkormányzat
A főpolgármester egy szakmai fórumon számolt be a helyzetről.
Mindössze két dolog maradt, amin nem hajlandóak spórolni az európaiak vásárlók
Két év alatt 49-ről 56 százalékra nőtt a pesszimisták aránya.
Meg kell-e emelni a dolgozó bérét a gyermekgondozási szabadság után?
A válasz attól függ, hogy a munkakörben, vagy a cégnél volt-e béremelés.
Vitézy Dávid: Két nappal a választások előtt Lázár Jánosék még kiutaltak 94,3 milliárd forintot a mohácsi hídra
A miniszter arról számolt be, hogyan lett 451 milliárd forint a Duna-híd beruházása.
Szerkezeti hiba miatt visszabontják az új mohácsi híd egyik betonelemét
Az úgynevezett fészkes betont a kivitelező fekete paravánnal takarta el a kíváncsi szemek elől, mint írták, azért, hogy ne szóródjon...
Árverés – Nem akárhogyan támogathatjuk a Kék Golyó utca légkondicionálását
Kortárs művészek alotásai és neves sportolók, csapatok relikviái kerülnek kalapács alá a Megyünk tovább Előre Alapítvány...
Meghalt Nógrád vármegye egykori rendőrfőkapitánya: így búcsúznak tőle a kollégái
Gyászol a rendőrség: 72 éves korában elhunyt dr. Rafael Károly nyugállományú rendőr dandártábornok, Nógrád vármegye...
Sport
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön
Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






