Egyetlen túlélő, hét halott Szentesen
Árvízi védekezésről hajtott hazafelé egy rendőröket szállító busz, amikor egy mikrobusszal karambolozott.
A baleset a 45-ös főúton történt Szentes és Kunszentmárton között. A rendőröket szállító buszban 37-en utaztak, Borsodból szállították őket haza, ahol az árvízi védekezésben vettek részt. A mikrobuszban hét török és román állampolgárságú személy ült.
Eddig tisztázatlan okból a mikrobusz áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol frontálisan ütközött a busszal - tájékoztatta az fn.hu-t Pál János, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A kisbusz utasai közül hatan a helyszín életüket vesztették, egy személy pedig a mentőhelikopteren, a kórházba szállítás közben hunyt el. A rendőrök közül hatan szenvedtek kisebb sérüléseket - tette hozzá az alezredes.
Az utat a műszaki mentés és a helyszínelés idejére, legalább két órára teljes szélességében lezárták – közölte a szóvivő.
Megkezdődött a halottszemle a helyszínen
Megkezdődött a halottszemle a baleset helyszínén Szentes és Kunszentmárton között - jelentette az MTI tudósítója szerda este a helyszínről. A karambolban 7 ember meghalt, 11 megsérült.
A 45-ös főút lezárása várhatóan este tíz óráig tart, a forgalmat Szarvas felé terelik el.
Pál János, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője korábban az MTI-nek elmondta: a rendőrök a borsodi árvízi védekezést követően hazafelé tartottak a busszal, amikor frontálisan az autóbuszba rohant egy mikrobusz. A baleset a 45-ös főút 13-as kilométerszelvényében történt.
A buszon utazó 37 rendőr közül tízen sérültek meg, ketten súlyosan, a többiek könnyebben.
A rendőröket, akik öt napon át vettek részt az árvízi védekezésben, rendőrségi busz szállította tovább Szegedre. A sérült rendőröket kórházba szállították, a többieket bevitték a hódmezővásárhelyi, illetve a szegedi kapitányságra, ahol pszichológusok foglalkoznak velük.
A helyszínről a szentesi kórházba kilenc sérültet szállítottak, közülük két ember sérülése súlyos - mondta Gyenes Ágota, a kórház orvos igazgatója az MTI-nek. Tájékoztatása szerint a súlyos sérültek egyike nyílt alkartörést szenvedett, őt Szegedre szállítják tovább műtétre, a másik embernek eltört az orrcsontja, neki nincs szüksége műtétre. A többiek könnyű sérüléseket - zúzódásokat, kisebb vágásokat - szenvedtek, őket ellátták.
Az MTI úgy tudja, hogy a baleset körülményeit a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.
Forrás: fn.hu
hírek innen, onnan
Hogy került a víz mélyére egy 85 éves autó?
A tengeri régészek egyáltalán nem számítottak arra, hogy egy öreg Fordot találnak a Csendes-óceán fenekén.
Drámai hajnal Győrben: 40 embernek kellett elhagynia egy égő panelházat
Tűz ütött ki csütörtök hajnalban egy győri panelház harmadik emeleti lakásának erkélyén.
Hatalmas döntést hozott az ukrán kormány: csúcstechnológiás ukrán fegyverek özöne jöhet
Ukrajna kormánya jóváhagyta a fegyverexport első átlátható szabályozási keretrendszerét, jelentette be Mihajlo Fedorov védelmi miniszter.
Györgyi Anna drámai vallomása a szorongásáról és az édesapja haláláról – Fájó pont a Mi kis falunk sztárjának születésnapján
Györgyi Anna csütörtökön ünnepli az 59. születésnapját, ám mint mondja, egyáltalán nem érzi magát ennyi idősnek. A Jászai...
Nagy fordulat az időjárásban: mutatjuk, hol lesz napsütés és hol jönnek a zivatarok
Csütörtökön nyugat, északnyugat felől felszakadozik a felhőzet, így az ország nyugati felén egyre több napsütés várható. Ezzel...
Busszal karambolozott egy autó Sopronban, a sofőr elmenekült a helyszínről
Az autó fennakadt egy kerítésen.
Világszerte nyomás alatt az AI- és chiprészvények
Újra az AI és chip sztori mozgatja a tőzsdéket, eladói nyomás alá kerültek az ázsiai részvénypiacok, élén a dél-koreai tőzsdével,...
Hiába volt kiemelt beruházás, nem épül meg az MCC új központja
A felelős gazdálkodásra hivatkozva döntött úgy a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kuratóriuma, hogy nem épül meg a Gellért-hegy alatti...
Megszólalt a nő, akitől 49 milliót csalt ki a társkeresős szerelme, és emiatt hónapokra hajléktalan lett
A hatvanas éveiben járó Melinda a családi háza eladásából származó teljes összeget átadta egy férfinak, akit egy társkeresőn ismert...
Magyar Péter felmentette a Nemzeti Információs Központ főigazgatóját
Végleg lezárult a titkosszolgálati vezetők cseréje: Magyar Péter miniszterelnök felmentette tisztségéből Hatala Annát, a Nemzeti...
Fordulat az időjárásban – ezt hozza a hidegfront csütörtökön Magyarországra
A hidegfront átvonulásával csütörtökön fokozatosan javul az idő Magyarország nagy részén, ugyanakkor az ország keleti felében még...
444: a belvárosi fideszes önkormányzat eladott két lakást, amit a vevők aztán sokszoros áron hirdettek
Amikor a lap kérdezősködni kezdett, a hirdetések eltűntek.
Sport
Itt a foci-vb legnagyobb fordítása: Belgium egy gyakorlatilag elveszített meccsen jutott tovább
Belgium a vb legfordulatosabb meccse után ment tovább a 16 közé.
Székesfehérvár polgármestere bejelentette, új tulajdonosa van a Videotonnak
A vételár is ismert.
Egymás után dőlnek ki az óriások a foci-vb-n, újabb sokkoló éjszakán vannak túl a szurkolók
Egyetlen éjszaka alatt teljesen átrajzolódott a világbajnokság erősorrendje.
Amíg te aludtál, Mbappé rekordokat döntött a futball-vb-n
Ismét szenzációsan futballozott a franciák csapatkapitánya.
Jön a kieséses szakasz rangadója és a spanyolok is pályán – Itt a foci-vb mai programja
Tovább folytatódik a futball-világbajnokság. Mutatjuk a mai programot.
Otthagyta a Ferencvárost a klub második legdrágább labdarúgója
Távozása a keret piaci értéke szempontjából is komoly veszteség.
5 játékos, akiben hatalmasat csalódtunk a foci-vb-n
Mármint a játékában.
Borbély Balázs egyik kedvenc játékosát szerezte meg a Ferencváros
Régóta ismerik egymást.
Pierluigi Collina elmagyarázta, miért volt szabálytalan a németek hosszabbításban szerzett gólja
A vesztes csapat megharagudott a videóbíróra.
Foci-vb: Anglia bajban volt, majd jött Harry Kane
Anglia bejutott a nyolcaddöntőbe a világbajnokságon, miután kiejtette a Kongói Demokratikus Köztársaságot.
Ebbe a csapatba igazolhat Virgil van Dijk, a Liverpool FC ikonja
Elkezdődtek a puhatolózó tárgyalások.
Ismét kiszórtak egy játékost a vb-n, mert eltakarta a száját
Másodszor alkalmazták a vb-n a Prestianni-szabályt.
Bulvár
Brutális felhőszakadások mossák el a kánikulát szerdán: itt csaphatnak le a legkegyetlenebb viharok
Minden vármegyére kiadták a riasztást!
Ledobta a bombát a TV2, ebbe a bejelentésbe az egész ország beleremeg
Nem akárki csatlakozik a TV2-höz.
Ebben a pillanatban jött az elsöprő hír Ruff Bálintról: mindenki csak pislog, annyira komoly, ami történik
Itt a Kormányhatározat.
Magyar Péter óriási közlést tett ebben a percben. Ez rendkívüli, nem hisznek a szemüknek a magyarok
Most derült fény erre, pár pillanattal ezelőtt.
Azonnali hatállyal leválthatják Sulyok Tamást: közzétette a drámai segélykiáltást a Sándor-palota
Közzétette hivatalos oldalán a Sándor-palota azt az indítványt, amelyben Sulyok Tamás a közjogi méltóságok elmozdítása miatt aggódik az Alkotmánybíróságnak címezve.
Keleten fokozódik a helyzet, drámai hangulat Budapest és Kijev között, Magyar Péter felszólalt
Újabb vitás pont jelenhet meg Magyarország és Ukrajna viszonyában az Európai Bizottság egyik friss javaslata kapcsán.
Ennyivel emelkedik csütörtökön a benzin ára: a gázolajé is változni fog
Ilyen üzemanyagárak várhatók július 2-án.
Késnek a hőzivatarok, de komoly esőzés fenyegeti 5 vármegyénket egészen péntekig - Időjárás-előrejelzés
Csütörtökön már lehűlés, de egyelőre késnek a nagy kiterjedésű zivatarok.
Újabb 160 milliárdos közpénzesőre bukkantak
A Transparency International Magyarország szerint az Orbán-kormány törvénytelenül döntött a pénz odaítéléséről.
Kepes András egyetlen mondattal magyarázta meg az Orbán-kormány bukását
Kepes András a Forbes magazinnak adott interjúban egy tanulatlan, de bölcs ismerősének mondását idézte a Kádár-rendszer végéről, hogy leírja a kormányváltás okait.
3 csillagjegy, akire hamarosan gazdagság és siker vár
Bár az asztrológia szerint ezekre a csillagjegyekre most különösen kedvező energiák hatnak, a sikerhez továbbra is szükség lesz tudatos döntésekre és kitartó munkára.
Itt a zivatartérkép: hamarosan leszakad az ég, jégeső is eshet
Ebben az országrészben kezdődik az égszakadás.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






