Ezt olvasta már?

0

Egygólos vereséget szenvedett a Pécs

NB II-es labdarúgócsapatunktól egy szabályos gólt vettek el a hajrában, így végül pont nélkül maradtunk Dorogon.

A 2022-es év utolsó előtti bajnoki mérkőzésén NB II-es labdarúgócsapatunk a Dorogi FC vendégeként lépett pályára a Merkantil Bank Liga 19. fordulójában. A hazaiak a sereghajtó, míg együttesünk egyedüli veretlenként a tabella 2. helyéről várhatta a vasárnap délutáni összecsapást. Letöltve egy meccses eltiltását ismét a kispadon foglalhatott helyet Weitner Ádám vezetőedzőnk, aki ezúttal a Helesfay – Svedyuk, Rácz, Szeles, Hadaró – Terbe – Gera, Kesztyűs, Nikitscher, Harsányi – Tóth-Gábor kezdő összeállításban küldte pályára a csapatot. Futó és Kovács továbbra sem volt bevethető, míg a legutóbb ötödik sárgáját begyűjtő Katona is hiányzott, valamint a kisebb combsérüléssel bajlódó Kocsis ezúttal a társak mellett a kispadon kapott helyet.

A mérkőzést a tiszta fehér szerelésben kezdtük, az első negyedóra egyenlő erők küzdelmével telt, mindkét fél támadószellemben játszott, igyekezve hamar megszerezni a vezetést jelentő gólt. A 18. percben Szedlár beadása ment el a kapunk előtt, két minutummal később pedig Szalai lövése egy közbelépő védőről pattant szögletre. A betömörülő hazai védelem ellen beívelt labdákkal próbálkoztunk. A 23. percben egy balról érkező játékszert a kapu előtt Tóth-Gábor csúszatott tovább, ami így lett jó a tizenhatoson belül Gerának, akinek közeli bólintását azonban blokkolni tudták. A 30. percben Tóth-Gábor kissé jobbról, 17-ről lőhetett, ám kísérlete elszállt a bal kapufa mellett, valamivel utána Hadaró 18-ről, jobbról leadott lökete szállt el dorogi kapu felett.

A 35. percben Szerencsit ugratták ki középen ziccerben, a támadó közeli lövését Helesfay hatalmas bravúrral, lábbal hárította. A 36. percben azonban már megszerezte a vezetést a bennmaradásért küzdő Dorog. Szedlár védőjét megelőzve jobbról kapura tört, majd a jól helyezkedő Helesfay mellett 10-ről a hosszúba lőtt, 1-0. A 40. minutumban Tóth-Gábor terült el gyanús körülmények között a házigazdák jobb kapufája előtt, a játékvezető azonban nem látta szabálytalannak az esetet. A 45. percben Harsányi ívelt kapura egy baloldali szabadrúgást, a labda felpattant a tizenegyes pont magasságában, Boros kapus pedig felszedte a játékszert. A szünetig nem sikerült ledolgoznunk hátrányunkat, egygólos dorogi előnnyel ért véget az első félidő.

A fordulást követően nem történt csere, változatlan összeállításban folytatták a csapatok a találkozót. Nagy erőket mozgósítottunk az egyenlítés érdekében, az 52. percben Kesztyűs lőtt 14-ről, a kapu bal felébe tartó labdáját azonban Borsos hatalmasat nyújtózva a léc fölé tudta tolni. A 66. percben Harsányi készítette le a labdát Svedyuknak, aki jobbról a felső sarok fölé lőtt. Ezt követően a támadójáték frissítése érdekében kettőscserét hajtottunk végre, Nikitscher és Svedyuk helyett Kocsis, valamint Kónya érkezett. A 70. percben akár nagyobb bajba is kerülhettünk volna, egy bepasszolt labdára a vert helyzetben lévő Helesfay már nem tudott reagálni, a gólvonal előtt egy méterre lévő Barnához került a játékszer, aki elől Szeles becsúszva mentett.

Az utolsó tíz percre újabb két támadót küldött pályára vezetőedzőnk: Hadaró és Gera helyett Hegedűs és Kövesdi állt be csereként. Az ezúttal is szervezetten, s nem egy esetben önfeláldozóan védekező dorogiak ellen nem találtunk ellenszert, pedig a 89. percben a kapuba találtunk. Egy lehulló labdába Harsányi ért bele fejjel, a játékvezető azonban kapustámadás címén érvénytelenítette az egyenlítő gólt… A 91. percben Hegedűs 20-ről célozta meg a bal alsót, Borsos azonban szögletre tolta a labdát. Mindez sajnos azt is jelentette, hogy NB II-es labdarúgócsapatunknak 18 forduló után megszakadt egyedülálló veretlenségi sorozata. Javítás és egyben szezonzárás december 11-én, a Békéscsaba 1912 Előre vendégeként.

 

Merkantil Bank Liga, 19. forduló

Dorog, Buzánszky Jenő Stadion, 400 néző. Vezette: Móri (Horváth, Becséri)

Dorogi FC – PMFC 1-0 (1-0)

Gsz.: Szedlár (36.)

 

Dorogi FC: Borsos – Kárász, Gyurácz, Kovács, Papp – Lénárth – Szerencsi (Vígh, 75.), Sztojka, Barna (Berkó, 92.), Szedlár (Magyari, 75., Paudits, 93.)– Szalai. Vezetőedző: Marián Sluka.

 

PMFC: Helesfay – Svedyuk (Kónya, 67.), Rácz, Szeles, Hadaró (Hegedűs, 81.) – Terbe – Gera (Kövesdi, 81.), Kesztyűs, Nikitscher (Kocsis, 67.), Harsányi – Tóth-Gábor. Vezetőedző: Weitner Ádám.

 

pmfc.hu







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Akár 2 héttel tovább eláll a banán, ha így tárolod – Mutatjuk, mi a trükkje

A banán az egyik legnépszerűbb gyümölcs, ám nagyon gyorsan megbarnul és megpuhul. Néhány egyszerű tárolási praktikával azonban...

4 apró jel, ami elárulja: sokkal nagyobb szükségetek van a párterápiára, mint gondolnátok

Jellemző, hogy jó ideig észre sem vesszük, de a háttérben meghúzódó feszültségek és az elfojtott neheztelések alattomosan formálják...

Mennyit ér, ha naponta 10 percet mozogsz? Meglepő a válasz

Az austini Texasi Egyetem kutatói szerint a meglepően kevés testmozgás is jelentős hatással lehet a szervezetünkre, például az alvásunkra.

Fordulat a Volánbusz-ügyben: Jellinek Dániel házi őrizetbe került, Szivek Norbert letartóztatásban marad

Megszüntette Jellinek Dániel milliárdos üzletember letartóztatását a bíróság, Szivek Norbertnek azonban további három hónapig...

A nő, akinek letartóztatása világszerte címlapokra került: Angela Davis nem félt szembeszállni az igazságtalan rendszerrel

Tizenhat hónapot töltött ártatlanul börtönben, hogy később a világ egyik legismertebb emberi jogi aktivistájává váljon. Angela Davis...

Vörösfény-maszk: tényleg eltünteti a ráncokat, vagy csak újabb szépségőrület? A bőrgyógyászok elárulták az igazságot

Egyre népszerűbbek a vörösfény-maszkok, de vajon tényleg szebbé teszik a bőrt?

Rendkívüli bejelentéssel állt elő Donald Trump Oroszország kapcsán

Donald Trump nemzeti érdekekre hivatkozva felfüggesztette a Kongresszus által elfogadott újabb oroszellenes csomagot.

Sorra döntötte ki a terelőtáblákat az autós az M1-es autópályán, kiderült mi okozta a pusztítást

Tatabánya közelében a Budapest felé vezető oldalon hajtott munkaterületre egy teherautósofőr. A férfi egy elterelt szakaszon tért le az...

Kettészakad az ország szombaton: nyugaton sütni fog a nap, keleten borongós, esős idő lesz

Szombaton felemás lesz az idő az ország két felében, vasárnap viszont már többfelé kellemes őszi kirándulóidőre lehet számítani. Az...

„Tudtuk, hogy meg fogja ölni” – 6 hazai tragédia, amit talán megelőzhetett volna az isztambuli egyezmény ratifikálása

Évek óta hallgatjuk, hogy az Isztambuli Egyezmény nem egyéb, mint genderideológiával fertőzött brüsszeli gumicsont. Csakhogy miközben a...

0

Sport

Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír

Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.

Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották

Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik

Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.

Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban

A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.

Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga

Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt

Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések

A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt

Bulvár

Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort

Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés

A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.

Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...

Ekkor érkezhet az első hó Magyarországra: már a dátum is megvan

Hamarosan előkerülhetnek a téli kabátok és a hólapátok. Az első hó Magyarországon a mostani előrejelzések szerint november második felében érkezhet.

Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek

Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.

Videón a hajmeresztő ugrás: Métereket zuhant a tömegbe egy srác a budapesti Morrison's 2-ben

Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy népszerű budapesti szórakozóhelyen. Egy fiatal fiú felmászott a korlátra, majd a mélybe vetette magát. Videón a hajmeresztő eset!

Kifakadt az áruházi dolgozó az automata kasszák miatt: „Én csináljam meg helyette az egész bevásárlást?”

Vannak vásárlók, akik gond nélkül használják az önkiszolgáló kasszákat, mások viszont hallani sem akarnak róluk. Egy áruházi dolgozó szerint azonban akadnak olyanok is, akik nem azért kérnek segítséget, mert va

Lebuktatták Németh Balázst, feljelentést tett a minisztérium

Közel húszmilliós vagyoni hátrány miatt indult hatósági eljárás A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium...

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért

A reggeli italok nemcsak a szervezet hidratáltságára lehetnek hatással, hanem a telítettségérzetre és a vércukorszintre is. Mutatjuk, melyik a 10 legjobb reggeli ital a jó vércukorértékekért.

Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz

Lapunknak adta első hosszabb interjúját az áprilisi választás óta Tarlós István, akit a Tisza-kormányról, a Fidesz vereségéről, valamint Karácsony Gergely és a kormány közötti friss megállapodásról is kérdez

Tarlós István szerint komoly szerepe van Orbán Viktornak a korrupcióban

Budapest korábbi főpolgármestere szerint a Fidesznek túlzott önbizalma volt a választási kampányban, Magyar Péter ugyanakkor továbbra is kampányüzemmódban van. Az NVVH-val kapcsolatban pedig több aggá ...

0






0