Ezt olvasta már?

0

Egymilliárd a pécsi "magasház" bontása - képgaléria a 25-ös belsejéről

A pécsi "magasház" vizsgálatait végző Marosterv Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetője szerint egymilliárd forintba is kerülhet az épület bontása és elemeinek, törmelékeinek elszállítása, úgy tűnik azonban, ez az egyetlen esély az üresen álló házzal kapcsolatos probléma megoldására.

"Az elbontással egy másként meg nem oldható probléma oldódik meg. Azok után, hogy nem sikerült olyan projekttel előállni, amely a felújítás és a működtetés gazdaságosságát alátámasztotta volna, nem hiszem, hogy bárkinek lenne más javaslata" - mondta Maros József építőmérnök, statikus az MTI-nek. Hozzátette: a több mint két évtizede kiürített IMS-szerkezetű épületet azzal az igénnyel erősítették meg 2003-ra, hogy lakóházként, kollégiumként, idősek otthonaként, vagy irodaépületként hasznosulhat. A számítások eredménye azonban mindig az volt, hogy a rekonstrukciója és a fenntartása többe kerülne, mintha a helyén egy új épületet emelnének.

A pécsi Magasház belseje 2011. - (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

Az MTI azért kereste meg a szakembert, mert felvetődött, hogy a pécsi önkormányzat lebontatná a "magasházat" és közigazgatási szolgáltató központot építtetne a helyére.

A város közgyűlése május 26-án döntött arról, hogy az önkormányzat külső vállalkozókkal szerződik, melyek megvásárolnák az épületet és a telket, ahol a "magasház" lebontása után irodaépületet és egy szolgáltatóházat építenének.

A irodaépületben a befektetőnek fizetett bérleti díj fejében a városi önkormányzat és a baranyai kormányhivatal egyes szervezeti egységeinek irodái kapnának helyet. Az irodaépület harminc év múlva az önkormányzat tulajdonába kerülne, a szolgáltatóház a vállalkozóé maradna. A bontási munkák még az idén megkezdődnének, a teljes kivitelezés két évig tartana.

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere a közgyűlési határozat napján az MTI-nek azt mondta: ez az első döntés az elképzelés megvalósítására. A részletek még kidolgozására várnak, hiszen a projektnek még nincs költségvetése, nincsenek kiviteli tervei, de ahogy az előkészítés halad, minden nyitott kérdésre választ tudnak adni.

A politikus úgy vélte, az irodaépület és a szolgáltatóház építése jó konstrukciónak tűnik a magasház-probléma megoldására, már csak azért is, mert a hivatalok költözésével felszabaduló ingatlanok hasznosításából befolyó bevételből fedezhetők az új, modern, hatékony energia-felhasználással üzemeltethető irodaépület bérleti díjai.

Maros József azt mondta: számításai szerint a "magasház" bontási munkálataihoz legfeljebb fél évre van szükség, s a bontás a törmelék elszállításával együtt akár egymilliárd forintba is kerülhet. A 25 emeletes, 80 méter magas épület 20 ezer tonnányi vasbetonból épült, ez mintegy 1500 vagonnyi törmeléket jelenthet.

Az építőmérnök szerint a bontást végző cég két lehetőség közül választhat. Az egyik a robbantás, a másik a vasbetonelemek szétszedése és daruval történő leemelése.

Maros József úgy látja: a robbantás veszélyt jelenthet a környező épületekre, ráadásul az a tapasztalat, hogy az építmény összeomlása után egy fele olyan magas, ez esetben egy 40 méteres törmelékhalmaz marad a helyszínen, amelyet hagyományos módszerekkel kell elbontani és elszállítani onnan. Ezért ő úgy véli, hogy a szakemberek nem a robbantásos eljárás mellett döntenek majd.

Az építőmérnök kitért arra is, hogy mivel a "magasház" üres, berendezéseit már korábban elvitték, nem kell nagyobb mennyiségű veszélyes anyaggal számolni. A bontással keletkező építési törmeléket hulladéklerakóban helyezik el, de ez komoly összegbe kerül, ezért érdemes megfontolni a hasznosítását.

Közölte: Nyugat-Európában is sok példa van rá, hogy a bontásból származó vasbetonelemeket őrlőgépekben felőrlik, az acélt mágnessel kiemelik belőlük, a kapott tömöríthető anyagot pedig útépítéseknél, az utak alapozásához felhasználják.

Maros József összességében úgy véli, hogy a pécsi "magasház" különösebb veszélyhelyzet kialakulása nélkül lebontható. A munkálatok a környező utak közlekedésére lehetnek hatással, de a forgalmat más közeli utcákra terelhetik.

Az 1975-ben épült és Közép-Európa legmagasabb lakatlan épületeként a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült építményt 1989-ben életveszélyessé nyilvánították és kiürítették. Szakértők úgy ítélték meg, hogy a jugoszláv technológiával készült, úgynevezett IMS épületszerkezet összetartó acélkötelei a hézagok kitöltésére használt pasztától egyes helyeken erős korróziónak indultak. Amikor a feszítőhuzalok keresztmetszete a felére csökkent, az épület elveszítette statikai biztonságát.

Azután, hogy a város 360 millió forintos hozzájárulásával 2003 őszére elvégezték a statikai megerősítést, az önkormányzat többször is értékesítette az épületet, de azt a mai napig nem sikerült hasznosítani. Legutóbb a spanyol Milton csoportnak adták el egy ingatlancsomag részeként, 410 millió forint plusz áfáért.

Mindeközben...

Összefogás a magasház lebontása ellen - olvasható a Facebookon.

De nem csak a közösségi portálon állnak ki többek a 25-ös mellett, még szimpátia tüntetést is szerveznek 2011.06.02-a csütörtök délutánra, hogy pontosan hova, az nem derül ki. Pécsre, annyi bizonyos...

MTI/PNL







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Fokozottan védett ragadozót rögzített egy vadkamera a Gerecsében

Előbb gyanakodva szimatolja a kihelyezett csalit, aztán játszani kezd vele.

Megacuki vaddisznó szolgál a csendőrségnél, csak kissé rakoncátlan

Az erdőben találták, felnevelték a kis árvát.

Donald Trump felfüggesztette az Oroszország elleni új szankciós csomagot, még a félidős választás előtt

Az elnök a döntést az Egyesült Államok nemzeti érdekeivel indokolta.

Cisztás fibrózis: genetikai megoldás hozhat áttörést az örökletes betegség kezelésében

Átprogramozott transzfer-RNS (tRNS) segítségével sikerült helyreállítani a cisztás fibrózis kialakulásáért felelős fehérje...

Évtizedeken át tömegsírokba temették a halva született babákat, most bocsánatot kért a brit kormány

Az 1930–1980 között az volt a gyakorlat a brit állami egészségügyben, hogy a halva született kisbabákat elvették az anyjuktól a...

Új traffipaxok figyelnek majd a gyorshajtókra Fejér megyében

A lakosság biztonsága és biztonságérzete miatt Baracska, Vál, Martonvásár, Kajászó, Ráckeresztúr, Tordas és Gyúró polgármesterei...

Ő volt a Vissza a jövőbe Dokija: a 87 éves Christopher Lloyd 32 évvel fiatalabb felesége mellett pózolt

Christopher Lloyd éveket letagadhatna a friss képeken, amiken 32 évvel fiatalabb feleségével pózol.

Japán automatáiban már ehető rovarokat, ruhákat és túlélőcsomagokat is lehet venni

Pedig már eddig is hatalmas volt a kínálat. A Deutsche Welle riportja.

Elnéptelenedés vagy munkanélküliség vár a vasútjukat vesztett kistelepülésekre

2006 és 2009 között több mint kétszáz állomáson szüntette meg a magyar állam a személyszállítást. Az érintett településeken...

Hány évesnek érzi magát? Ez az egyszerű teszt elárulja a lelki korát!

Ön hány évesnek érzi magát? Egy spontán, fiatalos lélek, aki még mindig a világ felfedezésére vágyik? Vagy inkább egy bölcs, érett...

0

Sport

Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír

Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.

Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották

Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik

Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.

Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban

A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.

Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga

Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt

Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések

A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt

Bulvár

Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort

Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés

A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.

Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...

Ekkor érkezhet az első hó Magyarországra: már a dátum is megvan

Hamarosan előkerülhetnek a téli kabátok és a hólapátok. Az első hó Magyarországon a mostani előrejelzések szerint november második felében érkezhet.

Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek

Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.

Videón a hajmeresztő ugrás: Métereket zuhant a tömegbe egy srác a budapesti Morrison's 2-ben

Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy népszerű budapesti szórakozóhelyen. Egy fiatal fiú felmászott a korlátra, majd a mélybe vetette magát. Videón a hajmeresztő eset!

Kifakadt az áruházi dolgozó az automata kasszák miatt: „Én csináljam meg helyette az egész bevásárlást?”

Vannak vásárlók, akik gond nélkül használják az önkiszolgáló kasszákat, mások viszont hallani sem akarnak róluk. Egy áruházi dolgozó szerint azonban akadnak olyanok is, akik nem azért kérnek segítséget, mert va

Lebuktatták Németh Balázst, feljelentést tett a minisztérium

Közel húszmilliós vagyoni hátrány miatt indult hatósági eljárás A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium...

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért

A reggeli italok nemcsak a szervezet hidratáltságára lehetnek hatással, hanem a telítettségérzetre és a vércukorszintre is. Mutatjuk, melyik a 10 legjobb reggeli ital a jó vércukorértékekért.

Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz

Lapunknak adta első hosszabb interjúját az áprilisi választás óta Tarlós István, akit a Tisza-kormányról, a Fidesz vereségéről, valamint Karácsony Gergely és a kormány közötti friss megállapodásról is kérdez

Tarlós István szerint komoly szerepe van Orbán Viktornak a korrupcióban

Budapest korábbi főpolgármestere szerint a Fidesznek túlzott önbizalma volt a választási kampányban, Magyar Péter ugyanakkor továbbra is kampányüzemmódban van. Az NVVH-val kapcsolatban pedig több aggá ...

0






0