Ezt olvasta már?

Átadták az egyedülálló stégkápolnát a Pécsi tavon!

PTE NEST – vagyis a Pécsi Tudományegyetem Fészke. Jobb nevet keresve sem találhattak volna a PTE MIK hallgatói által jegyzett stégkápolnának, ami Orfűn, a Pécsi tó...

0

Egyre népszerűbb a kerékpározás

A Magyar Kerékpárosklub felkérésére elkészült kutatásból kiderült, ha lassan is, de egyre többen pattannak nyeregbe az országban.


hirdetés

A felnőtt lakosság 48%-a, a budapestiek 25%-a közlekedett biciklivel két hét alatt júliusban. 2015 nyarához képest országosan 1, Budapesten 5%-kal többen ültek biciklire – derült ki a TNS Hungary kutatásából.

A bicikli inkább közlekedési eszköz, mint sportszer. Országosan háromszor annyian tekertek két hét alatt legalább egyszer dolgozni, bevásárolni vagy ügyintézni, mint kikapcsolódni. Budapesten harmadával többen közlekedtek biciklivel, mint amennyien sportoltak.
Legbringásabb régió a Dél-Alföld, az itt élők 80%-a közlekedik alkalmanként biciklivel, őket Észak-Magyarország követi 68%-kal. Nyugat-Dunántúl a harmadik 57%-kal.
Nemek közt sincs nagy különbség: a férfiak 52%-a, a nők 45%-a jár biciklivel legalább két hetente. Korcsoportok közt a 18-29 évesek vezetnek, 55%-uk alkalmi kerékpáros közlekedő. Az idősebbek sem teszik le tömegesen a kerékpárt: az 50-59 évesek 47%-a is legalább kéthetente egyszer biciklivel megy valahova.
Télen is egyre többen kerékpároznak a kutatás szerint. Januárban az ország lakosságának 44%-a, a budapestiek 10%-a biciklivel közlekedett két héten belül legalább egyszer. Ez Budapesten 1%-os, országosan 4%-os növekedés a két évvel korábbi arányokhoz képest.
A Kerékpárosklub szerint ez bizonyítja, hogy több biciklis fejlesztésre lenne igény.

Forrás: PNL
Fotó: Photo by Flo Karr on Unsplash







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Súlyos szavak a DK politikusától - ez borította ki ilyen durván Vadai Ágnest

Közleményt adott ki Vadai Ágnes, mert szerinte azonnali béremeléssel és kiszámítható életpályamodellel lehet csak megakadályozni, hogy...

V4NA: Hamis diagnózisokkal úszták meg a kitoloncolást migránsok

Hat orvost és két asszisztenst vettek őrizetbe Görögországban a bűnügy miatt, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Így dobd fel az öltözködésed nyáron

Csak néhány menő kiegészítő az egész.

Az Ajax már be is jelentette De Ligt utódját

Az amszterdami csapat 15 millió eurót fizetett a mexikói védőért.

Kedves ajándékot kaptak a beteg gyerekek Debrecenben

Mosolygós napocska köszön rájuk az infúziós tasakról.

Bedugult az M7-es Balatonvilágos előtt

Nagykanizsa irányába lépésben haladnak a járművek Balatonvilágos térségében, az autópálya-lehajtó előtti útszakaszon.

Fákkal a bevándorlás ellen - Mexikó két legyet ütne egy csapásra Közép-Amerikában

Faültetéssel állítanák meg a Salvadorból érkező bevándorlókat. Hasonló módon segítenének a helyzeten Hondurasban, Guatemalában és...

Mi kell a szerelemhez? - Intimitás, szenvedély, elkötelezettség

A szerelem az egyik legbonyolultabb kapcsolat. Mégis úgy tűnik, elég három dolog ahhoz, hogy beteljesüljön.

Lépésben haladnak az autók az M7-esen Balatonvilágosnál

Nagykanizsa irányába alakult ki a torlódás.

Ez a kínai villanyautó hódítaná meg Európát

Megfizethető árú villanyautóval törne be több európai ország piacára a kínai kézben lévő MG. A ZS elektromos változata városi...

Cenzúrázták az Első Emelet dalait

Őket sem kerülte el.

0

Sport

Zidane és a Real Madrid változatlanul bízik a fél Európa által csábított szupertehetségben

Martin degaard 16 éves korában igazolt Madridba. Habár a hájp csökkent körülötte, a Real még nem mondott le róla.

Új magyar sporthős született: A 21 éves Siklósi Gergely világbajnok

Óriási meglepetés, csodás eredmény férfi párbajtőrvívásban a budapesti világbajnokságon.

Visszatért a klubhoz az FC Barcelona legendája

Az utánpótláscsapatnál kapott munkát a háromszoros BL-győztes.

Lángoló autójából húzták ki a nézők Pardi Katát: a kórházi ágyán mondott köszönetet a Veszprém-ralin balesetet...

Veszprém Két héttel a Veszprém-ralin történt rémisztő baleset után mosolyogva hagyhatta el a kórházat Pardi Kata (28) navigátor, aki a napokban személyesen is megismerhette a hős szurkolókat, akik megmentették ő és társa, Neukirchner András (45) autóversenyző életét.

Bemutatták a Juve rekordigazolását

Matthijs de Ligt sajtótájékoztatót is tartott.

Porrá zúzta ellenfelét a magyar férfi vízilabda-válogatott, megállíthatatlanok a fiúk

Kvangdzsu A magyar férfivízilabda-válogatott Dél-Afrikát 23-5-re kiütötte a kvangdzsui világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, így hibátlan mérleggel nyerte meg a C jelű négyest.

Négy hónap után távozott a Fehérvár "csodaigazolása"

Óriási fuccsot jelentett a korábbi Barca-játékos.

Sírva nyilatkozott a versenye után Gyurta Gergely - videó

A nyíltvizi úszók 25 km-es távján vezetett, amikor rohama lett, az utolsó órában levegőt is alig kapott.

Az oroszok legyőzésével döntős a junior kézilabda válogatott

A magyar válogatott 29-27-re legyőzte Oroszországot a junior kézilabda Eb elődöntőjében.

Giga összeg: ennyit ajánlott a Barcelona Neymarért.

A Barcelona 90 millió fontot ajánlott Neymar játékjogáért, és egy hat játékosból álló listát nyújtott át a PSG-nek, akikből kettőt szabadon választhatnak az üzlet részeként

Odafentről ünnepli világbajnok tanítványát Szalay Gyöngyi

Ő adta Siklósi Gergely kezébe a párbajtőrt Tapolcán. Nem érhette meg a nagy sikert.

0

Bulvár

285 forintért árult cipőket az adidas, a rendőrségnek kellett bezárni a boltot New Yorkban

A hatóságok attól tartottak, hogy a túl olcsó holmik miatt tömegek zúdulnak majd a pop-up store-ba.

Rekkenő hőség jön

A hétvégén sok lesz a napsütés és tovább melegszik az idő, vasárnap néhol akár 34 fok is lehet.

Azonnali robbanást okozna a 72 évre emelt nyugdíjkorhatár

Az Eurostat tanulmánya szerint Magyarországon 72 éves korig kellene kitolni a nyugdíjkorhatárt ahhoz, hogy az elöregedés jelentősen ne csökkentse a nyugdíjasok életszínvonalát. A témában Farkas András nyugdíjszakértő nyilatkozott a TV2-nek.

Új ellenség született - a Fidesz szavazataival

Az Európai Parlament 383 szavazattal választotta meg Ursula von der Leyen volt német védelmi minisztert az Európai Bizottság elnökének. Ezt újságírók

Döbbenet, de vannak nők, akik csak az ingyen vacsora miatt vállalnak be egy randit

És persze férfiak is. Csak nők valószínűleg többen.

Egyvalaki távolléte sokaknak szemet szúrt Horváth Ádám temetésén

Horváth Ádámot, a Szomszédok atyát sokan kísérték utolsó útjára, egy valaki azonban nem vett végső búcsút.

Panel és Kádár-kocka: tévedtünk ezekkel a lakásokkal kapcsolatban

A ma már sokszor lenézett panelházak egy új minőséget hoztak a magyar emberek életébe, mivel a maguk idejében korszerűnek számítottak. Ma már velük együtt a szocialista korszak teljes építészetét hajlamosak vagyunk lenézni, pedig a paneleket nem is a szovjeteknek köszönhetjük. Branczik Márta művészettörténésszel, a BTM Kiscelli Építészeti Gyűjtemény vezetőjével beszélgettünk.

Felnyársalta a kerítés az orvostanhallgató lányt a Balatonnál

Horrorfilmbe illő sérülést szenvedett egy Balatonnál nyaraló fiatal lány. 

Riasztó diagnózist kapott Vásáry André

Félévente orvoshoz jár.

4 vitamin, amit 50 felett pótolni kell

Sokan egész életükben ugyanazokat az étrend-kiegészítőket használják, és nem gondolnak arra, hogy szervezetük vitamin- és ásványianyag-igénye folyamatosan változik. Az évek múlásával érdemes felülvizsgálni, hogy mire van leginkább szükségünk, és ha...

blogmorzsák

30 perc alatt a Föld körül

Az űrverseny már a földi közlekedé­sért folyik: jöhetnek a rakéták, melyek­kel 30 perc egy ma 15 órás repülőút.

Tripo, aki csavart egyet Hitleren és Petőfin

Utazásra hívunk egy nem mindennapi alkotó agyába.

„Ezért nem fogok veled összeköltözni!“

Trehány, igénytelen, lusta nővel nem sokan akarnak együtt élni.

9 dolog, amiért a Facebook ugyanolyan, mint egy kisgyerek

Gyereket nevelni és Facebook-oldalt kezelni ugyanolyan?

A kiemelt csirkehús és a valóság esete

Nem azért van más a képen, hogy megté­vesszenek, hanem hogy a sor végéről is jól lehessen látni.

Nagyot bukott a Pirelli-teszten a Red Bull F1-es tartalékosa

A gumiteszten a Williams is részt vett, Buemi viszont nagy tempónál szenvedett balesetet.

Tényleg a HIIT a legjobb kiegészítő kardió edzés?

A köztudatban a HIIT, mint csodamódszer létezik. Zsírt éget, izmot épít, erőt fejleszt. De tényleg ennyire tökéletes?

Terézvárosi kupleráj: óriás dildó a kocsi alatt

„Egyik olvasónk küldte be ezeket a kissé meghökkentő fotókat.“

A legikonikusabb motorke­rék­párok: klasszikusok

Ebben a posztban a legikoni­kusabb old-school motorokat vesszük sorra.

„Amikor azt hittem, rákos vagyok“

Amikor az ember a poklot járja meg a bizonytalanság miatt, és még az orvosok közönyével is meg kell küzdenie.

Miért nem lehet simán szakítani?

„Miért mocskol még a szakítás után két hónappal is, ahol csak ér?“

A holdon maradt memóriaszőttes és a számítósok hajnala

Akiken legalább annyira múlt a holdraszállás, mint az űrhajósokon.

0






0