Egyre többen támogatják a budapesti olimpiát
A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a magyar lakosság közel kétharmada (63 százalék) támogatja a 2024-es magyar olimpiai és paralimpiai pályázatot - derült ki a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. megbízásából a Kód Piac-, Vélemény- és Médiakutató Intézet által 2016 decemberében elvégzett országos kö
A 12 százalékpontos emelkedés az elmúlt fél évre vonatkozik, 2015 decembere és tavaly december között három alkalommal készült úgynevezett "nagymintás adatfelvétel" a magyar pályázat lakossági megítéléséről - tudta meg az MTI a Budapest 2024 Nonprofit Zrt-től.
A cég beszámolója szerint a pályázat ismertsége Magyarországon fokozatosan emelkedett, jelenleg a lakosság 95 százaléka hallott róla. A pályázat támogatottsága az elmúlt fél évben a budapestiek és a fiatalok körében növekedett a legnagyobb mértékben, a mérés szerint a fővárosiak több mint fele, 55 százaléka, a 18-29 éves fiataloknak pedig 71 százaléka támogatja Budapest pályázatát.
Május óta jelentősen nőtt azoknak az aránya is, akik szerint Budapest képes lenne megrendezni az olimpiát, most a lakosság több mint háromnegyedének, 76 százalékának ez a véleménye. A decemberi kutatásból az is kiderült, hogy a válaszadók többsége optimista, mintegy 54 százalékuk valószínűnek tartja, hogy Budapest elnyeri a 2024-es olimpia és paralimpia rendezési jogát.
Arra a kérdésre, hogy a magyar főváros az eredménytől függetlenül már magára a pályázatra is büszke lehet-e, 77 százalék válaszolt igennel.
A budapesti olimpiarendezés mellett szóló érvek közül a megkérdezettek 86-90 százaléka értett egyet azzal, hogy az olimpia megismertetné a világgal Budapestet és felpörgetné a turizmust, míg arra, hogy a rendezés büszkévé tenné a lakosságot, erősítené a magyarok nemzeti érzéseit és jelentősen hozzájárulna a magyar sport fejlődéséhez, 76-77 százalék felelt igennel. A kutatásban részt vettek több mint kétharmada szerint pozitív hatással lenne a munkaerőpiacra a 2024-es olimpia megrendezése, s az eseménynek köszönhetően számtalan fejlesztés és beruházás valósulhatna meg Magyarországon.
Az eredményekből az is kiderült, hogy 43 százalékról 34 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik szerint az olimpia megrendezése gazdasági szempontból "túl nagy falat lenne Magyarországnak".
A közvélemény-kutatást 2016. november 30. és december 10. között végezte el a cég, amely 1014 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt személyt kérdezett meg számítógéppel támogatott telefonos (CATI) módszerrel. A cég közlése szerint a minta összetétele a legfontosabb szociodemográfiai tényezők szerint megfelel a felnőtt magyar lakosság arányainak.
A 2024-es olimpia megrendezéséért Budapest Los Angelesszel és Párizzsal verseng, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) pedig szeptember 13-án, Limában dönt a győztesről.
(GRAFIKA)
hírek innen, onnan
Rányitotta az ajtót a BMW utasa egy érkező kocsira Dunaújvárosban: érthetetlen, ami ezután történt – videó
Szét sem nézett, kinyitotta az ajtót, ezzel pedig balesetet okozott egy BMW utasa egy dunaújvárosi parkolóban. Bár elsőre is...
Diana előtt tisztelgett Katalin: egy az egyben lemásolta a néhai hercegné szettjét, káprázatosan festett babakékben
A brit királyi család tagjai ismét teljes pompájukban jelentek meg az év egyik legfontosabb eseményén, a Trooping the Colour nevű...
Itt a bejelentés: Stankovic csapatában folytatja Abu Fani - kiderült, mennyit fizettek érte
A Crvena zvezda hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette Mohammed Abu Fanit, aki a Ferencvárostól igazolt a belgrádi klubhoz.
Kisebb aszály sújtja az ötös lottót is, egy hét múlva már félmilliárd forint felett jár a főnyeremény
A jokeren sem volt telitalálat, a következő sorsolásnál itt 355 millió forintra nő a tét.
5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam
New York sokak számára az álom, egy igazi bakancslistás hely. A legnagyobb szerelmek, a legszórakoztatóbb műsorok színhelye, ahol minden...
Még a főváros is megirigyelhetné, olyan különleges zebrák kezdtek el működni a vármegyében, amiből alig látni itthon
Országszerte csak mintegy 300 hasonló van, ezekhez csatlakozott a Pest vármegyei nagyközség.
Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől
Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A...
Megnyitott sós fürdők, eladósorban lévő termálfürdő és egy elakadt fürdőfejlesztés
Bejelentkezett egy vevő az Aqua Barbara Termálfürdőért; megnyitották a Mogyorósi-tavat és a parajdi sós strandot; felújított...
Nincs új a nap alatt: a komáromi akkumulátorgyár is veszélyes a környezetre és a dolgozókra is
Az elmúlt két és fél évben számos hatósági figyelmeztetés és több milliós bírság érte a komáromi SK Battery Manufacturing Kft....
Itt a bejelentés: Stankovic csapatában folytatja Abu Fani - hivatalos
Részletek hamarosan...
Még este is sok korlátozás van érvényben a főbb utakon
Balesetek, meghibásodások és útfelújítási munkálatok nehezítik a közlekedést az ország több pontján. Több forgalmas autópályán...
A mozikban elhasalt, a neten viszont tarol a lesajnált sci-fi
A Mercy a gyenge mozis szereplés után hónapokkal később is népszerű a Prime Videón.
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Bulvár
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.
A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek
Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.
A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá
Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






