Ezt olvasta már?

0

Együttműködik a jövőben a Roche és a Pécsi Tudományegyetem

Együttműködési megállapodást kötött a világ egyik legnagyobb biotechnológiai vállalata és Magyarország első egyeteme szerdán Pécsett.

A kontraktust Raffaella Claudia Bondi, a Roche Magyarország Kft. vezérigazgatója és Kiss Adrienn, a Roche diagnosztikai divízió kereskedelmi vezetője, míg a Pécsi Tudományegyetem részéről Miseta Attila professzor, az egyetem rektora látta el kézjegyével.

A Roche Magyarország Kft. a svájci, családi tulajdonban lévő Roche-csoport tagja, amelynek kutatásait immár több mint 100 éve az egészség javításának célja vezérli, míg a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja a dél-dunántúli régió egészségügyi központja, ahol éves szinten több mint másfél millió embert vizsgálnak, illetve gyógyítanak. Ebből következően a két intézmény korábban is számos területen működött már együtt, de ez a szerződés immár hivatalossá teszi, és még magasabb szintre emeli a partnerségüket.

Az együttműködést Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter is üdvözölte köszöntőjében, és elmondta: „Ez a partnerség egy kiváló példa arra, hogy milyen magas szintű tudományos és ipari együttműködésre vagyunk képesek. Egy olyan együttműködésre, amely nemcsak az érintett intézményeknek és vállalatoknak hoz hasznot, hanem a társadalomnak és a gazdaságnak is” – hangsúlyozta a miniszter.

Jean-François Paroz svájci nagykövet az együttműködés kapcsán kiemelte: „Gyógyszeripari cégeink számítanak a magyar egészségügy magas szintű szaktudására. Klinikai kutatásaik révén nemcsak azt biztosítják, hogy a magyar betegek a leginnovatívabb kezelésekhez jussanak, hanem évente több milliárd forintos kiadástól is óvják a magyar egészségügyi rendszert. A mai este fénypontjaként tanúi lehetünk a Roche és a Pécsi Tudományegyetem közötti együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírásának” – adott hangot örömének a nagykövet.

Az ünnepélyes aláírás kapcsán Raffaella Claudia Bondi, a Roche vezérigazgatója elmondta: „Innovatív egészégügyi vállalatként célunk, hogy az ehhez hasonló együttműködéseken keresztül fejlesszük a hazai egészségügyet, hogy a magyar emberek a legjobb ellátáshoz juthassanak hozzá, a leghatékonyabb és leggyorsabb módon.”

Miseta Attila professzor, a PTE rektora hozzáfűzte: „Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a világ egyik legnagyobb biotechnológiai vállalata érdemesnek találja egyetemünket a partnerségre, együttműködésre. Ez azt igazolja, hogy kutatóink, oktatóink olyan szakmai kvalitásokkal rendelkeznek, amelyekkel felveszik a versenyt a világ élvonalával” – mondta köszöntőjében a rektor.

Péterffy Attila, Pécs polgármestere a következő szavakkal üdvözölte az együttműködést: „Nagy öröm számomra, hogy a Pécsi Tudományegyetem tovább tudja erősíteni kapcsolatrendszerét a gyógyszeripar és a diagnosztikai ágazat meghatározó vállalatai között. Biztos vagyok benne, hogy a nagy múltú svájci cég méltó partnerre lel a pécsi egyetem kutatóiban és munkatársaiban. A pécsi önkormányzat részéről minden hasonló együttműködést meleg szívvel támogatunk. Meggyőződésem, hogy ezek révén nemcsak az egyetem, hanem a város is gyarapodik. Új tudással, új kapcsolatokkal, és ezáltal újabb vonzerővel lesz gazdagabb” – húzta alá a polgármester.

A most aláírt kontraktus értelmében a Roche Magyarország Kft. és a Pécsi Tudományegyetem szakemberei többek között egy kiszámítható, hatékony és fenntartható egészségügyi ökoszisztéma érdekében dolgoznak együtt a jövőben, amely hozzájárul a magyar társadalom jólétéhez és jobb egészségéhez. Ezen felül közösen indulnak hazai és nemzetközi pályázatokon, valamint a magyar egészségügyi rendszer fejlesztését segítik az oktatás és az orvos-beteg interakciók támogatásával, valamint a nemzetközi jó gyakorlatok egymás közötti megosztásával.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett

Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...

Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"

Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.

Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek

Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...

Zöld csillagot azonosítottak a kutatók, mely elpusztult világok törmelékének köszönheti a színét

Egy friss kutatás szerint a fehér törpéknek nevezett csillagmaradványok világa sokkal színesebb, mint eddig sejtettük.

Putyinék bajban: már 7 százalék fölé ugrott az infláció Oroszországban

Már most túlnőtt az éves inflációs célon a friss mutató.

Most jobb, ha vigyáz a pénzére ez a 2 csillagjegy: könnyen megcsappanhat a pénztárcájuk

Most két csillagjegynek is érdemes visszafognia a költekezést, mert a következő időszak könnyen próbára teheti a pénztárcájukat. Egy...

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

EL: Hosszas VAR-ozás előzte meg a Fradi második gólját, a Plzen csak a hajrában tudott szépíteni - videó

Kristoffer Zachariassen duplájával hazai pályán is sikerrel indított a Fradi a főtáblán.

Második meccsét is megnyerte a Fradi az EL-ben

Az Üllői úton 2-1-re verték a cseh Plzent, a 36 csapatos tabella 7. helyén állnak.

Tovább írja sohasem látott tündérmeséjét a Ferencváros a nemzetközi porondon

„Szokás szerint” az ezúttal duplázó Kristoffer Zachariassen volt az El-hős.

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0