Ezt olvasta már?

0

Elégedettebbek a pécsiek a szolgáltatásokkal

Több területen is javulás mutatkozik a pécsi, városi tulajdonú szolgáltatók munkájának megítélésében – ez derült ki abból a hagyományos felmérésből, amelyet az elmúlt időszakban végeztek. Az önkormányzat azért kérdezi meg évről évre a pécsieket, hogy ennek megfelelően döntsön az intézkedésekről.

Tanulságos számok következnek.

A pécsi felnőtt lakosság körében reprezentatív, 1004 fős mintán májusban elvégzett felmérésen kerestek válaszokat ismét arra, hogy az egyes önkormányzati tulajdonú társaságok munkájával mennyire vannak megelégedve a városban élők. Az adatok azt mutatják, hogy sok területen sikerült előrelépni, néhány szolgáltatás stagnál ilyen szempontból, de azt is megmutatja a felmérés, hol, milyen területen várnak el a pécsiek többet.

A pécsi vízszolgáltató megítélése összességében igen jónak mondható a vízmű átvétele óta. Idén ötös skálán a pécsiek 4,13 pontot adtak a cégnek, az emberek közel fele kitűnőre értékelte a cég teljesítményét. A korábbi évekhez a legnagyobb fejlődést az ügyintézés megítélésében érte el a cég, a megkérdezettek több mint 90 százaléka 5-ös és 4-es osztályzatot adott. A szolgáltatás ér/érték arányát a tavalyinál jobbra értékelték, átlagban 3,5-re.

A Biokom Nkft. mutatói évek óta magasan állnak a hulladékgazdálkodást illetően. Idén az átlagot tekintve 4,48-as mutatót ért el a társaság, ami néhány századdal jobb, mint a 2016-os érték, de néhyány századdal rosszabb, mint a 2017-es. A szolgáltatások közül a pécsiek összességében elégedettebbek lettek a városban kialakított szelektív hulladékgyűjtő pontokkal, a hulladékudvarokkal, az ügyintézéssel. Ezek 4,5 feletti pontszámot kaptak, míg a szolgáltatás ár/érték arányát is majdnem 4-esre értékelték.

Városüzemeltetési területen a pécsiek szerint a közterületek és zöldterületek gondozása kapcsán előrelépett a cég (4-es átlag a tavalyi 3,5-höz képest). A pécsiek legkevésbé az utak, járdák állapotával elégedettek, ami elsősorban ezek korára vezethető vissza. Bár a felújítások folyamatosak, a város mozgástere korlátozott ebben a tekintetben ezért évek óta 2,5-ös átlagot kap ez a terület – idén sem volt ez másképp.

A hó- és síkosságmentesítés területén folyamatosan lép előre a cég. Három éve még csak 3-as átlagot kapott a pécsiektől, tavaly már 3,3-at, idén pedig 3,5-re vizsgázott a társaság e témában. Ugyanígy a közterületek tisztán tartását is 4-es körül értékelték a legtöbben.

A távhőszolgáltatás 4-es felett teljesített, a tavalyelőtti 4,13-as átlag után tavaly már 4,2 felett, idén 4,27-et ért el a cég az elégedettségi mutatóban. Ezzel együtt az ár/érték arány megítélése is nagyort ugrott. Míg hat éve még 2,7 volt ez a szám, ma már 3,56. Az lakossági kapcsolatok tekintetében pedig 4,53-ot kapott a cég.

Nagyot lépett előre a közösségi közlekedés, amely pár évvel ezelőtt csak javarészt 3-as osztályzatokat tudott bezsebelni a pécsiektől, az utóbbi években ugyanakkor rendre 4-es körüli értékeléseket kap. A járatsűrűség, a pontosság tekintetében 4-es feletti az átlag, míg a buszok tisztaságát illetően 3,5-4 között értékeltek az emberek, nagyjából úgy, ahogy egy éve. Az éjszakai járartokkal többen elégedettek, itt közel 4,5-ös átlag jött ki a tavalyi 4,4-es helyett, az ár/érték arány pedig 3,5-es átlagot kapott, némileg jobba mint tavaly.

A Pécsi Sport Nzrt. megítélése folyamatosan javult az elmúlt években. Míg négy éve 3.9-es átlagot ért el tevékenységeinek, dolgozóinak megítélése, ez a szám ma 4,25. Mindez annak köszönhető, hogy a városlakók a Hullámfürdő szolgáltatásait jóra értékelték és díjazták értékelésükkel a felújított jégpálya üzemeltetését.

A Pécsi Köztemető állapotával való elégedettség nőtt a tavalyi 4,14-ről 4,27-re.

A piac- és vásárüzemeltetés területén a szolgáltatások megítélése összességében évek óta 3,6 és 3,8 között mozog. Idén sincs ez másként. Az új vásárcsarnok küszöbön álló megépítése és a vásártér jövőbeni fejlesztésének lehetősége azonban jelentősen javítanak majd ezeken a pontokon az önkormányzat szerint.

A város hetilapja, a Pécsi Hírek megőrizte az évek óta tartott 4-es feletti pozícióját. A pécsiek 5-ből 4,1-re értékelték a lapot átlagosan, azaz elégedettek voltak a hetilap színvonalával, a benne található információkkal. A legjobb pontokat a Belvárosban, a keleti városrészben és Kertvárosban kapta a lap.

Összességében a városi szolgáltatásokkal való elégedettség tekintetében 27-ből 18 szolgáltatás szerzett 4-es feletti átlagot, 7 szolgáltatás 3,5 felettit, egy pedig hármas alattit.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

A Netflix kedvenc sorozata megint tarol, nem győzik dicsérni a kritikusok

Hibátlan kritikai értékeléssel debütált a Netflix népszerű politikai thrillerje, A diplomata negyedik évada.

Egész hegynyi javítás érkezett az új Windows-frissítéssel, van köztük hetven nagyon sürgős is

Ahogy elterjedt az AI használata, úgy nőtt a havi frissítésekkel javított biztonsági rések száma a Windowsban.

225 milliót keresett tavaly közpénzből Merkely Béla, a SOTE rektora

Közpénzes megbízásokból több mint kétszázmilliót keresett tavaly Merkely Béla.

Rendszerfejlesztés miatt állhatnak le az egyik hazai bank szolgáltatásai – ekkor kell számítani fennakadásokra

Rendszerfejlesztés miatt két alkalommal is átmeneti szolgáltatási szünetekre kell számítani az Erste Bank szolgáltatásainál október...

Milliárdokat akartak ellopni az Erste ügyfeleitől, ennyi pénzt sikerült megmenteni

21 ezer kísérlet történt, az Erste szerint csak az első fél évben 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni a csalók.

Soha nem fogyott el ilyen gyorsan a mobiltelefonok tárhelye, mint mostanában: az ok összetettebb, mint hinné

Az elmúlt évtizedekben megszokhattuk a technológiai fejlődés megszakítás nélküli ritmusát, amely a tárhelykapacitás folyamatos...

Most különösen résen kell lenniük az autósoknak, könnyen baj lehet

Ősszel különösen veszélyes lehet a vakító napsütés az utakon.

Drágulnak a régi kisautók – megjelent a szeptemberi KSH–Használtautó.hu statisztika

Egy év alatt 25,8%-kal drágult a Suzuki Swift, pedig a csaknem 16,5 éves átlagéletkorával ez a legidősebb modell a tíz leggyakrabban...

Megnyitotta első európai uniós AI-innovációs központját a Kyndryl

Megnyitotta első európai uniós AI Innovation Lab központját a Kyndryl (NYSE: KD), az üzletkritikus vállalati technológiai szolgáltatások...

Magyarországon a legdrágább a mobilozás az EU-ban

Az Európai Unióban alig van ország, ahol a hazai árszinthez mérve annyit kellene fizetni a mobilozásért, mint Magyarországon. Az Európai...

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0