Ezt olvasta már?

0

Elektromos autóbuszokat adtak át Pécsen

Átadták Pécs tíz új elektromos hajtású helyi járatú autóbuszát pénteken.

Az önkormányzat a ténylegesen ősztől forgalomba álló alacsonypadlós, légkondicionált, USB-töltőpontokkal felszerelt, 64 ember utast befogadó járműveket 1,7 milliárd forint uniós pályázati támogatásból vásárolta. A projektnek része volt egy a buszok töltésére, kiszolgálására alkalmas garázs építése is a helyi tömegközlekedésért felelős Tüke Busz Zrt. telephelyén.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a Pécs főterén tartott átadási ceremónián hangsúlyozta: 2022-től kizárólag elektromos buszok helyezhetők üzembe a 25 ezernél több lakosú magyarországi településeken. Erre 36 milliárd forint jut a következő évtizedben, a fejlesztéssel elérhető, hogy a buszok fele környezetbarát, a városok pedig környezetbarátabbak legyenek.

A magyar emberek szívesen választják a környezetkímélőbb megoldásokat, legyen szó szigorúbb szabályokról, újabb fejlesztésekről, és támogatják az erre irányuló kormányzati lépéseket - mondta az államtitkár.

Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy bár a kormány mindent megtesz a tisztább, zöldebb Magyarországért, figyelemmel kell lenni a nemzetgazdasági érdekekre.

A természet védelme fontos, de nem olcsó. "Meggyőződésünk, hogy a költségeket nem a magyar embereknek, a magyar családoknak kell viselniük" - jelentette ki, hozzátéve, a szabályokat úgy kell megalkotni, hogy ne emelkedjen miattuk sem az élelmiszerek ára, sem pedig a rezsi költsége. Hangsúlyozta: ezt az álláspontot képviselik a hazai jogszabályok megalkotásakor és Brüsszelben is.

Szavai szerint a klímaváltozás okozta károkat elsősorban a "klímarombolóknak" kell megfizetniük, a magyar gazdaságot pedig fel kell készíteni a technológiai átállásra és arra, hogy e változás nyertesévé válhasson. "A jövő magyar, high-tech és zöld" - mondta.

Péterffy Attila (Mindenki Pécsért Egyesület), Pécs polgármestere a buszok beszerzését komoly vívmánynak nevezte a modern, zöld Pécs kialakítása tekintetében. Kiemelte: a járművek csendesek, nincs kibocsátásuk, hozzájárulnak ahhoz, hogy a város levegője tisztább legyen. A baranyai megyeszékhelyen 180 busz szolgálja a közösségi közlekedést, a 10 új jármű csökkenti a Tüke Busz Zrt. költségeit, egyúttal jelentős presztízsnövekedést jelent a városnak - ismertette.

Megjegyezte, ez talán "még a legnotóriusabb autóhasználókat is" meggyőzi, hogy álljanak át a közösségi közlekedésre.

Jelezte, hogy a városvezetés tervezi a közműcégek dízelüzemű járműveinek elektromosra cserélését. A polgármester szerint Pécs kiváló helyszíne lehet a "zöld busz"-programnak. Az önkormányzat szeretné, ha a városban is folyna elektromos hajtású csuklós autóbusz tartós tesztüzeme.

Páva Zsolt, Pécs korábbi Fidesz.KDNP-s polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország és azon belül Pécs is gyors technológiai változásnak lehet tanúja, amely a tömegközlekedést is elérte. Utalt arra, a korábbi kormánypárti városvezetés 2012/2013-ban kezdte meg a helyi autóbuszpark cseréjét, de már akkor szükségszerűnek tartották elektromos buszok beszerzését.

Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta: a buszok átadása demonstrálja, hogy milyen sokat tesz a klímavédelemért Magyarország és Pécs. Emlékeztetett rá, hogy a "buszkérdés" 10 évvel ezelőtt még napi kérdés volt a városban, ahol akkoriban kigyulladt járművek és több ezres járatkimaradás bosszantotta az utazóközönséget.

Bár a város nehéz anyagi helyzetben volt, egy buszcsereprogrammal olyan buszok kerültek ide, amelyek ki tudták szolgálni az 50 ezres utazóközönséget - mondta a politikus.

Krenner László, a BYD Europe B.V. közép-kelet-európai értékesítési vezetője arról szólt, hogy a beruházással jelenleg Pécsé a legnagyobb elektromosautóbusz-flotta Magyarországon.

Kiemelte, hogy BYD márkájú, 12 méter hosszú járművek Komáromban, magyar munkaerő bevonásával készültek és a legmagasabb világszínvonalat képviselik.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Kamatvágás söpör végig a bankoknál

A legtöbb bank már reagált a jegybank kamatvágásaira, de egyes akciós betétek még mindig jóval az alapkamat felett fizetnek.

Hatósági eljárás a Wizz Air ellen: két utasnak kifizették a 400 eurós kártérítést, mások kérvényét „technikai hibára” hivatkozva elutasították

Ketten több hónapnyi küzdelem után megkapták a 400 eurós kártérítést, a többi utasnak viszont a légitársaság állítása szerint...

Sokan megijedtek a Balatonnál: ezért nyitották meg a Sió-zsilipet a nagy szárazság ellenére

Sokan meglepődtek, amikor a napokban megnyitották a siófoki vízleeresztő zsilipet, hiszen a Balaton vízállása továbbra is alacsony. A...

Ezt vidd nyaralni – a 2026-os szezon 7 legfontosabb divattrendje

A 2026-os nyár divattrendjei egyszerre elegánsak és hordhatók. Ismerd meg a szezon hét legfontosabb trendjét, amelyek minden nyaraláson jól...

A családi programot is ehhez igazították: Orbán Viktor mozgalmi beszédére készül az ellenzék

Korszakalkotó bejelentésekre készülnek: Orbán Viktor szombaton mondja el „élete egyik legfontosabb” beszédét Tusnádfürdőn, a Fidesz...

Cseh Gergő Bendegúz: Az ügynökakták feloldásakor sok fájdalmas beszélgetés fog történni családokban

Az októberben induló, kereshető adatbázisba több mint 60 ezer név kerül majd be.

10 nap kultúra – elindult a jubileumi, 35. Művészetek Völgye

Ma reggel hivatalosan is kezdetét vette a 35. Művészetek Völgye: július 24. és augusztus 2. között ismét Kapolcs, Taliándörögd és...

A kínai Geely Holding rekordszámú járművet értékesített az első fél évben

A Geely Holding Group rekordszámú, 1 934 842 járművet értékesített az idei év első hat hónapjában - áll a cég MTI-hez pénteken...

Újabb világraszóló sikert ért el Elon Musk csodaűrhajója

Sikeresen záródott a SpaceX vállalat Starship új generációs rakétájának a tesztrepülése pénteken.

Katasztrófába torkollott a kijevi drónbemutató: orosz rakéta tarolta le a találkozót – gyásznapot hirdettek a régióban

Csoportos csapást mért az orosz hadsereg ukrán és külföldi gyártmányú drónok egy kijevi külvárosban megtartott bemutatójának...

Megdőlt a hajnali hidegrekord

Lénárddaróc a rekorddöntő település.

0

Sport

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Bulvár

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát

Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem

Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz

Tragédia árnyékolja be a Magyar Nagydíjat: 21 évesen meghalt az egykori F3-as autóversenyző

Megrázó tragédia árnyékolja be a most hétvégi Forma–1-es Magyar Nagydíjat: mindössze 21 éves korában elhunyt Zdeněk Chovanec. Az egykori F3-as tehetség, aki korábban a magyar Tóth László csapattársa is volt, v

Eltűnik a 6-os kiszerelésű zsugorfóliás csomagolás a boltokból – Erről döntött az Európai Unió

Az Európai Unió új csomagolási szabályozást fog bevezetni, így eltűnik a zsugorfóliás 6-os csomag.

Újabb támogatási botrány: Orbán Viktor, Hankó Balázs és Lezsák Sándor is érintett

A Magyar-Turán Alapítvány Orbán Viktornak írt köszönőlevele újabb kérdéseket vet fel a 2025-ben odaítélt több száz millió forintos állami támogatás körül. A dokumentum szerint a szervezet a volt miniszterelnö

„Számomra tabu, hogy előbb megkérdezzem” – Kötelező vagy gond, ha a partner engedélyt kér valamire?

Valakinek teljesen természetes, másoknak eszébe sem jut – de vajon hol a határ az autonómia és a párkapcsolati tisztelet között? Olvasóink tapasztalatai meglepően sokszínű képet festenek.

0






0