Elektronikus levegőmonitoring - Nagy Csaba és Laki Zoltán sikerekről adott tájékoztatást
Elektronikus levegőmonitoring szolgáltatás Baranya és Somogy megyében - kiemelten Pécsen
Nagy Csaba Pécs Megyei Jogú Város alpolgármestere és Laki Zoltán a Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatója 2011. február 24-én tartott közös sajtótájékoztatón sikeres pályázati eredményeket jelentett be.
Nagy Csaba Pécs Megyei Jogú Város alpolgármestere és Laki Zoltán a Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatója 2011. február 24-én tartott közös sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a 2009-ben indult KEOP pályázat keretében indított Baranya és Somogy megye, kiemelten Pécs területére vonatkozó levegőminőséget modellező információs rendszere megvalósult.
A projekt főszereplői - Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint pályázó, a Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, mint konzorciumi partner - kihangsúlyozták, hogy a projekt sikeres befejezésével a vállalt célok megvalósultak. Hiszen létre jött azon térinformatika alapú szolgáltatás, amely Pécs város Önkormányzatának, a Dél-dunántúli Zöldhatóságnak, valamint a programmal érintett terület állampolgárainak, az ott működő gazdálkodó és egyéb szervezeteknek folyamatos és teljes körű információt nyújt a jövőben a levegőminőségre, annak változására.
Továbbá kiszélesíti a környezeti demokráciát azáltal, hogy biztosítottá válik a lakosság, a gazdasági szereplők és a civil szervezetek részletes a levegőszennyezettségi információkhoz való hozzáférése.
A levegőminőséggel kapcsolatos információk megosztásával, a döntéshozók, a hatósági szakemberek és nem utolsó sorban a civil szervezetek számára felhasználható adat, háttér- és tudásanyaggal a szakterületi szabályozás, a stratégiai tervezés hatékonysága fejlődik.
Jelentős eredmény, hogy az elektronikus levegőmonitoring szolgáltatás kialakításával olyan vidéki, ritkán lakott területeken is biztosított a levegőminőségre vonatkozó információk elérése, ahol eddig ehhez nem lehetett hozzáférni.
A térinformatikai modellező rendszer működése röviden azt jelenti, hogy két légszennyező anyag: a Nitrogén-oxidok (NOx) és a 10 μm alatti szállópor (PM10) - vagyis amik a levegőminőség szempontjából kritikus szennyezőanyagnak minősülnek – kibocsátásokat és azok területi eloszlását három fő (közlekedési, lakossági, ipari) kibocsátó forrásként (amely egyben levegővédelmi hatáskörönkénti differenciálást is jelent), illetve ezek összegzett értékeit (pl. éves, fűtési, nem fűtési és negyedéves időszakokra) határozza meg.
Az előző adatok és a jellemző meteorológiai információk felhasználásával a vizsgált szennyezőanyagok légkörben való terjedését lehet megállapítani. A modellezéssel nyert kibocsátási- és szennyezettségi adatok a tervek szerint ez év második felétől a http://telemod/pecs.hu/ weboldalról elérhetők.
pnl

- Hagyták meghalni a tehetetlen rokont
- Időközi választások: új polgármesterek
- Az ígéret szép szó…
- Klaszter segíti a falusi turizmust a Dél-Dunántúlon
- Rekordlátogatottságra számítanak az idei mohácsi busójáráson
- Sztrájkra készülnek a dél-dunántúli Volán-társaságoknál
- Sztrájkolnak a dél-dunántúli volánosok, ha február végéig nem tudnak megállapodni
- Sztrájkszervezésbe kezdtek a Kapos- és a Pannon Volánnál
- Mégis lesz Mecsek Rali
- Eltolták a május elsejét - képgaléria
- A fiatalok felé nyit a bécsi turizmus
- Holokauszt Emlékmenet
- Az eddig beérkezett szja-bevallások közül minden negyedik hibás
- Vörös festékkel öntötték le Horthy Miklós vasárnap avatott szobrát
- 13 év börtön Szandi gyilkosának
- Mi történik ma Pécsett? – május 16.
- Volt államtitkár kerülhet a PMFC élére
- 82 gyógyszerrel akarta megölni csecsemőjét
- Változik a vonatok közlekedési rendje a szombati munkanap-áthelyezés miatt
- Elhunyt Angster József
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Közös tereink – Uránváros
- Pályázati felhívás a Kultúrkert üzemeltetésére
- Előadás a szarvasgombáról
- Zárul, de folytatódik a Special Pécs projekt
- Elhunyt Páldi Ede
- Karbantartási munkák Pécs kisvízfolyásain
- Belváros, kedvellek! – Belváros, like!
- Fenntartható, zöld is - kék is…
- Pünkösdi zarándokvonatok 2008–2012.
- Gyorsjelentés az erdőtüzekről — az erdők védelmében






De kár, hogy a kedves szerkesztőnek nem tűnik fel, hogy így egy webcím sosem néz ki...