Ezt olvasta már?

0

Életműdíjjal tüntették ki Schönberger András pécsi főrabbit

Schönberger András pécsi főrabbi vehette át a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács (International Council of Christians and Jews - ICCJ) és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közép-magyarországi területi csoportja által alapított nemzetközi életműdíját csütörtökön Pécsen.

Az ICCJ elnöksége és a Mazsihisz közép-magyarországi területi csoportja által 2017-ben alapított prasz tikkun olam - a világ jobbá tételéért elnevezésű kitüntetést a Magyarhoni Zsidó Imaegylet Egyesület (Zsima) rendezésében a főrabbi nyugdíjba vonulása alkalmából tartott ünnepségen adták át Schönberger Andrásnak.

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében a magyarországi zsidóságról, zsidó közösségekről szólva azt mondta: az ellenük irányuló antiszemita incidensek száma Magyarországon "kirívóan alacsony" más országokhoz képest.

Közölte: a kormány igyekszik támogatni a zsidó közösséget, számára 2010 óta "sok tízmilliárd forintos támogatást biztosított", és ez a jövőben is így lesz.

Az Izrael és a Gázai övezetet vezető Hamász radikális palesztin szervezet közötti májusi, tizenegy napon át tartó rakétaháborúval kapcsolatban hangsúlyozta, hogy Magyarország egyértelmű álláspontot képvisel a nemzetközi fórumokon, támogatja Izraelt, mivel az ország - mint mondta - "pusztán önvédelmet gyakorol".

A kormányzat azért támogatta a Zsima létrejöttét - mondta Szalay-Bobrovniczky Vince -, mert az egyesület "közösséget épít és értékeket teremt".

A helyettes államtitkár a kitüntetettet méltatva elmondta: Schönberger András már fiatalon eldöntötte, hogy a zsidó közösséget fogja szolgálni. Szegeden kezdte meg szolgálatát, és huszonhét éve Pécsen folytatja ezt a "nemes munkát".

Róna Tamás főrabbi, a Zsima elnöke kiemelte: Schönberger András az elmúlt évtizedekben végzett szolgálata során időt és energiát nem kímélve járta az országot, dolgozott a magyarországi zsidóság összetartásán.

Feldmájer Péter, a Mazsihisz közép-magyarországi területi csoportjának elnöke, a Zsima alelnöke arról szólt: a pécsi főrabbi egész életében a világ jobbá tételén munkálkodott, sosem hagyta cserben vidéki "őrhelyét". Elismerően beszélt Schönberger András börtönlelkészi szolgálatairól is.

Péterffy Attila (Mindenki Pécsért Egyesület), a baranyai megyeszékhely polgármestere azt emelte ki, hogy a főrabbi nagyon sokat tett a pécsi zsidó közösség egyben tartásáért, a zsidó hagyományok ápolásáért és a városért.

Schönberger András a díj átvétele után úgy fogalmazott, a továbbiakban is a helyi és hazai zsidóságért, a közösségek építéséért, a "tűz fenntartásáért" cselekszik.

A Zsima tájékoztatása szerint az ICCJ mintegy negyven nemzeti, a zsidó-keresztény párbeszédért munkálkodó szervezet nemzetközi ernyőszervezete, tagszervezetei az elmúlt ötven évben világszerte sikeresen vettek részt a zsidó-keresztény kapcsolatok történelmi megújításában.

A prasz (díj) tikkun olam - A világ jobbá tételéért elnevezésű nemzetközi elismerést olyan személyiségek kapják, akik saját közösségükben elért sikereikkel, életmódjukkal és tevékenységükkel minden közösségnek követendő példát mutatnak.

A tikkun olam héber kifejezés "világjobbítást" jelent. A zsidó körökben a tikkun olam a társadalmi cselekvés és a társadalmi igazságosságra törekvés szinonimájává vált - olvasható a Zsima által az MTI-nek adott háttéranyagban.

A díjat Magyarországon korábban ketten kapták meg: Szécsi József vallásfilozófus, a Keresztény-Zsidó Társaság főtitkára és Schőner Alfréd korábbi budapesti főrabbi és az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem volt rektora.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson

Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...

EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények

A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett

Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...

Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"

Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.

Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek

Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...

Zöld csillagot azonosítottak a kutatók, mely elpusztult világok törmelékének köszönheti a színét

Egy friss kutatás szerint a fehér törpéknek nevezett csillagmaradványok világa sokkal színesebb, mint eddig sejtettük.

Putyinék bajban: már 7 százalék fölé ugrott az infláció Oroszországban

Már most túlnőtt az éves inflációs célon a friss mutató.

Most jobb, ha vigyáz a pénzére ez a 2 csillagjegy: könnyen megcsappanhat a pénztárcájuk

Most két csillagjegynek is érdemes visszafognia a költekezést, mert a következő időszak könnyen próbára teheti a pénztárcájukat. Egy...

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0