Ezt olvasta már?

0

Életveszély a pécsi Felsővámház utcában

A legkevesebb egy ficam, netán bokatörés lehet. Talán valakinek ez sem elég, lefejelheti a betont, miután belelépett az EKF-beruházások keretében tervezett gödrök valamelyikébe.

Az Európa Kulturális Fővárosa program keretében Pécsett körülbelül 5,5 milliárd forintot költöttek a közterek és parkok megújítására. Ez a pénz csak az építési költségeket takarja. Az első ütemben megújult a kertvárosi Diána tér, majd Uránváros, a Tettye, Megyer, a Rókus sétány, a Köztársaság tér és a belváros következett. Utóbbiban a legnagyobb falat a Széchenyi tér átépítése volt. Megjegyezzük: itt a határidőt ötször is módosították - de talán ez a legkevesebb utólagos bosszúság.

Ahol fát vágnak, ott hullik a forgács is. A szólás szó szerint igaz az EKF-építkezésekre. Mert, mint az utóbbi hónapokban kiderült, csak ott hullott a forgács, ahol szakemberek helyett favágók dolgoztak. Persze, átvitt értelemben.

Már tavaly ősszel megsüllyedt a Búza tér burkolatának egy bizonyos része, kifordultak a térkövek. Az építőnek, harmadszorra, sikerült úgy-ahogy rendbe hoznia, amit korábban, feltehetően a nem kellő odafigyelés miatt, elhibázott.

Idén, a tél kivonulásával kiderült, hogy a Ferencesek utcájának végén és a Szent István tér felé vezető szakaszon kaotikus állapotok vannak, aki arra ment, botlással kellett számolnia. Akárcsak a Fürdő és a Tímár utcák környékén, ahol meglazultak, feljöttek a térkövek. Nem elsősorban a tél miatt, hiszen a Széchenyi téren és a Tettyén csak elhanyagolható károkat okozott az időjárás.

Az EKF igazi állatorvosi lova, az építkezések terén, a belvárosból a Zsolnay kulturális negyedig vezető, megújított Felsővámház utca. Ahová, nem tudni miért, körülbelül háromszáz méteren díszköves kerékpárutat is terveztek. Ami néhol megszakad, és aminek a közepén néhol villanyoszlopok állnak. Intő jelként talán: figyeljenek a biciklisek!

Hogy a gyalogosoknak, illetve a házukból kilépőknek is figyelniük, mi több, akár életveszéllyel is számolniuk kell, azt az itt lakókon kívül eddig nem nagyon forszírozták. A veszély abból adódik, hogy a hagyományos pécsi építkezésű környéken, ahol egy bejárat mögött több lakrész is van, a kapuk elé fél négyzetméternyi, huszonöt-harminc centi mély, a járda jelentős részét elfoglaló beton aknákat mélyítettek. Itt lehet ellenőrizni az udvarról kifolyó csapadékvizet. Csakhogy több mint egy tucat ilyen akna máig fedetlen. A belváros felől nézve az utolsó lefedett a Katalin utca sarkán található. Talán azért ott, mert a belvárosból még szem előtt van.

Az itt élők tudják, a háromszori átépítés, az itt is hónapokig húzódó átadás után mivel kell számolniuk. Ennek ellenére szinte már mindenki belelépett a maga gödrébe. A Felsővámház 19-ben lakó, 74 éves Légrádi Józsefné például háromszor, ennek, kétszer, orvosi látlelet lett a következménye. Az idős nő azt mondja, kétszer be is szólt az önkormányzathoz, eredmény nélkül. Az ugyancsak ebben az udvarban élő Werling József is megjárta már, ő csaknem lefejelte a betont, de kisebb zúzódásokkal megúszta. A férfi amúgy tudja, hogyan közlekedjen, hiszen mankóval jár, egyik lábát térdben amputálták. Az idegenek nem tanácsolja, hogy csak úgy errefelé mászkáljanak.

A problémákat ismeri Merza Péter, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Kft. vezetője. Azt mondja, ahol igazán gond volt vagy van a közterület-építkezésekkel kapcsolatban, azok mindegyike egy azon céghez köthető. Az igazgató állítja, hogy a város mindent megtett, akkor hibázott volna, ha műszakilag minden tekintetben átveszi a területeket. Így a felelősség az építőké. Az utolsó köröket futják, május elején lezárul az ügymenet, és kötelezni lehet a kivitelezőket a hiányok - például a Felsővámház utcai aknafedelek – pótlására. Ennek pedig, Merza Péter szerint, a nyár elején már látható nyomai is lesznek.

Sovány vigasz, hogy az utómunkákat garanciában végzik, a város ezekért nem fizet. Nyár elejéig még van idő, addig páran, szó szerint, pofára eshetnek.

B. Z.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Bevallotta Orbán Viktor, hogy mennyivel lett vagyonosabb

Orbán Viktor miniszterelnökként havi bruttó 5 millió forintos fizetést kapott.

Hatalmas változtatást ígér a Tisza-kormány, de már a törvény előkészítése is egy hónappal tovább tart

Megszüntetik a végrehajtói kart, amelynek utolsó előtti elnöke a korrupciós ügybe keveredett Schadl György volt.

Átvilágítják a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara működésének átvilágításáról döntött a kormány.

Magyar Péter lefejezte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt

Azonnali hatállyal, Ruff Bálint javaslatára.

Lannert Judit: A teljesen szabad tankönyvválasztás megteremtése hosszabb időt és átfogó szakmai előkészítést igényel

Első lépéseként nyilvános felhívást tettek közzé annak érdekében, hogy a jelenlegi tankönyvkínálat új kiadványokkal,...

Éjszaka mentették fel a fontos hivatal vezetőjét

Magyar Péter miniszterelnök felmentette tisztségéből Gaál Szabolcs Barnát, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét - derül ki a...

Máig sincs átfogó hivatalos szabályozás itthon az elektromos rollerekre

A szervezet ismertette: iparági becslések alapján 100-120 ezer elektromos roller van forgalomban Magyarországon, amelyek 10-15 százaléka...

Kiadták a figyelmeztetést, brutális viharok csapnak le ezekben a megyékben – Máshol azonban 34 fok is lehet

Az országban kedden többfelé várhatók záporok és zivatarok, ennek ellenére azonban a hőség sem hagy alább. Hazánk egyes területein...

Brutális vihar csaphat le a VB nyitómeccsén, kiadták a riasztást

A jelenlegi előrejelzések alapján viharos idő várható Mexikóvárosban a labdarúgó-világbajnokság nyitómérkőzése alatt.

Visszaállítja a kormány a szolgálati nyugdíjat a rendvédelemben?

A rendvédelmi dolgozók szolgálati nyugdíjáról is szó volt a kérdések során az Országgyűlésben hétfőn este.

Az erdélyi háziasszonyok titka: ettől lesz igazán tökéletes a padlizsánkrém

Krémes, füstös, könnyű és ellenállhatatlan – a jó padlizsánkrém igazi nyári klasszikus. Mégis van egy apró részlet, amin meglepően...

Toto Wolff ultimátuma: George Russell alatt sokkal forróbb a talaj, mint azt bárki hinné

George Russell már a 2027-es Mercedes-üléséért küzd szerződése egy záradéka miatt?

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen

A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön

Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa

Új trendet teremtett a globális túlkínálat.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

0






0