Ezt olvasta már?

0

Elfogadták Pécs idei költségvetését

Csütörtökön Pécs közgyűlése elfogadta a város 2017-es költségvetését, csaknem 50 milliárdból gazdálkodhat idén a város. Mintegy 11 milliárd forint értékben szerepelnek a büdzsében új beruházások, adóemelés nem lesz, de az eddigi adókedvezmények megmaradnak.

Bár a zárszámadás még hátravan, de egy technikai módosítással elsőként a közgyűlés lezárta Pécs 2016-os költségvetését, majd a képviselők nekiláttak az idei év “kasszájának”. Páva Zsolt polgármester (Fidesz-KDNP) azt mondta, a költségvetés nagy mértékben hasonlít a tavalyihoz, nagyságrendjében, arányaiban. A polgármester hangsúlyozta, adóemelés nem történt, ellenben továbbra is élnek az eddigi kedvezmények. Minden közalkalmazott kap cafeteriát, vázolta a polgármester. Több mint 11 milliárd forint értékben szerepelnek a költségvetésben új beruházások. A költségvetés főösszege 48,596 milliárd forint, ennyiből gazdálkodhat idén Pécs.

Kunszt Márta (DK) azt közölte, aggasztónak tartja a működési hitel nagyságát. Szerinte a helyi adóbevételek nem nőnek annyira, mint az ideális lenne. A közösségi közlekedés költsége szerinte szintén megterheli a várost. Ugyanakkor méltányolandó, hogy a kormányzat támogatja Pécs kulturális kiadásait.

Kunszt Márta

 

Gulyás Emil (MSZP) szerint abnormális az a szint, ahol jelenleg az önkormányzatok hatásköre van. Szerinte nem olyan kérdéseket kellene tárgyalni, hogy “egy étterem tetejére jégpályát építsünk vagy máshová haditechnikai parkot”, hanem fontos ügyekről kellene beszélni. Úgy fogalmazott, az európai uniós fejlesztési pénzek ilyen mérvű “ráöntése” szerinte átláthatatlanná teszi a költségvetést.


Gulyás Emil

Keresztes László Lóránt (LMP) ellenben azt közölte, szerinte pozitívum, hogy a költségvetés szerkezete áttekinthető. Viszont álláspontja szerint sötét kép bontakozik ki a büdzséből: az iparűzésiadó-bevételek terén Pécs tudomása szerint jelentősen le van maradva más nagyvárosoktól, ellenben az ingatlan típusú adók terén vezető szerepben van. Szerinte szükség van egy radikális adócsökkentésre e téren. Később a szocialista Gulyás Emil megköszönte, hogy az LMP úgymond magáévá tette az adócsökkentési javaslatukat, szerinte akár felére is lehetne csökkenteni az iparűzési adót. Páva Zsolt polgármester (Fidesz-KDNP) ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet: a befektetők számára nem a legfontosabb tényező a helyi adó. S ha az adócsökkentés nem jön be, azaz mégsem érkeznek tömegesen befektetők, akkor csődbe menne a város, ezt pedig felelős városvezetőként nem engedheti. Egyébként az adók tekintetében az a helyzet, hogy Pécsett az egyik legalacsonyabb az építményadó mértéke a nagyvárosok között, ezt is tudni kell, s nem számokkal dobálózni, vázolta a polgármester.

Keresztes László Lóránt

 

Fogarasi Gábor (Jobbik) azt mondta, pont a lényeget nem látja a költségvetésben, véleménye szerint a fiatalok irányába kellene megtartó erőt mutatni a lakhatás és a munkahelyteremtés terén. Szerinte ha “Pécs nem egyetemváros lenne, akkor már szellemváros lenne.”

Fogarasi Gábor

A vita során Gulyás Emil (MSZP) később szóba hozta a kátyúzás kérdését is, és azt is, sok helyen zajlik vezetékrekonstrukció, ami meglátása szerint a “rezsiőrület” miatt egyre nehezebb a cégeknek. Őri László alpolgármester (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta: a szocialisták által “rezsihazugságnak” nevezett rezsicsökkentés nagyon jelentős megtakarítást jelentett minden pécsinek, a nyugdíjasoknak, a családoknak is.

Kővári János (ÖPE) szerint a költségvetés több nehezéket is hordoz, ide tartozik például a korábbi szocialista városvezetés által létrehozott reptér és az Expo Center is. Azt is vázolta, hogy nehéz lenne a Zsolnay-negyed finanszírozása is az állami támogatás nélkül. Szerinte nem abban kellene bízni, hogy majd jön egy vagy több cég, hanem a helyieket kellene támogatni, fogalmazott Kővári János. Az ÖPE több módosítót is benyújtott, köztük egy energiakorszerűsítési alap létrehozásáról, ezt Páva Zsolt polgármester javaslatára el is fogadták.

Kővári János

A záróbeszédben Páva Zsolt polgármester (Fidesz-KDNP) arra hívta fel a figyelmet, jobbára kritikus hangvételű hozzászólások hangzottak el, kevésbé építő jellegűek. A közgyűlés Pécs 2017-es költségvetését végül 19 igen, 5 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadta.

 

Forrás: pecsma.hu







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Forma-1: Hamiltont és a vb-éllovas Antonellit is megbüntették – így rajtol el a mezőny a Magyar Nagydíjon

A szombati időmérő után a versenybírók esti döntései alapjaiban változtatták meg a vasárnapi futam esélyeit. Lewis Hamiltont és Andrea...

Vitatott manővert követően állt az élre, első győzelmét aratta a britek tehetsége az F3-ban

Slater az összetett pontversenyben is átvette a vezetést a Hungaroringen.

Nem vicc: WC-papírral is távol tarthatja a szúnyogokat

Csak ezt kell a WC-papírra csepegtetni.

A titán átkára is fény derül: jön a Percy Jackson 3. évada, itt a friss előzetese

Hamarosan befut a Percy Jackson és az olimposziak című fantasysorozat újabb etapja: megvan a 3. évad premierje, ősszel kerülne a...

Így néz ki a Déli Körvasút új acél hídszerkezete a Soroksári út felett

Helyére került a Déli Körvasút új acél hídszerkezete a Soroksári út felett.

Bejelentette Irán: ha Amerika ezt meglépi, lángba borul egy egész földrajzi régió

Ha az Egyesült Államok ismét megtámadja Iránt, az iszlám köztársaság olyan válaszcsapást hajt végre, amely jelentősen ki fogja...

A benzinárak kapcsán kulcsfontosságú hír érkezett

Oroszország az év végéig meghosszabbítja a benzinexport tilalmát, de feloldja a dízel kivitelére vonatkozó korlátozásokat.

Tavaly majdnem sikerült, idén ő lett a bál szépe

Balatonfüred ünnepi díszbe öltözött a 201. Anna-bál alkalmából. A rendezvény előző évi első udvarhölgye, Windisch Laura is szerepet...

Közel 40 fokos hőhullám jön, nálunk lehet a legnagyobb forróság egész Közép-Európában

Vasárnap és hétfőn még előfordulhatnak záporok, zivatarok, keddtől viszont egyre nagyobb hőség várható. A legfrissebb előrejelzések...

Lemondott az oktatási miniszter – véget értek a „csótány”-tüntetések

Az indiai Csótány Janta Párt (CJP) bejelentette, hogy befejezi öt hete tartó delhi tiltakozását, miután lemondott Dharmendra Pradhan...

Szokatlan időjárásra ébredtünk vasárnap hajnalban – megjöttek a részletek

Szokatlanul hűvösen indult a vasárnap Magyarország nagy részén.

0

Sport

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba

Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.

Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona

A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.

Bulvár

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után

Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

0






0