Ezt olvasta már?

0

Elfogadták Pécs költségvetését, egy képviselő kilépett a városvezető koalícióból

Az idei büdzsére 49,635 milliárd forint kiadási és bevételi főösszeggel bólintott rá a városi közgyűlés. Az ülésen egy képviselő bejelentette kilépését a - többi között az MSZP, a DK, az LMP és a Jobbik - alkotta városvezető koalícióból.

 

A baranyai megyeszékhely 2022-es összevont költségvetési mérlege szerint a büdzsé a tavaly tervezetthez hasonló költségvetési bevétellel és kiadással számol. Beruházásokra több mint 11,2 milliárd forintos kiadást irányoznak elő, ami csaknem félmilliárd forinttal haladja meg a 2021-es összeget, személyi juttatásokra pedig a tavalyi 9,3 milliárd forint helyett 2022-ben 10,7 milliárd forintot fordítana az önkormányzat.

 

A közgyűlésen Péterffy Attila (Pécs Jövője - Öt Torony) polgármester előterjesztőként azt mondta, hogy a város büdzséjét - a korábbi évekhez hasonlóan - idén is olyan stratégiai célok mentén tervezték, mint a működőképesség fenntartása, a fejlesztések előkészítése, folytatása és a múltbéli kötelezettségek teljesítése.

 

Közölte: továbbra is feszes, takarékos gazdálkodásra van szükség, kezelni kell a járvány okozta adóbevétel-kiesést, a növekvő energiaárak hatását, a béremelési igényeket, és a "korábbi városvezetés által örökül hagyott adósságot".

 

A polgármester azt mondta,

 

a város a pandémia és a kormányzati intézkedések következtében fellépő múltbéli és várható idei bevételkiesés, valamint a veszélyhelyzet okozta többletkiadások megtérítésében a kormány segítségét kérte; 6,2 milliárd forint kompenzációs igénnyel kereste fel az illetékes minisztériumokat.

 

 

Az önkormányzat új hitelfelvétellel nem számol - jelentette ki.

 

Az ülésen felszólaló Mellár Tamás (Párbeszéd) pécsi országgyűlési képviselő arról szólt, hogy külső tényezők - így az energiaárak növekedése, az infláció, a pandémia okozta kiadások és bevételcsökkenések - miatt komoly nehézséget jelent Pécsen is a költségvetés megalkotása. A járvány miatt jelentős elvonásokkal sújtotta a kormányzat Pécset, ezért arra szólította fel a város parlamenti képviselőit, közösen tegyenek meg mindent azért, hogy a kabinet biztosítsa a megyeszékhely számára a kért 6,2 milliárd forintos kompenzációt.

 

Ruzsa Csaba, Pécs külsős alpolgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormányzati kompenzációra azért is szükség van, mert

 

a pandémia miatt elrendelt lezárások negatív hatásait idén érzi meg leginkább a város a gyér adóbevételek miatt.

 

Hozzátette: az energiaárak jelentős növekedése miatt a helyi közösségi közlekedési cégnek, a vízszolgáltató vállalatnak és az intézményeknek is milliárdos nagyságrendben növekednek a kiadásai; ezeket pedig az önkormányzatnak kell majd pótolnia.

 

Bíznak abban is - folytatta -, hogy a következő időszakban az önkormányzat megállapodik a kormánnyal a város állam felé fennálló tartozásának idei 1,74 milliárd forintos törlesztőrészletének átütemezéséről. Emiatt és a remélt kompenzáció miatt is szükség lehet a költségvetés többszöri felülvizsgálatára idén - tette hozzá.

 

A pécsi közgyűlésben ellenzéki szerepet betöltő Fidesz városházi frakcióvezetője, Csizmadia Péter úgy vélekedett: bár minden forintra nagy szükség lenne 2022-ben Pécsen, "a takarékoskodás nem fog úgy menni, hogy a haverok az elsők". Kijelentésével arra utalt, hogy szerinte százmillió forinttal terheli meg a büdzsét a különböző tanácsadók, tanácsnokok, biztosok, politikai kinevezettek tiszteletdíja.

 

Jelentős terhet ró a költségvetésre az önkormányzati sajtó finanszírozása is - fűzte hozzá.

 

Az ellenzéki képviselők számos módosító indítványt nyújtottak be a költségvetési rendelethez, ezeket azonban a többség nem támogatta.

 

Az ülés elején Hencsei Zsolt képviselő (Pécs Jövője Frakciószövetség - Jobbik Frakció) hivatalosan is bejelentette, hogy kilép pártjából, valamint a frakciószövetségből és függetlenként dolgozik tovább a pécsi közgyűlésben.

 

A városvezető koalícióból korábban már négyen távoztak, három momentumos és egy DK-s képviselő. A 26 tagú testületben így kétfősre apadt a várost vezető - 14 tagú - koalíció többsége.

 

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett

Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...

Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"

Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.

Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek

Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...

Zöld csillagot azonosítottak a kutatók, mely elpusztult világok törmelékének köszönheti a színét

Egy friss kutatás szerint a fehér törpéknek nevezett csillagmaradványok világa sokkal színesebb, mint eddig sejtettük.

Putyinék bajban: már 7 százalék fölé ugrott az infláció Oroszországban

Már most túlnőtt az éves inflációs célon a friss mutató.

Most jobb, ha vigyáz a pénzére ez a 2 csillagjegy: könnyen megcsappanhat a pénztárcájuk

Most két csillagjegynek is érdemes visszafognia a költekezést, mert a következő időszak könnyen próbára teheti a pénztárcájukat. Egy...

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

EL: Hosszas VAR-ozás előzte meg a Fradi második gólját, a Plzen csak a hajrában tudott szépíteni - videó

Kristoffer Zachariassen duplájával hazai pályán is sikerrel indított a Fradi a főtáblán.

Második meccsét is megnyerte a Fradi az EL-ben

Az Üllői úton 2-1-re verték a cseh Plzent, a 36 csapatos tabella 7. helyén állnak.

Tovább írja sohasem látott tündérmeséjét a Ferencváros a nemzetközi porondon

„Szokás szerint” az ezúttal duplázó Kristoffer Zachariassen volt az El-hős.

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0