Ezt olvasta már?

0

Elhagyta a felesége, majd elrabolta

A kánikula ellenére sem hagy alább a munka a megye bíróságain, szerdán egy egészen különös ügy folytatódik a komlói járásbíróságon. Négy férfit személyi szabadság megsértése és más bűncselekmények elkövetésével vádolnak - Írja a bama.hu.

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott házassága megromlott a feleségével, aki ezért elköltözött egy másik baranyai településen élő férfihez. A férj magára maradt két gyerekével, de elhatározta, hogy nem hagyja annyiban és visszaszerzi az asszonyt.

Három társával – köztük egyik gyerekével, a negyedrendű vádlottal – kitalálták, hogy hajnalban kocsival elmennek a nőért, amikor az munkába indul és a buszmegállóban beletuszkolják az autóba és elszelelnek. Így is történt, csakhogy nem ment minden tökéletesen, amíg az egyik tettestárs belökte a kocsiba az asszonyt, addig a férj a kocsi hátsó üléséről húzta be az asszonyt a járműbe – természetesen a nej hangos tiltakozása közepette.

Hazaérve a férj kirángatta hűtlen asszonyát az autóból, dulakodni kezdtek, de a nőnek sikerült több sms-üzenetet küldenie élettársának, hogy elraboltak. A szerelmes férfi rögtön kocsiba vágta magát és szólt a rendőröknek, hogy mi történt.

Amikor a tett színhelyére ért, a nő ki akart menni hozzá a házból, de a férje nem engedte. A nő öklével kitörte a bejárati ajtó üvegét, mire élettársa nagy sebességgel behajtott az udvarra, hogy kimenekítse szerelmét. A férj és (szintén vádlott) gyereke azonban vasvillával és vascsővel kezdte ütni-verni a kocsit, ami nagy nehezen kitolatott az utcára.

Ekkor érkeztek meg szerencsére a rendőrök, akik véget vetettek az akciófilmbe illő jeleneteknek.

 

Forrás: bama.hu







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Szotyipénzért adták el a világ leggyorsabb Audiját

Egykor 400 km/h-t csavartak ki az öreg Audi S4-ből, most fillérekért adták el.

Orosz harci gépek jelentek meg Svédországnál, gyorsan reagált a svéd légierő

Két orosz harci repülőgép miatt kellett felszállniuk a svéd vadászgépeknek a Balti-tenger felett. A svéd légteret egyik esetben sem...

Így alhatsz pihentetően a legnagyobb hőségben is

Orvosi szakértők tudományosan alátámasztott módszereket vázoltak fel a hőség alatti alvás javítására. Ezek a stratégiák a test és a...

Lezuhant az indiai légierő gépe, öten meghaltak

Szombaton lezuhant az indiai légierő egyik An–32-es típusú katonai szállítógépe Asszám államban, rutinrepülés közben. A...

Magyar bobtail a világ legszebb kutyája

Tarolt a bolognai világkiállításon.

Leomlott egy XV. századi műemlék Erdélyben

Leomlott a XV. századi evangélikus erődtemplom külső erődítésének egy része az erdélyi Muzsnán (Mosna), a szombat virradóra történt...

Orbán Viktor: A vitnyédi migránstáborral ki akartuk taktikázni az EU-t

Gulyás Gergely is azt mondta, hogy ez egy taktikai eszköz volt a tárgyalásokhoz.

Sokan nem tudják, de valójában erre való a sajtreszelő tüskés oldala

A hagyományos, négyoldalú sajtreszelő minden konyha alapdarabja, de van egy oldala, amit sokan teljesen figyelmen kívül hagynak: a sűrűn...

Ez az új cipőfűző trend minden lábbelit azonnal stílusossá varázsol

Fedezd fel, hogyan teheted különlegessé és stílusossá meglévő cipőidet egyszerűen cipőfűzők cseréjével. Ez a trend új szintre emeli...

0

Sport

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

Bulvár

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról

A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.

Vészjelzés: Putyin órákon belül készülhet valamire egy nukleáris töltetű, gyilkos fegyverrel

Az ukrán légierő péntek délutáni riasztása szerint magas a valószínűsége annak, hogy Oroszország a következő 24 órában beveti az egyik, ritka alkalmakkor használt, közepes hatótávolságú ballisztikus r ...

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

0






0