Elhunyt Safranek Károly színművész
Elhunyt Safranek Károly, az egri Gárdonyi Géza Színház színművésze - tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtószóvivője. Safranek Károly egykor játszott a Pécsi Nemzeti Színházban is.
hirdetés
A színész hirtelen lefolyású betegség következtében, váratlanul hunyt el augusztus 5-én este - közölte Pilisy Csenge. Mint elmondta: az 1953-ban Budapesten született Jászai Mari-díjas művész színházi szerepei mellett rendszeresen filmezett és szinkronizált is.
Játszott a Madách Színházban, a Szegedi Nemzeti Színházban, a Pécsi Nemzeti Színházban, a nyíregyházi Móricz Zsigmond színházban, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban, a József Attila Színházban, a Nemzeti Színházban.
Az elmúlt tíz év során szeretett és elismert alakja volt a Gárdonyi Géza Színház társulatának. Legutóbb a Csíksomlyói passióban láthatta az egri közönség.
Színészkollégái és a színházszeretők körében nagy űrt hagy maga után. Temetéséről később intézkednek - mondta a referens.
A Magyar Színházművészeti Lexikon szerint Safranek Károly 1977-ben végzett a Színművészeti Főiskolán.
Pályafutása alatt alakította a többi között Moliere Tartuffe-jében Valért és Damist, Csehov Ivanovját és Shakepeare Athéni Timonjában Alcibiadest.
MTI
hírek innen, onnan
Hétfőn zárva tart a budapesti tőzsde
Pünkösd miatt hétfőn nincsen kereskedés a budapesti tőzsdén, azonban az amerikai és a meghatározó nyugat-európai börzék nem zárnak be. A régiót
Napi horoszkóp május 20, hétfő - számítson gyökeres változásokra az életében!
Napi horoszkópunk segítségével válaszokat kaphat, ha bizonytalan a szerelemben, párkapcsolatában, vagy a munkájával kapcsolatban.
Homokzsákokkal próbálják menteni a helyzetet Tiszaugnál
Tiszaugnál a hét elején szakadt át a szikrai Holt-Tisza egyik zsilipje.
Így fogadták ByeAlexet a reptéren
Az Eurovíziós Dalfesztivál 10. helyezettje örül, hogy sikerült helytállnia Malmőben.
Arany Listán a stabil magyar kis-és középvállalkozások
Megjelenik június közepén a kiemelkedően stabil magyar kis- és középvállalkozásokat bemutató kiadvány - közölte a KKV Szakmai Magazin kiadója, az Intermark Kft.
Fogamzásgátló tabletta = hízás?
A leggyakoribb félelem a fogamzásgátló tablettákkal kapcsolatban az, hogy szedésük következtében megnövekszik a testsúly.
Ancelotti már kikérte magát Madridba
Ancelotti már kérte, hogy engedjék el Madridba. Ancelotti eldöntötte: nem akarja folytatni Párizsban [BANNER133] Az olasz szakember az előző hét utolsó napján egyeztetett a folytatást illetően a PSG elnökével, ...
Fotó: a szurkolók csak megszerették Rafa Benítezt
Több szurkoló is végül fájó szívvel engedte el Rafa Benítezt a Chelsea éléről, többen transzparensekkel búcsúztak a spanyol szakembertől, akivel Európa Ligát nyert a klub.
Fogyj a KamaszPanasszal! 8. hét
Már a 8. hétnél tartunk és nagyszerűen haladsz! Gratulálunk, csak így tovább! Már alig maradt pár hét a programból! Mind tisztában vagyunk vele, hogy sokkal több gyümölcsöt és zöldséget kéne fogyasztanunk, különösen akkor, hogyha ...
A fiatalok mehetnek a pécsi női kosarasoktól
Ugyan még csak néhány hete ért véget a női kosárbajnokság, mindkét baranyai kötődésű klubnál bőszen kell dolgozni a jövőn. Nem utolsósorban azért, mert európai porondra léphetnek ki, ha biztosított az anyagi háttér.
Engem vigyél haza!
Újra indítjuk Engem vigyél haza rovatunk. Ezentúl a Civilek a komlói állatokért csoport által mentett kutyusok képeit tesszük közre.
Sport
Micheliszt megbüntették, szabálytalan a Honda, borult minden
A WTCC-sorozat osztrák nagydíjának időmérője után örültünk egy kicsit, hiszen Michelisz Norbi a 9. lett, ami a második futamon első soros indulást jelentett volna. Ugyanakkor a Q2-ben történtek miatt a versenybíróság rekordbünteté...
A viszontagságok ellenére Michelisz a Salzburgringen is dobogóra állt
Minden jó, ha a vége jó, Michelisz Norbert szempontjából pedig végül is majdnem tökéletesre sikeredett a túraautó-világbajnokság ausztriai versenyhétvégéje. Majdnem, ugyanis az időmérőt követő büntetések miatt az első versenyt a 1...
Húzd meg! Hátizomerősítés fegyenc- és egyéb módra
Támadjunk több szögből, ne hanyagoljuk el a mozgásirányokat! Evezés, pull egy kézzel, súllyal vagy súly nélkül.
Nyert a Vidi, karnyújtásnyira a bajnoki ezüst
A Videoton 2-1-re legyőzte a vendég Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján. A székesfehérváriak tökéletesen használták ki legfőbb riválisuk, az MTK botlását, így hatalmas lépést tettek a bajnoki ...
Magyar bokszoló a WBO interkontinentális öv birtokosa!
Kecskeméten rendezte meg soron következő profi boksz gáláját a Ferobox Event csapata a Messzi István Sportcsarnokban. Az izgalmas sporteseményt a létesítmény telt házas közönsége mellett a Sport 1 Televízió nézői is élőben nézhett...
Tanult és vb-meccset nézett Svédországban a MOL Liga korábbi sztárja
Jánosi Csaba idén év elején döntött úgy, hogy felhagy az aktív játékkal és a folytatásban edzőként próbálja átadni a fiataloknak, amit ő az elmúlt évtizedekben a jégen megtanult. Jelenleg a Vasas utánpótlásedzője (U10 és U12), val...
Videó: kiszórták a brutális szabálytalanság után balhézó Dzsudzsákot
Piros lapot kapott Dzsudzsák Balázs a Dinamo Moszkva Alanyija Vlagyikavkaz elleni meccsén, miután ő is belekeveredett egy tömegjelenetbe egy brutális szabálytalanság után a meccs 87. percében.
Bajnokveréssel érte utol a Honvéd az MTK-t
A végig hatalmas fölényben játszó Budapest Honvéd 2-0-ra győzte le a már bajnok és meglehetősen tartalékos Győri ETO-t, így harcban maradt a dobogós helyezésért.
Edzője szerint Babos Timi az utóbbi időben jól, és egyenletesen teljesít
Babos Tímea legutóbb Johannesburgban nyert versenyt. A tornagyőzelemmel 12 helyet javított világranglistás helyezésén, így ezen a héten már ismét a legjobb százban, a 99. találta magát. Mindez a siker mellett azt is jelenti, hogy ...
Kozák Danuta hosszú idényre készül
Remekül szerepeltek az elmúlt hétvégén a magyar versenyzők Szegeden, a kajak-kenu Világkupa-sorozat idei első viadalán. A csapat mint a legeredményesebb nemzet - 18 érmet - hat aranyat, nyolc ezüstöt és négy bronzot gyűjtöttek a ...
Bulvár
Ez aztán furcsa fordulat! Mégis ByeAlex nyerte a nemzetközi versenyt
Bár a kihirdetett eredmények szerint a 10. lett ByeAlex, kiderült, mégis ő a nyertes.
Időjárás - Vihar mossa el az estét
Csalóka lesz a mai nap! Délelőtt és délután is kellemes nyári idő várható. Délután azonban egy hidegfront érkezik.
Pucéran pózolt a várandós Britney - Címlapon a sztárkismama
Celebek körében nagy divat ledobni a textilt várandósan. Nézegesd meg a képeket!
70 éves a vagyonát szegényekre hagyó magyar milliárdos
70 éves lett május 14-én az egyik leggazdagabb magyar, Demján Sándor, aki Etyekre költözött székely családban nőtt fel, és vagyonának 95 százalékát hagyja a szegényekre.
Lecsapott a vihar: szupercella Nagyatád felett, fotó
Felhőszakadás, jégeső kíséretében csapott le a vihar Somogyra is, Nagyatád felett egy észlelő egy szupercellát kapott lencsevégre.
Nagyon kínosan érezte magát! Az énekesnő fél feneke kilógott a bőrnadrágból
Rihanna megbánta, hogy a szűk bőrnadrágot vette fel.
Csodanövény a szorongás ellen
A kutatást vezető Dr. Jerome Sarris elmondta, hogy a mostani, mérsékelt hatékonyságú gyógyszerek mellett új módszerekre van szükség. "A növényi hatóanyagú készítmények tapasztalataink szerint lehetséges alternatívát jelentenek a k...
"Meg is ölhetlek, rendőr vagyok" - feljelentés a rendőrök ellen
Megverték és embertelenül bántak vele a rendőrök - ezt állítja egy komlói nő. Azt mondja, hogy máig nem érti, miért vitték be a rendőrségre. A nő az eset miatt feljelentést tett a rendőrök ellen a Baranya Megyei Főügyészségen.
Botrány és káromkodás az Eurovízió után - videó
Míg a magyarok bekerültek a legjobb tíz közé, az idei Eurovíziós Dalversenyen, addig más esélyesnek tartott országok előadói hátul végeztek. Így szokott ez lenni, ám nem mindenki bírta leplezni a csalódottságát. Nézzétek csak!
Micheliszt megbüntették, szabálytalan a Honda, borult minden
A WTCC-sorozat osztrák nagydíjának időmérője után örültünk egy kicsit, hiszen Michelisz Norbi a 9. lett, ami a második futamon első soros indulást jelentett volna. Ugyanakkor a Q2-ben történtek miatt a versenybíróság rekordbünteté...
Videó: klicskói pofonok az autópálya közepén
Jól jegyezd meg, hogy fájni fog, ha rossz ember előtt kezdesz fékezgetni az autópályán. Vagy bárhol. Jusson eszedbe mindig ez a videó, ha keménykednél, nem éri meg. Ugye, hogy jobb, ha veszünk egy nagy levegőt és szépen továbbmegy...
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Ma Magyarországon 50 és 100 közé tehető a Fabry-kórosok száma. Sajnos, nehezen diagnosztizálható, általában fiatal fiúkban jelentkezik: fáradékonyak, nem szívesen mozognak.
blogmorzsák
Inkompetencia felsőfokon
A VIII. kerületi önkormányzatnak több hónapos csúszással sem sikerült az üres telkek közösségi célú hasznosítását megszervezni.
Forog a Downton Abbey negyedik évada
Íme néhány fotó az egyik legnépszerűbb brit sorozat forgatásáról.
A befektetés hét alapszabálya
Ezeket kövesd, ha nem akarod, hogy átverés áldozata legyél.
Álmodj, kérj, és ő valóra váltja!
Oravecz Nóra hisz a pozitív gondolat erejében, és abban, hogy bármit el tudunk érni. Ha pedig nem, ő valóra váltja: kívánságokat teljesít.
A New York-i bundagyanú
A liga történetének egyik legnagyobb botránya az 1946-os döntő előestéjén pattant ki.
Pusztatúrpásztótól a lovagi címig
Korda Sándort a mai napig olyan szinten tisztelik Angliában, hogy az európai Oscar-díj kiosztó gálán a legjobb filmnek járó díjat róla nevezték el.
Piri szerint a világ
Így fotózik egy két és fél éves gyerek.
Melyik 15 vasútvonal lesz olcsóbb?
Alacsonyabb műszaki szintet nyújtó vonalakon
15 százalékos díjcsökkentés várható.
Turistaúton Észak- Koreában
Idén tavasszal egy hetet töltött a BBC tudósítója és operatőre a világ legorwellibb államában, ebből született egy elképesztő, fél órás dokufilm.
Napház Miamiban
A tervek szerint szállodaként, kaszinóként és kiállítóhelyként is funkcionáló, hajóval is könnyen megközelíthető épület a tengerben állna.
Dave Grohl a Rolling Stones koncertjén
A Foo Fighters vezére a Beatles- és Led Zeppelin-tagok után most már Mick Jaggerékkel is zenélt.
Az arab világ belső törésvonalai
A konfliktusok egyik fő forrása, hogy a Közel-Keleten nem tud kinőni olyan hatalom, amely kvázi hegemón helyzetbe kerül.

- Forgalomelterelés Pécsett
- Növelik a szennyvíztisztítás hatásfokát Pécsen
- Ingyenesek a programok a látássérülteknek
- Több ponton is változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje októbertől
- Szépen felépült Kira
- Tizenegy milliárd forintos fejlesztésbe kezd a mentőszolgálat
- Menetrendváltozások léptek életbe a budapesti tömegközlekedésben
- NATO-radar - Elhelyezték a medinai létesítmény alapkövét
- Megverte a Pécset, még életben a Siófok
- Orbán: béremelés a háziorvosoknak és a tanároknak
- "Pécs ledarálja a Siófokot"
- Beolvad a Tettye Forrásház Zrt.-be a Pécsi Vízmű Zrt.
- Fidesz: folytatódik a rezsicsökkentés politikája
- A baloldalon totális a káosz
- Orbán: Európa problémája a gyengülő versenyképesség
- Újabb részletek a pécsi pénzváltós gyilkosságról
- Új bűnmegelőzési program indult egy Pécsi iskolában
- Schmitt még küzd a doktorijáért
- Pollenhelyzet - Tovább csökkent a terhelés az esőzésnek köszönhetően
- Pécsett is hódít a Rukkola
- Vándorgyűlést rendez a történelmi társulat
- Legyen újra természetes az uránvárosi KRESZ-park és környéke!
- A környezettudatosságot népszerűsítő kampánysorozat indul csütörtökön
- Török segítség Pécs oszmán építészeti értékeinek ápolására
- Sikerrel zárult a pécsi akció
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Aszpik - Alkotói piac
- Forgalmi rend változások Pécsett
- Elhunyt Székely György színháztörténész
- Kocsis Zoltán egyelőre nem vezényel és zongoraestet sem ad Pécsen
- Expedíciózz a háztartásban! - Ismét Pécsen





