Ezt olvasta már?

0

Elhunyt Tass Olga, pécsi olimpiai bajnok tornász

Kilencvenegy esztendős korában elhunyt Tass Olga, a melbourne-i olimpián aranyérmes női kéziszercsapat tagja.

A világbajnok tornász négy olimpián hat érmet nyert. Később edzőként, nemzetközi pontozóbíróként és a szövetség munkatársaként is dolgozott.

Tass Olga péntek éjszaka súlyos betegség után, kórházban hunyt el - közölte a család a Magyar Olimpiai Bizottsággal (MOB).

A MOB honlapján olvasható visszaemlékezés szerint Lemhényiné Tass Olga 1929. március 28-án született Pécsett. A tornával 14 évesen ismerkedett meg, majd öt évvel később a londoni olimpián a magyar csapattal összetett ezüstérmet szerzett. Az 1952-es helsinki játékokon bronzérmet, az 1954-es római világbajnokságon aranyat nyert a kéziszercsapattal, ahol még egy összetett ezüstöt is begyűjtöttek. Ugyanebben az évben három aranyat nyert a főiskolai világbajnokságon (felemás korlát egyéni, felemás korlát csapat, talaj csapat), majd következett az 1956-os olimpia Melbourne-ben, amely pályafutása csúcsát jelentette, három érmet nyert. Bodó Andrea, Keleti Ágnes, Kertész Alíz, Korondi Margit és Köteles Erzsébet társaságában kéziszercsapatban arany-, összetett csapatban ezüstérmet nyert, valamint lóugrásban egy egyéni bronzot is szerzett. Ezt követően még az 1960-as római olimpiáig versenyzett, ahol a csapattal hetedik lett; két Európa-bajnokságon és egy világbajnokságon is indult, majd visszavonult.

1951-ben a Testnevelési Főiskolán tanári, 1978-ban torna szakedzői, 1981-ben pedig mesteredzői oklevelet kapott. 1960-ban az Újpesti Dózsánál kezdett edzősködni, majd 1968-ig a francia női tornaválogatott trénereként dolgozott. Ezt követően a Vasas, a Honvéd és a magyar válogatott is rá bízta az edzői feladatokat, később nemzetközi pontozóbíró és a magyar szövetség szakfelügyelője volt. 2007-ben A tudatos mozgás művészete címmel könyvet írt.

Elismerései között szerepel a Népköztársaság Érdemes Sportolója, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét (1996), a MOB Nők Sportjáért díjat (2008), az Elnöki Érdemérmet, valamint a Magyar Tornasportért díjat.

Férje a 2003-ban elhunyt Lemhényi Dezső, olimpiai bajnok vízilabdázó (Helsinki, 1952), majd mesteredző, szövetségi kapitány, a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke volt, akivel ötven évet töltöttek együtt.

Tass Olgát a Magyar Olimpiai Bizottság a saját halottjának tekinti - áll a MOB honlapján.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Akár 2 héttel tovább eláll a banán, ha így tárolod – Mutatjuk, mi a trükkje

A banán az egyik legnépszerűbb gyümölcs, ám nagyon gyorsan megbarnul és megpuhul. Néhány egyszerű tárolási praktikával azonban...

4 apró jel, ami elárulja: sokkal nagyobb szükségetek van a párterápiára, mint gondolnátok

Jellemző, hogy jó ideig észre sem vesszük, de a háttérben meghúzódó feszültségek és az elfojtott neheztelések alattomosan formálják...

Mennyit ér, ha naponta 10 percet mozogsz? Meglepő a válasz

Az austini Texasi Egyetem kutatói szerint a meglepően kevés testmozgás is jelentős hatással lehet a szervezetünkre, például az alvásunkra.

Fordulat a Volánbusz-ügyben: Jellinek Dániel házi őrizetbe került, Szivek Norbert letartóztatásban marad

Megszüntette Jellinek Dániel milliárdos üzletember letartóztatását a bíróság, Szivek Norbertnek azonban további három hónapig...

A nő, akinek letartóztatása világszerte címlapokra került: Angela Davis nem félt szembeszállni az igazságtalan rendszerrel

Tizenhat hónapot töltött ártatlanul börtönben, hogy később a világ egyik legismertebb emberi jogi aktivistájává váljon. Angela Davis...

Vörösfény-maszk: tényleg eltünteti a ráncokat, vagy csak újabb szépségőrület? A bőrgyógyászok elárulták az igazságot

Egyre népszerűbbek a vörösfény-maszkok, de vajon tényleg szebbé teszik a bőrt?

Rendkívüli bejelentéssel állt elő Donald Trump Oroszország kapcsán

Donald Trump nemzeti érdekekre hivatkozva felfüggesztette a Kongresszus által elfogadott újabb oroszellenes csomagot.

Sorra döntötte ki a terelőtáblákat az autós az M1-es autópályán, kiderült mi okozta a pusztítást

Tatabánya közelében a Budapest felé vezető oldalon hajtott munkaterületre egy teherautósofőr. A férfi egy elterelt szakaszon tért le az...

Kettészakad az ország szombaton: nyugaton sütni fog a nap, keleten borongós, esős idő lesz

Szombaton felemás lesz az idő az ország két felében, vasárnap viszont már többfelé kellemes őszi kirándulóidőre lehet számítani. Az...

„Tudtuk, hogy meg fogja ölni” – 6 hazai tragédia, amit talán megelőzhetett volna az isztambuli egyezmény ratifikálása

Évek óta hallgatjuk, hogy az Isztambuli Egyezmény nem egyéb, mint genderideológiával fertőzött brüsszeli gumicsont. Csakhogy miközben a...

0

Sport

Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír

Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.

Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották

Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik

Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.

Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban

A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.

Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga

Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt

Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések

A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt

Bulvár

Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort

Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés

A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.

Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...

Ekkor érkezhet az első hó Magyarországra: már a dátum is megvan

Hamarosan előkerülhetnek a téli kabátok és a hólapátok. Az első hó Magyarországon a mostani előrejelzések szerint november második felében érkezhet.

Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek

Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.

Videón a hajmeresztő ugrás: Métereket zuhant a tömegbe egy srác a budapesti Morrison's 2-ben

Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy népszerű budapesti szórakozóhelyen. Egy fiatal fiú felmászott a korlátra, majd a mélybe vetette magát. Videón a hajmeresztő eset!

Kifakadt az áruházi dolgozó az automata kasszák miatt: „Én csináljam meg helyette az egész bevásárlást?”

Vannak vásárlók, akik gond nélkül használják az önkiszolgáló kasszákat, mások viszont hallani sem akarnak róluk. Egy áruházi dolgozó szerint azonban akadnak olyanok is, akik nem azért kérnek segítséget, mert va

Lebuktatták Németh Balázst, feljelentést tett a minisztérium

Közel húszmilliós vagyoni hátrány miatt indult hatósági eljárás A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium...

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért

A reggeli italok nemcsak a szervezet hidratáltságára lehetnek hatással, hanem a telítettségérzetre és a vércukorszintre is. Mutatjuk, melyik a 10 legjobb reggeli ital a jó vércukorértékekért.

Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz

Lapunknak adta első hosszabb interjúját az áprilisi választás óta Tarlós István, akit a Tisza-kormányról, a Fidesz vereségéről, valamint Karácsony Gergely és a kormány közötti friss megállapodásról is kérdez

Tarlós István szerint komoly szerepe van Orbán Viktornak a korrupcióban

Budapest korábbi főpolgármestere szerint a Fidesznek túlzott önbizalma volt a választási kampányban, Magyar Péter ugyanakkor továbbra is kampányüzemmódban van. Az NVVH-val kapcsolatban pedig több aggá ...

0






0