Ezt olvasta már?

Körmendre látogatnak a pécsi kosarasok

Új centerünk, Ryan Wrigtht papírjai rendben vannak, így ő már pályára léphet a pénteki bajnokin, Simon Kristóf azonban bokasérülés miatt minden bizonnyal kihagyja ...

0

Elindult a magyar válogatott Franciaországba

A magyar labdarúgó-válogatott elindult a franciaországi Európa-bajnokságra: a csapatot szállító chartergép kedden 11.40-kor szállt fel a Liszt Ferenc Repülőtérről.


hirdetés

"Jó felkészülésünk volt, az együttes készen áll a kontinenstornára" - jelentette ki Bernd Storck szövetségi kapitány, aki elárulta, mind a játékosok, mind a szakmai stáb tagjai izgatottan várják az Eb-t.

"Megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani és az országot méltóképpen képviselni, illetve bebizonyítani, hogy 44 év után ismét helyünk van az Európa-bajnokságon" - mondta.

A német szakember kérdésre válaszolva elmondta, nem érez nyomást, illetve arról is beszélt, hogy a keret mind a 23 tagja egészségesen várja a tornát.

"Végre eljött a pillanat, amelyre a kijutás óta vártunk. Elindulhatunk az álmunk felé" - mondta Lovrencsics Gergő, aki elárulta, izgulnak.

A Lech Poznan légiósa szerint a tervezett munkát sikerült elvégezni, így fizikálisan és mentálisan is készen áll a csapat a megméretésre. Hozzátette: az első, egy hét múlva esedékes osztrákok elleni meccsig a finomhangoláson és az ellenfelekből való felkészülésen lesz a hangsúly.

A magyar válogatott busza néhány perccel 10 óra előtt gördült be a ferihegyi repülőtér 1-es termináljához, ahol mintegy 50, "Magyarország" feliratú, fekete pólót viselő szurkoló várta a küldöttséget. Az épületen belül további 50, dudával és zászlókkal felszerelt drukker várakozott.

Az öltönyben érkező válogatott futballisták néhány csoportkép elkészítését követően 11 óra után szálltak fel a Nizzába tartó charterjáratra.

A magyarok jövő kedden Bordeaux-ban Ausztriával, négy nappal később Marseille-ben Izlanddal, majd június 22-én Lyonban Portugáliával találkoznak.








Lassan sorompóba lépnek a pécsi polgármesterjelöltek. Ön kit választana?








0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Justin Bieber David Beckham kárára élcelődik az Instán

Az még hagyján, hogy önmagát írja elsőnek a régi fotó képfeliratában. Brooklyn Beckhamnek tetszik a poén, önnek?

Több mint százezer fontot kapott a dél-walesi acélmunkás, akinek a garázsára festett Banksy

A vevő közölte, hogy egyelőre nem szállítja el Port Talbotból a Karácsonyi üdvözlet című képet, sőt inkább a saját...

Két kisgéppel bővült a Győr-Szol gépparkja - videó

A két, jelenleg hóekeként és sószóróként működő kisgép 16 millió forintba került.

Dolgozó közmunkások ezreire bukkant a kormány - megváltozott a módszertan

A közfoglalkoztatási programok eredményességére világít rá az, hogy hányan tudtak végül elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon....

Még a csapból folyó víz is ráz - életveszélyessé nyilvánítottak egy budapesti lakóházat

Budapest - Életveszélyessé minősített az Elmű egy házat a Dob utcában a villanyvezetékek miatt, miután az egyik lakó azzal szembesült,...

Milyen dolog érzékenynek lenni egy érzéketlen társadalomban?

Nincs könnyű dolga annak, aki a fogyasztói társadalom bűvkörében - amiben szinte minden a felszínességről szól -, túl magas érzelmi...

Simán talpra szökik a felrúgott robotkutya

Szimulációkkal tanították meg, hogy miként kell hasra fordulva feltápászkodni.

Pofátlanul fiatalok a Szaturnusz gyűrűi

A bolygó 4,5 milliárd éves, de a gyűrűk legfeljebb 100 millió éve keletkeztek.

Gyilkosságért is elítélték a nőket erőszakoló indiai gurut

Egy újságírót öltek meg, aki feltárta a nemi erőszakokat.

0

Sport

Kizárhatják a Barcelonát a Király-kupából

A Levante elleni mérkőzésen pályára lépett egy olyan játékos, aki eltiltott volt.

Vereség Svédországtól, egy pontot viszünk a középdöntőbe

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33-30-ra kikapott a svéd csapattól.

Vállalkozóként is sikeres a magyar válogatott focista

Egymilliárdos bevétele van évente Szalai Ádámnak.

Így folytatja a világbajnokságot a kézilabda-válogatott

A csoportkör után következik a középdöntő, ahol három meccse lesz a magyar válogatottnak.

Újabb győzelmével Egyiptom a középdöntőbe jutott a kézi-vb-n

Az afrikai csapat a harmadik helyen végzett a magyarok csoportjában.

Kizárhatják a Barcelonát a Király-kupából

A Real Madrid sorsára juthat a címvédő katalán csapat.

Emberségből jelesre vizsgázott az MU klasszisa

A spanyol futballista nemes gesztusától hangos a nemzetközi sportsajtó.

Kézi-vb: változás a magyarok programjában

Ezen a világbajnokságon ez jutott nekünk: három sérülés és a középdöntőben újabb afrikai és skandináv csapatok.

Válogatott focistát igazolt a Ferencváros

A Pogontól érkezett védő már együtt készül a fővárosi csapattal a beleki edzőtáborban.

0

Bulvár

Nézd, kivel futott össze Palik László Dominikán

Az Exatlon Hungary forgatásai festői helyszínen, Las Terrenas-ban zajlanak. Palik László nemcsak a fantasztikus kilátást élvezi, hanem új cimborára is lelt ott! ˝Ő a legújabb barátom itt Dominikán˝ - írta a közös fotójukhoz.

Zacher: Sem dolgozni, sem életet menteni nem engednek vissza

Az országos hírű toxikológus azt mondja, dolgozna, de már nem kellek. Mióta otthagyta a Honvédkórházat, mentőzik, és fiataloknak tart előadást a drogfogyasztás veszélyeiről.

Nagy riadalmat okozott Ambrus Attila gyereke

A Viszkis rabló kisbabája még meg sem született, de eléggé feladta a leckét az orvosoknak és szüleinek egyaránt.

Így lehet repedésmentes a sült hurka és kolbász - megfejtettük a rejtélyt

Víz vagy zsír aláöntésével, villával vagy fogpiszkálóval kiszúrva, esetleg minden nélkül hurkát és kolbászt sütöttünk, minden módszert tesztelve. Jöjjön az ítélet.

Két román buszt szedtek ki a forgalomból Ausztriában

Az osztrák rendőrség műszaki szakértők bevonásával teherautókat és autóbuszokat ellenőrzött Dél-Burgenlandban, kilenc jármű továbbhaladását súlyos műszaki hiányosságok miatt megakadályozták - írja az orf.at

Ezeken a tengerpartokon pofozgatni kell magunkat, hogy ébren vagyunk-e

Mennyivel jobb lenne most zúzmara helyett izzadtságcseppeket törölgetni egy türkizkék vizű pálmafás strandon a világ melegebbik felében... Mutatunk hozzá öt lehetőséget.

Tudod mit jelent, ha álmodban szeretkezel? Eláruljuk

Erotikus álmaink nagyon gyakran szexuális vágyaink álombéli manifesztációi. Azonban a legtöbb szexuális tartalmú álomnak semmi köze nincs a szexhez, míg léteznek olyan álmok is, amik csak látszólag ártatlanok közben mégis a szexualitás áll a középpontjukban. De akkor mégis miről árulkodhat az, ha álmodban szexelsz? Erre keressük most a választ!

Tényleg fertőtleníti a szervezetedet a pálinka?

Mindenre gyógyír. Vagy mégsem?

Miért tabusítjuk túl sokáig a világ legtermészetesebb dolgát? - A szüzesség elvesztése

Ennek így kell lennie? Vagy beszélhetünk erről máshogy is?

Lecsaptak a rendőrök a reptéren: saját testükre erősítették a légiutas-kísérők a tiltott szert

Kábítószert csempésztek egy malajziai légitársaság alkalmazottai.

Ma 60 éves a 80-as évek egyik leghíresebb énekesnője

A The Bangles gitáros-énekesnője 1959. január 17-én született. Kiegyensúlyozott zenei karrier, kiegyensúlyozott magánélet.

blogmorzsák

A magyar kürtőskalács sikere Malajziában

Még hogy mi eszünk majd bogara­kat! Ők szeretik meg a kürtőskalá­csot, ami igazából azért fagylalt és még Nutellát is rakhatunk rá.

Január 18.: Pest felsza­ba­dítása és nők tömeges megerőszakolása

A szovjet csapatok 74 éve e napon verték ki a németeket és magyar szövetségeseiket Pestről.

Enervált arabok az Alpokban

„Megnéztem Zell am Seet, mivel úgy hallottam, hogy mostanság ez az arab világ nagy kedvence, sikk ide jönni.“

Jeff Goldblum bebizonyítja, hogy a stílus nem kor kérdése

Megnyerő, elegáns és merész - hogy csinálja?

Rutinos vagy peches?

Az ember, akinek már a második aldis kapszulás kávégépe purcant ki, de nem ezért írt!

Az AdServer mágusok titkos élete

Ők azok, akik lekövetik, mit csinálsz a neten.

Lejtmenetben a használtimport

Egyre kevesebben vásárolnak külföldről hasz­nált autót. Mutatjuk az okokat.

Bemutathatunk a téli szürkeségnek

Zakatoló dobmunkák, inszomniás lányok és független filmes fesztiválaz eheti programajánlóban.

Nehéz ez a macskaélet

Egy cica sose pihenhet eleget, nem csoda, hogy sokszor úgy alszanak el, ahogy éppen a fáradtság éri őket.

John harmadjára is visszatért és dolgozik

John Wick egyetlen menekvése, hogy a 3. felvonásban még több rosszfiút tesz hidegre.

Nagy bajban lehet a NER, ha elkezdett félni egy vidéki gimnazista lánytól

Nagy Blanka "bűne" nem csupán az, hogy fiatal, hogy nő, és nem kedveli Orbán Viktor országlását, hanem az is, hogy vidéki.

0






0