Elismerésben részesült Bán László, a baranyai futball nagy örege
Baranyában talán nincs is olyan futballhoz kötődő ember, aki ne ismerné Bán Laci bácsit. A 83 éves egykori játékos, edző és sportvezető díjat vehetett át a Magyar Labdarúgó Szövetség Baranya Megyei Igazgatóságától.
Bán Laci bácsival nem lehet csak pár percet beszélgetni, ha a futball a téma. A közel hatvan pályán vagy mellett eltöltött év a történetek, a sztorik kimeríthetetlen tárháza, ráadásul Laci bácsi szívesen is emlegeti fel a sokszor hihetetlennek tűnő eseteket. Edzőként hráom csapatát is NB II-be vitte, bárhol megfordult a megyében, rajongásig szerették. Mindig is a társaság központi alakja volt, a futball mellett a főzés élete nagy szerelme. Mohácstól Sellyéig, Bólytól Bicsérdig a futball éltette, de most, 83 évesen, bár egy súlyos betegséggel harcol, sem lankad az optimizmusa, a töretlen élni akarása. Fociból ugyan mára már csak a tévé és a tippmix maradt, de szeretett sportága iránti rajongása ma is ugyanúgy tűzbe hozza, mint egykor húszévesen.
hírek innen, onnan
2,9 millió Volkswagent és Audit hívnak vissza esetleges kormánymű-meghibásodás miatt
Öt VW és egy Audi típus érintett.
Tóth Gabit tarja hitelesnek Nagy Feró, a többieket nem érti, hogy kerültek a Fidesz közelébe
Félelmeiről is beszélt a művész a Story Magazinnak.
Új forródrót létesül az Egyesült Államok és a rivális nagyhatalom között - Túl veszélyessé vált a mesterséges intelligencia
Közvetlen kommunikációs csatornát és állandó párbeszédet hoz létre az Egyesült Államok és Kína a mesterséges intelligenciával (MI)...
Bámulatos lyukfelhő rajzolódott ki pénteken Sopronnál
A műholdképen is lehetett látni a jelenséget, amit általában egy repülő okoz.
„Az összes pénzem elvették”, írta egy nő a Facebookon, ezután jött a fordulat
A Tolna vármegyei rendőrség hivatalból rendelt el eljárást az interneten terjedő állítások nyomán. A kihallgatott nő végül elismerte,...
Nem csak a balszerencsén múlt, a statisztika árnyalja a magyar válogatott ukránok elleni vereségét
Ezt mondják a számok és az osztályzatok Marco Rossi válogatottjának kudarcáról.
Rendkívüli lépésre kényszerültek a szakemberek a bajba jutott hazai tónál
Folyamatosan figyeli a Velencei-tó vízminőségét az az automata mérőbója, amelyet a szélsőséges időjárás és a drasztikusan csökkenő...
Beindult a pofonofon
A francia harmadosztályban játszó Olympique Nimes mindkétszer legyőzte 1996 őszén a KEK-ben a Kispest-Honvéd csapatát.
„Ez az egész már egy szappanoperára kezd hasonlítani” - Szikora Róbert kiakadt Fenyő Miklós emléktáblája miatt
A januárban elhunyt énekes emlékére október elsején avatnak márványtáblát a Pozsonyi úton. Az ünnepélyes esemény időpontját a...
Újabb 40,7 milliárd forint indul a gazdákhoz
Több mint 22 ezer termelőnek indított újabb előlegutalásokat a Magyar Államkincstár. Az alaptámogatás és az újraelosztó támogatás...
Evakuációt rendelt el Kijev, újra felmerült a béke lehetősége - Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton
Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken úgy nyilatkozott, hogy az ukrajnai háború lezárására tett valamennyi javaslat továbbra is napirenden...
Alig mutatkozhattak be új helyükön a most visszahívott nagykövetek
Ugyanis mindegyiküket 2025 végén vagy 2026 elején nevezték ki, bizonyára nem számítva az Orbán-kormány bukására.
Sport
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Marco Rossi arról beszélt a magyar válogatott veresége után, hogy a csapatot két éve üldözi a balszerencse
Az Ukrajna elleni vesztes meccs után értékelt Marco Rossi.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Szoboszlai a magyar válogatott veresége után: Büszke vagyok mindenkire, ma nem volt szerencsénk
A meccs végi lökdösődésről is beszélt Szoboszlai.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Döbbenetes felvételt rögzített egy vadász Nagyócsa mellett: 26 medvét kapott lencsevégre
A felvételt már több mint százezren látták.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról
Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.
„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban
Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka
A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






