Elkészült az új szegedi klinikai tömb
Befejeződött az új, 265 ágyas szegedi klinikai tömb kivitelezése, az ötszintes épületbe a jövő év első negyedében költözhet be tizenegy egészségügyi osztály - közölte Majó Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem gazdasági és műszaki főigazgatója kedden a csongrádi megyeszékhelyen.
Az orvostechnikai és ápolási eszközök beszerzésével együtt 12,3 milliárd forintos - uniós támogatással megvalósuló - fejlesztésből az építési munkálatok költsége mintegy 7 milliárd forintot tett ki - közölte a főigazgató.
Jelenleg a használatbavételi engedélyezési eljárás folyik, amely várhatóan az év vége előtt befejeződhet. A valódi betegellátás az ütemezett költözés és a működési engedély megszerzését követően tavasszal indulhat el - mondta Majó Zoltán.
A 21 500 négyzetméteres klinikai tömb tervezője az Artonic Kft., kivitelezője az Aktív Kft. és a Ferroép Zrt. alkotta konzorcium volt - mondta a szakember a beruházásról tartott sajtótájékoztatón.
A tervek szerint jövőre egy uniós projekt keretében 2,7 milliárd forintból megkezdődhet az új tömbbel szomszédos 410 ágyas klinikaépület műszaki felújítása is – tette hozzá Majó Zoltán.
Szőkedencsi Géza, az Artonic Kft. vezető tervezője elmondta, az épületet rugalmas, úgynevezett mátrixrendszerben alakították ki, így a páciens, függetlenül attól, hogy az egy- vagy kétágyas kórtermek közül hol fekszik, valamennyi szolgáltatást elérheti. A műtők sem osztályokhoz rendeltek, gyakorlatilag órarendszerűen használhatóak.
A tömb fűtését geotermikus energia biztosítja, a melegvíz-ellátást napkollektorok segítik majd, a csapadékvizet gyűjtik és öntözésre használják, a lapos tetőket növényzettel ültetették be, a külső nyílászárókat hővédő üvegezéssel és természetes árnyékolással látták el. Az épület üzemeltetésének költsége a számítások szerint így is 300-400 millió forintba kerül majd.
Az építési munkákkal párhuzamosan zajlott az orvostechnikai eszközök beszerzése, az ezzel kapcsolatos tenderek több mint a fele már lezárult.
hírek innen, onnan
Testével akarta megállítani az elszabadult traktort, a faluban nem értik a tragédiát
Meg nem erősített rögzítés és a járó motor okozhatta a csütörtöki halálos mezőgazdasági balesetet a Tolna vármegyei Mőcsény...
Visszatér a hűvös tavasz: mutatjuk, hol várható eső
Hiába kóstolhattunk bele nemrég a kellemes, tavaszias melegbe, a következő napokban ismét hűvösebbre fordul az időjárás Magyarország...
Temetési virágok etikettje: mit jelképeznek és mit nem illik vinni?
Elhoztuk azokat a kulcsfontosságú információkat, amelyek mentén elkezdhetünk gondolkodni, hogy milyen virágot illik vinni temetésre.
Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért
Pillanatokon múlt a férfi élete.
Vajon elbírnának a mai katonák az ókori fegyverekkel? Tudósok katonákon tesztelték a fegyvereket, meglepő lett az eredmény
Tudósok katonákat kértek fel rá, hogy ókori fegyvereket teszteljenek, az eredmény nagyon meglepő
Kitört egy kis lázadás a Demokratikus Koalícióban, egy kecskeméti önkormányzati képviselő azt kéri, hogy zárják ki őt is
Siposné Bodrozsán Alexandra kiáll a visszalépése miatt pártból kizárt képviselőjelölt mellett mellett, Kéri, hogy zárják ki őt is,...
A neved hangzása tényleg befolyásolja, mit gondolnak rólad
Az, ahogyan a neved hangjai gördülnek a nyelven, meglepő hatással lehet arra, milyen ítéletet alkot rólad, aki először találkozik veled.
BYD-botrány, akkugyár miatti feszültségek és iskolai kampányolás – hírek a helyi független sajtótól
Miskolcon az önkormányzat szerint minden jogszerű a kampányhajrában, Egerben a fiatalokat bírálta Orbán Viktor, míg Kecskeméten...
Mit tesz a Fidesz határon túl a szavazatokért és látszik-e ott a Tisza Párt? – Hangosítunk
Milyen generációs szakadék van Erdélyben, ami hatással lehet a voksolásra? És milyen visszaélési lehetőségek vannak? Nézze meg Ön is...
Lázár János ajándékot vitt Miskolcra: áprilistól a vármegyebérlet is elég a helyi járatokra
Az építési és közlekedési miniszter a Fidesz kampányrendezvényén jelentette be a tarifaközösséget. Az intézkedés a Debrecenben már...
Élő baktériumokkal győznék le a rákot
Egerekben már bizonyították, hogy a módosított baktériumok közvetlenül a daganatban termelnek rákellenes gyógyszert.
Sport
Mégsem önkezével vetett véget az életének, hanem meggyilkolták a brit bokszlegendát?
A pénteki stockporti halottkém-vizsgálaton kiderült, lehet, hogy Ricky Hatton nem öngyilkos lett, hanem valaki megölte.
Bognár György egyik szeme sír, a másik nevet, a Paks a kiesés szélére lökte egykori csapatát
A találkozó elején két súlyos sérülés borzolta a kedélyeket.
Tóth Alex csak nézett, a Manchester United botlott Bournemouthban
A magyar válogatott középpályás a kispadon ült.
Kerkez Milos látványos gólja, Szoboszlai Dominik pazar játéka ment a levesbe
Két magyar fecske nem csinál nyarat.
Most aztán fájhat Slot feje, egymás után dőlnek ki a liverpooli alapemberek
Pedig a Vörösöknek nagy szükségük van a pontokra, újabb botlások már nem férnek bele a Premier League-ben.
Rátgéber László szerint megszületett a női Szoboszlai Dominik
Nemcsak a sikert értékelte, hanem kíméletlenül őszinte képet festett a magyar sportról is.
Összevetették a világ két legjobb 8-asát, tippeljen, ki a jobb: Szoboszlai Dominik vagy Federico Valverde
Műfajt teremtettek sokoldalúságukkal.
Hiába Kerkez egyenlítő gólja, a Liverpool ismét hátrányba került a Brighton otthonában
Hamar vezetést szereztek a hazaiak.
„Neymar soha nem volt világklasszis futballista”
Állítja Wayne Rooney.
Megint Szoboszlai a „jolly joker”? Íme, a Liverpool kezdőcsapata a Brighton elleni PL-meccsre
Nem lesz könnyű dolga a címvédőnek.
A Liverpool edzője Marco Rossinak is üzent Szoboszlaival kapcsolatban
Arne Slot komoly kéréssel fordult a szövetségi kapitányokhoz.
"Megállapodtunk Szoboszlai átigazolásáról" - 10-esnek lassú volt a magyar a korábbi klasszis szerint
Szoboszlai Dominik jelenleg remek formában játszik a Liverpool színeiben, de a AC Milan korábbi igazgatója, Zvonimir Boban elárulta, hogy kis híján egészen másfelé vezetett a pályafutása.
Bulvár
Molnár Áron egyetlen mondattal letarolta szemtől szembe a Fidesz csúcspolitikusát, az köpni-nyelni nem tudott
Nosztalgiázott a színész a találkozásról.
Pokolgép robbant Rómában – halottak
Róma külvárosában ketten meghalt egy robbanásban pénteken, a hatóságok szerint egy anarchista csoport tagjai voltak, akik pokolgépet gyártottak merényletre készülve.
Mégsem önkezével vetett véget az életének, hanem meggyilkolták a brit bokszlegendát?
A pénteki stockporti halottkém-vizsgálaton kiderült, lehet, hogy Ricky Hatton nem öngyilkos lett, hanem valaki megölte.
Ebben a pillanatban jött a hír: bezár Magyarország egyik legnépszerűbb webáruháza
Ennek sokan nem örülnek majd
Bezárnak a benzinkutak, egy ország már kifogyott benzinből és gázolajból, Magyarország következhet?
Csak romlik a helyzet egyre mind a Hormuzi-szorosban, mind a Barátság Kőolajvezeték miatt.
60 felett ezt az 5 ételt tilos elhagyni: segítenek megelőzni az izomvesztést
A legjobb, ha mindennap fogyasztasz belőlük.
Véletlenül a feleségét pillantotta meg a Google Maps műholdképén: elborzadt a látványtól, majd be is adta a válópert
A mit sem sejtő férj hosszú autóútra indult, melynek megtervezéséhez a Google Maps segítségét is igénybe akarta venni. Ekkor még nem is gyanította, hogy vészesen közeleg élete legdrámaibb pillanata.
Feltárult a „Viktor-dosszié”: a kádári állambiztonság beszervezése
Szuhay Balázsról „Viktor” néven vezetett nyilvántartást a Kádár-kori állambiztonság, ennek kutatója rántotta most le a leplet az iratok tartalmáról. Az idősebbek számára gyermekkorukból ismerős lehet Hakapes
Toroczkai László: Senkinek nem lesz rosszabb az élete attól, hogy egy nyári szünidőben lőgyakorlaton vesz részt
Szerinte a Mi Hazánk Mozgalom keményen képviselné elveit akkor is, ha patthelyzet alakulna ki a választáson.
Kiszivárgott: 9 milliót kapott egy magyar nyugdíjas februárban. Itt a lista a „nyugdíjbárókról”
Döbbenetes különbségek: a legmagasabb nyugdíj Magyarországon már a havi 4 milliót is eléri, miközben milliók élnek szegénységben.
Ő volt egykor Európa legszebb nője: hihetetlen, hogy fest 60 évesen
Paulina Porizkova nevét mindenki ismerte a ’80-as években, hiszen ő volt akkoriban az egyik legkeresettebb európai származású modell; kíváncsi vagy, mennyit változott napjainkra a jelenleg 60 esztendős híresség?
Olyat mondott Zelenszkij, ami nagyon nem fog tetszeni Orbán Viktornak
Az Európai Unió megtalálja a módját annak, hogy megkapja az uniós pénzt Ukrajna.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






