Ezt olvasta már?

Lapszemle: Idén elmarad a Pécs Pride, Berobbant az allergiaszezon

Naponta végigszemlézzük a pécsi internetes újságok legérdekesebb írásait, hogy Önnek már ne kelljen külön keresgélnie. Egyhetes kulturális és gasztronómiai pezs...

0

Elmarad a Pécs melletti Orfűn is a Fishing on Orfű

Augusztus 15. után sem lehet 500 fősnél nagyobb rendezvényeket tartani

0
hirdetés

A kormány úgy ítéli meg, hogy a hatályban lévő szabályokon való változtatás kockázatos, ezért fenntartjuk a jelenlegi változásokat a zenés rendezvényekkel kapcsolatban

– jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón.

Ezt azt jelenti, hogy augusztus 15. után sem lehet 500 fősnél nagyobb rendezvényeket tartani a koronavírus-veszély miatt.

 

Korábban több előadó is felszólalt az ellen, hogy a kormány ennyire elhúzta a tömegrendezvényekkel kapcsolatos döntést – miközben a nyár elején arról volt szó, hogy a korlátozás augusztus 15-éig él, ezért több fesztiválszervező is abban bízott, hogy a nyár végén megtarthatók lesznek az elhalasztott rendezvények. Majka például kettős mércét emlegetett, amiért focimeccseket megrendeztek akár 20 ezer ember előtt is, de a koncerteket nem engedélyezik. A Miniszterelnökség vezetője ezt korábban azzal magyarázta, hogy a zenés rendezvényeken alkoholt is árulnak, ezért azokon az emberek kevésbé figyelnek a távolságtartásra. (Sört a stadionokban is lehet kapni, és Gulyás is elismerte, hogy a lelátókon sem tartották be az előírt másfél méteres távolságot.)

 

 

Az már két héttel ezelőtt kiderült, hogy elmaradnak a Szent István-napi állami rendezvények, így az augusztus 20-i fővárosi tűzijáték és a légiparádé is.

 

24.hu







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Sárgára váltott ország: a szakértő szerint nem jár vissza a pénz a turistáknak

Kiss Róbert Richárd szerint azonban mindenképp érdemes felkeresniük az utazási irodát mindazoknak, akik a fejlemények hatására hagynák...

Európában a járvány második hullámára készülnek - strandon, látnivalóknál is szigorítanak

Különböző szigorításokkal a koronavírus-járvány második hullámára készülnek Európában, ahol továbbra is a legmagasabb a vírus...

Luke Evans imádja Budapestet, és el is árulta, hogy miért - videó

A Halálos iramban-széria rosszfiúja még videót is készített arról, jhogy miért bírja annyira a fővárosunkat.

Tetőt tépett le, sírokat rongált meg a vihar: kajszibarack méretű jég hullott az égből Magyarbánhegyesen - videó

Hatalmas pusztítást okozott a szerda esti vihar Magyarbánhegyesen, a helyiek beszámolója szerint kajszibarack méretű jégdarabok potyogtak...

Bejrúti robbanás: Többek számláját zárolták

Az unió vezetői közben a közösség segítségnyújtását sürgetik.

Csak papíron néznek ki jól a béradatok

A bruttó átlagkereset megközelíti a 400 ezret, azonban a munkavállalók több, mint kétharmada az átlagbér alatt keres.

Virágba borul a debreceni Ifiház udvara augusztusban

Debrecen A Virágudvar színes programokkal várja a kicsiket és nagyokat a Simonffy utcai Ifjúsági Házban, de a zenerajongók sem maradnak...

A Sevilla és a Leverkusen jutott a legjobb nyolc közé az Európa-ligában

A spanyolok simán verték az AS Romát, ahogy a németek is tették a Rangersszel.

Vettel a Racing Point csapatfőnökével autókázott, de azt mondja, ez nem nagy ügy

Otmar Szafnauerrel, a Racing Point csapatfőnökével távozott a múlt hétvégi Brit Nagydíj után Sebastian Vettel, a német szerint azonban...

Elégedett szezonjával a Lugano magyar hátvédje

Várja a behívót Marco Rossi szövetségi kapitánytól.

Fél órán keresztül élesztette újra férjét az ír nő, ezzel megmentette az életét

A kétgyermekes családapa szíve 50 percig állt, mielőtt sikerült visszahozni az életbe. Ha a felesége nem kezdi el a szívmasszázst,...

Sport

Idegenlégiós hurcolta be Kisvárdára a koronavírust

A játékos tünetmentes, de mindenkit leteszteltek a klubnál.

A Tatabánya legyőzte a Telekom Veszprém kézicsapatát

Habár csak felkészülési mérkőzésen, de nagy győzelmet aratott idegenben Vladan Matic együttese.

VAR, büntetők, kezezés és köhögés ? életbe léptek az új szabályok

A labdarúgás játékszabályainak számos módosítását elfogadták februárban, s ezeket már a héten újraindult sorozatokban bevezették.

Jakobsen mesterséges kómában, Lefevere börtönt kért Groenewegenre

Hatalmasat esett Fabio Jakobsen a Lengyel kör nyitószakaszán, a holland versenyzőt mesterséges kómában tartják.

Négy BL-t nyert, de még mindig izgul, ha Zidane-nal kell beszélnie

Ezt állítja a Real Madrid alapembere, a négyszeres Bajnokok Ligája-győztes Casemiro.

Szűcs Csaba könnyek között mesélt az édesapjáról: ?Apu az égben is a Fradi legnagyobb szurkolója lesz?

A fia mellett csapattársak, riválisok, barátok, szurkolók vettek részt a július 12-én elhunyt korábbi labdarúgó búcsúztatásán.

A 89. percben még 0 - 0 volt, végül 3 - 0-ra nyert a Sahtar

Három perc alatt hármat vágtak az ukránok a legvégén.

Összehozta a tökéletes játékot a négyszeres sznúker-világbajnok

John Higgins a világbajnokság második körében 147-es, vagyis maximum breaket lökött Kurt Maflin ellen.

Eladták az AS Roma csapatát

Egy amerikai milliárdos üzletember lett az új tulajdonos.

Női labdarúgó játszhat egy holland férficsapatban

Ellen Fokkema lett Hollandiában az első női labdarúgó, aki felnőtt férficsapatban játszhat.

Valóra váltotta gyerekkori álmát a Svájcban játszó magyar focista

Nagyon szeretne bemutatkozni a válogatottban is.

Kispest: pozitív koronavírus teszt

Hivatalos bejelentés.

Bulvár

Nem akárkivel fogott új vállalkozásba Mészáros Lőrinc

Újabb társasággal gyarapodott júliusban Mészáros Lőrinc céghálója - vettük észre a cégkivonatokban.

Nem várt fordulat: Meghan és Harry visszatérnek a királyi családba?

Kiderült, mit gondol Erzsébet királynő a visszatérésről!

Megvalósult Orbán Viktor nagy álma, eljött a szabadság pillanata!

Uniós irányelv lett az otthoni pálinkafőzés engedélyezéséből, de 2022-ig kell várni a mámoros boldogság eléréséhez.

Fecsó 16 évvel fiatalabb párja szexi ruhában debütált - A TV2 új műsorában szerepelnek

Szegedi Fecsó és új párja, Vivi is szerepel a TV2 Love Bistro című gasztro-reality műsorában.

Új országot tettek a sárga-listára - rosszul járnak a kint tartózkodó magyarok

Az országos tisztifőorvos határozata alapján Spanyolországot a zöldből átsorolták a sárga zónába a járványügyi skálán.

Fordulat Hévízen: átalakult a vendégkör

Jelenleg tízből kilenc vendég belföldről érkezik Hévízre. A korábbi esztendőkben a külföldi turisták domináltak a Tófürdőjéről ismert üdülőhelyen.

Messzire elűzi a legyeket, ráadásul vegyszermentes: a 8 legjobb, kipróbált házi praktika

A kellemetlenkedő legyek ellen nemcsak vegyszerek vethetők be, hanem házi praktikák is.

Agydaganat gyanújával kórházba került Agárdi Szilvi

Rossz híreket kapott az orvosoktól.

blogmorzsák

59 éve zuhant Zuglóra egy Malév gép

Sem a légvédelem, sem műszaki hiba nem bírt a repülőgéppel, de végül egy felelőtlen pilóta is elég volt a pusztulásához.

Itt az újabb állatkerti "édesség": Guba

A Budapesti Állatkert legújabb cukisága a Guba névre keresztelt sörényes hangyász bébi.

Támad a természet!

Katasztrófafilmnek álcázott természetpropaganda, ami egyébként az egyik legjobb, viccesen rossz film valaha.

Szerbia gasztronómiája

A szerb konyhaművészet sokban hasonlít a magyarra, ám a mediterrán és más balkáni országok ízei is megtalálhatóak benne.

Hogyan hajlítsunk meg egy darab fát, hogy ne törjünk el?

Íves elemek kialakítása már nem kezdő feladat.

Miről és hogyan álmodik a kutya? Soha ne ébreszd fel rémálmából!

Tudtad, hogy az ebek is álmodnak? Eláruljuk, hogy viselkednek ilyenkor, és miért veszélyes megszakítani egy rémálmot.

Xiaomi IMILAB EC2 - biztonsági kamera teljesen vezeték nélkül

Nem kell neki kettőhúsz, nem kell vezetékes hálózat, csak felcsavarozod és működik!

Köd van Gödön

Furcsa helyzet alakult ki Gödön és nagyon nagy a csönd körülötte.

A legjobban teljesítő egészségügy

Tényleg erre olyan büszke a kormány?

A Városligetben áll egy fütykös

Most akkor pénisz vagy pálinkásüveg van a tegnap felállított szobor lábai között?

Mihez kezdjünk az ellenzéki nyilvánossággal?

Ilyen kristálytisztán és közérthetően senki sem vázolta fel a hazai média szorongató helyzetét, mint Haraszti Miklós.

0






0