Előre összeállított PC vagy egyedileg épített PC?
Ha asztali számítógép vásárlása mellett döntünk, akkor lehet előre összeállított PC vagy magunknak épített. Mindkettőnek megvannak az előnyei. Megnézzük, hogy mi szól az egyik, illetve a másik mellett. Így neked is könnyebb lesz döntened, hogy magadnak állítod-e össze az asztali gépedet, vagy egy előre összeállítottat veszel.
Az előre összeállított PC: szabd magadra!
Nem kérdés, hogy annál nem lesz nagyobb szabadságunk, mint amikor magunknak állítjuk össze a PC-nket. Ekkor minden egyes részét, még a legapróbbakat is mi magunk határozhatjuk meg. Akármit beletehetünk a gépbe, mi fogjuk eldönteni, mi kerüljön bele.
Ezt a megoldást főleg a gamerek szokták alkalmazni. Nekik közel sem mindegy, hogy milyen a számítógépük, mennyire bírja a grafikát. És persze hogy megfelelő legyen a hűtése, mert hosszú órákon át kell maximális teljesítményt nyújtania a gépnek. Új és még annál is újabb a jelszó! Sőt, sok esetben az is fontos szempont, hogy királyul nézzen ki! Egyedi, lehetőleg átlátszó gépház, LED-es berakásokkal, vagány kinézetű vízhűtéssel.
Persze vannak, akik munka miatt döntenek a saját számítógép építése mellett. Ők azok, akik komolyabb grafikai vagy videószerkesztési feladatokhoz építenek maguknak erőművet.
Sajnos könnyen el tudnak szállni az építés költségei. Főleg, ha mindenből a legújabbat és leggyorsabbat vesszük meg. Továbbá nagyon fontos az is, hogy ha nem értünk hozzá annyira, akkor könnyen belefuthatunk egy kompatibilitási problémába. Épp ezért érdemes szakember segítségét is kikérni, amikor saját PC összeszerelésébe kezdünk.
Az előre összeállított PC: kényelem és megbízhatóság!
Ha nem szeretnél, vagy nem tudsz a saját PC összeszerelésével bajlódni, akkor van más megoldás is. Az, amit a legtöbb vásárló választ: az előre összeállított PC.
Ez a megtestesítője a kényelemnek és megbízhatóságnak. Ugyanis nem kell bíbelődnünk az összeszereléssel, elvégzik ezt helyettünk azok, akik valóban értenek hozzá, a szakemberek. Így pedig biztosak lehetünk abban, hogy megbízható lesz a gépünk, mert jó kezek közül került elénk.
Persze ezzel lemondunk a teljes szabadságról, de nem is gond. Még így is marad számos lehetőségünk arra, hogy magunkra szabjuk a gépünket. Eleve úgy választunk, hogy nekünk megfeleljen. Valamint később tudjuk bővíteni a gépet, tudjuk cserélni az egyes alkatrészeit is, ha szükséges. Így bele tudunk tenni egy korszerűbb videókártyát, vagy akár több háttértárat, esetleg nagyobb RAM-ot.
Fontos előnye még, hogy nagyon költséghatékony ez a megoldás! Főleg, ha nézel magadnak egy használt asztali számítógépet. Nem kell tartani tőlük, mert szakemberek nézik át, újítják fel, és megbízható, hosszú élettartamú alkatrészeket tesznek beléjük. Továbbá árban verhetetlenek.
Akkor melyik a jobb választás?
Ha megszállott gépépítő vagy, akkor nyilván az. De a legtöbb esetben tökéletes választás a kényelmesebb, előre összeállított PC.
hírek innen, onnan
5 dolog, amit végleg abbahagytam, és ettől sokkal jobban érzem magam a bőrömben
Összeszedtem az öt legfontosabb dolgot, amit végleg abbahagytam, és ettől sokkal jobban érzem magam a bőrömben.
„Nem, ez nem jó ötlet„ – Trump grönlandi terve miatt amerikai szenátorok utaztak Koppenhágába, hogy megnyugtassa Dánia és Grönland vezetőit
A kétpárti delegáció a dánokat nyugtatja, hogy az amerikaiak többsége nem támogatja a tervet. Eközben az amerikai elnök vámokkal...
Hadházy Ákos szerint Orbán Viktor tűzoltókat rendelt ki „választási tűzifát” vágni
A független képviselő egy Polgárban készült fotóval jelentkezett be közösségi média oldalán. „A választási tűzifaosztás a...
A botrányok ellenére tovább nő Musk vagyona: lassan eléri a 800 milliárdot
A világ leggazdagabb embere 62 milliárd dollárral növelte vagyonát, a magánbefektetők a botrányok ellenére is bíznak benne.
Venezuela nélkül Kubának annyi
Az év elején bombaként robbant a hír, hogy az Egyesült Államok elrabolta Nicolas Maduro venezuelai elnököt és feleségét, majd az...
Az Eye of the Tiger-botrány után Tóth Gabi így énekelte el a Kormorán slágerét a Csináljuk a fesztivált. színpadán - videó
Közeleg a Csináljuk a fesztivált! döntője, melynek az elődöntőjébe az elmúlt napokban az Eye of the Tiger-feldolgozás miatt nagy...
8 éves gyermek zuhant le egy sífelvonóról Csorbatón – helikopteres mentésre volt szükség
Súlyos baleset történt szombat délelőtt a Magas‑Tátrában, amikor egy 8 éves síelő mintegy 5 méter magasból lezuhant egy...
Ezért lehettek a hunok igazi csúcsfejek - Elődeink szorítókötéssel alakították ki jellegzetes fejszerkezetüket
Sorra kerülnek a vitrinekbe a Magyar Nemzeti Múzeumban a hamarosan nyíló Attila kiállítás izgalmasabbnál izgalmasabb darabjai: megsúgjuk,...
Békésen pakolászott a parkolóban, aztán a NAV lefoglalta a hatvanezer doboz zárjegy nélküli cigijét
Rajtaütött a NAV egy ukrán-magyar kettős állampolgáron, aki zárjegy nélküli cigiket csempészett át Magyarországra.
Az amerikaiak nagy többsége ellenzi Trump grönlandi tervét a Dániában tárgyaló küldöttség szerint
Az EU-s nagykövetek vasárnap rendkívüli ülésen gyűlnek össze az amerikai elnök büntetővámjai miatt.
Partnerségre lép a Tiszával Szolnok óellenzéki polgármestere
Levelet kapott Györfi Mihály szolnoki polgármester a Tisza Párttól. Erről ő maga számolt be vasárnap
Arne Slot kirúgását követelik a Liverpool szurkolói
Nem megy a csapatnak a bajnokságban.
Sport
Kipukkadt a magyar válogatott, ezt maga a kapitány ismerte el
Két nap alatt kétszer kapott ki az Egyesült Államoktól a női vízilabda-válogatott.
Ezt már a Liverpool-szurkolók sem bírják cérnával, Szoboszlai szóba sem került
Arne Slot újra magyarázkodni kényszerült, miután csapata nem bírt az újonc Burnley-vel.
Súlyos büntetést kapott a magyar kézist leütő lengyel játékos
Wiktor Jankowski az első meccs 34. percében kapott piros lapot, és könnyen lehet, hogy ennyi volt számára az Eb.
Kikapott az olimpiai döntős a férfi kézi Eb-n
A szegedi légiós kettő, a veszprémi öt góllal járult a sikerhez.
Szoboszlai hatalmas hibája után ítéletet hozott a Liverpool edzője
A Liverpool 45 éve nem látott kudarcot kerülne el a Premier League-ben.
Balhé a kézilabda Eb-n: a torna sztárja beleszállt az edzőbe, földrengés jöhet
A kínos kudarc „olyan kézilabda-földrengést okozhat, amelynek következményei beláthatatlanok”.
Füttyszóval indult és zárult a Real Madrid hazai bajnokija, Mbappé és Vinícius is gúnyolódott
A második félidőben húsz lövéssel próbálkozott a csapat Álvaro Arbeloa madridi bemutatkozásán.
Döbbenetes edzői baki után a kézilabda Eb egyik esélyese a kiesés szélén
Két válogatott már bejutott a legjobb tizenkettő közé.
Szoboszlai tizenegyest rontott a Premier League-ben, a Liverpool botlott
A kapusnak nem volt esélye, de így sem tudott betalálni tizenegyesből Szoboszlai Dominik.
Egy éve Kecskemétre készült, ha nincsenek az amerikaiak, talán sosem lesz rekorder
A zöld-fehérek nem lehetnek elég hálásak a New York Citynek, sem a futballista bizonyítási vágyának.
Az Újpestet lenyomva, 3 millió euróért találhatta meg Varga utódját az FTC
Szlovén források szerint eldőld a kérdés, klubrekordot dönt a magyar bajnok.
A „vörös ördögök” bántóan simán intézték el a Manchester Cityt a derbin
Donnarumma védései és a VAR is csak ideig-óráig mentette meg a vendégeket.
Bulvár
Példátlan fordulatot vett a dorogi hókotró-autó ügye, itt a vége, az ország ezt örökre megjegyzi
Az extrém időjárás és a rengeteg hó a legtöbbeknek bosszúságot okozott, azonban vannak olyan emberek, mint Péter, aki nemcsak magáért, hanem mindenkiért tett Dorogon és a környéken.
A holnapi nap brutális lesz, és senki sem lesz kivétel alóla
Január harmadik hétfőjét az év legnyomasztóbb napjának tartják, ami könnyedén maga alá temethet minket. Ne hagyd, hogy ez történjen!
Schiffer András nem hagyta szó nélkül Kapitány István megjelenését a Tiszánál
Rövid, velős üzenetet tett közzé.
Mínusz 20 fok, ónos eső: nem kegyelmez az időjárás az ország ezen részének
Nem örülhettünk sokáig az enyhülésnek ,extrém formában térhet vissza a hideg hazánk egyes részein.
Teljesen kiakadt Szijjártó Péter az RTL-re, miután beszámoltak arról, hogy honvédségi géppel utazott Belgrádba
A szóvivője szerint a gyorsaság és a biztonság volt a fő szempont, de a költségeket nem árulta el. Gáspár Evelin megmutatta, milyen reggelit szolgáltak fel a rövid repülőúton.
Lőtávolságra a világháború: felkészül Norvégia, Putyin támadását várhatják
Trump Grönland-mániája dominóhatástól való félelmeket kelt Észak-Európában: az agresszív amerikai külpolitika nyomvonalán Putyin kihasználhatja, hogy megfeszült a NATO-szövetség – európai védelempolitikai sza
Rajtakaptam a csajomat egy másik pasival, erre olyat mondott, hogy lehidaltam
Készülj, mert ez durva menet lesz!
Orbán Viktortól ezt kapta születésnapjára Tóth Gabi, kíméletlenül lecserélték
Január 17-én ünnepelte születésnapját a magyar énekesnő, azonban amit a miniszterelnöktől kapott ajándékba arra igazán nem számított.
Titkos orosz kórház áll Magyarország közepén, a látványtól azonnal padlót fogsz
Valami egészen különlegeset felejtettek itt, hátborzongató a hidegháborús látvány.
Kiakadtak a franciák, hogy terjed a muszlim szigor a gyorséttermekben
A szélsőjobb kicsit hisztis lett.
Mutatjuk, így ismerheted fel az irigy embereket 10 másodperc alatt – ezek az apróságok árulják el őket azonnal
Az irigység csak ritkán jelenik meg nyílt formában.
Kihúzták az ötöslottó nyerőszámait: 3 milliárd 434 millió forint volt a tét
Mutatjuk az eheti ötöslottó és Joker nyerőszámokat.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






