Első alkalommal rendezték meg a Társadalomelméleti Nyári Egyetemet a PTE-n
A Nyári Találkozóhoz hasonlóan ezt is szakkollégiumok szervezték és vettek részt rajta, más egyéb szervezetek társaságában.
Az esemény célja az volt, hogy lehetőséget biztosítson szakkollégiumoknak és tudományos műhelyeknek, hogy megismerkedjenek egymással és beszélgetést folytassanak társadalmi kérdésekről. A szervező a Pécsi Tudományegyetem mellett működő Kerényi Károly Szakkollégium volt.
Az idén 25. születésnapját ünneplő Kerényi Károly Szakkollégium a saját meghatározása szerint a PTE Bölcsészettudományi Karának szakmai, tudományos és baráti közössége. Megalapítása óta fő küldetése, hogy olyan hallgatók gyűjtőhelye legyen, akik saját szakterületükön mélyebben, az egyetemi kereteken túlmutatóan szeretnének ismereteket és tudást szerezni. A Szakkollégium célja, hogy támogassa hallgatóinak tudományos munkáját és kutatótevékenységét, és ilyen tevékenységre buzdítsa őket. A Nyári Egyetem is ezzel a céllal valósult meg, hogy különböző területről érkező hallgatókat és kutatókat közelebb hozzon egymáshoz a tudományos diskurzus segítségével.
Társadalomelméleti diszkusszió
A Nyári Egyetemet augusztus 6-a és 10-e között rendezték meg, a nyár legmelegebb napjain, de ez nem zavarta a résztvevőket, hogy fontos társadalmi kérdéseket érintő kutatásaikról eszmecserét folytassanak. Sőt, a jelenlévők számából és aktivitásából külső szemlélő azt is hihette, hogy idén korábban kezdődött meg az egyetemi tanév a pécsi egyetemen. Témák és programok tekintetében az esemény nagyon sokszínű volt: irodalom, filozófia, szociológia vagy akár kultúrtörténet iránt érdeklődők egyaránt megtalálhatták a saját programjaikat.
A Nyári Egyetem programjának gerincét a délelőtti és délutáni előadásblokkok jelentették. Ezeken többnyire 3 vagy 4 darab, az érintett társadalmi kérdés vagy tudományterület szempontjából egymáshoz kapcsolódó előadás hangzott el. A különböző előadások pedig nagyon sok témát öleltek fel. Az egyik előadáson betekintést nyerhettünk a jugoszláv 68-as történésekbe, a kommunista kori Jugoszlávia életviszonyaiba Csorba Béla, vajdasági magyar költő politikai gondolkodásán keresztül. Volt még előadás, ami a határerőszak, tehát az államok által határvédelem nevén elkövetett erőszak elméleti kérdéseit taglalta, illetve olyan, ami a reproduktív munka helyzetéről szólt jelenkorunkban, a késő kapitalizmusban. Továbbá Noam Chomsky politikai gondolkodását bemutató előadás is volt a repertoárban, és még ennél sokkal több. Ezeket a szekcióknak nevezett előadásblokkokat pedig egy 30-40 perces beszélgetés, vita zárta le, amin a hallgatóság további kérdéseket tehetett fel az előadóknak, témájukkal kapcsolatban.
Az előadások mellett a workshopok jelentették az esemény másik pillérjét. Ezek a workshopok az előadásokkal szemben sokkal interaktívabbak voltak, célja az adott témán belüli résztvevői vélemények és állásfoglalások ütköztetése volt. A workshopok és az előadásblokkok mellett pedig több speciális rendezvény is helyet kapott a Nyári Egyetemen. Volt kiállításmegnyitó, a Társadalomelméleti Kollégium Fordulat nevet viselő folyóiratának, új, digitális kapitalizmusról szóló számának bemutatója, kerekasztalbeszélgetés az A Város Mindenkié (AVM) pécsi és pesti aktivistáival, illetve helyett kapott Bagi Zsolt Az esztétikai hatalom elmélete című könyvének bemutatója is.
Az esemény programjai többször nagyon érdekes társadalmi kérdéseket feszegettek, és beteljesítette célját, hogy különböző szervezetekből, különböző tudományterületekről, nem egyszer különböző országokból érkező hallgatók és kutatók közelebb kerüljenek egymáshoz, és különböző témákról beszélgetést folytassanak. Ezt pedig csak tovább erősítették az esténként spontán alakuló beülések. Mi a Nyári Egyetem végeztével kérdeztük a szervezőket a Kerényi Károly Szakkollégiumból az egész esemény részleteiről, és hogy milyennek látták azt.
Átlátszó Oktatás: Említettétek, hogy volt már előzménye ennek a Nyári Egyetemnek. Mi volt ez pontosan?
Kerényi Károly Szakkollégium: A rendezvényünk egy másfél éve tartott kolozsvári konferencia folytatása. Ezen a konferencián négy szakkollégium (Láthatatlan Kollégium, Pro Philosophia Szakkollégium, Kerényi Károly Szakkollégium, Mérei Ferenc Szakkollégium) tanácskozott két napon keresztül. Régóta keressük a lehetőséget, hogy folytathassuk az itt megkezdett párbeszédet, és hogy a résztvevők körét tovább bővíthessük. Bízunk benne, hogy ez a rendezvény lehetőséget adott minderre, s gyümölcsöző diszkusszióval jutalmazta a lelkes résztvevőket.
ÁO: Kik voltak a rendezvény résztvevői és mi az, ami összeköti őket?
KKSzK: A rendezvényre számos műhely és szakkollégium kapott meghívást, s közülük a legtöbb el is fogadta azt, így jelen volt a Láthatatlan Kollégium és a Pro Philosophia Szakkollégium Kolozsvárról, a Társadalomelméleti Kollégium és a Mérei Ferenc Szakkollégium Budapestről, a Híd folyóirat szerzői köre (Újvidék/Belgrád), illetve képviseltette magát a Politikatörténeti Intézet Társadalomelméleti Műhelye Budapestről, valamint A Város Mindenkié Pécsről. Emellett természetesen a rendezvény házigazdája, a PTE BTK Kerényi Károly Szakkollégium.
Ami a fenti szervezeteket összekötötte az két komponensben lelhető fel: a hazai tudományosság kritikai szemlélete, valamint a társadalomtudományos attitűdök, a szociális érzékenység kibontakozása, amely többé-kevésbé, de egyaránt jellemzi a résztvevő intézményeket, s azok tagjait.
ÁO: Mi volt az elképzelés a program összerakása során? Volt-e valamilyen átfogóbb koncepció?
KKSzK: A program elsődleges célja volt, hogy összekösse a hazai és a határon túli, a társadalmi kérdésekről hasonlóan gondolkodó szakkollégiumokat, tudományos műhelyeket, kutatócsoportokat.
A rendezvény témája kapcsán nem adtunk meg olyan átfogó jeligét, amelyre az előadóknak fel kellett volna fűzni a produktumaikat. Ezzel próbáltunk teret nyújtani a résztvevőknek, hogy ne kelljen a kutatásaikat retorikai bravúrokkal összekötni egy általunk előre kijelölt témához: ehelyett a workshopok, szemináriumok, kerekasztalok és konferencia szekciók olyan rendszerét szerettük volna kialakítani a beérkezett anyagok alapján, melyek lehetőséget nyújtanak a szakmai párbeszédre.
A szakkollégiumok és a műhelyek tagjai által tervezett előadások és programok számos diszciplína területéről érkezhettek (pl.: közgazdaságtudomány, filozófia, politológia, szociológia, pedagógia, történelemtudomány, kultúratudományok, kritikai teológia, kritikai pszichológia stb.). Minden program- és előadástervet örömmel fogadtunk, melynek volt kritikai, emancipatorikus, politikai, társadalmi relevanciája.
Az esemény négy napján konferencia szekciókra, szimpóziumokra, szakmai workshopokra, szemináriumokra, panelbeszélgetésekre, városnéző sétára, filmes programokra és koncertekre került sor.
ÁO: Így az esemény végén milyennek értékelnétek a Nyári Egyetemet? Milyen folytatási lehetőséget láttok benne?
KKSzK: Természetesen nem voltunk biztosak abban, hogy a résztvevők — noha mindannyiuk credoja hasonló a szociális kérdésekben –, hogyan tudnak jól együtt gondolkodni ezekről az aspektusokról.
Mostanra, az esemény lezárultát követően — s rengeteg kedves üzenetet, gratulációt fogadva –, úgy látjuk a céljaink maximálisan megvalósultak. A programokat végig aktív részvétel kísérte, az előadások maguk is kiemelten foglalkoztak olyan kérdésekkel, mint a lakhatás, a kritikai pedagógia, kritikai pszichológia, gender studies, a fasiszta prezentizmus, vagy egy-egy kritikai gondolkodó életművének irodalmi reprezentációja. Az előadások és a workshopok is tartalmas vitát generáltak, amelyek az erre szánt bővebb időkeretet is rendre szétfeszítették.
Az esemény igazi értékmérője annak folytatása lehet, amely várhatóan a következő nyáron Budapesten valósulhat meg. Reményeink szerint a jelenlegi résztvevők mellett újaknak örülhetünk, s az esemény a hazai társadalomtudományosság egyfajta seregszemléjévé nőheti ki magát.
Forrás: oktatas.atlatszo.hu
hírek innen, onnan
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a milliárdokat kereső sztársportoló: elvégezte az akadémiát és rendőrnek állt
Valóra váltotta a gyerekkori álmát.
Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége
Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.
A Netflix kedvenc sorozata megint tarol, nem győzik dicsérni a kritikusok
Hibátlan kritikai értékeléssel debütált a Netflix népszerű politikai thrillerje, A diplomata negyedik évada.
Egész hegynyi javítás érkezett az új Windows-frissítéssel, van köztük hetven nagyon sürgős is
Ahogy elterjedt az AI használata, úgy nőtt a havi frissítésekkel javított biztonsági rések száma a Windowsban.
225 milliót keresett tavaly közpénzből Merkely Béla, a SOTE rektora
Közpénzes megbízásokból több mint kétszázmilliót keresett tavaly Merkely Béla.
Rendszerfejlesztés miatt állhatnak le az egyik hazai bank szolgáltatásai – ekkor kell számítani fennakadásokra
Rendszerfejlesztés miatt két alkalommal is átmeneti szolgáltatási szünetekre kell számítani az Erste Bank szolgáltatásainál október...
Milliárdokat akartak ellopni az Erste ügyfeleitől, ennyi pénzt sikerült megmenteni
21 ezer kísérlet történt, az Erste szerint csak az első fél évben 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni a csalók.
Soha nem fogyott el ilyen gyorsan a mobiltelefonok tárhelye, mint mostanában: az ok összetettebb, mint hinné
Az elmúlt évtizedekben megszokhattuk a technológiai fejlődés megszakítás nélküli ritmusát, amely a tárhelykapacitás folyamatos...
Most különösen résen kell lenniük az autósoknak, könnyen baj lehet
Ősszel különösen veszélyes lehet a vakító napsütés az utakon.
Drágulnak a régi kisautók – megjelent a szeptemberi KSH–Használtautó.hu statisztika
Egy év alatt 25,8%-kal drágult a Suzuki Swift, pedig a csaknem 16,5 éves átlagéletkorával ez a legidősebb modell a tíz leggyakrabban...
Megnyitotta első európai uniós AI-innovációs központját a Kyndryl
Megnyitotta első európai uniós AI Innovation Lab központját a Kyndryl (NYSE: KD), az üzletkritikus vállalati technológiai szolgáltatások...
Magyarországon a legdrágább a mobilozás az EU-ban
Az Európai Unióban alig van ország, ahol a hazai árszinthez mérve annyit kellene fizetni a mobilozásért, mint Magyarországon. Az Európai...
Sport
Nem lehetnek nézők a Grúzia-Magyarország meccsen - de a szurkolók már tudják, hogy járjanak túl az UEFA eszén
Lesújtott az UEFA a magyar válogatott szurkolóira.
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.
A lehető legrosszabb hírt kapta Mourinho: kiderült, hogy Vinícius Júniort hány meccsre tiltották el a hajhúzós piros lap miatt
A brazil szélső nem játszhat a Barcelona elleni klasszikuson sem.
Rolex órákat és Hermès táskákat is elloptak a fegyveres rablók Gulácsi Péterék lakásából
Fegyvert szegeztek a focista felé, hogy nyissa ki a széfet.
A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak
Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Mourinhóba és Viníciusba is beleszállt az olasz foci nagyszájú megmondóembere
Antonio Cassano ezúttal sem fogta vissza magát.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
A futball 10 csodagyereke, aki még azelőtt kiégett, hogy kihozta volna magából a maximumot és feljutott volna a csúcsra
Nem könnyű a következő Messinek, Pelének vagy Maradonának lenni.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál, hogy ne fordulhasson elő olyan, mint a 2026-os vb-n
Az UEFA szerint átlépték ezzel a vörös vonalat.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Bulvár
Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját
Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár
Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Lángokban áll az oktatási minisztérium, egy másikba betörtek, elszabadultak az indulatok Albániában
Kaotikus állapotok uralkodnak Tiranában.
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót
Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.
„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon
Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés
Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről
Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






